by artisbusiness.hu 2021. Nov 11.

Art-ravaló

2021. november 12-én könyvbemutató zenei performansszal és vetítéssel indul az Art-ravaló, a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál Egyesület Tudásmegosztó Műhelye.

Novemberben indult útjára a hátrányos helyzetű fiatalokat segítő Art-ravaló új kezdeményezése. A Tudásmegosztó Műhely részeként a szervezet most szakmai kiadványt jelentet meg, melynek célja, hogy segítse a jövőbeni művészeti projektek létrehozását.

A könyv, amellett, hogy részletesen tárgyalja az Art-ravaló pedagógiai módszerét, összegzi a program eddigi tapasztalatait is, így útmutatóként szolgálhat a későbbi munkához is.

Az Art-ravaló fókuszában a személyiségfejlesztés áll, a szervezők célja pedig, hogy hosszabb távon pozitív jövő- és énképet alakítsanak ki a fiatalokban, segítsék a társadalomba való beilleszkedésüket és a sikeres munkavállalásukat.

A kötet bemutatóját november 12-én 17 órakor tartják a budapesti Trafóban. Az esten bemutatkoznak a programban részt vevő fiatalok, illetve az érdeklődők betekintést nyerhetnek Bartha Máté Keresők című dokumentumfilmjébe, melyben több állami gondoskodásban felnőtt fiatal is szereplési lehetőséget kapott. 

Az Art-ravaló a Szubjektív Értékek Alapítvány harmadik éve futó projektje, melyben gyermekvédelemben nevelkedett, hátrányos helyzetű, 18-24 éves fiatalok vehetnek részt. kilenc A felnőttképzésben regisztrált művészeti és pályaorientációs program kilenc hónapig tart.   Az első évfolyamban (2018 szeptemberétől 2019 májusáig) kilenc fiatal élvezhette a projekt adta lehetőségeket.

Az Art-ravaló 2.0 2019 szeptemberében indult, tizenkét fiatal részvételével. A projekt célja a fiatalok művészeti tevékenységén keresztül történő személyiségfejlesztése, mely hosszabb távon a társadalmi beilleszkedést és a munkavállalást segíti elő. A létrehozott színházi előadást 2020. február végén a Nemzeti Színházban mutatták be.

Jelenleg az Art-ravaló 3.0 fut, amely 2020 szeptemberében indult, tizenöt résztvevővel.

A projekt a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg.

A Tudásmegosztó Műhelyre művészeti, pedagógiai és szociális szférában dolgozókat várnak. 2021. november 20-án és 21-én a résztvevők workshopon ismerhetik meg egymást és az Art-ravaló projektet. Ezt óralátogatás és közös foglalkozás kíséri. Jelentkezni szakmai bemutatkozással és motivációs levéllel lehet.

Jelentkezési határidő: 2021. november 16.
Bővebb információ: ITT, illetve ITT.

A képek forrása az Art-ravaló Facebook-oldala.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!