
Az ötlettől a kivitelezésig
– Beszélgetés Boros Judittal és Gábor Saroltával, a Dessin Design vezetőivel
Nemcsak terveznek, de gyártanak is, nincs egyedi ötlet, amelyhez ne állnának nyitottan: a Dessin Design Agency Kreatív Reklám- és Dekorációs Ügynökség már több mint húsz éve színesíti a hazai piacot speciális munkáival. A végeredményt benzinkutakon, bevásárlóközpontokban és kortárs múzeumban is láthatjuk. A céget anya–lánya páros vezeti: Boros Judit és Gábor Sarolta. Velük beszélgettünk női vezetői kompetenciákról, kettejük dinamikájáról, az üzlet és a művészet kapcsolatrendszeréről, azaz a Dessin Design működéséről.
Kérem, meséljenek a cég történetéről!
Boros Judit: 1996-ban alapítottuk, a kezdetektől családi vállalkozásként működünk. Az akkori férjemmel az első perctől fogva multis és művészeti megrendeléseket kaptunk. Kezdetben ő alkotott, én voltam az ügyfélkapcsolati munkatárs. Klassz időszak volt, tele tanulással, fejlődéssel. Az életünk egy idő után úgy alakult, hogy a cégben egyedüli tulajdonossá váltam. A vállalkozás vezetéséhez fel kellett nőni, szemléletet kellett váltani. Korábban a grafikai tervezés és a művészeti oldal állt a fókuszban, de érdekelni kezdett az üzlet és a dizájn, ezek végül a szenvedélyemmé váltak. Ki akartam lépni a kiadványok, plakátok világából, nagyobb formátumra vágytam. Ehhez önismereti út is kellett. Amikor már magam is hittem benne, meggyőztem róla a környezetemet is: gondolkodjunk másképp, nagyobb léptékben! Jelenleg tizenöten dolgozunk a cégben, a lányom a tulajdonostársam, aki már szintén tíz éve dessines.
Részlet a Dessin Design balatonszemesi Ilus Villában készült projektjéből (fotó: Barbay Csaba)
Mit jelent a Dessin életében az „ötlettől a kivitelezésig”? Miként zajlanak a munkafolyamatok?
Gábor Sarolta: Az egyik legnagyobb erősségünk a szolgáltatáscsomagunk, amelybe ügyfeleink bármikor, bármelyik ponton bekapcsolódhatnak. Projektmenedzsereink kísérik a megrendelőinket a munka során, kreatív csapatunk folyamatosan új ötletekkel és tervekkel áll elő, jól képzett dekoratőreink az ország egész területén dolgoznak – bel- és kültéren egyaránt. Nagy formátumú digitális nyomdánk gépparkját pedig évről évre bővítjük.
B. J.: Jó ideje elmondhatjuk magunkról, hogy az iparágban a kezdőponttól a végpontig mindent lefedünk. Megrendelés esetén magunk tervezünk és gyártunk, gyorsan dolgozunk, a folyamatok egymásra épülnek, ezáltal rendkívül hatékonyak lehetünk. Problémamegoldó szemlélettel és – ami talán a legnagyobb előnyünk – közel harmincéves tapasztalattal.
Természetesen előfordulhat, hogy már meglévő grafikát kell a lehető legjobb dekorációs megoldássá alakítanunk. Ilyenkor gyártunk és kihelyezünk, de az erősségünk abban rejlik, hogy minden egyes projektet teljesen a megrendelő igényeihez igazítunk. Ügyfélkörünk rendkívül sokszínű: dolgozunk múzeumokkal, hotelekkel, részt vettünk irodák teljes átalakításában, de dekoráltunk már óvodákat, boltokat és orvosi rendelőket is. Minden projekt más, ami folyamatosan új kihívásokat jelent, ezeket nagy örömmel vállaljuk.
Gábor Sarolta és Boros Judit (forrás: Dessin Design)
Megszerezték az ISO 9001 és 14001 tanúsítványt* is, Sarolta a 14001-es szabvány alapján az újrahasznosítást is tervbe vette. Miért fontos ez?
G. S.: Az ökotudatos szemlélet része a mindennapjainknak, nemcsak magánszemélyként, hanem cégként is nagy a felelősségünk a környezetvédelmet illetően. Nem az online térben dolgozunk, így a dekorálás során rengeteget nyomtatunk, sok festéket és egyéb, különböző anyagokat használunk – mindez sajnos szeméttel is jár. Mindig törekedtünk arra, hogy a hulladékot a lehető legjobban kezeljük. Folyamatosan kutatjuk a megoldásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy minél kisebb legyen a károsanyag-kibocsátásunk, és törekszünk az újrahasznosításra is.
