„Szeretek magam körül értéket látni”

A Heimann Borászat egy tízgenerációs családi vállalkozás, amely Szekszárd szelíd dombjain és völgyeiben tartja életben az ezeréves borkultúrát. Az italhoz kapcsolódó eseményeik a történelemről, az irodalomról, a zenéről, a képzőművészetről és a gasztronómiáról is szólnak. Céljuk a kezdetek óta változatlan: értéket szeretnének teremteni. Ahogy azt Heimann Zoltán, a család feje mondja, az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának első helye a legújabb mozaik a történetükben.

Az 1758-as évszám minden Heimann-palackon megjelenik. Ez volt az az időpont, amikor őseik elkezdtek borokkal foglalkozni – de honnan ered a család lelkes és folyamatos művészettámogató tevékenysége?

Tíz éve lehetett, hogy felkértek drMáriás festő, író, zenész szekszárdi kiállításának megnyitására. A beszédemben arra tettem kísérletet, hogy a kettőnk életpályáját szembeállítsam: ő egy vajdasági értelmiségi családba született, ezt kicsit tagadva lépegetett a dadaizmus és a punk irányába, az én utam pedig a paraszti létből vezetett a polgárosodás felé. Vonzódom a klasszikus polgári tárgyakhoz, így a herendi étkészletekhez, a perzsaszőnyegekhez, az igényes kivitelű bútorokhoz és a könyvekhez.

Pécsett jártam gimnáziumba, Budapestre egyetemre. A kollégiumi szobák falára az M S mesterként jegyzett festő műveinek reprodukcióit akasztottam. 1979-ben már udvaroltam a későbbi feleségemnek. Együtt látogattuk meg a Műszaki Egyetem egyik kiállítását. Gyönyörű, kék és fehér tónusú, meztelen női alakokat ábrázoló képeket láttunk. Miután lebontották az installációkat, az említett képek közül hármat sikerült megszereznem. Ezek voltak az első műalkotások, amelyeket birtokoltam, de sosem vásároltam tervszerűen.

A Heimann Birtok szőlői (fotó: Heimann Pincészet)

Igen változatos a támogatási portfóliójuk: képzőművészet, zene, irodalom, film. Amikor támogatandó kulturális területet választanak, milyen kritériumokat fogalmaznak meg, mennyire számít például a család egyes tagjainak művészeti preferenciája?

Évtizedek óta alakulnak a szakmai és baráti kapcsolataink a kulturális és művészeti élet képviselőivel, de ezek mögött nincs jól megfontolt stratégia. Amikor Szekszárdon egy bankfiókban dolgoztam, le kellett cserélni az akkori plakáttartókat. Úgy döntöttem, nem reklámokat helyezek el bennük, hanem a bankfiók melletti átjáróban kiállítást rendezünk havonta más-más Tolna megyei művész alkotásairól készült fotóreprodukciókból. Később Szentendrén megismertem több helyi művészt. A rendszerváltás környékén, amikor megalakult a Vajda Lajos Stúdiót Támogató Alapítvány, engem választottak kuratóriumi elnöknek. A Műcsarnokban sikerült gyűjteményes kiállítást szerveznünk a stúdió alkotóinak műveiből. És sorolhatnám a talán nem is annyira véletlen találkozásokat, kapcsolódásokat, amelyek folytatódtak akkor is, amikor a Béres Rt.-ben, a Bábolna Rt.-ben és az MKB Bankban dolgoztam.

Ifjabb Heimann Zoltán, Heimann Ágnes és idősebb Heimann Zoltán (fotó: Busák Attila)

Úgy tudom, a képzőművészet és az irodalom többnyire önhöz, a zenei tematika pedig a kisebbik fiához áll közel.

