Tánc – rend a Millenárison

A kultúra szereplői közül mindenki igyekszik megtalálni a saját helyét, közönségét, kapcsolódási pontjait. Úgy tűnik, a 2019 óta új épületben működő Nemzeti Táncszínház a Millenárison megtalálta a maga biztos helyét, és inspiráló környezetben dolgozhat tovább. Az alkotókedv töretlen, az ötletekből nincs hiány. Erről és a nyári programokról beszélgettünk Ertl Péter igazgatóval.

A Nemzeti Táncszínház otthonra talált a Millenárison. Biztosnak tűnő pozícióból viszont mind nehezebb fejlődni.

Az 1980-ban alapított intézmény 2001-ben kapott helyet a Karmelitában, akkor vált kőszínházi rangra emelt befogadóhellyé, előadóművészeti központtá. Népszerű lett, mert nagy energiákat tett bele az első igazgató, Török Jolán, illetve az egész szakma örült annak, hogy saját színháza van. Erős és jó repertoárjuk volt. További szintlépésre adott lehetőséget, amikor – némi kitérő után – 2019-ben megnyitottuk új épületünket a Millenárison. Rendelkezésre áll a korábbinál nagyobb méretű, korszerűbb technikával felszerelt színpad, a minden ízében a táncművészetet szolgáló gyönyörű épület, ráadásul a város közepén, egy „kulturálisan bejáratott” téren, a Millenáris Parkban. Tehát egyrészt nagyon jót tett a Táncszínháznak az infrastruktúra-váltás, ezt az általam vezetett menedzsmenttel is igyekeztünk tovább erősíteni, másrészt a magyar társulatok is nagyszerű színvonalon dolgoznak.

Budapesten a Millenárison helyet kapott épületen kívül is számos helyszínen láthatók táncelőadások. Szükség van ennyire?

A fővárosban különösen színes a kulturális paletta. Tényleg elképesztő, hogy mennyi koncertterem, színház, szórakozási lehetőséget nyújtó tér található itt. És ebben a színes, heterogén kínálatban a táncnak is valóban több, színvonalas helyszíne van. A Müpában, a Nemzeti Színházban, a Trafóban, a MU Színházban, a Bethlen téri Színházban. Véleményem szerint igen, szükség van ennyire, hiszen csak hozzánk közel negyven társulat tartozik szorosabban.

Jelenet a Bozsik Yvette Társulat Körforgás című darabjából

Melyek ezek?

Elsősorban azok, amelyeknek nincs játszóhelyük, és vannak köztük nagy létszámú együttesek is. Hangsúlyozom: nem a magyar táncszakma teljes egésze lép fel nálunk, hanem főként egy, a Táncszínházhoz szorosabban kapcsolódó kör. Ezek a társulatok elsősorban a Magyar Táncművészek Szövetségének tagjai közül kerülnek ki, csak hogy néhányat említsek: a néptáncosok közül például a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes, a kortárs társulatokból a Pécsi Balett, a GG Tánc Eger, a Bozsik Yvette Társulat, a FrenÁK Társulat, a Feledi Project.

A Duna Művészegyüttes Duna balladái című előadása (fotó: Végh Tamás)

Keresem köztük a függetleneket…

Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk őket is támogatni. Ám befogadóhelyként elsősorban a működő együtteseknek tudunk fellépési lehetőséget biztosítani. A mostanában valóban nehezebb helyzetbe került függetlenek esetében a Nemzeti Táncszínház egy-egy produkció elkészültét próbateremmel, technikai segítséggel, valamilyen anyagi forrással támogathatja, de befogadóhelyként nem tudjuk a működésüket finanszírozni.

Feledi János - Feledi Project - Oláh Dezső Vibratone Quartet ESSZENCIA című előadása (fotó: Kaszner Nikolett)

Az itt megjelenő sokféleség nem okoz működésbeli problémákat, tervezési nehézségeket?

A Táncszínháznak az én felfogásomban az a feladata, hogy az egyetemes magyar táncművészet értékeit jelenítse meg. Ez azt jelenti, hogy bizonyos szakmai színvonal fölött mindennek helye van itt. De a gyakorlatban mégsem lehetséges ez, mert egy év háromszázhatvanöt napból áll, és minimum negyven, hozzánk szorosabban kötődő társulatról beszélünk. Márpedig, ha mindenki kapna évente tíz napot a nagyteremben, akkor fel kellene találnunk a négyszáz napból álló naptári évet… Tehát ügyesen kell gazdálkodnunk a lehetőségekkel. Évente négyszáz-négyszázhúsz produkciónak, eseménynek adunk otthont a gyerektáncházaktól a Szegedi Kortárs Balett és a Győri Balett nagy volumenű előadásaiig.

