Az elfogadás ünnepe

Túlmutat a megszokott kulturális rendezvényeken, nemcsak színházról, zenéről és irodalomról, hanem az együttlétről, emberségről és elfogadásról is szól – ez az Ördögkatlan. Bérczes László – rendező, író, dramaturg, a fesztivál egyik megálmodója vallja, a falvakon és művészeti ágakon átívelő ötnapos eseményen mindenki otthonra lelhet. Vele beszélgettünk elfogadásról, értékteremtésről és arról, miért is éri meg immár tizennyolc éve megrendezni az ország legszabadabb fesztiválját.

Tavasz végén lett nyilvános az idei programlista, miközben a jegyek és bérletek a legtöbb fesztivál esetében már az előző év végén gazdára találnak. Mi a tapasztalatuk, sokan megvárják a végleges program kialakulását a jegyvásárlással, vagy anélkül is megveszik a bérletet?

A fesztiválozóink bíznak bennünk. Bíznak az ízlésünkben. A bérletvásárlás, a jegybevétel nélkülözhetetlen a fesztivál megszervezéséhez, ehhez pedig a legkedvezőbb időszak a november-december. Sokáig úgy hittük, üzleti szempontból létfontosságú, hogy eddigre már közöljük a programot is – egyszerűen így éreztük becsületesnek. Mert nagyon jól tudjuk, hogy a fesztiválig bármi történhet, ami változtat a programon. Hat-hét éve merészeljük megcsinálni azt, hogy már novembertől áruljuk a bérleteket, de programtábla nélkül. És hamar kiderült, hogy a mi látogatóinkat ez nem zavarja, mert bizalmat szereztünk és tudják, jó programmal várjuk majd őket. 

Mivel nincs rá anyagi fedezetünk, ezért nem tudunk rendes, szakszerű felméréseket végezni a Katlanban, csak „pletykákból”, meg a stopposok történeteiből tudjuk azt is, hogy a visszajárók mellett évről-évre egyre több az új fesztiválozó is. Amikor egy-egy nagyobb programon megkérdezem a színpadon állva, hogy a jelenlévők közül ki első katlanozó, meglepően sokan teszik fel a kezüket. Ezt jó tudni, látni. Az egyébként állandó kérdés a köztünk, szervezők között, hogy jó-e nekünk, ha többen vagyunk, vagy nem.

És jó?

Mi nem tudjuk kitenni a megtelt táblát, a három település, Nagyharsány, Kisharsány, Beremend – plusz a Mokos Pincészet Palkonyán – helyszínei nagy területet fednek le, összesen tizenöt-húsz kilométer kiterjedésben. Persze egy-egy terasz, színházi előadásoknak otthont adó tornaterem, templom, udvar vagy focipálya meg tud telni – de ezek megteltek már az első években is. Ez egyfelől öröm, meg hát kellemetlen pillanatokat is okoz, amikor látom a csalódottságot, ha valaki lecsúszik egy-egy előadásról. Az a szerencse, hogy nagyon sokféle programunk van, mindig akad más, amit választhatnak helyette. Ezért is tiltakozunk mindig, amikor valaki zenei fesztiválként hivatkozik ránk: mi összművészeti fesztivál vagyunk, ahol zene is van. Színház, irodalom, képzőművészet is, családi programok, workshopok is. Minden van, ami szerintünk minőség.

Sokhelyszínes program lévén viszont biznisz szempontból előnytelen helyzetből indulunk. Egy körbekerített zenei fesztivál – például az általam nagyra tartott Fishing on Orfű – könnyebben megfogható a szponzor szempontjából, illetve az ilyen eseményeken a látogatók általában napi huszonnégy órán keresztül ugyanott vannak, vagyis a vendéglátásból az esemény anyagi hátterét többé-kevésbé biztosítani lehet. Nálunk nem éri meg egy-egy vendéglátósnak kitelepülni, mert Nagyharsány központját leszámítva nincs olyan helyszín, ahol egész nap programok lennének, így aztán a fesztiválozók folyamatosan mozognak. Persze mindennek az előnye az, amivel kezdtem: az Ördögkatlan nem tud megtelni. Aki úgy érzi, hogy valahol neki túl nagy a tömeg, az kicsit arrébb megy, bemegy az erdőbe sétálni, vagy átmegy egy másik településre. 