Igen. De minden döntést együtt hozunk meg a feleségemmel és a fiainkkal. Elkötelezett hívei vagyunk a kultúra támogatásának. Meggyőződésünk, hogy a gazdasági szereplőknek dolguk a nonprofit szféra, így a művészeti szcéna támogatása. Nem véletlen, hogy a boraink megcélzott vevőkörét is úgy definiáljuk: a tagjai nyitottak a minőségi életre, és értékalapon hozzák meg a döntéseiket. Hiszem, hogy ők is felismerhetik bennünk a hasonló érdeklődést és társadalmi elkötelezettséget.

Közösségekben élünk. Ez lehet helyi, nemzeti vagy sváb kisebbségi, európai… Talán mindegy is, mert mindegyikben ott a helyünk, és ez a jogok mellett kötelességekkel is jár. Dolgunk van ezek építésében, működtetésében. Ennek szellemében szerveztük meg korábban több éven át a „Barbár ünnepet”, amelyen mindig a birtok csúcsbora, a Barbár új évjáratát mutattuk be, különböző művészeti produkciókkal párosítva az élményt. Fellépő vendégeink voltak: Hajnóczy Soma bűvész, Lovas Rozi színművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész-zeneszerző, valamint a magyar gasztronómia csúcsszakácsai. Külön öröm volt, amikor Esterházy Péter megírta a Barbár bepróba című szösszenetét, és azt fel is olvasta a birtokon tartott ünnepen. Az írásából nőtte ki magát egy Barbár-tematikájú novellasor, amely Antall István, Cserna-Szabó András, drMáriás, Grecsó Krisztián, Kiss Judit Ágnes, Kőrösi Zoltán és Szigethy Gábor nevéhez fűződik.

Mészöly Miklós születésének századik évfordulóját monstre felolvasásokkal és szakmai beszélgetésekkel tűzdelt piknik keretében ünnepeltük. Sok éven át nálunk tartottuk meg a PAD Alapítvánnyal, a helyi Wosinsky Mór Múzeummal és az Illyés Gyula Megyei Könyvtárral közösen szervezett Mészöly Miklós Magasiskola záró programját, ahol az irodalmi babérokra törő fiatalok találkozhattak a már befutott írókkal.

2020-ban partneri megállapodást kötöttünk Völgyi Miklóssal és Skonda Máriával, a Völgyi–Skonda Kortárs Gyűjtemény tulajdonosaival. Ennek keretében évente több alkalommal szervezünk tematikus kiállításokat a borászat épületében, a Heimann Birtokbisztróban. A fogadásokon művészettörténeti és irodalmi előadások is elhangzanak. A kiállítások megnyitóját tematikus borvacsorákkal és egyéb közösségi programokkal, így birtoktúrákkal és kertmozival kötjük össze. A kiállítások anyaga jellemzően két-három hónapig látható a falakon, ez idő alatt több százan látogatják a borászatot. Szerepelt már nálunk – a teljesség igénye nélkül – Aknay János, Bukta Imre,  Radák Eszter  és Weiler Péter. 2025-ben a kortárs magyar festőművésznők női tematikájú képeinek tárlatmegnyitóját egybekötöttük egy divatbemutatóval.

A Heimann Birtok bisztrója, az alkotások Weiler Péter, drMáriás és Galambos Tamás munkái (fotó: Busák Attila)

Évente rendezünk zenei eseményeket. Raklap színpadunkon koncertet adott Sárik Péter, a Tárkány Művek, Tóth Vera és a Tudósok zenekar is. Meg kell említenem komolyzenei kötődésünket is: a Budafoki Dohnányi Ernő Zenekarral és Hollerung Gábor karmesterrel is együttműködtünk. A feleségem, Heimann Ágnes maga is szenvedélyes kórusénekes ifjúkorától fogva. Megjegyzem, én is énekkaros voltam, de csak egy hétig. Utána kiderült, hogy rettentő hamis vagyok. A komolyzene szeretete viszont megmaradt.

Rendszeres támogatói vagyunk a Válasz Online-nak, a Rubicon és a pécsi Jelenkor folyóiratoknak is. Mindez nagyon sok pénzbe kerül.

