A múzeum továbbgondolása 

Márciusban nyílt a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményét bemutató, a hazai képzőművészet bő száz évéről, a naturalizmustól a public artig képet adó, A Gyűjtemény (1900–2022) című kiállítás – amelyhez az épület, a fogadótér és a kiállítóterek is megújultak, átalakultak és újabb funkciókkal bővültek. A tárlat kurátoraival, Kigyós Fruzsinával és az intézményt vezető Prosek Zoltánnal a folyamatosan változó állandó kiállítás progresszív szemléletéről, a múzeum újdonságairól, terveiről, lehetőségeiről és távlatairól beszélgettünk.

A százhuszonkét évet felölelő gyűjteményi merítés a megszokott rendezési szempontok helyett új felfedezések és váratlan kapcsolatok sokaságát kínálja. Hogyan képzelhető el a folyamatos megújulás egy állandó kiállításban?

Prosek Zoltán: Külföldön sok múzeum próbálkozik gyűjteményének bemutatásával úgy, hogy mindig valami érdekességet tudjon magából adni, vagy úgy, hogy időnként beleillesztenek néhány etűdöt, amivel a bemutatott anyagnak új párhuzamosságokat adnak. Mi úgy újítottuk meg  gyűjteményünk bemutatását, hogy az alkalmatlan kiállítóteret installációkkal tagoltuk, másképp osztottuk fel a teret, illetve – a folyosószerű tér szabdaltságát kihasználva – belekomponáltuk a kiállításba, azzal a szándékkal, hogy félévente, évente megújulhasson. Az első térben mindig egy kortárs szentendrei vagy Szentendréhez kötődő művész állít ki egy kis retrospektív tárlat formájában. Itt négy-öt művet tudunk bemutatni, ez alkalommal Haász Istvánéit. A középső térben Kaszás Tamás Vajda Lajos munkáira készült reflexiói láthatók, de itt jövőre például egy régészeti kiállítás lesz, ami kötődik az anyaghoz. A fő művek folyamatosan cserélődnek, mindig új csoportok kerülnek ki, persze irányítottan. Kialakult egy csomag, amiből nem a kurátorok, hanem a látogatók válogatnak majd, elsősorban a gyerekek a múzeumi foglalkozásokon.

Prosek Zoltán (fotó: Deim Balázs)

Milyen tematika, mely alkotók kerültek most fókuszba és milyen kapcsolatok alapján?

Kigyós Fruzsina: Magyarországon nekünk van a második legnagyobb gyűjteményünk, több mint tízezer darabból álló kollekció, amiben a képzőművészeten kívül a régészet, az irodalom és a helytörténet is jelen van. Ezért is döntöttünk úgy, hogy most, az első évben a képzőművészetet mutatjuk be, a későbbiekben pedig újabb területeket, egységeket, amelyek reflektálnak a kiállításra és a városra is. Egy ekkora gyűjteményt természetesen nem tudunk folyamatosan és teljes vertikumában megmutatni. Viszont vannak kiemelt művek, amelyek rendszeresen forognak, nincs saját intézményük, sokan kérik őket – ezek jól ismert darabok –, ezért inkább egy-egy jelentős művész kevésbé ismert munkáinak bemutatása mellett döntöttünk időszaki kiállítások formájában. Az ismerős mitológiájával indul a kiállítás, itt azt mutatjuk be, hogy hogyan jutottak a művészek Nagybányáról Szentendrére, a névadó Ferenczy családdal, és további, a kortársakhoz fűződő szálakat is próbáltuk felderíteni. Asszonyi Tamás kapcsolódik ide, aki mestereként tekintett Ferenczy Bénire. Itt vannak a „neósok”, az alapító Nyolcak, nem hagytuk figyelmen kívül az utazásokat, a külföldi útjaikat sem, és itt kap helyet a város és a művésztelep korabeli bemutatása is, kortárs beékelődésekkel és reflexiókkal. A három Ferenczy Béni-szoborra nagyon büszkék vagyunk, ezek kiemelkedő, egyedülálló alkotások, amelyeken végigkövethetjük hogyan alakultak, változtak a művésznél az izmusok. A következő átjáróban pedig Kaszás Tamás Transzparens Montázsa látható. Kaszás a kisajátítás aktusa helyett egy fiktív művész identitását húzza magára, aki elszigetelt önfenntartó életet él, és a műveket a maga szórakoztatására hozza létre hétköznapi jeleneteket montázsolva.

