„Annyira jó volt együtt dolgozni, hogy nem akartuk abbahagyni”

A SICC Production az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb fiatal színházi kezdeményezése: nemcsak formabontó előadásaival, hanem a szemléletével is új hangot képvisel a hazai kulturális életben. Az SZFE-n frissen végzett színészekből álló csapat nem a hagyományos utat választotta: saját társulatot alapítottak, és már az induláskor világossá tették, hogy a közös alkotásra, a kísérletezésre és saját generációjuk megszólítására koncentrálnak. A társulat két tagjával, Liber Ágostonnal és Fülöp Kristóffal beszélgettünk eddigi tapasztalataikról.

Hogyan jött az ötlet, hogy az egyetem elvégzése után ne már működő színházakban helyezkedjenek el, hanem saját társulatot alapítsanak?

Liber Ágoston: Organikusan alakult. Ötödévesként, még mielőtt végeztünk volna, csináltunk heten egy előadást Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulásából. Krasznai Vili rendezte, régóta nagy vágya volt, hogy a darabot színpadra vigye, végül közösen hoztuk össze. Az előadás remekül sikerült, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, és valahogy éreztük, hogy ebben több is van. Aztán nyáron játszottuk a darabot az Akvárium Klubban, és ott annyira jól működött az egész, hogy megkerestek minket, lenne-e kedvünk velük dolgozni – kvázi rezidens társulatként jelen lenni. Ez egy olyan lehetőség volt, amit nem akartunk elszalasztani. Tulajdonképpen innen indult az egész.

Milyen koncepció mentén alakult meg a társulat, és kit szántak célközönségnek?

Fülöp Kristóf: Konkrét célközönséget nem határoztunk meg az elején. Inkább az volt bennünk, hogy szeretnénk megszólítani a generációnkat, és olyan színházat csinálni, ami a mi gondolkodásunkból indul ki. Nem akartunk megfelelni egy előre meghatározott „színházi formának”, inkább azokat az eszközöket kerestük, amelyekkel a saját gondolatainkat hitelesen tudjuk kifejezni. A Frontátvonulás készítése, illetve az egyetemen együtt töltött évek alatt kialakult a közös nyelv, a közös ízlés – ezt szerettük volna továbbvinni.

L. Á.: Nagyon leegyszerűsítve: egyszerűen annyira jó volt együtt dolgozni, hogy nem akartuk abbahagyni. Volt egy eufórikus, inspiráló próbafolyamat, és azt éreztük, hogy ebben a közös munkában még rengeteg lehetőség van.

F. K.: A kiindulópont inkább belülről jött. Az alkotási vágy szervezte meg az egészet, és hogy hasonlóan gondolkodunk.

L. Á.: Bár sok mindenben hasonlóan látjuk a dolgokat, könnyen vitázunk is egymással. Sőt szerintem ez az egyik erősségünk. Nem félünk konfliktusba kerülni művészi kérdésekben, és ezt kifejezetten jónak tartjuk. Többféle kőszínházban is dolgoztunk már, és ott néha hiányzott a nyitottság, hogy a színészek vitatkozzanak, ütköztessék az elképzeléseiket. Nálunk ez a munka természetes része.

Önök szerint a mai fiatal generáció körében mennyire trendi színházba járni? Hogyan lehetne ezt erősíteni?

L. Á.: Ez nagyon közegfüggő. Bizonyos körökben kifejezetten menő színházba járni, és hozzájuk viszonylag könnyen el is jutunk. De van egy széles réteg, akit egyáltalán nem ér el ez a műfaj. Nem feltétlenül azért, mert elutasítják, hanem mert egyszerűen nincs kapcsolatuk vele.

F. K.: Szerintem itt van egy alapvető probléma: sokan nem „értik” a színház nyelvét. Nem azért, mert nem lennének rá képesek, hanem mert nem találkoztak vele. A színház másfajta figyelmet, más időkezelést igényel, mint a film vagy a rövid online tartalom. Ehhez hozzá kell szokni, fel kell fedezni.

L. Á.: Mi abban hiszünk, hogy a mai fiatalokhoz közelebb álló formákat használva – például a zene erőteljes bevonásával – könnyebb hidat építeni. Nálunk a zenélés, az éneklés az előadások szerves része, és sokakat meg tud szólítani. A zenés színház nemcsak a musicalt jelentheti, igyekszünk újfajta módon hozzáállni ehhez a formához.

Jelenet a Hamlet című előadásból

A szakma mennyire fogadta támogatóan, hogy itt egy új, fiatal csapat formabontó megoldásokkal?

F. K.: Alapvetően nagyon pozitívan állnak hozzánk. Azok a kollégák, akikkel kőszínházakban együtt dolgozunk, kíváncsiak ránk, figyelik, mit csinálunk, és támogatóan beszélnek rólunk. Ez rengeteget jelent. Intézményi szinten is kaptunk visszajelzést: például a Budaörsi Latinovits Színházzal készült koprodukciós előadásunk, a Velem mindig történik valami is azt bizonyítja, hogy van helyünk a szakmában. Nyilván alig egyéves működés után még keressük az utunkat, de úgy érezzük, nyitottak felénk.

