A művészet, a divat és az új generáció találkozása

A sportcipők köré épülő szubkultúra, a kortárs művészet, a divat, a zene és az üzlet találkozására épít 2026. november 28–29-én a New Universe. Az esemény nemzetközi újgenerációs kulturális fesztiválként várja a látogatókat a BOK Csarnokban: a közel ezer négyzetméteres művészeti szekcióban hazai és külföldi alkotók munkái is bemutatkoznak, a nemzetközi vendégek pedig nemcsak inspirációt, hanem kapcsolódási lehetőséget is kínálnak a magyar fiataloknak. A program alapítójával, Trunk Tamással arról beszélgettünk, hogyan találkozhat a művészet és az üzleti világ, és miként válhat Budapest a new gen kultúrák egyik központjává.

A New Universe kiállítói, fellépői, vendégei között találunk képzőművészeket, építészeket, street art művészeket, zenészeket is. Miért érezte fontosnak, hogy a művészet ilyen hangsúlyosan megjelenjen egy alapvetően a sportcipők és az utcai divat, azaz sneaker- és streetwear-közegből kinőtt eseményen?

Az esemény mára Európa legnagyobb ilyen rendezvényévé nőtte ki magát, rengeteg fiatal érdeklődik iránta. Ők ebből a közegből adódóan nyitottak a dizájnszemléletre, saját ízlésük és esztétikai látásmódjuk kialakítására, a szépség különböző megnyilvánulásaira, valamint az elgondolkodtató, provokatív, üzenetet hordozó alkotásokra. Ezek a fiatalok az egy kattintással elérhető termékek iránti vágyakozás után ráébrednek, hogy a legkülönlegesebb tárgyak nem feltétlenül a legdrágábbak közül kerülnek ki – értékesebb lehet az, amelyet maguk hoznak létre. Régóta látom a trendteremtők „márkakerülését”, a saját alkotás értékének felismerését. Szerintem ez – ha alázattal és tanulással párosul – nagyon menő dolog: növeli az önértékelést, büszkék lehetünk arra, akik vagyunk és ahonnan jöttünk, és elhihetjük, hogy alkotásainkkal magyarként is meghódíthatjuk a világot. Azt gondolom, most lehetőségünk van arra, hogy a művészetek felé tereljük a fiatalokat – ezt szeretném is megtenni. 

Gyerekkorom óta kíséri az életem – halkan, de folyamatosan – a művészetek iránti affinitás. Nagymamám máig felül a buszra, ha a bécsi Albertinában egy niche (szűk körben elérhető) művész kiállítását rendezik meg. Legutóbb karácsonykor kaptam tőle egy William Blake-festményt ábrázoló pólót. Nem látható az Instámon, de nagy becsben tartom a Velencében, egy eldugott boltban vett, eredeti Dalí-csempémet is – inspirálnak a minták, a múlt alkotásai biztonságot jelentenek a gyorsan változó világban.

Résztvevők a 2025-ös eseményen (forrás: Trunk Tamás)

Az ön számára hol húzódik a határ művészet, az utcai- és a popkultúra között? Létezik egyáltalán ilyen határ?

A popkultúra és a művészet összemosódik, ugyanígy van ez a divattal is. Ismerek rendkívül különleges magyar fiatalokat az underground és archív divatszcénából, akik már a popkultúra új formáit teremtik meg azzal, hogy 3D nyomtatással készítenek nyakláncokat Palantir-logókkal – így tematizálva a mai világ félelmeit. Egykor Andy Warhol Campbell leveskonzervdobozai számítottak provokatívnak. 

A divat gyakran teremt a popkultúrát meghatározó, emlékezetes vizuális pillanatokat. A divatbemutatókon a modellek mellett megjelennek az underground művészek, akik saját stílusukban vonulnak egy-egy márka égisze alatt. És a zenészek vizuális világa ugyanúgy formálhatja a kultúrát, mint a hangzásuk. Éppen ezért mutatjuk be például az egyik legigényesebb és legsikeresebb új generációs hiphop-előadó, Grasa magas művészetet képviselő alkotásait a New Universe eseményen. Közösen forgattunk hozzá vizuális anyagot.