Az egyik legfontosabb lépés – mondhatnám, a szívügyünk –, hogy áttérjünk a környezetbarát, PVC-mentes alapanyagokra. Ezek már csak egy hajszállal drágábbak, mint a PVC-alapúak, ami fontos üzenet a nagyvállalatok számára, ezért igyekszünk eljuttatni hozzájuk az infót. Próbáljuk tudatosítani a vásárlóinkban, hogy érdemes a PVC-mentes termékeket választani. Persze folyamatosan bővítjük a kínálatunkat is. Emellett rendszeresen részt veszünk különböző képzéseken, kerekasztal-beszélgetéseken, hogy naprakész tudásunk legyen a legújabb trendekről és technológiákról.
Dessin Design egyedi faltapéták a Salon Budapest Canon standján (fotó: Barbay Csaba)
Főbb beszállítóink is egyre több, bizonyítottan zöld megoldást kínálnak, ez szintén nagy segítség. Persze nem csak az fontos, hogy az adott alapanyag PVC-mentes, hanem az is, hogy az előállítása is zöld legyen. Most olyan kollekciót tervezünk, amely kizárólag környezetbarát, bízunk benne, hogy az ügyfeleink is örömmel fogadják majd.
Minden apró lépés számít, hiszen a jövőnk a tét. A hulladékot szakszerűen, kategóriánként szállítjuk el. A megmaradt, kifogástalan állapotú dekorációs anyagokat gyakran felajánljuk bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak, művészeknek, többek között a Szépművészeti Múzeum restaurátorosztályának, a Veresi Art-Lab Kertnek (VALK). Ami pedig a gyártást illeti, csúcsminőségű gépparkunkban a kollégák nem érintkeznek a festékkel, így a folyamat teljesen biztonságos, nem károsítja az egészséget.
Részlet a Dessin Design balatonszemesi Ilus Villában készült projektjéből (fotó: Barbay Csaba)
A legmodernebb technológiával, alkotói gondolkodásmóddal dolgoznak. Milyen a kapcsolatuk a művészettel?
G. S.: A Magyar Képzőművészeti Egyetemen végeztem kurátorként, majd a KREA-n tanultam enteriőr és event stylist szakon. Egész életemben körülvett a művészet és a dizájn. Édesapám Munkácsy-díjas képzőművész, gyerekként folyamatosan kiállításokra jártam, a szüleim hol a kasseli documentára, hol a Velencei Biennáléra vittek. Nyáron művésztelepeken töltöttük az időt családi barátokkal.
Egyetem előtt és után is dolgoztam a Szépművészeti Múzeumban, például a William Kentridge-kiállításon, illetve a Ludwig Múzeumban is részt vettem a MAPS nemzetközi szimpóziumon. Galériákban és művészeti vásárokon is megfordultam, később az alkalmazott művészet és a dizájn, különösen a terek világa vonzott. Mivel ez a természetes közegem, nem tudok nem művészi szemlélettel hozzányúlni a dolgokhoz.
Sok művész gyártat nálunk, mert tudják, hogy megvalósítjuk a legextrémebb elképzeléseiket is. Addig megyünk, amíg meg nem találjuk a legjobb és legújabb technológiát, hogy a legmagasabb minőségű végeredményt érjük el. Nagy a kapcsolati hálónk, rengeteg képzőművész barátunk van, és sokszor támogatjuk őket. Már művészeti iskoláknak is rendezünk workshopokat, mert fontosnak tartjuk a tudásátadást és a jövő generációk szakmai fejlődését. Nem egyszerű az iparág, de elképesztően izgalmas.
Dessin Design faltapéták a BarabásiLab kiállításon a ludwig Múzeumban (fotó: Csondor Ágnes)
Több éve dolgozunk együtt a Ludwig Múzeummal, folyamatosan készítünk dekorációt a kiállításaikhoz. Például a falszövegeket, a tizennégy méter hosszú lépcsőforduló dekorációit, de akár valamiféle műtárgyat is. A BarabásiLab Rejtett mintázatok című kiállításán ezer négyzetméternyi tapétát gyártottunk és tettünk fel rekordidő alatt. A Király Tamás-kiállítás is hasonló nagyságú és kaliberű volt, de említhetem a Nagylátószög – 120 éves a magyar film nagyszabású anyagait is. Előfordult, hogy irodai térbe terveztem installációt, amitől igazán egyedivé vált a hely – a cég munkatársai máig nagyon szeretik.
