by Sándor Zsuzsa 2022. Sep 08.

„A szívem idehúz Magyarországra”

– Beszélgetés Mechtler László Buffalóban élő neurológusprofesszorral

Dr. Mechtler László neurológusprofesszor New York államban, Buffalóban él, az ottani Dent Neurológiai Intézet orvosigazgatója. Ennek mintájára hozta létre 2020-ban Budapesten a MIND Klinikát, amely Európa egyik legkorszerűbb neurológiai központja. A professzor támogatja a magyar medikusok amerikai továbbképzését, eddig mintegy hatszáz magyar orvostanhallgató tanulhatott nála Buffalóban. Tevékenységéért a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. De a professzor és felesége segítik a magyar kortárs művészeket is: dr. Mechtler Katalin indította el a BuBu – Buffalo + Budapest – kortárs képzőművészeti programot, amellyel lehetővé teszik, hogy fiatal hazai alkotók három hetet töltsenek Buffalóban. Festmények vásárlásával is támogatják a művészeket: a MIND Klinikán nemrég adták át Barakonyi Zsombor Az örömök kertje című festményét.

Dr. Mechtler László (forrás: dailypublic.com)

Miért fontos a művészet egy neurológiai klinikán? A festmények díszek a falon? Vagy többek annál?

Bizonyított tény, hogy a művészet gyógyít: nyugtatja a betegeket, vérnyomáscsökkentő és fájdalomenyhítő hatása van. A páciensek gyorsabban gyógyulnak, előbb hagyhatják el a kórházat. Épp ezért Amerikában a legtöbb kórházban festmények láthatók a falakon. Amikor 2020-ban létrehoztuk Budapesten a MIND Klinikát, természetesnek tartottam, hogy a képek itt is hozzátartoznak a gyógyító munkához.

Ausztráliában született, Amerikában él, és most a Lövőház utcai magánklinikáján magyarul beszélgetünk. Hány hazája van, hányféle identitása?

Orvos vagyok, hazámnak azt tekintem, ahová a munkám, az orvosi hivatásom leginkább köt, és ez New York államban Buffalo, ahol a Dent Neurológiai Intézetet vezetem. Ez egy hatalmas intézmény, naponta ezerkétszáz beteget látunk el és ötszáztíz munkatárs dolgozik nálunk. Az egyik legsikeresebb idegtudományi intézet az USA-ban. Ugyanakkor a szívem idehúz Magyarországra, úgyhogy én ezt is a hazámnak érzem.

Kucsora Márta alkotása a váróteremben (forrás: MIND Klinika)

Mi köti Magyarországhoz?

A szüleim magyarok voltak. Édesapám Angyalföldön született, gyerekként élte meg a háborút, a szüleivel 1944 karácsonyán Nyugatra emigráltak. Ausztriában menekülttáborban éltek, amíg megkapták az engedélyt, hogy letelepedjenek Ausztráliában. Apám tizenhárom évesen érkezett meg Sydney-be. Édesanyám szintén magyar szülök gyermekeként született Belgiumban, hétéves volt, amikor a háború elől ők is Ausztráliába menekültek. Apám és anyám évekkel később, már felnőttként találkoztak egymással Sydney-ben, és ott házasodtak össze. A bátyám és én ott születtünk és nőttünk fel. Apám autószerelésből tartotta el a családját, és mi besegítettünk neki a műhelyében. Később gyakran hallottam tőle: büszke rám, hogy orvos lettem, de még büszkébb arra, hogy jól értek az autókhoz. Egyébként édesapám a magyarságára is nagyon büszke volt, és ebben a szellemiségben nevelt minket.

Miben nyilvánult ez meg?

Sokat mesélt Magyarországról, rendszeresen hallgattunk magyar dalokat, zenéket, a magyar himnuszt, és otthon csakis magyarul beszéltünk. Amikor édesapámat 2007-ben elveszítettük, a végakarata szerint Magyarországon, Csolnokon temettük el. Ez egy kis falu Dorog mellett: az unokabátyját ott lőtték le az oroszok a repülőgépével 1944-ben. Apám azt akarta, hogy az unokatestvére mellé temessük.

Gerhes Gábor: Natura Morta (forrás: MIND Klinika)

Az ő kívánsága volt az is, hogy a fia magyar egyetemre járjon?

