Családi vállalkozásnál a jóllét képviselete is fontos

A 1989-ben létrejött Pauker Nyomda alapító tulajdonosa, Vértes Gábor művészet iránti szeretete és korai elköteleződése a kezdetektől formálta a vállalat életét. Feleségével, Sziklai Gyöngyivel építették a gyűjteményt, amelynek gondozásában ma már a második generáció, Vértes Dániel és dr. Vértes Anita is szerves részt vállal. A 2011 óta megjelenő Pauker Collection könyvsorozat kortárs magyar művészek munkáit mutatja be, az első kiadványa Klimó Károly Orbis Pictus című kötet volt. Vértes Anitával beszélgettünk arról, milyen szerepe van a „Pauker Collectionnak” a család és a vállalat életében.

Mi jellemzi a Pauker gyűjteményt műfajok, stílusok és művészi sokszínűség tekintetében?

A gyűjteményben megtalálhatók a geometrikus absztrakciót képviselő festmények: például Bullás József, Bak Imre és Jovanovics Tamás munkái. Édesapám nagyon kedvelte ezt a stílust. Az utóbbi időben – édesanyám révén – több figuratív munka került be, ugyanakkor a gyűjtemény soha nem volt monolitikus, a figuratív irányzatot olyan alkotók fémjelezték, mint például Horváth Dániel, Kondor Attila és Csurka Eszter. A gyűjtemény a festészet mellett a szobrászatra – Martin Henrik, Fajó János, Szvet Tamás munkáival –, az autonóm üvegművészetre – például Melcher Mihály, Botos Péter alkotásaival – és az újabb trendekre is kiterjed: a fotó- és új média-művészetet Sebestyén Sára és Halász Péter Tamás képviseli. Tehát a gyűjtemény műfaji és stiláris szempontból is meglehetősen tág.

Kezdjük a legelején. Mióta vesz részt a Pauker Nyomda mindennapi életében?

Jogász vagyok és egy ügyvédi irodában dolgoztam, amikor édesapám hirtelen halála után úgy döntöttem, csatlakozom a családi vállalkozásunkhoz. Teljesen máshogy képzeltem el a jövőt a karrieremet illetően, de a tragédia mindent felülírt. Korábban a testvérem az édesapánkkal vitte a céget, a családi vállalkozásokra jellemző munkamegosztásban, miszerint apukám vezetőként, a bátyám pedig mellette, kvázi a jobbkezeként, élesben tanulta a szakmát. Elindult a második generáció részvétele, de senki sem számított arra, ami öt évvel ezelőtt váratlanul bekövetkezett. Gyorsan kellett dönteni. Tudtam, hogy nehéz időszak vár a bátyámra, és szerettem volna őt segíteni, még ha mindent elölről is kellett kezdenem. Otthagytam az ügyvédi pályát, és nem bántam meg, hogy váltottam.

Fotó: Vértes Anita

Édesanyja is részt vesz a gyűjtemény reprezentációjában, gyakran látni őt művészeti eseményeken és tag a Műgyűjtők Klubjában is. Hogyan kell elképzelni a feladatmegosztást önök között? Összeült a családi tanács és felosztották, hogy kinek mi a feladatköre, vagy organikusan alakult az egész?

Kicsit mindkettő. Apukám, Vértes Gábor, aki 1989-ben alapította a Pauker Nyomdát, maga is nyomdász volt. Mindig is vonzódott a festészethez és a művészetekhez. Sokszor mondta, hogy képek között jó élni. Gyűjtői pályafutása nem befektetési célból indult, hanem személyes vonzalomból: az első vásárlásait fiatalon, viszonylag szerény keretek között kezdte. Később a gyűjtemény – és a hozzá kapcsolódó kiadványsorozat – révén olyan platformot akart teremteni, amely nemcsak a nagy neveknek, hanem a feltörekvő, fiatal művészeknek is segít megjelenni és elindulni a pályán. A művészetek szeretete közös volt a szüleimben, a gyűjteményépítést közösen vitték – kézenfekvő volt tehát, hogy anyukám viszi tovább a Pauker Collection ügyeit, én pedig, amikor időm engedi, vele tartok. Azt is élvezzük, hogy itt az irodában egész különleges atmoszférát hoztunk létre, ami elvarázsolja a látogatók többségét.

