
Ők kapták 2025-ben az Artisjus előadói és pedagógusi díjakat
– Köszönet a kortárs magyar művek elkötelezett terjesztőinek
Idén kilenc pedagógus és tizennégy előadóművész részesült az Artisjus elismerésében. A szerzői egyesület olyan előadóművészeket díjaz, akik rendszeresen tűznek műsorukra kortárs magyar műveket, valamint a díjjal olyan pedagógusokat ismer el, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zene és az irodalom oktatásában.
Az Artisjus a díjjal mond köszönetet a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek. Nélkülük aligha születhetnének ma is új zenék, és aligha ismerhetné meg ezeket a közönség. 2022-től a kortárs magyar irodalom terjesztésének kiemelkedő képviselőit is díjazza az egyesület. A pénzjutalommal járó szakmai elismerések odaítéléséről a szervezet szerzőkből és zeneműkiadókból álló testületei döntenek.
Az Artisjus Pedagógusi Díjjal azokat a zenepedagógusokat, valamint magyarnyelv- és irodalomtanárokat jutalmazzák, akik nagy hangsúlyt fektetnek a kortárs magyar zene, illetve irodalom terjesztésére. Missziójuk, hogy a felnövekvő nemzedékek anyanyelvükként értsék és interpretálják a kortárs magyar zenét és irodalmat.
Az Artisjus Előadóművészi Díjban azok az előadók részesülnek, akik művészeti tevékenységük során előtérbe helyezik a kortárs magyar műveket, és küldetésüknek érzik, hogy minél szélesebb közönségréteghez juttassák el azokat.
Előadóművészi díjak:
Baráth Nóra: oboa- és angolkürtművész, a Magyar Állami Operaház zenekarának tagja, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem angolkürt- és kamarazene-tanára. Korábban a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Concerto Budapest művésze volt. 2024-ben alapította az Ars Artis Ensemble-t, amely kortárs magyar kamaraművek bemutatását és az angolkürt-irodalom repertoárjának bővítését tűzte ki célul. Több ősbemutató fűződik a nevéhez, többek között Hollós Máté, Kovács Zoltán, Kutrik Bence műveié.
Bubenyák Zoltán: jazz-zongoraművész, zeneszerző és zenei producer. 2004 óta aktív szereplője a hazai könnyűzenének. Olyan előadókkal dolgozik együtt, mint Bereczki Zoltán, Temesi Berci, Zséda, Király Linda és Kocsis Tibor, emellett rendszeres közreműködője a Mr. Moodburn, a Djabe és a Mag-ma produkcióknak. Tanított a Mikrofon és a Gödöllői Chopin Zeneiskolában. Zeneszerzői és produceri munkái közül több felvétel Fonogram-díjat nyert.
Budapesti Vonósok Kamarazenekar: 1977-ben alakult, azóta meghatározó szereplője a hazai és nemzetközi koncertéletnek; Európán kívül az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és Japánban is fellépett. Saját fesztiváljai – a fertődi és pápai Nemzetközi Haydn Fesztivál, valamint az Óbudai Zenezug – évtizedek óta építik a hazai zenei életet. A zenekar elkötelezett kortárs zenei műhely, számos mű született számára. Munkásságát Bartók–Pásztory-díjjal, a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Díjával és Balassa Emlékdíjjal ismerték el. Alapító és művészeti vezetője Botvay Károly, koncertmestere Pilz János.
Dobri Dániel: zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője. Munkássága a zenekari és kamaradaraboktól az opera, balett, színház és kórusművek világáig terjed. Műveit hazai és nemzetközi együttesek mutatják be. Díjai között szerepel az Artisjus-díj, az UMZF III. díja, az Istvánffy Benedek-díj és a washingtoni Art Music Society elismerése.
Dobszay Péter: karmester és orgonaművész. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere, valamint a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatója. Számos opera- és balettelőadást vezényelt, a legtöbb hazai szimfonikus zenekarral dolgozott. Karmesterként Ázsiában és Európában, orgonaművészként pedig több európai és közel-keleti országban lépett fel. Junior Prima díjas.
Galambos Dorina: énekesnő, dalszerző és szövegíró. Az YZZO, a Szilárd Piano Projekt és a Tulpa frontembere, valamint a Mrs. Columbo alapító énekese, amely formációval Fonogram-díjat nyert. Vendégelőadóként a Group’n’Swing koncertjein is szerepel. Sokszínű pályáján poptól a jazzig és az alternatív műfajokig számos produkcióban énekelt, Európa-szerte és az Egyesült Államokban is fellépett.
Kalmár Zoltán: harsonaművész, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium tanára. Elsősorban a magyar harsonairodalom szóló- és kamaraműveit adja elő itthon és külföldön; rendszeresen koncertezik a Budapest Music Centerben, a Müpában és a bécsi Kaisersaalban. Játszott többek között a Szegedi és a Vántus István Szimfonikus Zenekarban, valamint a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarban. A World Music Grand Prix és a Bach International Competition első díjasa.
