Ékkő a művészet madridi „arany háromszögében”

Irigylésre méltó helyzetben vannak Madrid művészetbarát látogatói: egymástól kőhajításnyira találhatják a „művészet arany háromszögét” alkotó három, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő kollekcióval bíró múzeumot, a Pradót, a Reina Sofia Múzeumot és a Thyssen-Bornemisza Múzeumot. Az évente egyaránt több mint egymillió látogatót fogadó, gyűjteményeik súlypontjaival egymást jól kiegészítő intézmények közül ezúttal a még viszonylag fiatal, 1992-ben megnyílt Thyssen-Bornemisza Múzeumot mutatjuk be.

Bár a múzeum nem sokkal van még túl a harmincadik születésnapján, a műtárgyállományának gerincét képező gyűjtemény egy évszázad alatt épült fel. A fénykorában a brit uralkodóház gyűjteménye mögött a világon a második legnagyobbnak számító magánkollekció alapjait a múlt század 20-as éveiben a nagyiparos Heinrich Thyssen-Bornemisza rakta le, aki figyelmét a régi mesterekre, főként a trecento és a quattrocento művészetére összpontosította; számára a művészet a XVIII. századdal véget ért. Fia, Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza nemcsak apja hatalmas vagyonát, de gyűjtőszenvedélyét is örökölte. Bár ő is vásárolt régi mesterektől, érdeklődése inkább a XIX-XX. század művészete felé fordult. A múlt század 80-as éveire kollekciója már 1600 tételt számlált, benne a gótikától a XX. század művészetéig olyan meghatározó mesterek munkáival, mint – csak néhány példát említve – Bellini, Tiziano, El Greco, Rubens, Watteau, Fragonard, Goya, Delacroix, a nagy francia impresszionisták, Picasso, Munch, Schiele, Kandinsky, Chagall, Klee, Hopper, Rothko és Bacon.

Peter Paul Rubens: Vénusz és Ámor, cca 1606-1611 (forrás: Museo Nacional Thyssen-Bornemisza, Madrid)

A gyűjtemény otthona hosszú ideig a család nyaralója, illetve a mellette épült kiállítási pavilon volt a svájci Luganóban. Ezt szerették volna tovább bővíteni, a helyi hatóságok azonban tájvédelmi okokból megtagadták az építési engedélyt – annak tudatában is, hogy a város ezzel elvesztheti egyik fő attrakcióját. Így is történt; a család más helyszínek után nézett, és szinte minden olyan város – így angol, német és amerikai településék mellett a báró magyar felmenői miatt Budapest is – számításba jött, ahová életük egy-egy fejezete vagy rokoni szálak fűzték őket.

A befutó végül Madrid lett, amiben a spanyol fővárosnak a kollekció elhelyezésére vonatkozó gáláns ajánlata mellett a báró utolsó, ötödik felesége, az egykori spanyol szépségkirálynő Carmen Cervera közbenjárása is szerepet játszhatott. A madridi múzeum 1992-ben nyílt meg, de a kollekció egy része csak 1993-ig maradt a család tulajdonában, ekkor ugyanis a spanyol állam 350 millió dollárért 775 munkát megvásárolt. (Ezek a művek ma már az említett összeg sokszorosát érik.) A családi tulajdonból 429 művet 1999-ben tizenegy évre letétbe helyeztek a múzeumban. Ennek meghosszabbításáról a spanyol államnak a gyűjtő 2002-es halála óta már özvegyével kellett tárgyalnia. Ez igazi türelemjátéknak bizonyult, és Carmen Cervera egyre keményebb feltételeket támasztott. Időnként eladott, vagy kivont egy-egy képet a kiállításról – amire egyébként a megállapodás szerint joga volt. A végcélban a két fél egyetért, mindketten azt szeretnék, hogy a gyűjtemény maradék része is állami tulajdonba kerüljön, de a ma már dollárban is többmilliárdos valós piaci árat a spanyol kormány aligha tudja előteremteni. Ezért hosszú ideig csak egy-egy évre hosszabbították meg a szerződést, míg végül 2021-ben sikerült egy 15 évre szóló megállapodást kötni, azaz ennyi idő maradt egy végleges megoldás megtalálására. De ennek komoly ára van: a múzeum évi 6,5 millió euró „bérleti díjat” fizet a tulajdonosnak, ami a művek értékét tekintve nem irreális összeg, de mint látni fogjuk, több, mint a jegyeladásból származó teljes bevétel. 

Franz Marc: Az álom, 1912 (forrás: Museo Nacional Thyssen-Bornemisza)

A nyolcvanegy éves Carmen Cervera egyébként mind a mai napig részt vesz a múzeum életének alakításában, mint ahogy ugyanezt teszi a család több más, a műgyűjtésbe aktívan bekapcsolódott tagja is. A múzeum kuratóriumában, melyet a spanyol kulturális miniszter elnököl, az alapító műgyűjtő családjából hárman is helyet kaptak: a ma már saját jogán is jelentős gyűjtőnek számító Carmen Cervera (Carmen Thyssen bárónő) a testület alelnöke, a Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza harmadik házasságából született, nálunk is jól ismert Francesca Thyssen-Bornemisza, illetve Carmen Cervera házasságon kívül született, de Thyssen által örökbefogadott és mára már ugyancsak jelentős gyűjtői múltú fia, Borja Thyssen-Bornemisza pedig a kuratórium tagjai. Cervera amúgy a saját gyűjteményét a 2011-ben Malagában megnyitott Carmen Thyssen Múzeumban is bemutatja, míg Francesca Thyssen-Bornemisza elsősorban az általa létrehozott TBA21 Thyssen-Bornemisza Art Contemporary alapítvány elnökeként van jelen a művészeti színtéren. Saját kollekciót épít Borja Thyssen-Bornemisza is a feleségével, melynek szeletei sorozatban láthatóak a madridi múzeumban.

