Várfalvy Emőke: Ember a gépben

„A történetek összekötnek minket, a történetekben találkozhatunk” – szól a JCDecaux hetedik alkalommal meghirdetett Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat szlogenje. Az idén a Librivel közösen megvalósított pályázatra több mint háromezer-kétszáz alkotás érkezett. A kiválasztott húsz nyertes novella megdöbbentően ismerős jeleneteket és hétköznapi helyszíneket elevenít meg, amelyekben újra és újra visszatér a kapcsolódásra való igény.

A JCDecaux ikonikus novellapályázata évek óta meghatározza a hazai nagyvárosok látképét: hét év alatt közel huszonkétezer-ötszáz alkotás érkezett a felhívásra, melyek közül mostanra már száznegyven jelent meg az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban, beleértve az idei húsz győztest is. A pályázat célja tartalmas olvasnivalót kínálni a tömegközlekedésre várakozóknak, a kortárs irodalom köztereken való népszerűsítse. Olyan szerzőknek is kiemelt felületet biztosít a megjelenésre, akik korábban még nem publikálták az írásaikat.

A zsűri elnöke ismét Grecsó Krisztián József Attila-díjas író volt, aki Vecsei H. Miklós színművésszel, Jamniczky Tímeával, a JCDecaux Hungary vezérigazgatójával, valamint Ludvig Orsolya Stefanie-val, a Libri marketing és kommunikációs igazgatójával választotta ki a húsz nyertes alkotást.

Ezeket az írásokat közöljük hétről hétre.

A két óvodás fiú hatalmas szemekkel bámulta a kalauzt.

Akkor sem örültek volna ennyire, ha maga Pókember ereszkedik le a legalább harminc éves kocsikkal közlekedő személyvonat beleégett mocsoktól homályos ablaka előtt.

– Adjátok oda a kalauznak a jegyet – mondta az anyjuk, a két gyerek pedig büszkén nyújtotta át a Miskolc óta kezükben szorongatott papírdarabokat.

– Vonatkísérő személyzet, jegyvizsgáló, most így hívnak minket – mondta mosolyogva a fiatal férfi, miközben gyakorlott mozdulatokkal olvasta le a jegyek kódjait. Kezében aprókat csippant a lézeres szerkezet. Sötétkék kabátja díszcsíkja aranylóan verte vissza a fülkés kocsi alig pislákoló lámpájának fényét.

A gyerekek minden mozdulatát áhítatos figyelemmel követték, és alig várták, hogy a kezükbe vegyék a lekezelt jegyeket, amikkel hetekig fognak felváltva utast és vonatkísérő személyzetet játszani otthon, miközben várják az újabb utazást. Ők nem játszóházba akartak menni, mint a kortársaik. Órákat töltöttek pályaudvarokon bámulva a mozdonyokat és igazi ünnep volt, amikor egy óránál hosszabb vonatútra is ideje volt a folyton dolgozó édesanyjuknak hétvégente.

A jegyvizsgáló az utolsó jegyet is kezelte, amikor szemöldökét ráncolva az anyára nézett.

– Hova is mennek maguk?

Az édesanya hangja megremegett, amikor kimondta az állomás nevét.

– Az baj – mondta a vonatkísérő és az asszony kezébe adta a jegyeket.

A mozdony áramszedője ekkor hatalmasat szikrázott, így egy pillanatra az egész, fehérre fagyott táj hideg, kék fényben villant fel, míg a kocsi belsejében, ha lehet, még tompábbá vált a világítás.

A gyerekek izgatottan bámultak ki az ablakon, hátha csinál még valami izgalmasat a mozdony. Aztán odabújtak az anyujukhoz, aki olyan sápadt lett, mint a jegyvizsgáló élére vasalt ingének gallérja, ami kikandikált a kék kabát alól.

– A késés miatt – dadogta a nő és összehúzta magán a kardigánját, mintha máris érezné a füzesabonyi állomás huzatos várójában töltött éjszaka hidegét.

– Nagyon sajnálom. Az IC miatt, amit a Tiszain bevártunk tíz perc késésben vagyunk, az egri gyors viszont csak öt percet vár ránk. Ha így marad, le fogják késni a csatlakozást és ma már nincs több vonat Rákosligetre.

A kocsiban egy pillanatig csak a kerekeknek ütemes kattogását lehetett hallani.

Aztán a jegyvizsgáló egy hirtelen mozdulattal lehúzta a kabátja cipzárját, levette és kettéhajtva letette az ülésre.

– Van egy ötletem – mondta.

A mozdony gyorsítani kezdett. Kísérteties fehér fény töltötte be a januári éjszakát.

– Anya – szólalt meg a nagyobbik fiú izgatottan. – Anya, mi történik?

A jegyvizsgáló fehér ingében, kezében a mobiltelefonjával kilépett a vonat folyosójára és eltűnt.

A mozdony hirtelen fékezett. Aztán újra gyorsítani kezdett. A kísérteties fehér fény egyre gyakrabban villant fel a koszos ablaküvegen túl, miközben a kerekek végső erejüket megfeszítve kattogtak a síneken. A gyerekek izgatottan magyarázták az anyjuknak, hogy ilyen gyorsan még sosem mentek ezzel a régi szerelvénnyel, s milyen kár, hogy nem láthatják a sebességet, amit az új motorvonatokon már kijelző mutat az utasoknak.

Egy óra múlva az anya és a család öltözni kezdett.

A mozdony behúzott a kijelölt vágányra.

A Füzesabonyi Pályaudvar órája 20:32 percet mutatott.

– Elkéstünk – suttogta az anya.

A fülke ajtaja ekkor kivágódott.

A jegyvizsgáló fehér ingére meleg sárga fényt szórt a fülke alig pislákoló lámpája, mielőtt egy utolsót villant és kiégett benne az öreg izzó.

– Az egri gyors a négyes vágányon várja magukat. Fussanak!

Két perccel később, a gyerekek a fényárban úszó modern motorvonat hatalmas ablakának nyomva az orrukat a sötétet fürkészték.

– Indulunk! – kiáltottak egyszerre, mikor a vonat könnyed nekirugaszkodással elhagyta az ütött-kopott állomásépületet. A sötétben mintha egy aranyló fénycsík suhant volna el az ablak előtt.

Üdvözöljük utasainkat a MÁV-Start Budapest, Keleti Pályaudvar felé tartó gyorsvonatán. Köszönjük, hogy utazásukhoz a vasutat választották!

Nyitókép: Várfalvy Emőke (forrás: JCDecaux)

Lásd még:

Csák-Nagy Kriszta: Aki épp arra járt – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat nyertes írása

Lengyel Hajnalka: Hazatérés – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat második helyezettje

Kiss Zsuzsanna: Tűzijáték – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat harmadik helyezettje

Czerovszki Lilian: Falak – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat döntőbe jutott írása

Bahor Tamás: Nem fogok sírni – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat döntőbe jutott írása

Összekötnek minket a történetek – Kihirdették az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat 2024-es nyerteseit