by artisbusiness.hu 2022. Aug 23.

Borús ünnep, merész irányok és arculatfrissítés

– Elstartolt a Katona József Színház 40. évada

2022. augusztus 22-én megtartották a budapesti Katona József Színház jubileumi, 40. évadnyitó társulati ülését és az első bemutatók olvasópróbáit.

Az ülés megkezdésekor néma felállással emlékeztek nyáron elhunyt kollégájukra, barátjukra Méreg Marianna varrodavezetőre, továbbá fejet hajtottak Peter Brook, minden idők egyik legnagyobb hatású színházcsinálójának emléke előtt is.

Zsámbéki Gábor és Máté Gábor (fotó: Horváth Máté)

Máté Gábor igazgató elmondta: „Idén lesz negyven éve, hogy Zsámbéki Gábor Csehov A manó című darabját már az önálló Katona színpadára állította. Büszkék vagyunk rá, hogy a Székely Gábor és Zsámbéki Gábor által alapított műhelyt négy évtized elteltével is az ország vezető művészszínházaként tartják számon. Külön öröm, hogy az alapítók közül mai napig társulatunk tagja Bán János, Bodnár Erika, Máthé Erzsi, Szacsvay László, Szirtes Ági, Ujlaki Dénes és Zsámbéki Gábor!

A társulat (fotó: Horváth Máté)

Hiába azonban az ünnepi 40. évad, természetesen a Katonát sem kerülik el a gazdasági nehézségek, a brutális rezsinövekedés. Mivel a színház erre többlettámogatást nem kap, a forrást magunknak kell kigazdálkodni. Igyekszünk ezt úgy megtenni, hogy bemutatót, előadást ne kelljen elhagyni, és minden játszóhelyen a terveknek megfelelően folyhasson a munka. A költségek optimalizálásának érdekében az épület hűtését, fűtését visszafogjuk, és folyamatosan vizsgáljuk, hogy miként csökkenthető az energiafelhasználás a színház működése során.

Zsámbéki Gábor (fotó: Horváth Máté)

Az biztos, hogy a próbákat szinte a bemutatóig munkafényben kell majd megtartani, illetve ahol lehet, mindenkit kérünk a lehető legtakarékosabb energiafelhasználásra. Mindezeken túl elmondható, hogy a mögöttünk álló időszak sem könnyítette meg a hazai kulturális szereplők életét. A járvány, a szomszédunkban zajló háború, a gazdasági, környezeti válság közepette sajnos sokszor idézőjelbe kerülhetett a színház szerepe. Mi ugyanakkor hiszünk benne, hogy a színház az ilyen, kihívásokkal teli időben sem veszít társadalmi jelentőségéből.

A társulat (fotó: Horváth Máté)

Bár a fentiekből is kiderül, hogy a jelenlegi helyzet nem kedvez a felhőtlen ünneplésnek, szerény eszközökkel mégis szeretnénk különlegessé tenni ezt az évadot. Ennek jegyében kértük fel Nádasdy Ádám Déry Tibor-díjas költőt, műfordítót, hogy saját személyes élményei alapján próbálja meg összefoglalni elmúlt négy évtizedünket, és az előttünk álló szezon bemutatóiról is ejtsen néhány szót. Az így született írás vezeti fel a 2022/2023-as évadkönyvet, amely augusztus végétől található meg Közönségszolgálati Irodánkban. Az évfordulóhoz kapcsolódik az ún. Sufni-projekt is. A mentorprogramot, amelyre 30 évnél fiatalabbak előadástervekkel jelentkezhettek, Zsámbéki Gábor vezeti. Idén a két győztes pályázó, Bagossy Júlia író, rendező és Dohy Balázs dramaturg, rendező dolgozhat a társulattal a Sufniban.

A társulat (fotó: Horváth Máté)

Tervezett bemutatóinkkal igyekszünk a minket foglalkoztató, aktuális kérdések minél szélesebb spektrumát beemelni a színházi térbe. Szeretnénk továbbvinni a már tavaly megkezdett merész, olykor különleges formákkal is kísérletező irányt.” – tette hozzá az igazgató.

A társulat (fotó: Horváth Máté)

A színház a jubileumra készülve tavasszal elindította bő évtizede használt logójának és arculatának megújítási folyamatát. A színekre, fotókra a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyező arculatfrissítés során az elkövetkező hetekben fokozatosan újulnak meg a színház nyomtatott kiadványai, online felületei és média megjelenései. A társulat tagjairól Dömölky Dániel új portrésorozatot is készített, amelyben visszaköszönnek a Katona új vizuális identitását jelentő színek, a piros, a kék, a sárga és ezek kísérőszínei.

Bodnár Erika, a Katona alapító tagja (fotó: Dömölky Dániel)

Bán János, a Katona alapító tagja (fotó: Dömölky Dániel)

Szirtes Ági, a Katona alapító tagja (fotó: Dömölky Dániel)

Szacsvay László, a Katona alapító tagja (fotó: Dömölky Dániel)

Ujlaki Dénes, a Katona alapító tagja (fotó: Dömölky Dániel)

A portrék kreatív koncepcióját Horváth Máté marketingvezető és Wiegandt Júlia adminisztratív igazgató jegyzi, a stylingért Somogyvári Edit felelt. Az arculattervezési pályázat első helyezettje Barta Vica lett, aki a MOME médiadizájn szakán végzett, második pedig a kolozsvári székhelyű, nemzetközi projektekben is részt vevő ügynökség, a Bold Branding Studio.

