by Tóth László 2024. Jun 11.

Teret adni a kultúrának

Három évtizede elkötelezett a kultúra támogatása iránt a STRABAG építőipari vállalat: kiállításokkal, díjakkal támogatják a képzőművészetet.

A kultúrát, a művészetet támogatni, egy képzőművészeti kollekciót létrehozni mindig határozott állásfoglalást jelent, egyúttal az adott személy vagy vállalat gazdasági és társadalmi környezethez való viszonyát is szimbolizálja. Az üzenet világos: határozottan jelen kívánnak lenni, hozzájárulni a kultúra, a művészet folyamatos fejlődéséhez. Ilyen szervezetnek tartja magát az 1835-ben alapított, bécsi székhelyű STRABAG is, amely gyűjteményi és művészetpártoló tevékenysége révén meghatározó kulturális szerepet tölt be Ausztriában.

Négy évtizeddel ezelőtt a művészet, különösen a kortárs képzőművészet szeretete volt a döntő oka annak, hogy Hans Peter Haselsteiner, a STRABAG korábbi elnöke és Wilhelm Weiß, a STRABAG Kunstforum igazgatója belekezdett egy vállalati gyűjtemény felépítésébe. Kezdetben a karintiai művészetre összpontosítottak, elsősorban az 1945 utáni kortárs alkotókra, később már Ausztria-szerte keresték a kapcsolatot a művészekkel és a galériákkal.

Az első művészeti díjukat 1994-ben alapították, és 2002-ig Klagenfurtban ítélték oda. Ekkorra a gyűjtemény már több mint ezer művet számlált, amit az építőipari csoport gyors fejlődése és terjeszkedése tett lehetővé. A következő mérföldkőre 2004-ig kellett várni, amikor is Bécsben megnyílt a STRABAG Haus, a cég új székhelye, ebben az évben költözött Bécsbe a cég művészeti szervezete, a STRABAG Kunstforum is. Az új cégközpont legfelső emeletén megnyílt egy tágas, kétszintes galériatér, amely a STRABAG Artlounge nevet kapta. Itt kapott helyet a műgyűjtemény csúcspontjának tartott kiállítás is, amely az osztrák modern művész, Bruno Gironcoli szobrait mutatja be. A korábban említett művészeti díjat 2009 óta STRABAG Artaward International néven hirdetik meg. Ugyanebben az évben nyílt meg a STRABAG Artstudio a gyűjteményben szereplő művészek és a STRABAG Artaward díjazottjai számára.

Párbeszédet teremteni

A STRABAG Kunstforum mára közel négyezer műtárggyal rendelkezik, körülbelül háromszázhetven osztrák és nemzetközi művésztől, amely műveket nem raktárban vagy múzeumban tárolják, hanem a csoport több mint hatvan irodájában állítják ki, így például Prágában, Londonban és Budapesten. Ráadásul a kurátorok minden épülethez koncepciókat készítettek, figyelembe véve a helyszín építészeti sajátosságait. Ezzel a szakemberek célja nem más, mint párbeszédet teremteni a művészet és annak közönsége között.

Kiállítás a bécsi Artlounge-ban (fotó: Eva Kelety)Kiállítás a bécsi Artlounge-ban (fotó: Eva Kelety)

A STRABAG Artcollection Ausztria egyik legfontosabb művészeti magángyűjteménye, amely folyamatosan bővül nemzetközi művészek alkotásaival is. Sok olyan alkotó is szerepel a kollekcióban, akiknek a művészi fejlődését folyamatosan és hosszú éveken keresztül nyomon követik, ezáltal pontos áttekintést kapva a különböző alkotói időszakokról, emellett figyelemmel kísérhetik a kortárs trendek alakulását is.

Az épületbe belépve Helmut Ditsch argentin festő erőteljes, nyolc méter magas alkotása látható. Ugyanitt megtekinthető Bruno Gironcoli kilenc monumentális szobra is. Mindezen installációk nem jöhettek volna létre a STRABAG dolgozóinak munkája nélkül, akik azonosulnak az őket körülvevő műalkotásokkal, amelyek egyúttal hozzájárulhatnak az inspiráló munkahelyi légkör kialakításához is. Ezt a fajta nyitottságot szerették volna visszatükrözni az épület architektúrájának átláthatóságában is.

Ezer Ákos Dance Without Music című alkotásának részletei a Strabag Artlounge-ban (fotó: Rudi Froese)Ezer Ákos Dance Without Music című alkotásának részletei a Strabag Artlounge-ban (fotó: Rudi Froese)

A STRABAG Kunstforum csapata – a gyűjtemény felügyeletén és folyamatos gyarapításán túl – felelős a STRABAG Artlounge kiállítási tevékenységéért, a STRABAG Artaward International megvalósításáért és a STRABAG Artstudio megszervezéséért is.

A bécsi STRABAG-épület felső emeletein található STRABAG Artlounge egy kétszintes kiállítótér, amelynek üveghomlokzata csodálatos panorámát nyújt Bécsre. A koncepció lényege, hogy a művészek és alkotásaik kölcsönhatásba léphessenek a térrel, amelyben elhelyezik őket,  ugyanakkor ki is tűnjenek onnan. A 2004-es megnyitása óta több mint százhúsz kiállítást mutattak itt be. Egyrészt minden olyan művész egyéni kiállítási lehetőséget kap, aki elnyerte a STRABAG Artaward International díját. Másrészt évente egy-két kiállítást szentelnek a gyűjteményben megtalálható alkotók számára is. Így láthatták az érdeklődők az elmúlt években Wolfgang Hollegha, Roman Scheidl vagy Eduard Angeli egyéni kiállításait is. Olykor pedig csoportos tárlatokat szerveznek, amilyen például a Väter_Töchter (Apák_Lányok) című kiállítás is volt, amely a gyűjteményben szereplő négy férfi művész (Peter Krawagna, Gottfried Salzmann, Peter Sengl és Walter Vopava) és négy lányuk (Suse Krawagna, Nieves Salzmann, Deborah Sengl és Catharina Vopava) alkotásait mutatta be. A 12 Zeichnerinnen a kollekció tizenkét női művészére összpontosított. Legutóbb a lengyel festő Grzegorz Siembida Storyteller című tárlatát tekinthette meg a közönség 2024 tavaszán.