Volt idő, amikor Magyarországon a bor egyfajta jelképe volt a nyugati, szabad világnak. Mostanában ínségesebb esztendőket élünk. A magyar gazdaság nem teljesít jól. Nagy a bizonytalanság. Sokszor megkérdezem magamtól: ebben a helyzetben mit kell tennünk azért, hogy a túlélők közé kerüljünk? Néhány kollégám abban látja a lehetőséget, hogy növeli a mennyiséget. Mi inkább a minőségre és az alkotásra, az egyedi, kifinomultabb borokra helyezzük a hangsúlyt. Erősíteni szeretnénk az exportunkat is.

2024-ben a Heimann Borászat az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának toplistás cége volt, idén pedig már a nyertese. Mi változott az elmúlt egy évben?

Alapvetően nem sok minden. Egyedül jazzkoncertet nem szerveztünk, mert az nagyon költséges műfaj, és mint említettem, nem kedvezőek a gazdasági kilátások. A cél változatlan: próbálunk az életünk minden pontján értéket teremteni, alkotni, és mind a természet, mind a társadalom iránti elkötelezettségünknek megfelelni.

Mit gondol, a versenytársaik körében terjed az az attitűd, amely szerint a kultúrát támogatni jó dolog?

Igen. Lassan, de talán egyre többen értik. Hozzá kell tennem, hogy az ország nagy része máról holnapra él, csak egy szűk réteg tagjai tehetik meg, hogy  támogassák a kultúrát. Az más kérdés, hogy egy esetleges politikai és gazdasági rendszerváltáskor mi lesz azokkal, akiknek a vagyona másfél évtized alatt növekedett jelentősen – és nem szerves fejlődéssel.

A nyereségük hány százalékát költik kultúrára?

A vállalkozásunk kicsi. A három tulajdonos mellett hatan dolgoznak a cégben. Éves árbevételünk öt–hét százalékát költjük a kultúra támogatására, amit a marketingkeretünkben számolunk el.

A Heimann család az Art is Business díjátadón (fotó: Mohai Balázs)

Ha jól tudom, a boraik palackos megjelenésére olyan műalkotásként tekintenek, ahol a külcsín és a belbecs egymást erősítik. A birtokukban lévő műtárgyak hogyan fejezik ki a nyitottságukat, az elkötelezett, minőségi élet örömét?

Gyűjteményünk valójában nincs. Van két festmény Kokas Ignáctól, mert jóban voltunk vele. Van néhány kép Aknay Jánostól,  Bukta Imrétől, ef Zámbó Istvántól… Megteltek a falak. A műalkotásokat a magunk, a családom örömére vásároljuk. Úgy éljük az életünket, hogy reggel, ébredés után rögtön a borokról kezdünk beszélgetni,  és este, lefekvés előtt még kinyitunk egy palackot. Tudja, egy ideig tagja voltam a Herendi Porcelánmanufaktúra igazgatóságának. Arról is szó volt, hogy én leszek az igazgató, de a munkástanács elsöpört… Már nem bánom. A mai napig festetlen, hófehér Herendi porcelánt használunk a terítéshez. Amikor reggelente ránézek a kávéscsészémre, azt érzem, egy műalkotást tartok a kezemben. Örömöt okoz. Szeretek magam körül értéket látni.

A cikk először a 2025 decemberében kiadott, nyomtatott Art is Business magazinban jelent meg.

Nyitókép: Heimann Zoltán (fotó: Busák Attila)

Lásd még:

Mecénások, vállalati támogatók és kulturális finanszírozás 2025-ben is – Hetedik alkalommal adtuk át az Art is Business Díjakat

Örömbor, örömzene, örömirodalom – Művészettámogatás Heimannéknál

„Aki műtárgyat vesz, az boldogságot vesz!” – Interjú Völgyi Miklóssal és Skonda Máriával, a Völgyi–Skonda Kortárs Gyűjtemény tulajdonosaival

„A művészet nem a gazdaság peremén, hanem a szívében él” – Interjú Blaskó Nikolett-tel, az ACG Reklámügynökség vezetőjével