Ki, mi inspirálja önöket?
G. S.: Nem szeretnék kiemelni dizájnereket, művészeket, belsőépítészeket, sokan hatnak rám, sokak munkáját tartom nagyra. Igyekszem mindig valami újat alkotni a csapatommal, ha a megrendelő is nyitott rá. Például a saját irodánk kialakítását – amellyel korábban elnyertük az Év Irodája szakmai díjat – egy nyári kirándulás ihlette. Zenét hallgattam a természetben, amikor jött a furcsa vízió, előtörtek képzeletemben a képek, amiket később megvalósítottam.
B. J.: Örök rajongó vagyok: pár éve Justin Bettman különleges reklámfotói hatnak rám erősen, és jókat derülök Richard Orlinski gorillaszobrain is. Eszembe jutnak Rosemarie Trockel hatalmas, kötött, monokróm képei is, Alex Proba munkásságát pedig azért szeretem, mert egy jellegzetes formából és színből kiindulva hozott létre egy szinte minden anyagon életre keltett kollekciót: úszómedence alján, képeken, irodában, köztéren, tányéron, szőnyegen, párnán, lépcsőn – hosszan sorolhatnám, mi mindenen. Nyomtatva, lézervágva, keretezve, szőve, kicsiben, nagyban.
Boros Judit (fotó: Dessin Design)
Kevesebb a nő, mint a férfi vezető Magyarországon, de az anya–lánya páros még ritkább. Hogyan dolgoznak együtt?
G. S.: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elmúlt tíz évben mindig zökkenőmentes volt a közös munka. Két generáció vagyunk, látszólag hasonló habitusúak, de valójában eléggé eltérőek. Judit végtelenül tapasztalt, ő a cégünk ügyvezetője. Az alapanyagok és a gyártás terén hihetetlen tudása van, ráadásul nagyon érdekli a kihelyezési technikák világa. Én a kreatív területen, a megújulásban és a projektmenedzsmentben vagyok erős. Ennek megfelelően osztottuk fel a feladatokat. Judit mer nagyobbat álmodni, én inkább realista vagyok, szeretem megalapozni a döntéseinket. Ő lazább, én precíz és perfekcionista vagyok, ami sokszor jól jön, de persze hátráltathat is – ezen még dolgozom. Jól kiegészítjük egymást. A döntéseket közösen hozzuk meg, mindig figyelembe véve másikunk véleményét. Büszkék vagyunk egymásra. Sokan kérdezik, milyen érzés nő vezetőnek lenni a férfiak világában. Sohasem éreztem hátrányt. Fel sem merült bennem, hogy egy nő kevesebbet érhet egy férfinál, és általában nem is tapasztalok más bánásmódot. Ha elő is fordul hátrányos megkülönböztetés, észre sem vesszük – lepereg rólunk. Azért lehetünk sikeresek, mert lelkesek vagyunk, és imádjuk, amit csinálunk.
B. J.: Saci a jobbik énem. Alaposabb és őrülten kreatív. Nagyon jó, hogy mellettem áll, nem vagyok egyedül vezetőként. Az egy meg egy esetünkben nem kettő – sokkal több. Közösen megsokszorozzuk az erőnket. Rengeteg az ötletünk, már inkább az okoz nehézséget, hogy eldöntsük, miből vegyünk vissza. Azt pedig, hogy nő vezető vagyok, már rég megszoktam ebben a férfias társasjátékban.
Nyomtatott, 3D akusztikus LEGO falpanel dekoráció (forrás: Dessin Design)
Gondoltak már a generációváltásra? Ha igen, miként zajlik majd?
G. S.: Beszéltünk már róla. Ez nálunk fokozatos, lassú folyamat. Ismerve, milyen szenvedéllyel végzi a munkáját Judit, úgy gondolom, még hosszú évekig dolgozni fog. Nehezen tudom elképzelni a jövőt nélküle, hiszen mindig együtt álmodunk. Én felelek a kreatív részlegért, a projektmenedzserekért, viszem a HR-t, és a marketingbe is belefolyok. Judit az ügyvezetői teendői mellett a gyártásért és a kivitelezésért felel. Mint említettem, a nagyobb döntéseket, a stratégiát és az éves üzleti tervet közösen készítjük. Sokat járunk képzésekre, és mind belföldi, mind külföldi szakmai kiállításokra is elmegyünk – van, hogy együtt, van, hogy külön és a kollégáinkkal is. Azt Judit dönti majd el, hogy mikor akar hátrébb lépni, kevesebbet szeretne-e bejárni. Ezt most még távolinak érzem. Készen állok arra, hogy ha elérkezik ez a pillanat, átvegyem a feladatait.