Kiss Mónika és Bérczes László a 2023-as Ördögkatlan záróeseményén (fotó: Jenei Dániel)

Idén régi-új helyszín is felkerült a programtáblára: Kisharsány.

Igen, 2019 után ismét velünk vannak. Nehéz anyagi helyzetben nyilván nem bővít az ember, de nem tudtunk ellenállni, mikor Kisharsány bejelentkezett, hogy újra jönnének. Még ha nem is olyan gazdag programmal, mint korábban, de lesz zene, képzőművészet, színház is. És Szamárdelelő néven újra kinyit a legendás Kovács Udvarház.

Tizennyolc év telt el az első Ördögkatlan óta. Hogyan lehet fenntartani a szervezők lelkesedését ennyi éven át, miközben a rentábilitás szempontjából az is cél, hogy úgy újuljon meg a fesztivál, hogy közben ne veszítsen eredeti hitvallásából? 

Ha előkeressük, mit írtunk le 2008-ban, mit terveztünk, mit szeretnénk elérni, akkor látjuk, hogy az alapvető célok változatlanok. Miközben lényeges változások is történtek. Hogy a kérdésre válaszolhassak, messziről kell indulnom. Amikor valamit az ember hosszú évekig csinál, időről időre felteszi magának a kérdést: miért? Még a Katlan első éveiben találkoztam Gerendai Karcsival [Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója – HJ], és megkérdeztem tőle, mikor született meg benne a gondolat, hogy akár meg is élhet a fesztiválból. Mondta, hogy nagyon hamar, már a Sziget második, harmadik évében eldöntötte, hogy ebből szeretne megélni. Ezt a példát azért említem – miközben tiszteletben tartom Karcsi döntését – , hogy hangsúlyozzam: erről döntenie kell az embernek. Mi pedig Mónival azt döntöttük el – szintén nagyon korán –, hogy nem: sem ő, sem én, sem senki, aki részt vesz az Ördögkatlanban, nem ebből él. Mindenkinek megvan a maga munkája, és ezért is merjük mondani, hogy az Ördögkatlan „fesztivál szívirányból”. Senki nem kényszerít minket arra, hogy ezt csináljuk, a megélhetésünk sem ettől függ. Ez egyfelől szabadságot ad, másfelől jogos a kérdés: mi a jó abban, hogy az ember minden évben mobil vécékről, meg szállásokról alkudozik, intézkedik, hogy legyen áram mindenhol, hogy biztosított legyen az összes helyszín? Nem tudom azt mondani, hogy azért, mert nagyon szeretek ilyen kérdésekkel foglalkozni, számolgatni, matekozni, hogy mindenre legyen keret. Ezt nem szeretem, ráadásul a családomat sem ebből tartom el – szóval akkor miért is? A kihívásokért? Például azért, hogy minden évben többen jöjjenek? De ez mennyiségi kérdés, nem valódi kihívás, és ha nem lennénk rászorulva a jegybevételre, egyáltalán nem is foglalkoztatna. 

Háy János a Szerelmes, istenes, okosos című Háy-kódexből olvas fel, a Szent Efrém Férfikar a költő megzenésített verseivel válaszol rá a beremendi Szent Mihály templomban 2024-ben (fotó: Cserr Lilla)

A kihívás a minőség és a közösség. Hogy a minőség által közösséget hozzunk létre.  Nem tudom máshogy mondani, csak ilyen romantikusan: a célunk, hogy a fesztiválról jobb emberként menjünk haza, mint ahogyan megérkeztünk. Hogy ez „jobbemberség” meddig tart ki, ezt nem tudom, de egyértelműen érezhető. Célunk, hogy a fesztiválozókban megszülessen az a katarzis, hogy öt napig egy másik Magyarországon élhetünk, ahol az emberek nem kérdezik meg egymástól, hogy kire szavaz, és mit gondol egyik vagy másik politikusról. Ilyen „Magyarország” születik az Ördögkatlanon. Itt csak ez a sok ezer ember számít, akik magától értetődően felveszik a stoppost, akik beszélgetnek, és akik fel voltak háborodva, amikor meg akartuk szüntetni a sorban állós, sorszámos rendszert a színházi előadások előtt, leveleket küldtek, hogy nehogy változtassunk, mert sorban állás közben baráti társaságok alakultak ki, ott várják minden évben egymást. Az Ördögkatlanon olyan nyitott, szabad, elfogadó, előítéleteket ledobó szabad közösség alakult ki, amit, ha már egyszer létrehoztunk, akkor minden évben meg kell teremtenünk. De legalább megpróbáljuk megteremteni. És igen, a mobil vécé szervezésében öröm nincs – abban kínlódás van és káromkodás –, de akkora adag örömöt és szeretetet kapunk mi is ebben az időszakban, hogy abból még egy évig elélünk.

