Számos előnye van annak, ha képernyőn keresztül nézünk színházat

Radnai Márk színészt, színházi rendezőt a 011 Alkotócsoport alapítójaként ismerik sokan. Az online színházi platform, a SzínházTV alapító művészeti igazgatója már a pandémia előtt felismerte a streamelésben rejlő lehetőségeket: a magyar színházi kultúra láthatóvá tétele minél szélesebb közönség előtt, a repertoárról lekerülő előadások archiválása, színházba nem járó fiatalok edukálása korszerű élmény által. Harmadik évadánál tart a SzínházTV, amelynek jövőjét az alapító egy nemzetközi, főként európai digitális archívumban látja.

A 001 Alkotócsoport némi előzményül szolgált a SzínházTV-hez abban az értelemben, hogy bátran vegyítették a színházat filmes elemekkel, színházi riportokkal, interjúkkal is jelentkeztek.

Egy nagyon egyszerű alapvetésen nyugszik a SzínházTV története: a színház az egyetlen olyan művészeti ág, amelyik nem időtálló. Minden évben országos szinten kidobnak száz-százötven előadást, mert a színházak kijátsszák a repertoárjukat. Fiatal csapatként, a Bárka Színház száznyolcvan fős nézőtere előtt játszottunk, de szerettünk volna sokkal nagyobb népszerűségre szert tenni. Így jött a gondolat, hogy miért ne lehetne az előadásainkat közvetíteni akár a világ minden részére, azoknak, akik nem tudnak élőben jelen lenni. 2014-ben csináltuk az első színházi közvetítésünket az akkori legnagyobb hazai streamingszolgáltatón, a Ustreamen keresztül. Csak Londonból háromezren nézték az előadást. Azt éreztük, hogy nagy potenciál van a streamelésben. A Bárka Színház megszűnése után játszóhely nélkül maradtunk, a színházak pedig nem voltak nyitottak, nem is értették, mi értelme az előadásokat online is elérhetővé tenni. Valószínűleg attól tartottak, hogy akkor az emberek nem fognak színházba járni, élő színházat nézni.

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony, Tenki Réka, rendező: Paczolay Béla (Jurányi Ház, Orlai Produkció)

Sokan a színház és a film közötti hibrid műfajként gondolnak a streamelt előadásokra. A színházfogyasztás új dimenzióinak megnyitásához kellő löketet adott a pandémia?

Amikor elkezdődött a Covid-járvány, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ha valamikor, akkor most meg lehetne értetni a színházi élet vezetőivel, miért fontos az, hogy az emberek az országok különböző pontjairól vagy a határon túlról hozzájuthassanak az anyanyelvi kultúrához. Itt nem csak arról van szó, hogy a budapesti néző a budapesti színházak látogatása helyett válassza az online-t, bár hozzáteszem rengetegen dolgoznak este hét után is, tehát nem tudnak elmenni színházba. Lehet, hogy sokkal több színházi előadást néznének, ha lenne lehetőségük bármikor elérni azokat. Az ország kilencvenöt százaléka viszont csak ahhoz a színházhoz jut hozzá, amelyik a városában található. Ha ott éppen csak musicaleket játszanak, de én Pintér Bélára vagy a Kolozsvári Állami Színházra vagyok kíváncsi, akkor el kell utaznom több száz kilométerre a családommal, ott megszállni, ahelyett, hogy tudnék online jegyet váltani rá. Ráadásul ha egy színház népszerűsége országos szinten nő, a jövőben nem csak a szakma, hanem a nézők is láthatják Európa összes színházát. Az lenne a cél, hogy ez a szegmens világszintre lépjen, a rendezők, a szakma, a nézők folyamatosan lássák, mi történik a világban. Jelenleg ez úgy néz ki, hogy akinek van lehetősége, kiutazik és megnézi mondjuk, a milánói Scala egyik előadását, hazajön és mesél róla.

Arról nem beszélve, hogy a színházi előadásokat nem archiválják. Az elmúlt húsz évben a magyar előadásokat nem rögzítették, vagy ha igen, akkor azokat a színház maga vette fel – nem profi módon – abból a célból, hogy ha valakinek be kell ugrania, megnézhesse. Nem vette elég komolyan magát a színházi szakma ahhoz, hogy ezeket az alkotásokat, értékeket megőrizze. Fontos lépés lesz a jövőben, hogy egy átfogó jogdíjrendszer szülessen, amelyben az alkotóknak, a rendezőket, a tervezőket, a színészeket is beleértve, örökös joga van a tartalom felhasználásából származó díjra. Ez új bevételi forrás lehet az alulfizetett színházi alkotóknak.