L. Á.: Volt egy nagyon erős visszaigazolás is: tavaly nyáron szerveztünk egy egész napos eseményt az Akváriumban, koncertekkel, beszélgetésekkel és előadásokkal. Meghívtunk olyan alkotókat is, akikkel korábban nem dolgoztunk együtt – Beton.Hofitól Szinetár Miklósig –, és elképesztően jó visszajelzéseket kaptunk. Ez megerősített minket abban, hogy van igény arra a frissességre és megújulásra, ami jellemez bennünket.

Mekkora a demokrácia a csapaton belül? Hogyan születnek a döntések?

F. K.: Az egyes területekért kijelölt tagok felelnek. Például a marketing, pénzügy, technikai ügyek, közönségszervezés – mind külön szekciót alkotnak. Az irányokat közösen határozzuk meg, de a konkrét feladatokat mindenki önállóan viszi. Nem egyeztetünk minden apró lépést, mert az megbénítaná a működést. Inkább bízunk egymásban, mindenki felelősséget vállal a saját területéért. Miután döntést hozunk, már nem rángatjuk vissza egymást minden apró részletnél, hanem próbálunk önállóan, de a közös irányt képviselve dolgozni.

Részlet a Majd ha fagy! előadásból

Mekkora hátrányt jelent, hogy nincs saját kőszínházi játszóhelyük?

L. Á.: Egyrészt hátrány, logisztikailag sokkal nehezebb a dolgunk. Jó lenne egy állandó hely, ahol próbálhatunk, tárolhatjuk a díszleteket, és ahol mindig otthon vagyunk. Másrészt felszabadító is, hogy sokfelé hívnak minket, sok különböző térben játszhatunk. Ebben az Akvárium is nagyon támogató, Budapesten belül se bánják, ha máshol is játsszuk a náluk látható előadásokat.

Hogyan oldják meg a logisztikát?

L. Á.: Ez most még gyerekcipőben jár. Lakásokban próbálunk, néha színházak segítenek próbateremmel, az Akváriumban is próbálunk, amikor lehet. A díszleteket különböző ismerősöknél, családi segítséggel tároljuk. Ez egy folyamat: sok olyan dolgot kell megtanulnunk, ami nem tartozik szorosan a színészi munkához, de a társulat működéséhez elengedhetetlen.

Anyagilag mennyire stabil a működésük?

F. K.: A bevételeink nagy részét jelenleg a jegybevétel jelenti, egyelőre nincsenek külső szponzoraink. Inkább vállalkozásként tekintünk a SICC-re: most energiát és pénzt teszünk bele, hogy később fenntartható legyen. Szerencsére az Akvárium is lát ebben potenciált, kicsit olyan, mintha közös vállalkozásunk lenne velük. Hat repertoáron lévő előadásunk van, ezek meg is találják a közönségüket, de nyilván van még hová növekedni.

L. Á.: Jelenleg még nem ez a fő megélhetésünk. Többen dolgozunk kőszínházakban vagy más projektekben, hogy finanszírozni tudjuk a társulat működését. De már látszik, hogy középtávon reális cél lehet, hogy ez legyen a fő fókuszunk. A szponzorok bevonása egy következő lépés lesz. Már gondolkodunk rajta, de eddig a napi működés kiépítése vitte el az energiáink nagy részét. Most jutunk oda, hogy ezzel is foglalkozni tudunk.

Jelenet a Velem mindig történik valami című előadásból

Mekkora hangsúlyt fektetnek a marketingre?

L. Á.: Több irányból kapunk segítséget. Az egyik a Brandomenal nevű cég, akiktől baráti alapon sokat tanultunk a hirdetés alapú marketingről, illetve Seres Samu is adott tanácsokat ezzel kapcsolatban. Még fejlődő szakaszban vagyunk, a nagy áttörés egyelőre várat magára, de ebben is pozitívak a tendenciák.

Mik a terveik a közeljövőre?

F. K.: Most éppen a következő évad tervezése zajlik. Rengeteg ötletünk van, ezek közül kell kiválasztanunk, melyik valósuljon meg. Ez nem egyszerű, mert össze kell egyeztetni a különböző elfoglaltságainkat, a helyszíneket, az alkotótársakat. Célunk, hogy művészileg és szervezetileg is fejlődjünk, és hosszú távon stabil, fenntartható rendszert építsünk fel. Közben folyamatosan játszunk, hívnak Budapestre, vidékre is, és egyre több nyári fesztiválon kapunk lehetőséget.

L. Á.: Próbáljuk az erőforrásainkat úgy összpontosítani, hogy szervezetileg és gazdaságilag is előremutató legyen. Hiszünk benne, hogy az elvégzett munkát ki kell fizetni: szívességi alapon limitált az emberek elérhetősége, mi sem szeretnénk ezzel visszaélni.

Nyitókép: Liber Ágoston és Fülöp Kristóf (a cikkben szereplő fotókat és a nyitóképet Turi András és Nagy Gergő készítették)

Lásd még:

Velem mindig történik valami – A SICC Production és a Budaörsi Latinovits Színház közös bemutatója gyerekek és felnőttek világának találkozásáról