A popkultúra szónak lehet egyfajta negatív hangzása is, mintha valami, ami népszerű, nem lehetne valóban művészi. Ezeket a fogalmakat ma újra kell értelmezni, ugyanakkor az is igaz – és fontos óvatosnak lenni –, hogy a viralitás [a vírusfertőzéshez hasonló sebességű terjedés – HJ] valóban gyorsabban „kiégethet” értékes művészeti, street art és divatirányokat.

Nehéz ez, hiszen az underground is popkulturális jelentőséget kap a feltűnő zártságával. Tudom, hogy feszülnek ellentétek a felfogások között, hiszen az a művész, aki évekig tanul, másképp tekinthet a művészet fogalmára, mint az utcai alkotó, aki a saját víziójában elmerülve dolgozik. Rembrandt például beiratkozott művészeti képzésre, de abbahagyta, Frida Kahlo és Jean-Michel Basquiat nem járt egyetemre, Salvador Dalí és Pablo Picasso meg igen. A nemzetközi szcénában már egyértelmű, hogy mindkét irány értéke megkérdőjelezhetetlen: a művészet egyetemes. A New Universe-ben éppen azt szeretném megmutatni, hogy mi történik, amikor ezek a világok találkoznak.

Idén is voltam a velencei Biennálén, a nyitáskor megnéztem a hamar felkapott alkotást, Florentina Holzinger Seaworld Venice című művét Ausztria pavilonjában. Láttam,milyen hullámokat vert. Nem volt látogató, akiből nem váltott volna ki reakciót a lebegő emberi testek látványa. Aktuális témát feszegetett, provokatív volt.

Mitől válhat a művészet és a forprofit szcéna együttműködése valódi kulturális kapcsolattá, többé egyszerű márkakommunikációnál? Hogyan kapcsolódhat úgy egy vállalati vagy márkapartner az alkotóhoz, hogy közben ne vegye el a projekt autonómiáját?

A Mediciek, a legnagyobb mecénások bankárok voltak. Már az ókortól jellemző volt, hogy uralkodók, városállamok, vallási intézmények és gazdag megrendelők álltak a művészek mögött. A reneszánsz ebből a szempontból különösen érdekes, hiszen éppen azt mutatja meg, hogy a kapitalizálódó gazdaság és a művészet nem egymás ellenségei. Firenze kereskedelmi és pénzügyi központ volt. Michelangelo, Botticelli világát nem lehet elválasztani a vagyonos családoktól, az egyháztól. A XIX. században jelent meg az a romantikus kép, hogy a „valódi művész” szükségszerűen szegény, félreértett, kívülálló. De ez részben utólagos mítosz. Warhol lényegében magát a kereskedelmet, a reklámot, a celebkultúrát és a tömegtermelést emelte be a művészetbe. Patrick Murakami, a Japánban alkotó pop-art művész és dizájner KAWS világában már szinte lehetetlen élesen elválasztani a művészetet a divattól, a piactól és a kereskedelemtől. Tehát abszolút kapcsolódhat a két világ. Igaz, amikor egy forprofit vállalat művészeti projektet támogat, hamar érkezik a kritika, hogy miért nem a szociális szférát segíti, hiszen ott is nagyon sok a megoldandó probléma. De én azt látom, hogy elkötelezett és érzékeny vezető az, aki a művészeket támogatja. A tanácsadási tevékenységem is éppen erre mutat, hogy miként lehet úgy összekapcsolni ezeket a világokat, hogy a szereplők hitelessége, motivációja a legjobb formában találkozzon, és együtt nagyobb értéket teremtsenek, mint külön-külön.

A nehezebb kérdés az alkalmazott művészet, a reklámok világa. Ott már több „félrecsúszást” látok, a reklámokban gyakran érhető tetten a kultúra leegyszerűsített ábrázolása téves üzenettel – viszont nem a New Universe-eseményen. Azok a márkák, vállalatok, akik velem tartanak – és akik tanácsot kérnek tőlem –, adni szeretnének a fiataloknak, nem bedarálni és irányítani a kultúrájukat.