Kezdetben az a feltevés járta, hogy az online színházi közvetítések átmeneti megoldást nyújtanak mind a szakmának, mind a közönségnek. Mennyire történt szemléletváltás abban, hogy további kiaknázandó lehetőségek vannak az új színházi formátumban?

Rengeteg kiaknázásra váró lehetőség van, de a pandémia után egy újabb csapás éri a színházakat: a rezsiköltségek. Minden igazgató azzal van elfoglalva, jogosan, hogy hogyan tudja kigazdálkodni a jegybevételéből vagy a kapott támogatásból a többletköltséget. Ebben az időszakban nem feltétlenül színházra, hanem kenyérre költik a pénzüket az emberek. Egyelőre tapogatóznak a színházak, hogy mennyire befolyásolja a népszerűségüket az online működés. Holott olyan evidencia manapság az online tér, mintha azt mondanám, hogy a Rolling Stones 1969-ben egy kocsmában lépett fel, és ha csak azt tudna róla, aki a környéken lakott, akkor nem töltenének meg százhúsz ezres stadionokat. A színházi világnak át kell térnie arra, hogy a saját tartalmait egy nemzetközi archívumba helyezze, hogy az alkotók, munkatársak is keressenek vele. Visszanézhető legyen minden színház működése évtizedekre visszamenőleg. A nézők maguk dönthetik el, hogy a hetven Romeo és Júlia-feldolgozásból melyiket értékelik a legtöbbre. A szakmai verseny mellett a nézőknek is teljes áttekintést nyújtana ez a rendszer.

Moszkvai Művész Színház: Mindenki itt van, rendező: Dmitry Krymov

Mivel győzné meg azokat, akik még ódzkodnak ettől a színháznézési formától, mondván, a színház itt és most, a jelenvalóság művészete?

Számos előnye van annak, ha képernyőn keresztül nézünk színházat. Tény, hogy nem vagyok jelen, nincs meg az a szakrális élményem, ami a nézőtéren megtörténhet. Viszont nem  harminc méterről látom a színpadot, dramatizálva vannak a jelenetek, egy olyan dramaturgiai szálon kísérik végig a nézőt, ami egy lehetséges megfejtése az adott előadásnak. Minden színháznak van egy törzsközönsége. Ha nem a törzsközönséget szolgálja ki a rendező, hanem valami újító, kísérleti produkciót készít, ami mondjuk, a musicalekhez szokott nézőknek nem tetszik, az előadás megbukik, a rendező pedig nem dolgozik többé annál a színháznál. Lehet, hogy nem a megfelelő közönséghez jutott el a darabja. A keresetének megfelelően mindenki valami biztonságosat akar rendezni, ami éppen annak az ezer-ezerötszáz embernek megfelel. Így viszont nincs innováció a színházban.

Kőszínházak, intézmények közül melyek a partnereik? Milyen további területek felé nyitnának?

Állandó partnereink az Orlai Produkció, a Katona, a Centrál, a Játékszín, a Jurányi. Igyekszünk tágítani a partneri színházak sorát, de amikor arról érdeklődöm, hogyan streameljük élőben az előadásokat, éppen azzal vannak elfoglalva, hogy fel tudják-e kapcsolni a villanyt, be tudják-e fűteni a nézőteret. Jelen pillanatban nem az innováció a kérdés, hanem a túlélés.

Milyen gazdasági modell szerint működnek? A Színház Kft. finanszírozza a felvételek költségeit? Pályázati vagy egyéb pénzeket is igénybe vesznek?

Befektetőtársunk magánpénzéből tudtunk elindulni, megmutatni a minőséget, amit képviselünk. Az előadásokat mi magunk rögzítjük, kilencven százalékban mi is finanszíroztuk a Covid-járvány alatt, az intézményeknek egyetlen forintjába sem került. A színházaknak és a szerzőknek rendkívül nyereséges volt, mert a jegybevételekből közel száznyolcvanmillió forintos támogatást kaptak. Külföldön nem létezik az a gazdasági modell, amit a SzínházTV képvisel, más szolgáltatók nem veszik fel a színházi előadásokat, és nem támogatják őket pénzzel. Az utómunkákat, a marketinget, a teljes kreatívot is a vállunkra vesszük. A bevételekből fejlesztésre és olyan előadások felvételére költünk, mint a Budaörsi Latinovits Zoltán Színház és a Jurányi nem mainstream előadásai, amelyeknek a tartalom és a minőség okán fontos eljutniuk a nézőkhöz. A kemény, drámai tartalmakat kedvelő színházszerető nézőknek is kell kínálni lehetőséget.