Az autószerelésből nem tellett volna arra, hogy amerikai egyetemen taníttasson apám, de azért is örült, hogy Pestre jövök, mert reménykedett, hogy magyar lányt veszek feleségül. Én pedig annak örültem, hogy nem kell tovább apám garázsában dolgoznom. Többre vágytam ennél, tanulni akartam, diplomát szerezni. A gyógyítás érdekelt, és Budapesten nagyon magas szintű volt már akkor is az orvosképzés. Elsőre felvettek a SOTE-ra 1978-ban. Csodálatos diákéveket töltöttem itt, bár nagyon nehéz volt a kezdet, hiszen én előtte sosem jártam magyar iskolába, csak annyit tudtam ezen a nyelven, amennyit a szüleimtől hallottam. A SOTE-n éjjel-nappal tanulnom kellett, hogy lépést tartsak a többiekkel. Szerencsére jól ment az egyetem, és 1984-ben megszereztem az orvosi diplomámat.

Dr. Mechtler László (forrás: dentinstitute.com)

Édesapja kívánsága is teljesült: magyar lányt vett feleségül…

Katival évfolyamtársak voltunk az orvosin, és diploma után együtt mentünk ki New Yorkba. Tudtam, hogy ha orvosként magasabb szintre szeretnék jutni, azt leginkább Amerikában érhetem el. Idegsebész akartam lenni, aztán beleszerettem az ideggyógyászatba. Ezt New Yorkban tanultam, idegonkológiát Hustonban, idegradiológiát Buffalóban. Fejfájásszakértő is lettem, összesen négy szakvizsgát szereztem. Így kerültem azután a Dent Neurológiai Intézetbe, amelynek jelenleg az orvosigazgatója vagyok.

Haragos Péter Consultation című képe (forrás: MIND Klinika)

Úgy tudom, a kinti intézetükben csakis járóbeteg ellátás van, mint ahogy a Lövőház utcai klinikán is. Nincs is másra igény?

Az amerikai egészségügyi rendszert már régebben átalakították úgy, hogy akit csak lehet, ambulánsan látnak el. Így sokkal olcsóbb, és a betegeknek is biztonságosabb, mert a bent fekvős osztályok a kórházi fertőzések miatt veszélyesek. Az ideggyógyászat területén az esetek kilencven százaléka járóbeteg ellátásban is gyógyítható. A Dent Klinikán több magyar orvos is dolgozik, ők szakmailag a legjobbak. Emellett több mint húsz évvel ezelőtt elindítottunk egy csereprogramot, amellyel eddig körülbelül hatszáz magyar medikust hozattunk ki három hétre Buffalóba. Az amerikai magyar orvosok szövetsége – melynek korábban elnöke voltam – támogatta a medikusok kiutaztatását. Buffalóban ingyen kapnak lakást, teljes ellátást erre az időszakra, és a Dent Klinikán megismerkedhetnek a legmodernebb gyógyító eljárásokkal, eszközökkel. Sokat beszélgetünk az orvosi hivatásról is, az orvos–beteg kapcsolatról.

Barakonyi Zsombor Az örömök kertje című képének részlete (forrás: MIND Klinika)

Mindez rengeteg pénzbe, idejébe kerül önnek is. Miért csinálja?

Nagyon sokat kaptam ettől az országtól, nem csak magyarságtudatot, hanem azt is, hogy orvos lehettem. Számomra fontos, hogy ebből visszaadjak valamit. A nálunk tanuló magyar medikusok mindig azt kérdezték: miért nincs a Denthez hasonló intézet Magyarországon is? Öt évvel ezelőtt, a csereprogramban végzett munkámért kitüntettek a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével. Úgy éreztem, ha már ennyire elismernek, többet is tehetnék ezért az országért. Akkor döntöttem el, hogy létrehozok a Denthez hasonló intézetet Budapesten is.

Ez lett Európa egyik legmodernebb fejfájásközpontja.

Az intézet koncepciója gazdagodott azáltal, hogy a vezetője dr. Schwab Richárd gasztroenterológus, és neki köszönhetően az anyagcsere-betegségek és a neurológiai kórképek, a bél–agy tengely került a fókuszba. Az elmúlt évben olyan MR-készüléket is beszereztünk, amely valóban csúcstechnológia jelenleg az egész világon. Ezzel a készülékkel egy órán belül a teljes testről MR-felvételt készíthetünk, sokkal pontosabbat, részletesebbet az eddigieknél. A sejtek funkcionális működését is vizsgálja a berendezés, korai stádiumban felismeri a kezdődő rákos folyamatokat. A kemoterápiás kezelést követően pedig két héten belül megmutatja, hogy az adott kezelés eredményes-e vagy váltani kell. A gyógyszeres terápiában is a legkorszerűbbeket tudjuk adni. Magyarországon mintegy egymillió-kétszázezren szenvednek krónikus fejfájásban. A nálunk alkalmazott gyógyszeres kezelés a betegek hetven-hetvenöt százalékánál sikeres.