Műtárgyak a Pauker Nyomdában (fotó: Cserepes Ivett Bernadett, Heidelberg Magyarország Magazin)

Amikor egyszer az édesapjával beszélgettem, az mondta, hogy beszélget a dolgozókkal a képekről, és kiemelt helyre kerül mindig a hónap műtárgya is. Ezeket a hagyományokat viszik tovább?

A hónap műtárgya program – bár szívemnek kedves ügy – egyelőre szünetel, még túl sok operatív kérdést kell naponta megoldanunk, hogy érdemben tudjunk foglalkozni vele. A jelenlegi prioritás, hogy a cég működését a magunk képére formáljuk, mint második generációs tulajdonosok, megtaláljuk benne a helyünket, és működőképessé tegyük, ami nem egyszerű út. A szakirodalom szerint nemzetközi tendencia (talán Magyarországon is), hogy a vállalkozásoknak csak mintegy 33 százaléka éli túl az első generációváltást, és a harmadik generációig már csak töredékük – nagyjából 10–15 százalékuk – jut el. Valójában nagyon rossz eredmények vannak ezen a területen, és ahhoz képest azt gondolom, mi kiválóan teljesítettünk.

Ráadásul ezek a statisztikák békeidős adatok, most pedig nehéz idők vannak. Természetesen továbbra is szívügyünk, hogy a jelentősebb művészeti kiadványok nálunk készüljenek, személy szerint kiemelten keresem a művészek különleges kreativitást igénylő projektjeit.

Vértes Gábor (forrás: Vértes Anita)

A kollekcióra visszatérve: határozott családi döntés volt, hogy folytatják a gyűjtést. Adódik a kérdés, hogy mire lehet ma „használni” egy műgyűjteményt Magyarországon?

Másutt – mondjuk például Észak-Amerikában – nagyobb a hagyománya, jár érte adókedvezmény, társadalmi elismerés. Nálunk talán most indul el a folyamat, hogy a gyűjtés helyet kapjon az üzleti világban is. Valószínűleg egy nagyvállalatnak több kapacitása van ezzel, mint kiegészítő tevékenységgel foglalkozni és jobban tudják használni a cég presztízsének emelésére. Igaz, a Pauker Collection Vértes Gábor Kortárs Gyűjtemény is forog: több kisebb kiállításon szerepel, a művészeti életben referenciaként szolgálnak a kiadványaink, és a megrendelőink túlnyomó többsége jó hírünket viszi a szakmai tudásunk. A piaci szereplők tudják, hogy szeretjük a művészetet, emellett pedig erős iparági tudással és korszerű gépparkkal rendelkezünk.

Muszáj megemlítenem, hogy speciális helyzetben vagyunk, nálunk a családi vállalkozás színtere a gyűjtemény, a magán és az üzleti rész ilyenformán összefonódik. A gyűjteményépítésre is két ember ízlése nyomta rá a bélyegét: ha úgy tetszik, a kollekció azt tükrözi, hogy Vértes Gábor és Sziklai Gyöngyi mit gondol a művészetről. Vásárláskor nem feltétlenül befektetési szándék vezette őket. Nyilván apukám jelent meg többször nyilvánosan és a cég arcaként talán látványosabban képviselte a gyűjteményt, ami most, ha nem is irányváltáson esett át, de új típusú vonal erősödött fel benne, azáltal, hogy anyukám lett a fő döntéshozó. De természetesen én és a testvérem is egyre növekvő energiával fordulunk a gyűjtés felé.