Mint azt már évad végén bejelentették, Béres Bence és Mentes Júlia csatlakozik a társulathoz.

Tasnádi Bence, Pelsőczy Réka, Elek Ferenc, Fullajtár Andrea és Tarnóczi Jakab (fotó: Horváth Máté)

A hétfői eseményen kiosztották a Vastaps Alapítvány 2021/22-es díjait. Az elismerés támogatója a Mastercard.

A legjobb rendezés:
Tarnóczi Jakab – Melancholy Rooms
A legjobb női főszereplő:
Pelsőczy Réka – Moszkva-Peking Transzszimfónia
A legjobb férfi főszereplő:
Tasnádi Bence – Káli holtak
A legjobb női mellékszereplő:
Fullajtár Andrea – Káli holtak
A legjobb férfi mellékszereplő:
Elek Ferenc – Káli holtak, Isten, haza, család
Különdíj: Dömötör András – Káli holtak

Közvetlenül az évadnyitó előtt érkezett a szinte zavarba ejtő hír, hogy a Színikritikusok díjának idei átadóját a Katona kilenc kategóriában összesen tizenhét jelöléssel várhatja, amit a társulat hangos ovációval fogadott.

A társulat (fotó: Horváth Máté)

2022/23 első bemutatóját október 13-án tartják a Sufniban. Jevgenyij Griskovec Tél című művét Dankó István állítja színpadra. Szereplők: Tóth Zsófia, Béres Bence, Lengyel Benjámin.

Október 14-én a Katona közönsége számára A mi osztályunk sikere óta jól ismert lengyel drámaíró, Tadeusz Słobodzianek A zseni című darabját Ascher Tamás rendezésében láthatják a nézők a Kamrában. Szereplők: Fekete Ernő, Máté Gábor, Kocsis Gergely, Elek Ferenc.

Ezt követően, október 15-én kerül sor a nagyszínpad első bemutatójára. Henrik Ibsen Hedda Gabler című drámáját Székely Kriszta viszi színre. Szereplők: Jordán Adél, Bányai Kelemen Barna, Mészáros Béla, Mentes Júlia, Takátsy Péter, Kiss Eszter.

Tarnóczi Jakab, Ascher Tamás és Székely Kriszta (fotó: Horváth Máté)

Szintén októberben egy különleges online előadást is rögzítenek a Sufniban. Az eSzínház inkubátorprogramjának részeként Nádas Péter Találkozás című drámáját rendezi Török Marcell. Szereplők: Fullajtár Andrea, Gloviczki Bernát e.h.

A naptári év végén még három premiert tartanak. December 15-én a Sufni-projekt részeként megvalósuló Médeiát láthatja a közönség. Rendező: Bagossy Júlia. Ezzel párhuzamosan a Gerhart Hauptmann drámája alapján készülő Magányos emberek című darabot Tarnóczi Jakab állítja színpadra a Kamrában. A bemutatóra december 16-án kerül sor. December 17-én Máté Gábor rendezésében Grecsó Krisztián Tíz eszkimó című új műve debütál majd a nagyszínpadon.

A társulat (fotó: Horváth Máté)

Az évad második fele a következőképpen alakul:
Április 20-án Wolfram Lotz A politikusok munkacímű darabját  szintén a Sufni-projekt részeként  Dohy Balázs színrevitelében mutatják be. Április 21-én Stanisław Ignacy Witkiewicz lengyel író Vízityúk című művének premierjére kerül sor Zsótér Sándor rendezésében a Kamrában.
Április 22-én, az évad utolsó bemutatójaként ismét Tarnóczi Jakab rendezését láthatják a nézők, ezúttal a Ring-Istenek alkonyac zenés erőpróba Wagner után című előadást viszi színre a Katonában.

Örömhír, hogy szervezés alatt áll egy októberi vendégjáték. A tervek szerint a Melancholy Rooms alkotócsapata a lengyelországi Olsztynban lesz látható.

A Behívó augusztus 25-éig tanszereket gyűjt a hátrányos helyzetű szúcsi és tarnabodi gyerekeknek. A gyűjtés minden részlete a Facebook-esemény leírásában található. Folytatódnak a színház-pedagógiai műhely sikeres programjai is; a felnőtteknek szóló improvizációs workshop, a Moszkva-Peking Transzszimfóniához és a Melancholy Roomshoz kapcsolódó Alapozó, valamint a középiskolásoknak szánt darabokhoz szervezett workshopok és a közönségtalálkozók.

A társulat (fotó: Horváth Máté)

A Katona 40. születésnapja alkalmából pedig elindul az Újranéző-sorozat, ahol a színház emblematikus előadásait felvételről nézhetik meg ismét az érdeklődők. Folytatódik a Rákospalotai Javítóintézettel elkezdett közös munka is, ahol az intézetben lakó lányok és egyetemisták dolgoznak együtt egy évadon keresztül. A Katona Klub három bemutatót is tart idén: Test-szabadság-kontroll címen középiskolások és egyetemisták testhez, külső és belső világokhoz fűződő viszonyukról készítenek előadást, a Van egy ország című produkció arról beszél, hogy milyen felnőni az Orbán-rendszerben, a Kossuth Lajos utca című előadás pedig elkapott utcai jelenetekből áll majd össze.

Fejléckép: Máté Gábor igazgató megnyitja a 2022/2023-as évadot (fotó: Horváth Máté)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!