„A döntéseimet az ösztönösség határozza meg”

A Gandur Művészeti Alapítványt (Fondation Gandur pour l’Art) a Franciaországban született svájci üzletember, filantróp és műgyűjtő, Jean Claude Gandur hozta létre 2010-ben. Elsődleges célja az volt, hogy világszínvonalú gyűjteményét bemutassa a közönségnek. A kollekcióban egyiptomi, görög és római bronztárgyak, a XII. és a XVIII. század között készült műremekek és kortárs afrikai műtárgyak találhatók, emellett az alapítvány a II. világháború utáni európai festmények modern művészeti gyűjteményét is kezeli. A kollekcióban kuriózumként helyet kaptak Reigl Judit Második Párizsi Iskolát képviselő festményei, valamint Hantaï Simon absztrakt és Victor Vasarely modern alkotásai.

Milyen indíttatásból született meg a Gandur Művészeti Alapítvány?

A tárgyak és műalkotások iránti érdeklődésem már nagyon korán megmutatkozott. Idővel, miután számos műtárgy tulajdonosa lettem, egyre jobban megértettem a gyűjteményem művészi és kulturális jelentőségét. Azt hiszem, a kollekciómmal – bizonyos értelemben – valami nálam nagyobbat alkottam, valami olyat, ami érdemes a védelemre, a megőrzésre és leginkább arra, hogy megosszam a nyilvánossággal. E célok metszéspontjában áll a 2010-ben alapított Gandur Művészeti Alapítvány (Fondation Gandur pour l’Art).

A gyűjteménye folyamatosan fejlődik. Milyen művészeti területeket különböztethetünk meg, és ezeken belül melyek a főművek?

Közel ötezer műalkotást és tárgyat őrzünk, amelyeket öt területen csoportosítottunk: régiségek (Egyiptom, görög-római világ, Közel-Kelet), képzőművészet (elsősorban a II. világháború utáni időszakból), dekoratív művészetek a XII–XVIII. század közötti korszakból, néprajz (Latin-Amerika és Óceánia), valamint az afrikai kortárs művészet.

Számomra nem elsősorban az egyes műtárgyak képzőművészeti kánonban betöltött szerepe, hanem inkább a „keresztperspektíva” érdekes: például egy óceániai totem fantasztikus párbeszédet folytathat egy európai kortárs festménnyel. Ennek az összhatásnak köszönhetően mindkét alkotással kapcsolatban megváltozhat, elmélyülhet a véleményünk.

II. Ramszesz mellszobra, Kr. e. 2. évezred második fele (forrás: Gandur Művészeti Alapítvány, Genf, fotó: Fotó: Thierry Ollivier)

A műtárgyvásárlásai alkalmával is az intuíciói dominálnak?

Hiszem, hogy a szív beszél. Nem igazán tervezek vagy számolok ki előre semmit, amikor egy új alkotás megvételére gondolok, a döntéseimet az ösztönösség határozza meg: vagy tetszik valami, vagy nem. Amikor elkezdtem érdeklődni egy történelmi korszak, egy távoli civilizáció vagy egy művészeti mozgalom iránt, nem szerettem volna, ha az ahhoz tartozó műalkotások csak egy darab kipipálandó négyzetet jelentenének egy táblázatban. Persze azután hozzáláttam egy erős, jól dokumentált kollekció felépítéséhez, amely gyűjteményben a különböző korokból és iskolákból származó alkotások reagálnak egymásra. Szakmailag egy tapasztalt kurátorokból álló csapatra támaszkodom.

A kollekcióban több alkotás is található a szürrealista, majd lírai absztrakt stílusban festő Reigl Judittól. Mikor és hogyan figyelt fel a magyar művészre?

Az absztrakt művészet már tinédzserkoromban felkeltette a figyelmemet. Ezt elsősorban édesapámnak köszönhetem, aki megmutatta nekem a kortárs képzőművészeti alkotások széles spektrumát. Reigl Judit része annak a II. világháború utáni európai történetnek, amely segített felnyitni a szememet, majd formálni a művészeti látásmódomat. Azután egy párizsi művészeti vásáron találkoztam a magyar galériatulajdonossal, Makláry Kálmánnal, aki éppen akkor állította ki Reigl Judit munkáit. Azonnal megtetszett a művekből áradó energia, a szabadság kifejezésmódja és bizonyos értelemben a szigorúság. A találkozás után csak rá kellett vennem ezt a nagyszerű művészt arra, hogy egy magángyűjtőnek is értékesítse az alkotásait. Reigl Judit addig csak intézményekkel tárgyalt. Makláry úrnak köszönhetem, hogy végül sikerült vásárolnom tőle.

Reigl Judit: Cím nélkül, 1956. (forrás: Gandur Művészeti Alapítvány, Genf, fotó: André Morin)

Van a gyűjteményben egy-egy alkotás a szintén magyar Hantaï Simontól és Victor Vasarelytől is.

Mindkettőjüket óriási művészeknek tartom. Hantaï életműve a háború utáni absztrakt törekvések sorába illeszkedik. Nála a festészet folyamatosan megújuló dimenziót képvisel, például az 1960-as évek elejétől datálható úgynevezett pliage, vagyis hajtogatott festményei fizikai értelemben is különlegesek. Vasarely a geometriai absztrakció nagy megújítója, aki lehetővé tette egy egész mozgalom, az op-art, azaz az optikai művészet kialakulását. Minden művével az optikai illúzió más-más fajtáját kutatta. Vasarely az 1930-as évek elején, Hantaï az 1940-es évek végén telepedett le Franciaországban. A közép-európai képzőművészeti áramlatokat elvitték Párizsba, majd a franciaországi művészettörténetbe. Hozzáteszem, a mai napig keresek izgalmas művészeket Kelet-Európából.