A 2023-as fesztivál záróeseménye (fotó: Jenei Dániel)

Tizennyolc év alatt fogalommá vált az Ördögkatlan nem csak a látogatók, de a fellépők körében is. Önök kérik fel őket, hogy jöjjenek, vagy fordítva: a művészek keresik a fesztivált?

Megtisztelő, hogy nagyon sokan írnak, szeretnének jönni hozzánk, ugyanakkor zavarba ejtő is, mert egészen egyszerűen nem férhet be mindenki. Nagyon könnyen hátradőlhetnénk és megoldhatnánk a program összeállítását Ctrl+C, Ctrl+V-módszerrel. Persze bizonyos dolgok ismétlődnek, sok a visszatérő fellépő, minden évben ott van például Beck Zoli, vagy a 30Y-nal, vagy másmilyen felállásban, de ő is azon fellépők közé tartozik, akikkel már baráti a viszony, és nekik a Katlan nem csak egy koncert a sok nyári program közül.

Hogyan csatlakoznak a támogató cégek, mecénások a fesztiválhoz?

Ahhoz, hogy egy fesztivál rentábilis legyen, három lábon kell állnia. A jegybevétel az egyik, az állami támogatás a másik – például az NKA-n keresztül – és a mecenatúra a harmadik. Nálunk ez utóbbi hiányzik a leginkább. Nehéz kérdés ez nekem, mert még úgy szocializálódtam, hogy nehezen kérek. Mire lassan megtanultam, hogy ez igenis szükséges dolog, nincs benne semmi szégyellnivaló, és mostanra eljutottam oda, hogy teszek érte és kérek, épp egy olyan évet írunk, amikor mindenki bajban van. Mert általában nem a cégek jelentkeznek, hogy támogatni szeretnének, hanem nekünk kell kopogtatni – ettől korábban zsigerileg irtóztam, de meg kell tennünk ezt a lépést. Például az Art is Business közösségében is, ahol olyan cégvezetők vannak, akiket érdekel a kultúra, akik szívesen segítenének. Az ügyetlenkedésen meg túl kell lendülni, meg kell tanulnunk nekünk is kérni, meg adni annak is, aki megteheti – de ahhoz generációkon átívelő változás kell, hogy Magyarországon is kialakuljon a mecenatúra kultúrája. 

Mellettünk van évek óta a Vylyan, a Játéknap Kft., ők pénzzel támogatnak, ahogyan idén beszállt a MOL is. Természetesen minden segítségnek örülünk, annak is, aki támogató- vagy szponzor bérletet vesz, és ezért akár tíz-húsz-harmincezer forinttal többet fizet. Amikor például a Műszaki Egyetem Hallgatói építenek helyszíneket, az mindenkinek jó – nekik szakmai gyakorlat, nekünk óriási segítség. De nem tudnánk működni a kétszáz fős önkéntes csapatunk nélkül sem – az is óriási segítség, ha valaki jön és felajánlja a segítségét. Nem kell ehhez fiatalnak lenni, nagy szeretettel várunk mindenkit.

Kiss Mónika a Vylyan teraszon 2024-ben (fotó: Kovács Milán)

Hogyan áll a fenntarthatóság kérdéséhez az Ördögkatlan?

Sajnos nem kiemelkedően. Természetesen bevezettük a repohár rendszert, szelektíven gyűjtjük a szemetet. Igyekszünk vigyázni a környezetünkre, ez annyiból működik is, hogy amikor a fesztivál végén, vasárnap körbejárunk a településeken, délutánra nyoma sincs, hogy korábban ott több ezren buliztak.