Műtárgyak a Pauker Nyomdában (fotó: Vértes Anita)

Mi jellemzi ezt a vonalat?

Sokkal több a figuratív kép. Vicces párhuzam: amikor anyukámmal megyek művészeti eseményekre, mindig meg is beszéljük, hogy én ráérzek arra, amit apukám választott volna, anyukám ennek néha a szöges ellentétét képviseli. Jókat szoktunk erről beszélgetni, ez a műgyűjtés egyik hozzáadott értéke.

A befektetési szándék is teljesen valid, de a gyűjtés egyik fontos eleme, hogy egy műtárgy esetében nagyon nehéz előre kiszámítani, hogy mondjuk negyven év múlva mennyivel lesz értékesebb, mint a vásárlás pillanatában. Szerintem kollekciót építeni úgy nem lehet, hogy valaki nem szereti azt, amit gyűjt, és csak befektetési céllal vásárol. Több műtárgygyűjtéshez kapcsolódó tanácsadó is elérhető már a piacon, akik segítik az érdeklődőket – ők a befektetési szándékot is észben tartják. Rövid vagy középtávú befektetéseknél érdemes tanácsadó szakembert bevonni. Egy családi vállalkozásnál a jóllét képviselete nagyobb színteret kap, ez így van a művészetek terén is, így nem feltétlenül azért csináljuk, mert megéri, hanem mert szeretjük.

A Pauker nevet az évek során már párhuzamba állították a magas művészeti minőséggel. A nyomdában komoly előkészítési tevékenységünk, gépmestergárdánk van. Legendák szólnak arról, hogy hány órát állt Bak Imre miatt anno a gépünk, csak azért, hogy valóban azokat a színeket lássa a művész a katalógusban, amelyeket a képeire festett. Apám utána sokáig mesélte, milyen sokat tanult abból, mennyire másképp látják a művészek a színeket, mint mi. 

Néhány a Pauker Collection kiadványai közül (forrás: Pauker Nyomda)

Most a jogászt kérdezem, nem a műgyűjtőt: hogyan lehetne fellendíteni a vállalati gyűjtést, mire lenne leginkább szükség hozzá?

Beszélgetünk róla művészeti eseményeken, és művészektől, galériásoktól is hallom, hogy a vállalati gyűjtés nagyon jót tenne a magyar művészeti szcénának, mert lenne még egy felület az értékesítésre, emelné a cégek presztízsét, a dolgozókon keresztül edukatív tevékenység is megvalósulhatna, de valahogy nem teljesen alakult még ki ennek a háttere. Igyekszem óvatosan fogalmazni, mert ez nagyon komoly kérdés, és nem vagyok kompetens, hogy válaszoljak rá. Az lenne az ideális, ha megteremtenénk a hátterét annak, hogy azok, akik gyűjtenek – függetlenül attól, hogy magán vagy vállalati gyűjteményről van szó – ne zárt falak között vagy raktárban tárolják azt, amit megszereztek, hanem valóban közzé tudják tenni.

Nyitókép: Vértes Anita (fotó: Cserepes Ivett Bernadett, Heidelberg Magyarország Magazin)

Lásd még:

„A művészekkel való személyes kapcsolat a legjobb az egészben” – Interjú Vértes Gáborral, a Pauker Nyomda alapítójával

Nemes és racionális értékvállalás – Elindul a Magyarországi Vállalati Gyűjtemények Szövetsége

Művészet, ipar és technológia összefonódása: a KÉSZ Csoport vállalati gyűjteménye a win-win helyzetek sokasága – Beszélgetés Árvai Istvánnal, a gyűjtemény kurátorával

Kortárs művészet a vállalati terekben = nyitott vállalati kultúra – A Merkantil Bank vállalati gyűjteménye

A hatodik érzék szerepe a befektetésekben – Beszélgetés Dobó Istvánnal és Gereben Katalinnal az Equilor Fine Art gyűjteményéről