Hantaï Simon: Festmény, 1959 (forrás: Gandur Művészeti Alapítvány, Genf. fotó: Sandra Pointet, Simon Hantaï Archívum)

A Gandur Művészeti Alapítvány 2011 óta a világ legrangosabb intézményeinek kölcsönzi műveit: a madridi Juan March Alapítványtól (Fundación Juan March) a lausanne-i Ermitázs Alapítványon (Fondation de l'Hermitage) át a bilbaói Guggenheim Múzeumig és a Párizs Város Modern Művészeti Múzeumáig (Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris). Mi készteti erre?

A kölcsönzés sokkal több, mint egy műtárgy áthelyezése egyik múzeumból a másikba: számomra olyan projektet jelent, amellyel újabb közönséget szólíthatunk meg. Természetesen minden egyes kölcsönzés során figyelembe vesszük az adott projekt minőségét, a kurátori megközelítést, valamint a konzerválási és a biztonsági körülményeket, de a legfontosabb az, hogy másokkal is megosszuk a művészet szépségét, egyúttal segítsük a gyűjtemény minél szélesebb körben való megismerését. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a világ vezető nemzetközi kulturális intézményei keresnek meg minket kölcsönzési igényeikkel, ami örömmel tölt el.

Mecénásprogramot is indítottak. Milyen projektek valósultak meg a pénzügyi támogatásoknak köszönhetően?

Célunk, hogy hozzájáruljunk a tudásanyag és a kulturális örökség átadásához, egyúttal a védelméhez. Két programunk van. Az egyik ösztöndíjakat biztosít mester- és doktori képzésekben tanulóknak. Büszke vagyok arra, hogy számos tehetséges és lelkes történelem és a muzeológia szakos hallgatót támogathattunk. A másik program pedig fontos és nagy jelentőséggel bíró tárgyak megőrzését és restaurálását segíti. Többek között patronáltunk régészeti ásatásokat, amelyeket a szakemberek állami szervek, például egyetemek és hivatalos kutatóintézetek égisze alatt hajtottak végre. Példaként említhetem a francia–svájci régészeti missziót az egyiptomi Szakkarában, a Bosporus research-öt, azaz a Bosporus kutatást a Krím-félszigeten található Kercs városában, valamint anyagilag támogattuk az UNESCO Kulturális Örökség és Nemzetközi Jogi Tanszékét (UNESCO Chair in Cultural Heritage and International Law) is a Genfi Egyetemen.

Jean Claude Gandur (fotó: Grégory Maillot, point-of-views.ch) 

2024 májusában jelentette be, hogy 2030-ra elkészül a múzeum új épülete, amely állandó jelleggel mutatja majd be az alapítvány gyűjteményét. Hogyan fog ott megjelenni az alapítvány értékrendje? Miként teremtenek párbeszédet a kultúrák és generációk között?

A gyűjteménynek szentelt múzeum építéséről szóló döntéssel kiterjesztjük azt a küldetésünket, hogy a világ minél több múzeumának kölcsönözzünk, mind több kiállítás jöjjön létre a közreműködésünkkel. Ennek a Caenben – a Mémorial de Caen, azaz a II. világháborús emlékmű és történeti múzeum közelében épülő intézménynek – századunk múzeumának kell lennie: hozzáférhetőnek, igényesnek és mindenekelőtt befogadónak. Olyan helyet álmodtunk meg, ahol a kultúra játssza majd a főszerepet, ahova minden generáció tagjai – tudásszintjüktől függetlenül – ellátogathatnak, és jól érezhetik magukat. A művészeti és kulturális központ változatos programokat és oktatási kezdeményezéseket kínál majd, különösen a város és a régió fiataljai számára. Az innováció az intézmény működésének kulcsfontosságú eleme lesz, magával ragadó digitális eszközök fogják segíteni az évi négyszázezerre becsült látogatót. Mindezt tökéletes harmóniában a természeti környezettel.

A Gandur Művészeti Alapítvány leendő múzeumának helyszíne Caenben (fotó: Arnaud Poirier / Arpanum)

Kérem, válasszon ki egy műalkotást a kollekciójából, amely különösen fontos önnek!

Szívesen említem II. Ramszesz mellszobrát. Először is azért, mert valami szédítővel szembesít minket: az idő végtelenségével, a civilizációk állandóságával és egyúttal mindezek törékenységével. Másodszor azért, mert – úgy gondolom – mindenkit megszólít. Végül pedig azért, mert összefoglalja a múzeumról alkotott elképzelésemet: egy kivételes tárgyból kiindulva szélesebb párbeszédet kezdeményezni – a származásunkról, az örökségünkről és arról, ami összeköt minket.

A cikk először a 2026 áprilisában kiadott, Svájc kulturális és üzleti életével foglalkozó nyomtatott lapszámunkban jelent meg.

Nyitókép: Jean Claude Gandur (fotó: Grégory Maillot, point-of-views.ch)

Lásd még:

Egy ország, ahol a múzeumlátogatás receptre írható – Kulturális turisztika Svájcban

A kultúra közügy, jóllét, nem luxus – A kultúra támogatása Svájcban

 „A mindennapok részévé tenni a művészetet” – Interjú Strommer Andreával