Gábor Sarolta (fotó: Dessin Design)
Nemrég kibérelték a múlt század húszas éveiben épült, híres balatonszemesi Ilus-villát, ahol művészi fotósorozaton keltettek életre meseszerű világokat. Mi volt a céljuk a projekttel?
B. J.: Ez egyszer nem megrendelésre dolgozni! A viccet félretéve: a vízióm különböző dekorációs lehetőségek bemutatása volt a hétköznapitól teljesen eltérő módon. Szokatlan párosításokat, egyedi installálási megoldásokat alkalmaztunk. Meg akartuk mutatni, mit tudunk, mire képes a Dessin, miként egyensúlyoz a tevékenységünk a művészet és a reklám, a brand találkozási pontján. Az izgalmas végeredmény újabb, nagyon is aktuális kérdést vetett fel.
Mire gondol?
B. J.: Barbay Csaba kiváló enteriőrfotóst hívtuk magunkkal. A sorozatot látva senki nem hiszi el, hogy a produkció nem a mesterséges intelligencia műve. Pedig minden részlete valódi. Még az égből a manökenre világító fénynyaláb is, amit a napsütésben, eső után egy füstgép csinált. Ez lett végül a Mennyből az angyal című képünk. De van itt üveglépcső, Szaturnusz és fémesen megcsillanó techno hangulat is a teraszon. Az összes motívumot a házban vagy a ház körül találtuk, fotóztuk be, ezekből születtek a dekorációs tapéták, öntapadók, objektek, világító képek. Jó, hogy werkfilm is készült a fotózásról, így az egész folyamat még jobban elképzelhető. A honlapunkon is ezt a munkát emeljük ki. Együtt voltunk, alkottunk, jó lett a végeredmény, nem mellesleg a legjobb csapatépítő alkalom is volt.
Részlet a Dessin Design balatonszemesi Ilus Villában készült projektjéből (fotó: Barbay Csaba)
Mik a terveik?
G. S.: Tervek mindig akadnak bőven. Az egyik legfontosabb célunk a már említett ökoanyagokkal, tematikus kollekciókkal bővített termékkínálat, és még több környezetkímélő technológia bevezetése. Anyagismereti workshopokat szervezünk, főként belsőépítészeknek, reklámügynökségeknek és lakberendezőknek, de később szeretnénk diákoknak, művészeknek is. Az előkészületek már javában zajlanak.
Megújítjuk az irodánkat is, új showroomot alakítunk ki, ahol a látogatók megtekinthetik, megtapinthatják a termékeinket. Készülnek katalógusaink, erősítjük a közösségimédia-jelenlétünket, új weblapunk készült. Több izgalmas együttműködést tervezünk partnercégeinkkel, de a részletekről még nem beszélhetünk.
B. J.: Cégünk történetében először saját Dessin Design Agency dekorációs kollekció kiadását tervezzük. Ez teljesen új irányt jelent, hiszen eddig mindig egyedi megrendelésre készítettünk terveket. Ami a technikai oldalunkat illeti, miénk Magyarországon a legnagyobb számú Canon Colorado 1650-es nagy formátumú digitális nyomtató, annak – még – rengeteg kiaknázatlan lehetőségével együtt. Jelenleg például az ötrétegű nyomtatást fejlesztjük, amellyel szinte 3D hatást érhetünk el – csupán a nyomtatással. Látogatóként részt vettünk az idei berlini Fespa kiállításon, ahonnan új alapanyagokat és technológiákat hoztunk haza.
*Az ISO 9001 nemzetközi tanúsítvány igazolja, hogy egy szervezet minőségirányítási rendszere megfelel a vevői elégedettség és folyamatos fejlesztés követelményeinek. Az ISO 14001 tanúsítvány azt bizonyítja, hogy a cég környezetirányítási rendszere hatékonyan kezeli és csökkenti működése környezeti hatásait.
Nyitókép: Gábor Sarolta és Boros Judit (forrás: Dessin Design)
Lásd még:
A nyugtalanság verse – Hamarosan megnyitja kapuit az OFF-Biennále
Három nap a documenta fifteen fesztiválon – Kasseli útinapló
Fókuszban a nyílt gyakorlatok – Bemutatta 2025-ös programtervét a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti MúzeumJuditot
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!