Trunk Tamás előadást tart a Foodora Retail Media Day eseményén 2026 októberében (fotó: Foodora)

Azt olvashatjuk a sajtóanyagban, hogy a nemzetközi szereplőket nem elsősorban fellépni hozza Budapestre, hanem azért, hogy találkozzanak a hazai fiatalokkal. Mitől működhet egy ilyen találkozás, és hogyan válhat valódi inspirációvá a magyar alkotók számára?

A nemzetközi alkotókkal és előadókkal való minden találkozás motivál. Emlékszem, mennyit jelentett évekkel ezelőtt az is, amikor csak közelről láthattam a példaképeimet. Az eseményen a hőseinket nemcsak látni lehet, hanem beszélgethetünk is velük. Mindenkinek megvan a személyes története, és örülök, hogy a magyar fellépők között is vannak olyanok, akik példaképként tekintenek a vendégekre. Az előadó Fini, a pécsi fiatal hip hop művész munkásságában például a szintén fellépő angliai művész, LEN játszik nagy szerepet. A legtöbben talán Kengo Kuma tokiói építészlegendát várják. Nagyon jó a közönséggel együtt készülődni. Én megmaradtam annak a gyereknek, aki várja a találkozásokat: tizennégy évesen például Steven Smithnek, a Yeezy márka tervezőjének (Kanye Westtel közösen dolgozik) írtam az Instagramon, hogy hadd küldjem el neki angol nyelvű könyvemet. Óriási önbizalmat és motivációt adott, amikor posztolt róla. Az érzelmi érintettség lehet üzletileg előny és hátrány is. A rendezvény részben az ügyem, részben a közügyem – célom, hogy Magyarországot feltegyem az ifjúsági kultúrák és a divat nemzetközi térképre. Ez a legjobb része az egésznek. Emlékszem, mennyit jelentett, amikor kapcsolatba kerülhettem az idoljaimmal. Amikor például Kengo Kuma a tokiói irodájában fogadott, és interjút készíthettem vele, és amikor Budapesten találkozhattam Hiroshi Fujiwaraval – én moderálhattam a kerekasztal-beszélgetést, amelyben részt vett a 2023-as eseményünkön. Gyermeki csodálattal tudok egy ilyen találkozót várni.  

Kengo Kuma (forrás: Trunk Tamás)

Az rendezvényhez kapcsolódó HypeWise Budapest szakmai programban márkaépítési és üzleti vezetők is megjelennek. Az esemény oldalán olvasom: „A márkák ma már nem csupán termékeket értékesítenek. Hatással vannak az identitásra, az értékekre, a közösségekre és a kultúrára.” Mit gondol, tapasztal: a márkák felismerték ezt a nagy felelősséget? És ehhez képest felelősen kommunikálnak a fogyasztókkal? Hogyan kapcsolódik ebben egymáshoz a művészet, a kreatív ipar és az üzlet?

Ilyenkor Yuval Noah Hararira szoktam hivatkozni: ő azt mondja: ma már a fogyasztási csoportok köré épülhetnek a különböző mikrocivilizációk és identitások. Organikus folyamatként indult mindez, de a benne rejlő felelősséget és lehetőséget még nem ismerték fel a márkák – gyakran még mindig erőltetett fogyasztói közösségeket akarnak építeni kuponkódok köré. Az értékekre, identitásra épülő közösség a munkavállalói oldalról is működhet – ez a vállalati „purpose”, szándék. Ehhez szemléletváltás és újfajta KPI-ok [a KPI-ok olyan mérőszámok, amelyek megmutatják, mennyire sikerül elérni a korábban kitűzött célokat – a szerk.], más értelmezésű márkaarculati kézikönyv kellenek. Mert ahogyan egy-egy brand formálja a fiatalok identitását, úgy a fiatalok is a márkáét – ezt a cégnek is hagynia kell. Nem szabad például megijedni egy-egy, a márkát célba vevő mémtől, inkább örülni kell neki.

Milyennek látja a Z generáció – és akár a náluk is fiatalabbak – kapcsolatát a művészettel? Tudatos kultúrafogyasztók?