Határon belül és határon túl hogyan oszlik meg a SzínházTV látogatottsága?

Budapesten volt kezdetben a legnépszerűbb a SzínházTV, ez arányaiban hatvanhét százalék vidék, harminchárom százalék fővárosra változott. Több ezer regisztrált tagunk van külföldről is, Svájcból, Németországból, Amerikából, Angliából, majdnem minden európai országból, sőt Madagaszkárról is. A külföldön élő magyarok kifejezetten élvezik annak a lehetőségét, hogy végre hozzájuthatnak színházi élményekhez.

Moscow Operetta Theatre: Anna Karenina, rendező: Alina Chevik

Milyen bemutatókat terveznek még ebben az évben?

Nemrég ment le a Moszkvai Operett Anna Karenina-előadása, a héten a Szolnoki Szigligeti Színház Sirály-bemutatója látható, Székely Kriszta rendezésében. Négy díjat is elhozott az előadás a Városmajori Színházi Szemléről. Novemberben A Játékkészítőt, a pár évvel ezelőtti Syma Csarnok-beli meseprodukciót közvetítjük, majd a Kolozsvári Magyar Állami Színház Utas és holdvilág című előadását. Próbálunk segíteni minden színházcsinálónak, akinek komoly és minőségi tartalma van, hogy eljuttassuk a széles közönségréteg elé. Igyekszünk hátországa lenni azoknak az alkotóknak, akik látszani szeretnének. Szándékunk, hogy ebben az évadban vidékre is elutazzunk, szeretnénk Debrecenből, Győrből, Nyíregyházáról közvetíteni.

Az online színházlátogatáshoz tartozott kezdetben, hogy a nézőket a kulisszák mögé is bevezették, háttérbeszélgetéseket folytattak.

A Covid idején valóban nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy bevezessük a nézőket a kulisszák mögé, beszélgessünk az alkotókkal. A járvány annyira erős jelenség volt társadalmi szinten, hogy mindenre rányomta a bélyegét. Ezeket a tartalmakat kivettük, de természetesen a jövőben is lesznek interjúk, háttérbeszélgetések a színház világából. Olyannyira ezen dolgozunk, hogy Tasnádi Istvánnal közösen csináltunk egy sorozatot, amit decemberben tervezünk bemutatni. A tízrészes sorozat a színház elképzelt és valós működését mutatja be, a színfalak mögötti élet szépségét és a valóságot, egy női és egy férfiöltözőben. Attól is különleges, hogy minden név, utalás valós, Scherer Pétertől Nagy Ervinig a valódi nevükön kameóznak a színészek.

A saját gyártású produkciókkal új irányba mennek el?

Fontos, hogy mi magunk is hozzunk létre produkciót, amit széles elérésben tudunk a nézőkhöz eljuttatni. De az elsődleges cél, hogy lehetőséghez jussanak azok a rendezők, akik valami izgalmasat szeretnének csinálni; hogy az előadásaik fennmaradjanak, és lehetőséget kapjanak azok a nézők, akik nem elégednek meg a tőlük három utcányira lévő színházban éppen játszott előadásokkal. A streamelés az élőszínházba járást fogja serkenteni.

Magyarországon a fiatalok hatvanhét százaléka tizennyolc éves koráig nem jár színházba, nem találkozik a műfajjal, akik meg találkoznak, azok nagy része a balkon hátsó sorában alszik. Fiatalként engem se vonzott be a színház, amíg nem láttam Bodó Viktor Ledaráltakeltüntem-rendezését a Katonában és a Krétakör A jég című előadását. Akkor értettem meg, milyen revelatív erővel bír a színház. Nos, ha van egy műfaj, ami különböző platformokon elérhető, iPaden, okostelefonon, számítógépen, amiről egyébként is fogyasztják a vizuális kultúrát a fiatalok, és a streaming egyre erősebben jelen van, akkor ennek a szegmensnek sem szabad kimaradnia. Pazarlás, ha nem gondolunk arra, hogy azok diákok, akik egy osztályteremben meg tudnának nézni egy-egy streamingelt előadást egy klasszikus darabból, amit aztán kielemeznek, a második, a harmadik után élőben is megnéznek egy előadást. Nem feltétlenül a magyar színházi szakmát látom ebben a legkezdeményezőbbnek, de azt gondolom, ez a jövő.

Nyitókép: Radnai Márk

A képek forrása: SzínházTV