by 2021. máj 20.

Nyolcvanegy pályázat érkezett a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjra

Egy nőt és egy férfit díjaznak a programban

Mastercard® – Alkotótárs névvel sikeresen indult el a fizetéstechnológiai cég kortárs kulturális programja. A Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló ösztöndíjra nyílt pályázaton jelentkezhetett minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi alkotása.

„Sikereként éljük meg, hogy ilyen sok és izgalmasnak ígérkező pályázat érkezett már az első évben. A pályázattal nem meglévő műveket díjaz a Mastercard, hanem munkaterveket, jövőbeli lehetőségeket, mert az alkotást magát kívánjuk támogatni. Az ösztöndíj elindításával azt szeretnénk elérni, hogy évente egy nő és egy férfi író kiszakadhasson a mindennapi rutinból, hogy az írással foglalkozzon” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

„A Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjra az előzetes reményeinket is túlszárnyaló, nyolcvanegy pályamű érkezett, versek és prózák vegyesen. Örülünk, hogy a költők és írók jól fogadták ennek az ösztöndíjnak az elindítását, munkaterveik megerősítették, hogy erős, színes és izgalmas művek készülnek, amelyek a következő évek kortárs magyar irodalmát is meghatározzák majd. Már most sajnálom, hogy csak egy férfi és egy nő nyerhet" – hangsúlyozta Valuska László, a Könyves Magazin főszerkesztője.

Az ösztöndíj első évére felkért, Grecsó Krisztián, Máté Gábor, Simon Márton, Szabó T. Anna és Tóth Krisztina alkotta szakmai zsűri választja ki május végéig a végső győzteseket, egy nőt és egy férfit, akik a Mastercard – Alkotótárs díjazottjaiként 2-2 millió forintot kapnak, hogy kötettervüket megvalósíthassák.

Eredményhirdetés: 2021. június 11-én, pénteken, a Margó Irodalmi Fesztiválon, a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

További információkat a konyvesmagazin.hu/alkototars oldalon lehet elérni.

Kép: Tóth Krisztina, a zsűri egyik tagja (forrás:Facebook)