Nagyon sok „buborékot” látok. Létezik tudatos kultúrafogyasztói kör, de általánosságban nem tudatosak, őket nem lehet a hagyományos megközelítéssel az úgynevezett klasszikus kultúra felé fordítani. Az algoritmusok erősen befolyásolják, hogy mivel találkoznak, nehéz ma fiatalként tudatosan választani. A Z generáció tagjai közé az 1996 és 2010 között születetteket soroljuk, de ez a mai hiperkulturális, hiperdiverz világban szinte már elavult felosztás.

Sean Wotherspoon dizájnerrel és Chase Younggal, a Culture Kicks társalapítójával (fotó: Trunk Tamás)

Ez a generáció sokkal nyitottabb a dizájn, az alkotás, a vizuális kultúra iránt. Személyes missziómnak és hivatásomnak érzem, hogy a kultúra irányába vezessük azokat, akik most lépnek be a felnőttek világába – persze a maguk módján, maguk útján. Mert az idősebb generáció ezt gyakran „gyerekes, buta” témának tartja – ez látszott például a sneaker, azaz a sportcipő márkák esetében is. Pedig ez a művészeti szcéna kapcsolatban áll az építészettel, a formatervezéssel, a magasművészettel, a szobrászattal, a street arttal. Annak a felfogásnak már vége, miszerint a művészet csak a művelt felnőtteké. Persze fontos, hogy az értékét, a reputációját tartsuk meg, és oktassuk a témában a fiatalokat.

Említettem Grasa, a fiatal hiphop művész kiállítását a New Universe eseményen. Ő írt nemrég, hogy Miskolcról egy teljes művészeti tagozatos középiskolai osztály is jönne a BOK-ba – csak miatta. Ez zseniális. El kell fogadni, hogy a művészet fogalma, határai átalakultak. Az alternatív és az underground területen például nyitott, progresszív alkotók dolgoznak, akik különösen inspirálnak a határok feszegetésére. Nagyon örülök, hogy kapcsolatban lehetek velük is.

Mit jelent önnek a művészet? Mely művészeti ág áll önhöz a legközelebb?

A művészet, különösen a vizuálisan érzékelhető művészetek feltöltenek. Minden nyomot hagyott bennem, amit a családdal együtt átéltünk gyerekkoromban. Előnyöm, hogy sokat láttam a világból, és a látottak közül több mindent – különböző gondolatokat és vizuális benyomásokat egyaránt – beépítek a projektjeimbe. Imádom a Rijksmuseumot, az Alte Pinakotheket, a Neue Pinakotheket ­– minden múzeumlátogatás hatással van rám. A Prinzip videómhoz a Rijksmuseum könyvtárában is sikerült leforgatnom egy néhány másodperces jelenetet [A videó Trunk Tamás – művésznevén Dablty – első önálló dala – HJ].

Nagy vágyam, hogy idén eljussak Japánba, a művészeti szigetre, Naoshimára. Válogatott alpesi síelőként pontszerző helyről indulok a Far East Cup-on, így az ázsiai szigetországban leszek idén télen. 

Leginkább az írás foglalkoztat: most dolgozom a negyedik könyvemen a Jövő túl korán érkezik címmel. A kötet a jelenkor dilemmáival, a generációkkal kapcsolatos aktuális kérdésekkel, a digitalizációval, a médiapolitika szerintem fontos pontjaival foglalkozik.

A WhyWeDream márkám egy csizmákra és egyéb lábbelikre specializálódott termék, ugyanakkor az újgenerációs rapperekhez kapcsolódó, formálódó tehetségprogram is. Az új sneaker-modell most készül, a tavaly megjelent WhyWeDream boot modell is saját koncepcióm és vizuális terveim szerint jött létre.

Mit vár a legjobban az idei New Universe eseményei közül?

