Tompos Kátya Emlékest a Müpában
by artisbusiness.hu 2025. Feb 15.

Tompos Kátya Emlékest a Müpában

– A hagyományteremtő esemény bevételét jótékony célra fordítják

Emlékesttel idézi meg Tompos Kátya művészetét és pótolhatatlan személyiségét a színész, énekes nevét viselő alapítvány és a Müpa 2025. március 1-jén. 

A művész elképesztő tehetsége mellett emberségével is tömegek szívébe lopta be magát, halála nemcsak a hazai kulturális közeget, de az egész országot megrázta. 2024 szeptemberében családja és közeli barátai létrehozták a Tompos Kátya Alapítványt, céljuk a színésznő örökségének méltó ápolása és jótékonysági terveinek megvalósítása.

A Jászai Mari- és Junior Prima díjas művész sokoldalú karrierje során nemcsak alakításaival, de énektudásával is felhívta magára a figyelmet. Olyan előadókkal láthatta a közönség egy színpadon, mint Goran Bregović, a Budapest Klezmer Band, Hrutka Róbert és a Söndörgő zenekar. Pályafutása során két szólólemezt adott ki: 2013-ban debütáló albumával, a Keresztül Európán című lemezzel zenei utazásra invitálta a hallgatóságot, a 2017-es Holdjáraton pedig érzékeny lelkivilágát tárta fel a közönség előtt.

Az emlékest a Tompos Kátya Alapítvány munkájának első, hagyományteremtő állomása. Fellép: Básti Juli, Balogh Anna, Dés László, Fila Balázs, Für Anikó, Holecskó Orsolya, Horgas Eszter, Hrutka Róbert, Jamie Winchester, Kerényi Miklós Máté, Kocsák Tibor, Mácsai Pál, Nagy Lóránt, Nagy Sándor, Nagy-Kálózy Eszter, Peller Anna, Schmidt Vera, Szőcs Artur, Zöld Csaba, Wégner Judit, valamint a Danubia Zenekar.

Az eseményen először adják át a Tompos Kátya-díjat, a koncert bevételét pedig – a művész akarata szerint – az övéhez hasonló betegségekben szenvedők támogatására fordítják.

További adományokkal a Tompos Kátya Alapítvány oldalán lehet hozzájárulni az alapítvány munkájához. Az emlékestről bővebb információt ITT találnak.

Nyitókép: Tompos Kátya (forrás: Az esemény Facebook-oldala)

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!