Ahogyan a beszélgetés elején is szóba került, biztos pozícióból nem könnyű továbblépni. A Nemzeti Táncszínház május végén hozta nyilvánosságra a 2025/26-os programját, amellyel mégiscsak megkísérli ezt. Ennek egyik sarokpontja egy új bérlet, a MesterHármas. Ez még focipályán is csak a legjobbaknak sikerül.

Mi mégis megpróbáljuk. Keressük ugyanis az új közönséget, azokat, akik eddig a táncművészettel nem, vagy csak elvétve találkoztak. Nekik találtuk ki a MesterHármas bérletet, amelyben az első félévben, azaz októberben, novemberben és decemberben három, az idő próbáját már kiállt előadás szerepel. Mindhárom nagy volumenű, népszerű és olyan vonzerejű darab, ami a táncot kevéssé ismerő ember számára is belépő lehet e művészeti ág világába. 

Forrás: Nemzeti Táncszínház

Mely előadások lesznek az üzembiztos közönségcsalogatók?

Az egyik az Élő Táncarchívum – Kalotaszeg címet viseli és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában látható októberben. Novemberben lesz a Carmina Burana a Szegedi Kortárs Balett-től, decemberben pedig flamenco-előadás – érzelemdús, erős nemzetközi néptánc. Bárki ismerheti Antonio Gadestől, a Vérnászból, esetleg a Carmen-filmekből.

A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana-előadása (fotó: Éder Vera)

Meglepetéseket tartogat a gyerekeknek szánt új bérlet is.

Nagyon fontos a jövő közönségének építése. A Hétvégi Táncmatiné Bérlet előadásait szombaton és vassárnap tizenegy órakor tartjuk, amikor amúgy is rengeteg szülő, nagyszülő látogat a Millenárisra. Az előadó-művészetet szerető családok négy újabb tartalmas programot kaphatnak. Lesz Rumini előadás az Inversedance – Fodor Zoltán Társulattól, Csipkerózsika a Magyar Nemzeti Táncegyüttestől, Lúdas Matyi a Pécsi Balett, valamint Jancsi és Juliska a Bozsik Yvette Társulat előadásában. 

Lúdas Matyi a Pécsi Balett előadásában (fotó: Juhász Éva)

Beszéljünk a TáncParkról! Ez a kezdeményezés talán kis lépés a táncosoknak, ám nagy ugrás a táncművészetnek. 

Június 15-én zártuk az évadot. Mint minden nyáron, azt követően is megszervezzük ezt a szabadtéri fesztivál-programsorozatot: kiköltözünk a Millenáris Parkba, és a szabad levegőn, jó időben a csillagos ég alatt mutatjuk be az előadásokat. Július 11-étől tíz napon keresztül könnyed és nagyon színes repertoárt állítottunk össze. Fél kilenckor kezdjük az egyórás produkciókat, amelyek végén a közönség is színpadra léphet, pár mozdulatot ki is próbálhat a művészekkel együtt. Szóval, a Táncparkban táncolni is lehet, nem csak táncot nézni.

Forrás: Nemzeti Táncszínház

Azért ehhez kell bátorság úgy a táncos, mint a néző részéről. 

Elég a kíváncsiság, a táncművészet iránti érdeklődés is. Mert itt közel lehet lépni a műveket előadó csinos hölgyekhez és elegáns urakhoz, eltűnik az az elidegenítő néhány méter a nézőtér és a színpad között.

Fontos program lesz idén is a Budapest Ballet Grand Prix. 

Novemberben harmadik alkalommal rendezzük meg a Magyar Táncművészeti Egyetemmel közösen a táncszakma népszerűsítésére a Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi balettversenyt. Az eseményen a világ minden tájáról fogadjuk a tehetséges fiatal táncművészeket, hogy összemérjék a tudásukat. A nézőknek pedig bekapcsolódhatnak a verseny izgalmába, misztikumába, mert ez nagyon más, mint egy átlagos előadás. Egy-két perces variációkat láthatnak a színpadon órákon át, folyamatosan, aprólékosan megfigyelhetik azt a csodálatos technikát és koncentrációt, ami egy ilyen, elsősorban klasszikus balettvariációban tetten érhető. Összegezve: ha már egy ilyen nagyszerű, minden igényt kielégítő épületben dolgozhatunk, és élvezhetjük a közönség szeretetét, igyekszünk meghálálni a lehetőségeket, részben a fent említett újdonságokkal, és tíz új bemutatóval is.

Nyitókép: Ertl Péter (fotó: Lakatos János)

Lásd még:

Világsztárokkal ünnepel a Nemzeti Táncszínház – 25 éves a Budapest Táncfesztivál

A józanság végpontja az igazgató – Interjú Ertl Péterrel

A táncművészet otthona

„A titok soha nem fejthető meg” – Beszélgetés Frenák Pál táncművésszel

„A tánc éltet” – Interjú Uhrik Teodórával

„A fesztivál küldetése, hogy leképezze a hazai táncéletet” – Interjú Velekei Lászlóval, a Győri Balett igazgatójával