Az építőipari cég a fiatal tehetségek munkáját is díjazza, többek között a magyar Bernáth Dániel festőművészt is (fotó: Rudi Froese)Az építőipari cég a fiatal tehetségek munkáját is díjazza, többek között a magyar Bernáth Dániel festőművészt is (fotó: Rudi Froese)

A STRABAG Artaward International az egyik legmagasabban jegyzett művészeti díj Ausztriában. Az épületgépészeti szolgáltatások európai technológiai csoportjaként a STRABAG SE elsődleges piacairól, így Ausztriából és Németországból indult el, de mára aktív és sikeres Nyugat-, Kelet- és Délkelet-Európában is. 2021 és 2023 között, három éven át Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon és Ausztriában hirdették meg a nemzetközi művészeti pályázatot. A fődíjat Andreas Werner osztrák fiatalember nyerte, ő hosszú évek óta az első olyan díjazott művész volt, aki teljes egészében a rajzolásnak szentelte életét. Számunkra ennél is érdekesebb, hogy a további négy elismerést egy lengyel, egy osztrák és két magyar fiatal művész vehette át, összesen 35 ezer euró értékben. Egyikük a debreceni Bernáth Dániel volt, akit saját bevallása szerint az alkotói szándékán kívül eső elemek érdekelnek. Csupa olyan forma, amelyet az élő és élettelen természet vagy a kulturális környezet megfigyelésében talál. A másik magyar díjazott Ezer Ákos fiatal festőművész volt, aki díjnyertes alkotásával a kortárs figuratív festészetet képviselte. Műveinek akkori sorozatában furcsán torz alakok groteszk „táncát” hozta létre. Egyforma arcú testek kabaréját jelenítette meg, egymásra rétegezve és hibrid formára törve. A következő, 2024 és 2026 közötti időszakban Ausztriából, Németországból és Szlovéniából érkezett, a festészet és rajz területén tevékenykedő, negyven éven aluli fiatal alkotók jelentkezését várja a STRABAG Artaward International zsűrije.

Bernáth Dániel festőművész díjnyertes alkotásai a Strabag kiállítóterében (fotó: Rudi Froese)Bernáth Dániel festőművész díjnyertes alkotásai a Strabag kiállítóterében (fotó: Rudi Froese)

Hozzájárulni a társadalom egészséges fejlődéséhez 

Az emberek lakókörnyezetét közvetlenül alakító európai építőipari vállalat szociálisan is elkötelezett. Mint mondják, egyfajta kölcsönhatás kialakítására törekednek az épületeik és a társadalom között, ezért kötelességüknek érzik, hogy minden csapattagjuk hozzájáruljon a társadalom egészséges fejlődéséhez. Ez azt is jelenti, hogy igyekeznek hosszú távon elősegíteni a szociális színvonal fenntartását Közép-Európában. Azt, hogy kinek és milyen formában nyújtanak támogatást, a STRABAG SE Vezetőségi Testülete dönti el, mégpedig pontos alkalmassági kritériumok alapján. A csoport konszernkommunikációs osztályának tájékoztatása szerint 2022-ben ötmillió eurót költöttek el a főbb társadalmi projektekre és kezdeményezésekre.

Társadalmi felelősségvállalásként a szociális színvonal fenntartásáért is dolgoznak (fotó: Samir Karahoda)Társadalmi felelősségvállalásként a szociális színvonal fenntartásáért is dolgoznak (fotó: Samir Karahoda)

Az egyik ilyen a CONCORDIA Social Projects, amely lehetővé kívánja tenni a rászoruló gyermekek és fiatalok számára, hogy biztonságos körülmények között nőjenek fel, és megfelelő kilátásokkal nézzenek a jövő elé. A STRABAG által támogatott szervezet tagjai 1991 óta dolgoznak a hátrányos helyzetű fiatal nemzedékek és családjaik életkörülményeinek javításán Romániában, Bulgáriában, Moldovában, Koszovóban és Ausztriában.

Említést érdemel a tiroli Erl Fesztivál is, amelynek kezdetek óta támogatója a STRABAG. A festői körülmények között 1998 óta minden évben megrendezett fesztiválra a világ minden tájáról érkeznek a klasszikus zene és az opera iránt elkötelezett művészek, hogy valami különlegeset alkossanak a színpadon. A cégcsoport számos egyéb kulturális, társadalmi és sportszponzorációs intézkedéseket is tesz azokban az országokban, ahol munkatársaik dolgoznak. 

A STRABAG üzenete világos: határozottan jelen kívánnak lenni, hozzájárulni a kultúra, a művészet folyamatos fejlődéséhez.

A nyitóképen: Ezer Ákos Dance Without Music című alkotása a Strabag gyűjteményének részeként (fotó: Rudi Froese)

Lásd még:

Feltörekvő kortárs művészek a Vienna Insurance Group művészeti gyűjteményében

Kulturális örökségünket gazdagítja a külföldi megjelenés – Határtalan lehetőség az EXIM művészeti ösztöndíjpályázataival

 

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!