Pierre-Auguste Renoir: Nő esernyővel a kertben, 1875 (forrás: Museo Nacional Thyssen-Bornemisza)

A múzeum gazdálkodásáról az éves jelentésekben szereplő számok azt mutatják, hogy a kiadásokat növekvő arányban tudják saját bevételeikből fedezni. Az operatív működési bevételek 2022-ben (a 2023-as adatok e sorok írásakor még nem jelentek meg) 30,4 millió eurót tettek ki, aminek mintegy 60%-át a spanyol kulturális minisztérium biztosította. A saját bevétel legnagyobb tétele 4,8 millió euróval a jegyértékesítésből befolyt összeg volt, a múzeumshop csaknem 3 millió eurót termelt, a szponzori támogatások közel 2 millió eurót tettek ki. A fennmaradó összeg többek között a múzeum baráti körének támogatásából, az exkluzív múzeumlátogatásokból és a múzeumi szolgáltatások értékesítéséből származott. Az operatív költségek ezzel szemben közel 27 millió eurót tettek ki, aminek legnagyobb szeletét 6,5 millió euróval a személyi költségek jelentették, de ezektől alig maradt el az említett 6,3 milliós bérleti díj, amit a Carmen Thyssen Gyűjtemény kiállított darabjaiért fizetnek. A kiadási oldal további jelentős tételei a biztonsági és a szállítási költségek (3,1, illetve 2 millió euró), valamint a kiállítások szervezésének közvetlen költségei (1,3 millió euró).

Henri de Toulouse-Lautrec: Yvette Guilbert, 1893 (forrás: Museo Nacional Thyssen-Bornemisza, Madrid)

Mint szinte minden, a második világháború időszakában és az azt követő évtizedekben gyarapodott gyűjteménynek, a madridi múzeumnak is szembe kell néznie restitúciós igényekkel. A legnagyobb visszhangot ez ügyben Camille Pissarro A Rue Saint-Honoré délután. Az eső hatása című festménye váltotta ki, melynek tulajdonjogát a neves műkereskedő Cassirer család leszármazottjai igyekeztek visszaperelni. A mű a Thyssen-Bornemisza Gyűjtemény spanyol állam által megvásárolt részéhez tartozott. Az örökösök szerint a spanyol államnak a vásárláskor tudnia kellett arról, hogy a festményt a nácik rabolták el felmenőiktől 1939-ben. A bíróság előtt azonban sem ezt nem sikerült egyértelműen bizonyítaniuk, sem azt, hogy a báró tudott a kép múltjáról, amikor 1976-ban megvásárolta egy New York-i galériában, így a festmény a múzeumban maradhatott.

Egon Schiele: Házak a folyóparton (Óváros), 1914 (forrás: Museo Nacional Thyssen-Bornemisza)

Az intézményt ma nagyfokú nyitottság jellemzi. Időszaki kiállításain szívesen ad helyet fiatal művészek kísérletező szellemű munkáinak is – jelenleg például az 1985-ben született amerikai Robert Nava „bad paintinggel” rokonítható munkáit mutatja be, akinek ez az első múzeumi szóló show-ja. De érzékenyen reagálnak arra is, ami a művészet világán kívül történik; az ukrajnai orosz agresszió első hónapjaiban például komoly segítséget nyújtottak az ukrán festészet remekeinek Kijevből történt kimenekítéséhez. A művekből szervezett A vihar epicentrumában. Ukrajnai modernizmus az 1900-as–1930-as években című kiállításuk nagy sikert aratott, azt később másutt is bemutatták.

Ez a nyitottság egyébként a gyűjtő családra korábban is jellemző volt. Ennek fontos magyar vonatkozású példája, hogy Luganóban már 1985-ben kiállítást rendeztek a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria kincseiből, amit még abban az évben követett a Thyssen-Bornemisza Gyűjtemény budapesti és szombathelyi bemutatkozása. Ez a hagyomány később is folytatódott; a budapesti múzeumok remekművei 2017-ben – Spanyolországban elsőként – a Thyssen-Bornemisza Múzeumban voltak láthatóak. 

Nyitókép: A múzeumnak otthont adó Palacio Villahermosa homlokzata (forrás: Museo Nacional Thyssen-Bornemisza)

Lásd még:

Madrid, a világ egyik legvonzóbb úti célja – A spanyol főváros számos kulturális látnivalóval vár

Barcelona: a történelem, a művészet és a hagyomány vibráló szövete – Barangolások a spanyol kultúra fellegvárában

Kulturális turizmus és zarándoklat Spanyolországban – Nem csak a homokos tengerpartokért érdemes felkeresni a mediterrán országot