A pillanat, amikor a művészet születik – Az Art is Business e heti kulturális ajánlója
by artisbusiness.hu 2023. Nov 23.

A pillanat, amikor a művészet születik – Az Art is Business e heti kulturális ajánlója

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertjét, a Gólem Központ kiállítását, a Capa Központ beszélgető- és felolvasóestjét, valamint az Uránia spanyol filmhét programjait ajánljuk.

Kortárs művészek és fotográfusok bakonyi és Balaton-felvidéki tapasztalatai

November 24-én a Capa Központban egy rendhagyó találkozás keretében Bukta Imre Kossuth-díjas képzőművész Horváth Csaba rendezővel és Vikman Pállal, az Orlando Énekegyüttes kórusvezetőjével fog beszélgetni. Kortárs fotográfusok osztják meg, milyen volt a kultúra születését nyomon követni, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi és Závada Péter pedig a fotósorozatokhoz készült műveiket olvassák fel Vázsonyi János improvizációs kíséretével. Az ingyenes esten egy borkostoló keretében a kortárs művészeteknek otthont adó helyszínek vendégszeretetéből is ízelítőt kaphatunk.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjának egyik célja, hogy a régió rejtettebb településein összekapcsolja a helyi alkotókat, a kortárs művészet jól ismert szereplőit és a helyieket. A régiós kezdeményezések közül kiemelkedett a KulthálóVEB2023 projekt, ami tizenegy bakonyi és Balaton-felvidéki bázison a kultúra passzív befogadása helyett a tevékeny részvételt emelte fókuszba. Helyi alkotókhoz vagy közösségekhez a kortárs művészet jól ismert szereplői érkeztek vendégségbe, hogy közösen valami újat hozzanak létre. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ felkérésére öt tapasztalt fotós – Barakonyi Szabolcs, Hajdú D. András, Horváth Katalin Fanni, Mohai Balázs, Oláh Gergely Máté – vállalkozott arra, hogy fényképezőgéppel a kezükben nyomon követik ezeket a találkozásokat, és megpróbálják tetten érni és megmutatni azokat a pillanatokat, amikor a művészet születik.

Pécsely (fotó: Horváth Katalin Fanni)Pécsely (fotó: Horváth Katalin Fanni)

November 24-én a Capa Központ Rendezvénytermében a Közös többszörös – Tapasztalatok a Bakony-Balaton művészeti életéből című eseményen művészek, fotósok és a program szervezői osztják meg egymással és a közönséggel tapasztalataikat, betekintést adva a máskor rejtett pillanatokba. Bukta Imre Kossuth-díjas festőművész, Horváth Csaba a Forte Társulat alapítója és művészeti vezetőjének, valamint Vikman Pál az Orlando Énekegyüttes kórusvezetőjének beszélgetése, felolvasások, zenei improvizáció és borkostoló hívja közös gondolkodásra a közönséget.

Spanyol filmhét az Urániában november 26-ig

A filmhét a legújabb spanyol filmtermésből mutat be válogatást: az alkotásokon keresztül a kisemberek vágyainak, örömeinek és botlásainak lehetünk szemtanúi, melyekhez a készítők hol humorral közelítenek, mint a Drága nagyi és az Egy nem is olyan egyszerű élet című filmekben, hol együttérző drámaisággal, mint A vacsoravendégben.  

A mozivásznon olyan kitűnő színészek tűnnek fel, mint Emma Suárez, Anna Castillo, Alberto San Juan, Ernesto Alterio, Paco León és az idén mindössze tíz évesen berlini Ezüst Medve-díjat nyert Sofía Otero. Az itthon íróként ismert Elvira Lindo rendezése, a Valaki, aki törődik velem is szerepel a programban: ő 2019-ben a Diálogos irodalmi beszélgetéssorozat vendégeként személyesen is járt már az Uránia filmszínházban. A bemutatott alkotások közül hat csak a filmhéten lesz látható. A vetítések eredeti (spanyol, illetve egyes esetekben baszk) nyelven, magyar felirattal – egy alkalommal angol felirattal kiegészítve – kerülnek a közönség elé. A filmhét a Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet társszervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

HetiRajz kiállítás a Gólem Központban 

Az Európai Unióban minden szeptember első vasárnapja a Zsidó Kultúra Európai Napja, amelyet idén a KULTUTCA fesztivállal ünnepeltek A Zsidó Budapest 150 Éve, Erzsébetváros és a Gólem Központ szervezésében. A szervezők felkérték a HetiRajz csoport tagjait, hogy alkotásaikkal vegyenek részt a KULTUTCA fesztiválon. A huszonegy győztes rajzot kiállításon mutatják be a Gólem Központban, ahol kifejezetten a zsidóság történetével, kultúrájával kapcsolatos alkotásokat tekinthetnek meg a látogatók. A tárlat minden hétköznap 9 és 15 óra között látogatható. A belépés ingyenes, a képek megvásárolhatók. 

