A vezetői magánytól a közös felismerésekig

A mentorálás nem egyirányú tudásátadás, hanem párbeszéd. Erre jó példa Jamniczky Tímea, a JCDecaux Hungary vezérigazgatója és Vizi Katalin, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ ügyvezető igazgatója együttműködése is. Az Art is Business Perspektíva Mentorprogramjában részt vevő szakemberek találkozóin a vezetői felelősség, a női szerepek, a konfliktuskezelés és a sebezhetőség kérdései is felvetődtek. Bár más szektorokban dolgoznak, vezetőként napról napra hasonló kérdésekkel szembesülnek: hogyan lehet jól dönteni, felvállalni a konfliktusokat és megőrizni a hitelességet?

Mi foglalkoztatja önöket jelenleg a legjobban az együttműködésükben?

Vizi Katalin: Úgy éreztem, beszélgetéseink során a közös „ügy” a női vezetői létben rejlő nehézségek és lehetőségek köré szerveződött. Milyen feladatokat nehéz megoldanom, miben gátol, hogy érzelmesebb vagyok, és miben jelent előnyt? Megerősítést kaptam, hogy ezek nem az egyedi megéléseim, hanem közös tapasztalatunk.

Jamniczky Tímea: Engem az foglalkoztat leginkább, hogyan tudom átadni azt, amit magam is megtanultam: hogy egy helyzet miatt kialakult bizonytalanság nem a vezetői rátermettség hiányát jelzi, hanem a szerep, a döntési felelősség természetes velejárója. Már harmadik éve mentorálok a Perspektíva Mentorprogramban, és azt tapasztaltam, hogy a kortárs művészeti világ szemszögéből nézve gyakran mások az összefüggések, de a fő vezetői kérdések, kihívások ugyanazok, mint amelyekkel én is nap mint nap találkozom. 

Mi volt a legnagyobb felismerésük az eddigi beszélgetések során?

J. T.: Hogy a vezetői felelősség terhe, a végső döntéshozatal súlya, a felsővezető „magánya” – függetlenül attól, hogy mekkora a cég költségvetése vagy hány ember dolgozik ott  – ugyanúgy jelen van egy kulturális intézmény élén, mint egy nemzetközi vállalatnál. A méret és az iparág más, de a felelősség súlya nem.

Jamniczky Tímea (fotó: JCDecaux Hungary)

Mit csinálnak a mindennapi munkájukban másképp, mint a mentorprogram kezdetekor? 

J. T.: A beszélgetéseink során arra figyeltem, hogy a tanácsaim jól és könnyen hasznosíthatók legyenek Kata számára. Eközben folyamatosan megkérdőjeleztem a berögződött döntési mintáimat ­– annak érdekében, hogy azok a legjobban segíthessék őt a saját döntéseiben.

V. K.: Timi tanácsai a munkaszervezésben segítettek: hatásukra jobban átgondoltam, hogy kinek milyen szerep- és felelősségi kört érdemes adni, illetve mi az, ami az adott munkakörben túlmutat a kompetencián, így másra kell bízni.

Volt olyan gondolat, amely még a találkozójuk után is hosszan (akár napokig, hetekig) önökkel maradt?

J. T.: Igen, az hogy mennyire hasonló a küzdelmünk a „Meddig mutassunk sebezhetőséget?” kérdésben. Csak ezt másként fogalmazzuk meg és mások a reakcióink is – személyiségünkből és vezetői tapasztalatainkból fakadóan.  

V. K.: Hogy időről időre megjelennek krízishelyzetek, függetlenül attól, mennyire tapasztalt vezető az ember. Azaz ezek jelenléte nem a vezetői kompetenciám hiányára vagy sérülékenységére mutat rá, hanem természetszerű dolog. Nem a vezetői rátermettségemet minősíti. A kérdés inkább az, hogy mennyire mérem fel előre a krízis érkezését, és milyen gyorsan, hatékonyan tudok reagálni rá.

Vizi Katalin (fotó: Vigh Levente)

Van olyan téma, amire újra és újra visszatérnek?

V. K.: A konfliktus felvállalásának nehézségeire.

J. T.: Ebben mindig igazodom a mentoráltamhoz. Azzal foglalkozunk, ami számára a legégetőbb, legfontosabb. Tehát jelen esetben – ahogyan Kata is említette – a konfliktus felvállalásának nehézségei álltak a beszélgetéseink fókuszában.

Mi az, amit mindenképpen szeretnének kihozni a közös munkából? Milyen célt tűztek ki maguk elé?

V. K.: Célom, hogy fogásokat lessek el Timi erős női karaktert mutató vezetői stílusából. Persze abban is bízom, hogy rajtam keresztül – belelátva a MODEM mindennapjaiba – közelebb kerül hozzá az intézmény, és ha a JCDecaux Hungary partnert keres a következő művészeti projektjéhez, együttműködve folytathatjuk a munkát. 

J. T.: Erre a kérdésre nehéz válaszolni. A célt a mentorált határozza meg, hiszen ő jelentkezik a mentorprogramra. Az első alkalmon – túl az ismerkedésen – meg szoktam kérdezni, mit vár a találkozóktól. Mitől érezné sikeresnek a közös munkánkat? És persze mindig kérem, hogy készüljön kérdésekkel, dilemmákkal a találkozókra, hogy hasznosan tölthessük az időt, célirányosan beszélhessük át a témákat.

Folyamatosan szükségem van a mentoráltak visszajelzésére, amit sok esetben kérés nélkül is megtesznek. Kaptam már hosszú köszönőlevelet egy mentorprogram végén, amelyben a mentoráltam leírta, hogy mit sikerült átadnom, mit vitt magával és miért volt ez számára hasznos. Ezek a visszajelzések motiválnak engem is, hogy szerepet vállaljak mentorprogramokban.

Mit tanulnak magukról a program során?

J. T.: Hogy a saját tapasztalataim megosztása akkor a legértékesebb, ha nem tanácsként, hanem történetként adom át, megmutatva, hogy mit tanultam én belőle és mit tanulhat a partner.

Mit ad önöknek az együttműködés?

V. K.: Jó érzés, hogy van kihez fordulnom. Ráadásul az, hogy az egyeztetett időpontokban mindig százszázalékos figyelmet kapok egy ilyen jelentős cég vezetőjétől, nincs közben telefonálás, kilépés a megbeszélésből – azaz nincs az ügyünknél fontosabb abban a hatvan percben –, nagyon jó minta, követendő példa is számomra.

J. T.: Egy friss, a sajátomtól nagyon eltérő perspektívát, amely folyamatosan próbára teszi és gazdagítja a saját vezetői gondolkodásomat is. Ezek a beszélgetések engem is feltöltenek, kilépek a saját vezetői feladataimból, és egy másik szektor, más jellegű kihívásaira figyelek.

Nyitókép: Jamniczky Tímea és Vizi Katalin (fotó: Art is Business)

Lásd még:

Perspektívaváltás felső szinten – Felsővezetői mentorprogram a kultúráért

„A hangsúly nem a kiállításon van” – Interjú Vizi Katalinnal, a MODEM igazgatójával

„Nem dolgozni megyek be a munkahelyemre, hanem alkotni” – Interjú Jamniczky Tímeával, a JCDecaux Hungary Zrt. vezérigazgatójával