Kedves Csanád: zeneszerző, előadóművész, zenei vezető. A CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely alapító tagja és vezetője. Több mint száz tematikus koncert megvalósítója, a FUGA zenei programjainak irányítója, az Asztromuzsika és a Prämodern sorozatok elindítója. Alapítója az FModulations elektroakusztikus sorozatnak és a Hermina Alkotócsoportnak is. Háromszoros Kodály-ösztöndíjas.
Miklós Milán: basszusgitáros, a The Carbonfools tagja, a Madách Színház zenekarának basszusgitárosa, a solymári alapfokú Művészeti Iskola gitártanára. Korábban a Jazzékiel, a Biebers és a Sugarloaf zenekarok basszusgitárosa volt, de számos pop-, jazz- és alternatív formációban működött közre, dolgozott Takáts Eszterrel és Polgár Odetttel is. Orszáczky Jackie tanítványaként Sydney-ben kutatta mestere munkásságát.
Osztrosits Éva: hegedűművész, a Korossy Kvartett tagja és az UMZE kortárszenei együttes állandó művésze. Szólistaként és kamarazenészként hazai és nemzetközi fesztiválokon lép fel, 2024-ben szerezte meg doktori fokozatát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Junior Prima és Kocsis Zoltán-díjas, a 2021-es nemzetközi Bartók Világverseny döntőjének többszörös különdíjasa.
Szives Márton Gábor: ütőhangszeres előadóművész, marimba- és vibrafonszólista, kutató. Rendszeresen hívják kortárs zenei és művészeti fesztiválokra Európa-szerte, új művek bemutatására. Kulturális menedzserként és zeneszerzőként is aktív, több interdiszciplináris projekt művészeti vezetője. Munkáját Pro Arte Aranyéremmel és a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjával ismerték el, 2024 óta a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának elnöke.
Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus: Magyarország egyetlen hivatásos női kamarakórusa, amely 1969-es alapítása óta folyamatosan működik. Művészeti vezetője 1989-től Molnár Éva. Repertoárját romantikus, XX. századi és kortárs művek alkotják, rendszeresen tart ifjúsági koncerteket. A hazai fellépések mellett többek között Belgiumban, Franciaországban, Izraelben, Japánban és Olaszországban koncertezett. Munkáját több elismerés kíséri, köztük a Területi Prima Díj és a „Kiemelt” minősítés.
Tóth Eszter Renáta: énekes-dalszerző és többhangszeres zenész, a Napfonat tagja, a LAYRA szólóprojekt alapítója és a Noémo zenekar rendszeres közreműködője. A közösségi éneklés elkötelezett képviselője, 2019 óta népdalkörök és rendszeres workshopok vezetője. Korábbi LANOU projektjével az Öröm a Zene országos nyertese. A Napfonattal Fonogram-jelölést, világzenei toplistás helyezést ért el, 2025-ben a Sziget nagyszínpadán lépett fel Дeva-val.
Veres Mónika: énekesnő. Szólóban és a Majka-produkció állandó énekeseként koncertezik, emellett rendszeres közreműködője a Pannon Filharmonikusok hangversenyeinek is. Pályáját a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusában kezdte, a színházi világba visszatérve ma számos musicalszerepben látható a Madách Színházban, az Erkel Színházban és a PS Produkció előadásaiban. eMeRTon- és kétszeres Fonogram-díjas művész.
Pedagógusi díjak:
Csáky Andrea: magánénektanár a Hubay Jenő Zeneiskolában, az Oktatási Hivatal köznevelési szakértője. Tanítványai három évtizede érnek el versenysikereket és kerülnek zenei pályára. A Magyar Állami Operaház énekkarában kezdte pályafutását, majd a tanítást választotta hivatásul. Elkötelezett kórusépítő és közösségformáló pedagógus, munkáját 2021-ben Miniszteri Elismerő Oklevéllel díjazták.
Esze Jenő: zongoraművész, tanár, a hazai könnyűzene-elmélet egyik meghatározó oktatója. Pályáját az Országos Szórakoztatózenei Központ Szófia utcai stúdiójában kezdte, majd alapító tanára lett a Kőbányai Zenei Stúdiónak, ahol többször az „Év Tanárának” választották. Jelenleg a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettese és tanszakvezetője, zeneelméletet és zongorát tanít. A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt, a Weiner Leó-díj és az Artisjus-díj kitüntetettje.
Karosi Júlia: jazzénekes és zenepedagógus, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium tanára és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadója. Előadóként hazai és nemzetközi színpadokon szerepel, saját projektjeit is vezeti. Pedagógiai munkájának kiemelt eredménye a Bartók Mikrokozmosz alapján kidolgozott énekes gyakorlatanyag, amelyet több európai és amerikai intézményben tartott mesterkurzusokon mutatott be. Munkáját a Lakatos Ablakos Dezső-, az MMA-, valamint az Orszáczky-Miklós-díjjal ismerték el.