Fotó: Gólem KözpontFotó: Gólem Központ

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje a Müpában

Egy dal, amely szavak nélkül a legkifejezőbb. Egy zongoraverseny, amely visszahozta szerzőjét a mély depresszióból. Egy szimfónia, amely végleg feledtet egy megsemmisítő kudarcot. Rachmaninov művei keletkezésük történetét tekintve is izgalmasak, a korabeli kritikusok szerint szentimentálisak és nosztalgikusak. A dalirodalom kuriózuma, az eredetileg énekhangra és zongorára írt Vocalise zenekari változata nyitja a koncertet, majd a II. zongoraverseny szólal meg Anna Vinnyickaja szólójával, akit a Washington Post „igazi oroszlánnak” nevez, a Gramophone pedig „fény és árnyék felejthetetlenül csillogó játékát” emeli ki vele kapcsolatban. A szünet után a monumentális zenei diadal, a II. szimfónia hangzik el. A Vocalise énekszólamát tetszőleges magánhangzón kell előadni. A tartott hangok, a hajlékony dallamok szinte hegedűszerű hangzást eredményeznek. Nem csoda, hogy számos tisztán hangszeres változat készült a népszerű dalból, a zenekari verzió egyenesen a szerző tollából. Ez a hangszerelés talán még jobban kiemeli a darab érzékiségét, hipnotikus szépségét. 

1901-ben Rachmaninov befejezte II. zongoraversenyét, ami áttörést jelentett számára: segített neki leszokni az alkoholról és kilábalni egy sikertelen bemutató okozta depresszióból. Az I. szimfónia bukása után ugyanis úgy érezte, alkalmatlan a komponálásra. Az áttörést hozó darab ajánlása orvosának, Nyikolaj Dahlnak szól, aki hipnoterápiával segítette elő nemcsak a szerző gyógyulását, de a mű keletkezését is. A szimfóniaírás viszont továbbra is érzékeny pont maradt. Rachmaninov tíz évvel az ominózus kudarc után nyúlt újra a műfajhoz, ám első vázlataival elégedetlen volt. Erőt vett magán, átdolgozta a művet, és 1908-ban karmesterként ő vitte sikerre a szentpétervári ősbemutatót. Akárcsak a zongoraversenyért, ezért is megkapta a Glinka-díjat; végérvényesen legyőzte traumáját.

Műsor:

Rachmaninov: Vocalise, op. 34, No. 14
Rachmaninov: II. (c-moll) zongoraverseny, op. 18
Rachmaninov: II. (e-moll) szimfónia, op. 27

Vezényel: Fischer Iván

 

Lásd még:

Petőfi-versek inspirálta balett és a rendszerváltás utáni magyar művészet – Az Art is Business e heti kulturális ajánlója

Tavaszvárás novemberben – Az Art is Business kulturális ajánlója

Leomló hajzuhatagok, kelta mesék – Az Art is Business e heti kulturális ajánlója

Alice a Füvészkertben – Az Art is Business e heti kulturális ajánlója

Meditatív sivatagi utazás könyv- és filmfesztivállal – Az Art is Business e heti kulturális ajánlója

A Magyar Jazz Napjával, a bécsi Múzeumok Éjszakájával és animációs filmnapokkal indul az október
– Az Art is Business e heti kulturális ajánlója

Filmes, irodalmi és színházi fesztiválokkal zárul a szeptember

Színház, kiállítás, zene – az Art is Business heti kulturális ajánlója

Bulivillamossal a százötven éves Budapesten át – Az Art is Business e heti kulturális ajánlója

Nyitókép: Bukta Imre (fotó: Barakonyi Szabolcs)

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! 

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! ⮕