by artisbusiness.hu / MTI 2023. Sep 03.

Október 8-áig lehet pályázni az ARTtransfer-díjra

A Ludwig Múzeum pályázatára magánszemélyek jelentkezését várják az elmúlt három évben megvalósult projektjeikkel.

A díjjal a múzeum olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok tevékenységét ismeri el, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.

A pályázatra magánszemélyek jelentkezését várják 2020-2023 közötti időszakban megvalósult projektekkel. A kiírás szerint már korábban máshol benyújtott anyaggal is lehet jelentkezni. Az idei pályázatot a gondoskodás jegyében hirdeti meg az intézmény, kapcsolódva a Ludwig Múzeum idei kerettémájához, és vele együtt a Vigyázat, törékeny - Handle with Care kiállításhoz. A bemutatott projektekben a kortárs képzőművészet átgondolt, előremutató közvetítése, értelmezése, pedagógiai megközelítése mellett kiemelt szerepet kell kapnia az elesettek, a rászorulók, a sajátos élethelyzetben lévők támogatásának akár tematikai, akár konkrét akciók formájában.

Kateřina Šedá: Kilátástalanság / No Light, 2010, 2023 (fotó: Michal Hladík) A kép a Vigyázat, törékeny - Handle with Care című kiállításon szerepel. Kateřina Šedá: Kilátástalanság / No Light, 2010, 2023 (fotó: Michal Hladík) A kép a Vigyázat, törékeny - Handle with Care című kiállításon szerepel.

A pályázat első fordulójában előzsűrizés történik, majd a kiválasztott munkákat egy nyilvános minikonferencián mutatják be a pályázók, ahol a zsűri a tízperces prezentációk után hozza meg a döntését. A díjátadást követően a Ludwig Múzeum a második fordulóba bejutott pályázati anyagokat elérhetővé teszi a honlapján. Az ARTtransfer-díj összege bruttó 300 000 forint, amely több pályázó között is megosztható. A második fordulóba bejutott pályázók oklevélben és a Ludwig Múzeum kiadványaiból álló könyvjutalomban részesülnek.

Fotó: Szabó Zsófia / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum)Fotó: Szabó Zsófia / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum)

A zsűri elnöke Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója, mellette a bírálatokban részt vesz Dabi-Farkas Rita képzőművész, German Kinga művészettörténész, Hemrik László, a Ludwig Múzeum múzeumpedagógiai osztályának vezetője, Popovics Viktória művészettörténész, Pinczés József művésztanár, Schopp Ildikó művészetpedagógus és Szabics Ágnes képzőművész, művészetpedagógus.

A pályázat benyújtásának határideje október 8-a, a program záróeseményét és díjátadóját november 17-én tartják a Ludwig Múzeumban.

Lásd még:

Szélesre tárt ajtók a bezárkózás idején

------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: a tavalyi díjazottak (fotó: Szabó Zsófia / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!