B. B. Natália: Csak a cseresznyefák öregszenek

„A történetek összekötnek minket, a történetekben találkozhatunk” – szól a JCDecaux hetedik alkalommal meghirdetett Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat szlogenje. Az idén a Librivel közösen megvalósított pályázatra több mint háromezer-kétszáz alkotás érkezett. A kiválasztott húsz nyertes novella megdöbbentően ismerős jeleneteket és hétköznapi helyszíneket elevenít meg, amelyekben újra és újra visszatér a kapcsolódásra való igény.

A JCDecaux ikonikus novellapályázata évek óta meghatározza a hazai nagyvárosok látképét: hét év alatt közel huszonkétezer-ötszáz alkotás érkezett a felhívásra, melyek közül mostanra már száznegyven jelent meg az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban, beleértve az idei húsz győztest is. A pályázat célja tartalmas olvasnivalót kínálni a tömegközlekedésre várakozóknak, a kortárs irodalom köztereken való népszerűsítse. Olyan szerzőknek is kiemelt felületet biztosít a megjelenésre, akik korábban még nem publikálták az írásaikat.

A zsűri elnöke ismét Grecsó Krisztián József Attila-díjas író volt, aki Vecsei H. Miklós színművésszel, Jamniczky Tímeával, a JCDecaux Hungary vezérigazgatójával, valamint Ludvig Orsolya Stefanie-val, a Libri marketing és kommunikációs igazgatójával választotta ki a húsz nyertes alkotást.

Ezeket az írásokat közöljük hétről hétre.

– Képzeld el Mari, azt találta mondani ez a vörös nővérke a folyosón, hogy „Csókolom Ilonka néni!” Pedig még nyolcvan se vagyok. Majd a jövő héten. Meg a hajam is becsavartam, szerintem így nem is nézek ki többnek hetvennél. Na, meg azt is mondta, hogy erős ez az orvosság, amit adnak, nemigen leszel ébren. Nem baj, leülök ide az ágyad mellé. Behoztam a tulipános kendődet, amit úgy szeretsz. Holnap meg hozok friss krémest a sarki cukrászdából. Tavasz lett, Mari. Virágoznak a házad előtti öreg cseresznyefák. Kiültem tegnap is a helyünkre, a padra, bele a virágillatba, néha azt vártam, hogy kijössz mellém te is. De nem jöttél.

Furcsa dolgok járnak a fejemben, mióta itt vagy. Emlékszel, arra a napra, amikor beköltöztél a szemközti házba? Én emlékszem. Virágvasárnap volt. Reggel nagy volt a szél, a Józsi karó mellé kötözte a gyönge cseresznyefa-csemetéket. Lestem az ablakból, vártam, hogy észrevegyen, és megpillanthassam az arcát. Hogy láthassam, még egyszer, mielőtt megjössz, és már többet nem fog úgy nézni énrám. Olyan régen történt, nem is tudom már, miért kezdtem bele… Nem is számít, nincsen már semmi, amit el ne mondtam volna. Hiszen most sem neked mondom, inkább magamnak. Ide csak, bele a fertőtlenítő szagú levegőbe. Szerettük mi egymást, a te Józsiddal. Párttitkár volt akkor az apja, megmondta, bárkit elvehet, de a katolikus pap unokahúgát nem! Józsi kieszelte, hogy szökjünk fel Pestre. De én gyáva voltam. Beszélték aztán a piacon, hogy a Józsi a szomszéd faluba jár udvarolni. Kiesett a kezemből a kosár, mikor a saját fülemmel hallottam, össze is tört legalább két tucat tojás. Anyám nagyon leszidott. Bár szöktem volna meg vele. Folyton ezt gondoltam. De csak álltam az ablakban, és néztem, ahogy a Józsi apja nyitja előtted a nyikorgó kiskaput. És én teljes szívemből gyűlöltelek. Gyűlöltelek volna a halálom napjáig, hogyha hagyod. De azon a nyáron átszaladtál hozzám sírva, mert leégetted a frufrud a hajsütővel, és nem tudtad mit csinálj, hogy ne látszódjék. Én meg gorombán hozzád vágtam a tulipános kendőt, hogy:

– Nesze! Kösd fel turbánnak!

A tükör elé léptél és szó nélkül csálé turbánt kötöttél belőle a fejed tetejére. Felém fordultál, a karjaid széttártad, és kitört belőled a kacagás. Olyan volt az a kacagás, mint elszakadó gyöngysor a kemény padló fölött, kopogva, pattogva gurult szerteszét, és beterítette a szobát. Ez vagy te, Mari. Most is ez vagy, mikor csendben alszol. Rég nem is bánom már, hogy nem szöktem meg a Józsival. Helyette kaptalak téged, meg azt a képességet, hogy minden bajon lehet egy jót kacagni. Enélkül most sem azon bosszankodnék vidáman, hogy öregasszonynak néznek, hiszen az vagyok. Csak sírnék, és sajnálnálak. Hogy mikor lettünk mi barátnők? Nem emlékszem. Arra emlékszem, hogy azóta voltunk és vagyunk egymásnak.

Félek, Mari. Milyen lesz ez az élet nélküled? Már olyan rég csak ketten vagyunk. A két özvegyasszony. A gyerekek is külföldön… Honnan fogom tudni a folyóneveket a keresztrejtvényben? Majd ülök ott, aztán hiába csak két betű hiányzik, akkor se jut eszembe. Kikiabálok a konyha ablakon, ahogy szoktam, mert tudom, délelőtt mindig a házad előtti virágágyást gyomlálod.

– Mari! Mi az a folyó öt betű, T az eleje…?

De majd nem válaszolsz. Lehet, hogy többet nem is veszek keresztrejtvényt. És a levestészta? A fájós kezemmel hogyan nyújtom majd olyan szép vékonyra? Te nyújtod én metélem. Így csináljuk mindig. Közben elmeséled, milyen friss pletykákat hallottál a fodrásznál. Honnan fogom tudni, ki válik a faluban? Még az is lehet, hogy többet nem is érdekelnek a pletykák. És a lekvárbefőzés? Én főzöm az epret, te a sárgabarackot. Aztán mindig cserélünk, hogy tudj adni az unokáknak. Tudod, mióta van így? Emlékszel, amikor epertortát sütöttél a születésnapomra, és mindened kiütéses lett, mert nem tudtad, hogy allergiás vagy az eperre?

– Dehogynem tudtam – szólalt meg halkan, mosolyogva Mari –, de azt is tudtam, hogy az a kedvenced.

Nyitókép: B. B. Natália (forrás: JCDecaux)

Lásd még:

Csák-Nagy Kriszta: Aki épp arra járt – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat nyertes írása

Lengyel Hajnalka: Hazatérés – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat második helyezettje

Kiss Zsuzsanna: Tűzijáték – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat harmadik helyezettje

Várfalvy Emőke: Ember a gépben – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat döntőbe jutott írása

Kun-Székely Anna: Hamarosan jön a következő – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat döntőbe jutott írása

Összekötnek minket a történetek – Kihirdették az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat 2024-es nyerteseit