Mint a sportban, úgy itt is fontos, hogy a „spannung”, vagyis az izgalom az utolsó pillanatig kitartson: egészen addig, amíg az utolsó vendég repülője fel nem száll, és az utókommunikáció le nem zajlik. Nagyon várom a találkozást a hazai és külföldi művészekkel, vendégekkel is, hogy beszélgethessek a már említett Kengo Kuma építésszel és Hiroshi Fujivarával, a Fragment alapítójával. Először találkozom Sissy Misfittel – ő Rick Owens színpadi divatbemutatóinak zenei producere –, és nagyon kíváncsi vagyok rá. Várom az együttlétet a hazai fellépőkkel, kiállítókkal, kereskedőkkel.

Forrás: Trunk Tamás

Ahogy Banksy Exit Through the Gift Shop című filmje is utal rá, a művészeti élményhez a vásárlás is hozzátartozik. Remélem, idén lesz legalább fél órám körbejárni és nézelődni. Lehet, hogy egy műalkotást vagy akár egy archív Hedi Slimane-darabot is beszerzek valamelyik külföldi kiállítótól, a magyar streetwearmárkák kínálatából pedig egészen biztosan választok majd valamit.

Mik a hosszú távú tervei, hova szeretne eljutni a New Universe-szel és más projektjeivel?

Maximum öt évre látok előre. Nem is kérdés, hogy továbbépítem az új generációkhoz, kapcsolódó tematikákat tanácsadóként, és szeretnék akár a legmagasabb szinteken, nemzetközi tanácsadóként is dolgozni.  A NewUniverse nemzetközi esemény, és akár egy new gen kulturális központ is lehet egyszer.

Trunk Tamás saját tervezésű, WhyWeDream termékeivel (forrás: Trunk Tamás)

Most az a célom, hogy Magyarországot a nemzetközi újgenerációs művészet, a divat és streetkultúra egyik központjává pozicionáljam. Az esemény egyfajta belépőpont: szeretnénk megmutatni a külföldieknek, hogy Magyarország menő, és amit mi csinálunk, az is király. Nem kell minden trendre felülnünk, mi is diktálhatjuk az irányt, vagy új dolgokat hozhatunk létre. Ebből akár egy egész országmárka is épülhet. Jó példa a tokiói Ura-Harajuku mozgalom, amelyből kinőtt a Harajuku negyed sajátos kulturális közege, és az ahhoz kapcsolódó márkák, iparágak. Hasonlóan vált  nemzetközileg ismertté Okayama a farmergyártás révén. A fiatalokra és a fiatalok mozgalmaira is lehet országmárkát építeni.

Kiemelt válogatott alpesi síelőként, szlalomversenyzőként jelenleg teljes értékű élsportolói edzésmunkát is végzek. A sportvilágban kilógok a fent említett tevékenységemmel, de nem fogom feladni az élsportolói céljaimat, be fogom teljesíteni azokat. 2026. november 30-án, a kontinentális kupa kezdetével pedig indul a versenyszezon is, Európában és Ázsiában. Emellett édesapám immár negyvenéves, nagy piaci reputációnak örvendő, lapostető-szigeteléssel és szigetelőanyag-kereskedelemmel foglalkozó cégében is alakítom az irányokat. Jó érzés, amikor ezen a területen is találkozik két generáció véleménye. Igyekszem mindkét területen a lehető legjobban továbbvinni a megkezdett utat.

Nyitókép: Trunk Tamás (forrás: Trunk Tamás)

Lásd még:

Beszélgető robotok, net art szobrok és harminc év hálózati kultúrája – Időkristály a Deák17 Galériában

Mit vásárolnak, hogyan gyűjtenek és milyennek látják kollekciójuk jövőjét a hazai műgyűjtők? – Megjelent a műtárgy.com és a Deloitte friss kutatása

Valencia, a lázadó szabadtéri galéria – A harmadik legnagyobb spanyol város, ahol virágzik az utcai művészet

Örökségből jövő: Gucci ArtLab, a kreativitás laboratóriuma – A divatház és a művészet kapcsolata

„Art Is for Everybody”: Keith Haring előtt tiszteleg az Absolut – Andy Warhol után újabb világsztár ikonikus világát eleveníti meg a márka

Mihez kezdjünk a kortárs művészettel? – Indul Benyovszky-Szűcs Domonkos festőművész Értsd a Kortárst! képzésének új évada