2020-ban nem szervezhettük meg a fesztivált, csak ősszel csináltunk egy Katlan-hétvégét, akkor sok fát ültettünk. Azóta vagyunk tagjai a 10 millió fa mozgalomnak. A pályára vezető út mindkét oldalára ültettünk fákat. Most ezt a fonalat szeretnénk újra felvenni, mert a faültetés nem csak jó környezetvédelmi kezdeményezés, de közösségi élmény is. A gond csak az, hogy ültetés szempontjából a nyár nem a legideálisabb időszak. Szóval a hozzáértők kitalálták, hogy csináljunk tálcás faültetést: ültessünk a fesztiválon, aztán mindenki hazaviheti a kis fáját és a megfelelő időpontban elülteti otthon. Ami pedig megtiszteltetés és szerencse: nálunk jön el az a pillanat, amikor a 10 millió fa elülteti az ötszázezredik fát. Szóval büszkék lehetünk arra, ami történik és történt, de azért még rengeteget tehetnénk az ügyben.

A fenntarthatóság mellett meg kell említeni, amiről kicsit már beszéltünk: a Katlan az elfogadásról is szól. Mert mindegy, hogy kinek milyen a bőre színe, milyen nyelven beszél, mi a politikai nézete – ezzel a fesztiválon soha nem foglalkoztunk. De az elfogadás nem csak ennyi. És idén ebben is bővülünk: Beremend központjában a Játéknap Kft. alapítványával létrehozzuk az Elfogadás terét. Lesz ott sok beszélgetés, filmvetítések, előadások – közös produkciókban lépnek fel sérültek és épek (ott lesz többek között a Baltazár Színház), kiállításmegnyitó, sporteseményeket hoz a LÁSS egyesület. Fontos ez a helyszín, mert azt tapasztalom, hogy épként zavarban vagyunk és esetlenek, amikor egy sérült társunkkal találkozunk, nem tudjuk, hogy viselkedjünk, hogy segítsünk jól. Most ebben is fejlődhetünk. Ettől lesz az Ördögkatlan valóban az elfogadás helye. 

Milyen idei programokat vár különösen?

Amikor a fesztivál másnapján, vasárnap délután körbejárunk, minden el van intézve, fel van pakolva, rend van. Én akkor mindig elmegyek a beremendi strandra és belelógatom a lábam a mélyvizes medencébe, ülök, nézek ki a fejemből és hallgatom a strand zajait. Megszűnök főnöknek lenni, csak egy pasas vagyok, aki üldögél a víznél. Ez a legboldogabb pillanat.

De előtte persze még sok minden lesz, amelyeket nagyon várok. Mondok néhányat. Háy János írt – mert írni akart nekünk, mi pedig biztattuk – egy Passiót, XXI. századit, mai nyelvezettel. Amikor 2024 őszén átküldte Krisztus történetét versbe szedve, kérdezte, mi legyen vele? Mi legyen, hát, adjuk oda egy fiatal csapatnak! Az SZFE ötödéves hallgatói – ifj. Vidnyánszky Attila és Hegedűs D. Géza osztályába jártak, most végeztek – adják majd elő. Ismerjük őket, tavaly már játszották nálunk a Liliom című darabot. Időközben idei díszvendégünk, Vecsei Hasi [Vecsei. H. Miklós színművész, a POKET zsebkönyvek egyik alapítója – H. J.] is tudomást szerzett a tervről, és ebből született az ötlet, legyen egy Ördögkatlan-POKET közös produkció, amely keretében a fiatalok előadják a darabot, plusz Háy szövege megjelenik a POKET-sorozat következő részeként. A darab elő-ősbemutatója májusban volt, akkor adták ki a könyvet is. De a hivatalos ősbemutató nálunk lesz, a Katlanon.

Korniss Péter tavaly a Vylyanben látható kiállításmegnyitóján (fotó: Éder Vera)

Szintén újdonság és egyedülálló program a Katlan Textúra a beremendi Textúra-térben, azaz az egykori TSZ-irodaházban. A Szépművészeti Múzeumban tíz éve fut nagy sikerrel a Textúra – úgy gondoltunk, nálunk, egy összművészeti fesztiválon is helye van az irodalmat, a színházat és a képzőművészetet ötvöző előadásoknak. Mivel nincs sok helyünk, három műre szűkítettük a listát: Bukta Imre, drMáriás és Korniss Péter képeihez írt szöveget Háy János, Keresztury Tibor és Tompa Andrea, amelyeket Pál András, Erdélyi Flóra, Szikszai Rémusz és Takács Nóra Diána adnak majd elő. A rendező Szikszai Rémusz. Ez a program is mélységesen személyessé vált: Bukta például mondta, mikor felkerestük, hogy persze, választhatunk a Godot Galériából bármit, de épp egy képen dolgozik és szeretné, ha az először nálunk lenne látható. Amikor megkérdeztük, ki írjon hozzá szöveget, azonnal Háy Jánost említette. János meg bólintott: „Buktának bármit.” Dr. Máriásnál Keresztury Tibor neve vetődött fel rögtön, Kornissnál pedig adta magát – többek között az erdélyi származás miatt is – Tompa Andrea. Aki egyébként nem először dolgozik a művész képei alapján: Omerta című regénye egyik nagy fejezete konkrétan egy Korniss-képhez kötődik.

Ismét lesz Beremend központjában Offlájn Rezervátum. A templom előtt, a ligetben felépült indián tábor sátrai közé senki nem léphet be telefonnal. Ott az emberek beszélgetnek, mesélnek és zenélnek a tűz körül. A közös éneklésekbe már tavaly is beszállt Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Vecsei Hasi... Az egészet Cseh András vezényelte le – most is ő fogja –, aki Budapesten rendszeresen jár öregek otthonába zenélni, és most kitalálta, hogy vigyük el a ligetbe a beremendi öregotthon lakóit is, legyenek a közösség részei, énekeljenek! Ne csak Cseh Tamás-dalokat – amelyeket egyébként rendszeresen választanak a fesztiválozók –, hanem népdalokat, magyar nótákat, bármit, amit szeretnek. Azokhoz pedig, akik nem tudnak kimozdulni, az offlájn csapat megy el. 

Cseh Tamás dalok szólnak a tűz körül az Offlájn Rezervátumban Miquéu Montanaroval és Cseh Andrással (fotó: Cserr Lilla)

És amit még mindenképpen kiemelnék: az Operabeavató. Jónéhány évvel ezelőtt nálunk született Dinyés Dánielék ötlete, most pedig befejeződött, a Magyar Zene Házában volt a záróesemény májusban. És nálunk előadják az Operabeavató folytatását, a Hét és fél halált, ezt a nézőkkel közösen írt kortárs operát. 

Dinyés Dániel, Bérczes László és Kiss Mónika a Vízhang-Színpadon (forrás: Ördögkatlan)

Szóval, visszakanyarodva, hogy miért is csináljuk, mi a kihívás és hogyan változott a Katlan – minden erre vezethető vissza: egyre több olyan művészeti produkció születik nálunk, amelyből később országosan ismert program lesz. És abban is hiszünk Mónival és a többiekkel, hogy egyre többen lesznek azok, akik a Katlanból hazamenve elfogadóbbak lesznek és szívirányból teszik a dolgukat. 

Nyitókép: Bérczes László (fotó: Vörös Szabolcs)

Lásd még:

Fesztivál szívirányból – Nagykorú lett az Ördögkatlan Fesztivál

Tudatos brandépítés egy szerelemprojektben – Ördögkatlan Fesztivál

Mivel nincs pénzük kifinomult hangtechnikára, kitalálták a „Vízhang-Színpadot” – Bérczes László az Ördögkatlan Fesztiválról, valamint az Elem című előadásról

„Nem mecenatúráról van szó, hanem együttgondolkodásról” – Beszélgetés Debreczeni Mónikával, a harmincéves Vylyan Pincészet birtokigazgatójával

„Odaálltunk az ügy mellé, és ez most már így is marad”– Interjú Lengyel Csabával, a Játéknap ügyvezetőjével

„Csak egy közös ügy létezik”– Beszélgetés Dinyés Dániellel