Vajda Lajos: Fotómontázs cinóber alapon (forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum)

A Szentendrei misztériumokban a Vajda Lajos-kultusszal foglalkozunk. Bálint Endre fotómontázsában jól láthatók a két alkotó fókuszai, a népi kultúra, a keleti és nyugati filozófiák hatása. Azután egy Európai Iskola-kör következik: Új perspektívák. Ebben a nagyon fontos korszakban sok művésznél megjelenik a kísérletezés vágya, az új anyag és eszközhasználat, megjelennek a sokszorosított szitanyomatok. Ez látható a nagy úttörők, Maurer Dóra, Keserü Ilona és Nádler István munkáin. Nádler és Keserü kiállított alkotásai egyébként itt, a Szentendrei Grafikai Műhelyben készültek. Életútjuk és műveik nagyon sokszor keresztezték egymást. 

A Határok és átjárások szekcióban még mindig az 1980-as, '90-es években járunk, de nem a geometrikus világképben, hanem az underground terében, ahol az autodidakta művészek – akiknek ez a geometrikus, letisztult világ és formakép unalmasnak hatott – létrehozták a Vajda Lajos Stúdiót, illetve a Szentendrei Szabadtéri Tárlatokat, amelyeket gyakran be is tiltottak. Ennek egy kicsi szegmense látható itt, illetve itt jelenik meg a mai napig nagyon fontos Művésztelep hagyománya.

Kigyós Fruzsina (forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum)

Az utolsó teremben jelenlegi gyűjteményezésünk szekciója kapott helyet. Ez egy aprócska rész ahhoz képest, hogy mennyire jelentős merítés. Az intézmények általában vásárlás, ajándék, hagyaték útján jutnak műtárgyakhoz. Gyűjteményezésünk egyik stratégiája, hogy minden évben szervezünk egy művésztelepet, ahol nyolc meghívottunknak lehetőséget nyújtunk az alkotáshoz, eszközöket, szállást, ellátást biztosítunk nekik, és cserébe egy műtárgyat kérünk. Így nemcsak közösséget építünk, hanem a gyűjteményt is gyarapítjuk.

Helyi művészekről van szó, vagy máshonnan is érkeznek művészek?

K.F.: Szándékosan hívunk helyi és nem helyi művészeket is, akiknek a táborban alkalmuk van ismerkedni, és akár hosszabb távú együttműködések is születhetnek.

Hogyan tudja a múzeum ma bevonzani a gyerekeket és milyen, a múzeumhoz kötődő programokra számíthat a szélesebb közönségréteg?

P.Z.: A QR-kódokkal például egyértelműen a fiatalabb látogatókat céloztuk meg, a kiállításváltásnál pedig korosztályos szövegeket is kihelyezünk majd. Úgy kell megfogalmazni a szöveget, hogy egy alsós is tudja értelmezni, amit lát. 

Anna Margit: Szentendre (forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum)

K.F.: Nagyon erős a múzeumpedagógiai részlegünk, és számtalan foglalkozást biztosítunk ingyenesen, akár a helyi iskolás csoportoknak.  Azzal találkozunk, hogy a gyerekek nagyon könnyen tudnak kapcsolódni, és ha már itt vannak, nagyon hamar fordulnak a művészet irányába. Az ő generációjuk még mer kérdezni. De a szülők is gyakran visszajönnek, mert olyan erős élményeket szereznek itt. Népszerűek a kiállításhoz kapcsolódó játékdobozok és az online kvízeket rejtő QR-kódok a kiállításban. Vannak táboraink és napi foglalkozásaink is, de ha családok érkeznek gyerekekkel, akkor egyénileg is élhetnek a lehetőséggel. A gyerekeknek szóló múzeumpedagógiai programok mellett természetesen vannak a kiállításokhoz kapcsolódó tárlatvezetések, beszélgetések, programok. Szeretnénk a jövőben közösségi térként és találkozóhelyként is működni, szeptemberben induló, szabadegyetem jellegű előadásokat tervezünk a gyűjteményhez, a művészeti élethez és az intézményrendszerhez kapcsolódóan külön iskolás csoportok számára is. Tervezzük az épületben egy kávézó megnyitását, ahol a múzeumshop és a művészeti szakkönyvbolt, az  ISBN már működik. És vannak nagyobb közösségépítő eseményeink, rendezvényeink, például a jazzestek a Barcsay Udvarban és a Szentendrei Nyitott Templomok Fesztiválja, amit az intézmény hívott életre. Ezek nem csak a képzőművészet iránt érdeklődőknek, hanem sokkal szélesebb közönségrétegnek szólnak. 

Fotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum

P.Z.: Régen azt mondták Szentendréről, hogy a festők városa, ami mára már kissé kikopott. Szerintem téves megjelölés, mert itt rengeteg más rangos művész, író, iparművész, építész élt és él. Ma arról kell beszélni, hogy ez a barokk város a múzeumok városa, a templomok városa, a nemzetiségek városa és a művészek városa. Az aczéli korszakban volt egy erőszakosan rákényszerített identitása Szentendrének. Volt egy helytörténeti kiállítás, amit Aczél György [a szocialista éra kultúrpápája 1968 és 1985 között – a szerk.] egy tollvonással szüntetett meg, és sokáig tiltotta, hogy létrejöjjön, mert ő más identitást képzelt a városnak. Így valószínűleg tudtán és szándékán kívül egy múzeumi negyedet hozott létre. Véletlenszerűen és pontszerűen ejtették el ezeket a kis múzeumokat – ami financiális okok miatt mindig problematikus volt. Erre a későbbiekben egy új rendszer fog épülni, ami a múzeum továbbgondolását jelenti.

Hogyan gondolható tovább a múzeum, és milyen további bevételszerzési lehetőségei vannak?

P.Z.: A kis múzeumokat új tartalommal töltjük meg. Eddig Czóbelt önállóan láttuk, most új és más kontextusokban jelenik meg. Ez vonatkozik a Vajda Múzeumra és a Barcsayra is, ahol a megújulásnak jelenleg nincs realitása. Már nem klasszikus állandó kiállításokban gondolkozunk. A kis kiállítótereink, a PhotoLab és az IKON megmutatják, hogy milyen irányokba szeretnénk továbbmenni. A PhotoLab kiállítóhely nagyon jól pozícionálta magát nagyon rövid idő alatt. Ez a két kiállítóhely egy profitorientált galériához hasonlítható, de mi nem értékesítünk, sokkal rugalmasabban működünk, rövidebb ideig tartó kiállításokat rendezünk. Alkalmazkodunk a jó lehetőségekhez. Az IKON azzal bővült tartalmilag, hogy hozzákapcsolódik a grafikai műhelyünk, ahol mindegyik kiállításhoz igényes szitanyomatmappa készül, ami a gyűjteményünkbe kerül, és meg is vásárolható. A kiállítóhelynek nullszaldósra kell kihoznia magát és a grafikai műhelyt.

Fotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum

Nagyon a levegőben van, hogy miként fognak megváltozni – nyilván nem egyik pillanatról a másikra – a múzeumok financiális és működési szempontból. Erre vannak különböző ötletek. A megyei hálózatban lévő múzeumok – köztük a Ferenczy, amely a második legnagyobb – speciális helyzetben vannak, ehhez hasonló külföldi összevetésben sincs. Ezeknek a múzeumoknak rengeteg filiáléjuk [központból irányított leányvállalatuk – a szerk.] van. A magunk módján mi is mamutintézmény vagyunk, húsz épülettel, miközben kevesebb munkatárssal dolgozunk, mint más múzeumok, a működési költségünk pedig közel másfél milliárd forint évente. Az érdekesség, ami a többi megyei múzeumra is vonatkozik, hogy számos jogosítvánnyal bírunk (könyvkiadás, szállásadás, étkeztetés, egyebek), de ezek jelenleg elvi dolgok, keretek, amikkel csak papíron rendelkezünk, annak a lehetőségét kell biztosítanunk, hogy  elindulhassanak. 

Fotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum

Beszélhetünk a konkrét tervekről? 

P.Z.: A Képtár főtéri épületével kapcsolatban tárgyaltunk a Turisztikai Ügynökséggel, ősszel le kell adnunk egy koncepciót a Templomdombra és a Képtárra vonatkozóan. A Képtár tetőterében egy étterem működik majd, a kiállítóterünk és a könyvesbolt, a reprezentatív terek megmaradnak, ezek mindig is voltak és lesznek. A most ott működő étteremből látogatóközpont lesz, de ez is elsősorban digitális megoldásként fog működni. Az emeleten pedig az intézményhez köthető startupokat szeretnénk meghívni. Jövőre speciális eszközzel elkezdjük digitalizálni a templomainkat, amelyek attól kezdve virtuálisan is bebarangolhatóak lesznek.

További információ ITT. 

-------------

Lásd még:

• A művész, akinél senki nem értette jobban a vonalak lelkét
• Hogyan élt egy harangozó a XIX. században?
• Kiállítótér és galériás gondolkodás Szentendrén

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: enteriőrfotó A Gyűjtemény című kiállításról (fotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum)