Reformátorok az Operaházban

Az OPERA gondozásában jelent meg Karczag Márton, a Dalszínház Emléktár-vezetőjének legújabb kötete, amely gróf Bánffy Miklós 1912–1918 közti intendánsi periódusát dolgozza fel. A Reformátorok az Operaházban című, hiánypótló kiadvány először foglalkozik részletesen az erdélyi polihisztor nevéhez fűződő operaházi korszakkal, ami épületfelújítással indult, két világhírű Bartók-premierrel ért véget, és amely első két évében a Nemzeti Színházból szerződtetett főrendező, Hevesi Sándor játszott kulcsszerepet.

Amikor Zichy János kultuszminiszter 1912-ben a magyar állami színházak intendánsának nevezte ki Bánffy Miklóst, valójában arra adott felhatalmazást, hogy az új vezető radikális reformok révén mentse meg a szanálástól a válságba jutott Operaházat. Bánffy azzal szembesült, hogy a közönség elmaradt az Andrássy útról, ugyanis a néhány hónappal korábban megnyílt Népopera (ma Erkel Színház) formájában konkurenciát is kapott, miközben az Ybl-palota állaga a megnyitás óta eltelt majdnem harminc év alatt nemcsak jelentősen leromlott, de többek közt a díszletgyártás és a jelmeztárolás terén is helyhiánnyal küzdött.

Részlet a könyvből (forrás: OPERA)

A lelkes színházlátogató és drámaíró arisztokrata politikus, aki korábban Kolozsvárott már betekintett a teátrumi működésbe, valóban radikális lépésekkel látott hozzá kormánybiztosi munkájához. Első feladata a dalszínház épületének átalakítása volt – a munkával az ifjú Medgyaszay Istvánt bízta meg. A tehetséges építész változtatásai közé tartozott többek közt a földszinti ruhatár, a raktárcélú vasbeton tetőterek, valamint számos új lépcsőház és felvonó kialakítása, amely módosítások máig a az Operaház részei.

Hasonlóan nagy jelentőségűnek bizonyult az a művészeti átalakítás, amivel Bánffy a Nemzeti Színház főrendezőjét, Hevesi Sándort bízta meg. Hevesi volt az első társulaton kívülről érkezett főrendező, aki az operára színházi műfajként tekintett. Felhívta a figyelmet arra, hogy az opera nem csupán karmesterek és „leszúrt lábú” énekesek zenei felségterülete, de vallotta azt is, hogy a műfaj nem csak érzelmek, hanem gondolatok közvetítésére is alkalmas. Elképzeléseiben kulcsszerepet szánt a kotta mellett a szövegkönyvnek is, ezért a bemutatókhoz, felújításokhoz a műveket újrafordította, illetve -fordíttatta. Bánffy és Hevesi a magyar operák színrevitele érdekében librettópályázatot hirdettek, aminek nyomán 1924-re született meg a két világháború közti sikerdarab, a Farsangi lakodalom. Igyekeztek felhívni a figyelmet a műfaji sokszínűségre, felélesztették Mozart és Verdi műveinek kultuszát, utóbbihoz pedig szerződtették a színház első olasz karmesterét, Egisto Tangót. A színpadi látványvilág és a balettek színreviteléhez a Gyagilev-féle Orosz Balett budapesti vendégjátékából merítettek ihletet, amihez hol burjánzó, hol modern, letisztult díszlet- és jelmezterveivel Bánffy maga is hozzájárult. Az említett vendégjáték nyomán szintén napirendre került a balettegyüttes megreformálása, azonban a csakhamar kitörő I. világháború árnyékában már nem maradt lehetőségük a közös munka folytatására. Bánffy intendánsi, majd igazgatói pályafutásának lezárását ugyanakkor még megkoronázta két emlékezetes Bartók-egyfelvonásos, A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára színrevitele.

A könyv címlapja (forrás: OPERA)

Karczag Márton, az OPERA emléktárának vezetője, aki korábban már az intézmény két korszakos irányítója, Radnai Miklós és Tóth Aladár igazgatói pályafutásáról is jelentetett meg könyveket a dalszínház gondozásában (2017-ben A Megfelelő ember a megfelelő helyen címűt, amelyet Szabó Ferenc János zenetörténésszel közösen jegyez, 2019-ben pedig az Aranykalickábant), most újabb hiánypótló művet írt. Az elmúlt évtizedekben tapasztalható Bánffy-reneszánsz során még senki sem foglalkozott hasonló módon a polihisztor gróf operaházi tevékenységével. A több mint 400 oldalas, gazdagon illusztrált kötet számos csemegével szolgál azon túl is, hogy visszaemlékezéseken, újságcikkeken és a történelem viharaiból fennmaradt szűkös levéltári dokumentumok nyomán felidézi az 1912 és 1918 közé eső időszakot. Párhuzamos életrajzokon keresztül mutatja be a két dalszínházi vezető, a kolozsvári református arisztokrata és a nagykanizsai zsidó polgár pályafutását a dualizmus évtizedeiben, valamint felvázolja az operaházi operajátszás Bánffy–Hevesi korszakot megelőző hagyományait is. Ugyancsak kuriózum, hogy a kötet gazdag válogatást kínál Hevesi Sándor korábban lappangó zenei témájú írásaiból, valamint Bánffy Miklós szinte ismeretlen zeneszerzői szárnypróbálgatásai is helyet kaptak benne.

A Reformátorok az Operaházban – A Bánffy–Hevesi korszak megvásárolható az Operaház OperaShopjában és a Rózsavölgyi Zeneműboltban, illetve megrendelhető a www.operashop.hu weboldalon.

Nyitókép: A Magyar Állami Operaház nézőtere és színpada (fotó: Nagy Attila)

Lásd még:

„Közös feladatunk, hogy a kultúrát továbbadjuk!” – Bánszki Attila cégvezető az opera és a balett iránti elkötelezettségéről mesélt az Opera Magazinnak

A kultúra szerepét és fontosságát hangsúlyozzák – Stratégiai megállapodást kötött a Raiffeisen Bank és a Magyar Állami Operaház

„Azt elfelejtettem mondani, hogy szebb sem lehet” – Budapest egyik legjelentősebb műemléke, az Ybl Miklós tervei alapján, neoreneszánsz stílusban épült Magyar Állami Operaház korának legkorszerűbb épülete volt