Tegyük hozzá: ezek a vizsgálatok nem olcsók. Nem mindenki engedheti meg magának.

Sajnos ez egyelőre így van. Amerikában a Dent magánklinika állami támogatást kap a betegek ellátásához. Magyarországon semmilyen állami finanszírozást nem kapunk. Mégis bízom abban, hogy itt is létrejönnek majd a magán-egészségügyi biztosítók, és az állam felismeri, hogy megéri a privát járóbeteg szolgáltatásokat is finanszírozni. A MIND Klinika fenntartása sokba kerül, és ezt elő kell teremteni. De én például ingyen dolgozom itt, nem kérek fizetést, és a betegeimtől sem fogadok el pénzt. Sikeres pályát futottam be Amerikában, és nem azért jöttem ide, hogy üzleti haszonra tegyek szert. Ellenkezőleg: azért jöttem, hogy adni tudjak egy olyan neurológiai intézetet és gyógymódot, amelyre talán még Semmelweis Ignác is büszke lenne.

Barakonyi Zsombor (fotó: Béres Márton)

Nemrég adták át MIND Klinikán Barakonyi Zsombor festőművész Az örömök kertje című alkotását. Megtalálhatók itt Gerhes Gábor, Kucsora Márta, Haragos Péter és Victor Vasarely munkái is. Ilyen jól ért a képzőművészetekhez is?

Nem értek hozzá, a képek kiválasztásával a lányom és a feleségem foglakozik. Miután kimentünk Amerikába, éjjel-nappal dolgoztam, és minden más feladat a feleségemre hárult. Három lányunk született, és Kati otthon maradt a gyerekekkel. Mindig szerette a művészeteket, engem is folyton galériákba cipelt. Az egyik lányunk, Júlia pedig profi a műkereskedelemben, egy évtizedig vezette New York-i David Zwirner Galériát. A feleségem indította el 2018-ban a BuBu – Buffaló+Budapest – kortárs képzőművészeti programot: a lényege, hogy fiatal kortárs magyar képzőművészeket pár hónapra kihozatunk Buffalóba. Ingyen kapnak szállást, teljes ellátást, műteremben alkothatnak, tanulhatnak, amerikai művészekkel, galériákkal alakíthatnak ki kapcsolatokat. Nem kérünk ezért cserébe semmit. Barakonyi Zsombor festőművész is előzőleg három hétig lakott nálunk.

Dr. Mechtler Katalin a BuBu Program résztvevőivel (forrás: bubuarts.com)

Nem érzi ezt áldozatnak?

Egyáltalán nem. Kati feladta az orvosi pályát azért, hogy én a karrieremet építhessem. A gyerekeink már felnőttek, és a feleségem örömét leli a kortárs képzőművészetek támogatásában. Nekem mindent megér, hogy őt boldognak lássam. S bár nem vagyok szakértő a művészetekben, közben én is megszerettem ezt a világot, sokat tanultam.

Victor Vasarely Cinetic Composition című képe (forrás: MIND Klinika)

Állítólag azt tervezi, hogy végleg Magyarországra költözik. Miért?

Az aktív orvosi pályám vége felé tartok, már keresem kint az utódomat, akinek átadhatnám a Dent Neurológiai Intézet vezetését. Közben mind a három lányom Európába költözött, az egyikük allergológus lett, Svédországban él a férjével, és ő is a MIND Klinikán fog dolgozni. Ha végleg Magyarországon maradok, többet foglalkozhatnék az itteni klinika dolgaival, a magyar betegekkel. De más oka is van a hazajövetelemnek. Nagyon kedvelem az amerikaiakat, de ott valahogy felületesebbek a kapcsolatok, itthon viszont nagyon jól érzem magam a magyar barátaim közt.

Nálunk még a tehetősebb körökben sem tartják fontosnak a kortárs művészek támogatását. Kevés a kivétel. Ön szerint miért érdemes művészeket pártfogolni?

Műgyűjtőként is megéri, hisz egy tehetséges alkotó műve évek múlva a sokszorosát is érheti. A művészek világa nagyon izgalmas és színes, teljesen más látásmódot lehet tőlük tanulni. Festmények között lakni vagy dolgozni nagyon jó érzés, szebbé teszik a mindennapjainkat, segítenek abban is, hogy minőségi életet éljünk.

Nyitókép: Dr. Mechtler László (forrás: MIND Klinika)

-----------------

Az interjú létrejöttét a B. Braun támogatta.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!