Koszorus Imola Dalma: zongoraművész és zongoratanár. 2015-től a Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Iskolájának balett szakán dolgozik zongorakorrepetitorként. Korábban győri művészeti iskolákban tanított zongora- és szolfézstanárként. Gyermekeknek szóló zenepedagógiai kiadványok és balettórákhoz készült zongoraművek, köztük a Mesemondó hangjegyek és a Piano Music for Ballet Class.szerzője.
Dr. Lakatos Istvánné: ének-zene tanár és karnagy, aki 1957-től 1994-ig a kalocsai ének-zenei általános iskolában tanított és vezetett énekkarokat, később igazgatóhelyettesként is dolgozott. Számos gyermek- és felnőttkórust irányított, tanítványai közül több ma is meghatározó alakja a magyar zenei életnek. Nyugdíjasként a Kék Madár Fesztivál kórusát vezeti. Munkáját 2023-ban Kalocsa Város Polgármesterének Kitüntető Díjával ismerték el.
Lázár Tibor: dobos, dobtanár, zeneszerző és producer. Dobtanárként gyerekeket és felnőtteket oktat, sportolók számára fejlesztett koordinációs és koncentrációs módszerrel is dolgozik. a DJ Bootsie Quartet és a Schrödinger Group tagja, session zenészként Szekeres Adrien zenekarában játszik. Elektronikus dub–ambient–jazz ihletésű produceri munkáit Occam néven adja ki. Korábban kétszer is Fonogram-díjat nyert a Zagar tagjaként és Manoya Hundred Arms albumának társszerző-producereként.
Nagy Rajmund: ének-zene tanár, osztályfőnök és a Diákszínpad vezető pedagógusa az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. Irodalmi nevelőmunkája kiemelkedő: író–olvasó találkozókat, irodalmi vetélkedőket és ünnepi műsorokat szervez, amelyek a városi kulturális élet meghatározó eseményei. Emellett szolfézstanár a szolnoki Bartók Béla AMI-ban és ének-zene tanár Jászalsószentgyörgyön.
Sólyom-Nagyné Erdélyi Krisztina: zongoratanár és korrepetitor, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium tanára és osztályfőnöke, valamint az újpesti Erkel Gyula Zeneiskola pedagógusa. 27 éve tanít; növendékei 30 hazai és nemzetközi versenyen összesen 25 díjat nyertek. Pedagógiai munkáját kétszer díjazta a Belső-Pesti Tankerületi Központ, 2024-ben elnyerte a Nemzeti Tehetség Központ Köbüki tanári ösztöndíját.
Sólyom-Nagyné Erdélyi Krisztina
Vincze Tünde: fuvolatanár, a Kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola tanszakvezetője és mesterpedagógus zenei mentora. Növendékeit, akik hosszú évek óta rendszeresen indulnak sikerrel hazai és nemzetközi versenyeken, elkötelezetten vezeti be a XX. és XXI. század zenéjének világába. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mentorpedagógusaként is tevékenykedett. Munkájának elismerései közé tartozik a FEMUS International Music Festival „The Best Music Pedagogue for Flute” díja, a Miniszteri Elismerő Oklevél és „Az Év Pedagógusa” díj.
Az Artisjusról
A szerzői jogvédő iroda a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Az alkotók egyes szerzői jogait kezeli, jogdíjat szed azoktól, akik a műveket – egyebek között profitszerzési céllal – nyilvánosan felhasználják, és a beszedett díjat kifizeti az érintett szerzőknek. Az Artisjus küldetésének része, hogy minél egyszerűbbé tegye az alkotók és az alkotásokat használók viszonyát mindkét oldal megelégedésére. Közvetítő szerepre törekszik a zenerajongók, könyvbarátok, illetve a szerzők és a jogalkotó között.
Az Artisjus jogelődjét 1907-ben alapították a magyar zeneszerzők, szövegírók és zeneműkiadók. Ma közvetlen megbízással mintegy 22 ezer magyar szerző jogait kezeli, 527 ezer magyar művet tart nyilván, ezen kívül a hasonló külföldi szervezetekkel kötött szerződései alapján több millió zenei és irodalmi szerző jogkezelését végzi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál bejegyzett közös jogkezelő szervezetként. www.artisjus.hu
Nyitókép: Artisjus előadói és pedagógusi díjak díjátadója (a cikkben szereplő fotókat Labancz Viktória / Artisjus készítette)
Lásd még:
Dalszerző Podcastet indít az Artisjus
Néhány év alatt tízmilliárd eurónyi kár – Ekkora veszteséget okozhat a zenei alkotóknak a mesterséges intelligencia egy friss tanulmány szerint
Európában tovább nőttek a beszedett jogdíjak – Összesen 12,1 milliárd euró jogdíjat szedett be tavaly 116 országban 255 közös jogkezelő.
Majomszelfi és bajszos Mona Lisa – Legeza Dénessel, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) főosztályvezetőjével beszélgettünk.
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!


Baráth Nóra
Botvay Károly és Pilz János
Galambos Dorina
Szives Márton Gábor
Esze Jenő
Lázár Tibor


