Emlékfonalakból szövődő közösség

„Amikor hosszú, munkával töltött évek után anyám, Chava, majd apám, Josef is nyugdíjba vonult, arra számítottam, hogy új kedvteléseket találnak maguknak. De meglepetésemre apám egészen más tervekbe avatott be: »Anyáddal együtt múzeumot fogunk alapítani.«” – írja Michal Mor Emlékfonalakból szövődő közösség című, magyar-héber nyelvű könyvének előszavában Ron Lustig, A Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának igazgatója. 

Josef Lustig (Lusztig József) Bécsben született 1926-ban, majd gyermekkorában Celldömölkre költözött a családjával. A zsidók taníttatását korlátozó törvények miatt csupán szakmunkásnak tanulhatott a háború idején Budapesten. A németek bevonulása után a Gestapo svábhegyi székházának építkezésére vitték dolgozni, alig tizennyolc évesen pedig behívták munkaszolgálatra. 1944 novemberében megszökött arról a hajóról, amellyel az egysége Németország felé tartott, majd Budapest felszabadulásáig bujkált, illetve a svájci és svéd védettséget élvező házaknál segítette az ellenállók munkáját. 

Lusztig József a digitális adatbázisnál (forrás: az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár Facebook-oldala)

A háború után a Dror Habonim nevű cionista ifjúsági mozgalom vezetőjeként ismerkedett meg későbbi feleségével, Évával. (Ahogy Éva /Chava/ fogalmazott, találkozásuk szerelem volt első látásra, és egészen József 2016-ban bekövetkezett haláláig tartott.) 1948-ban egy harmincfős csoport élén Ausztrián és Olaszországon át, illegálisan elindultak Palesztinába. Hajójuk éppen a független zsidó állam kikiáltásának napján ért a haifai kikötőbe. 

A Lusztig házaspár (forrás: fotolexikon.blogspot.com)

Végül Cfáton (Safed) telepedtek le, és mindketten pedagógusképesítést szereztek. József jelentős szerepet játszott Izrael sportéletének megteremtésében, az észak-izraeli sportszövetség egyik alapítója, valamint a helyi művelődési házak egyik megteremtője volt. A házaspár az 1980-as évek derekán megalapította A Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumát. 

A múzeum (forrás: Ron Lustig)

Olyan gyűjtemény építésébe fogtak, amely napjainkra páratlanná lett a maga nemében. Nemcsak a múzeum, hanem létrejöttének és működésének története is különleges. Éva és József szomorúan tapasztalta, hogy Izraelben semmit nem tudnak a magyar zsidóság múltjáról. Ezt a fájó felismerést megosztották a barátaikkal is, és egy kis csoport elhatározta, hogy összegyűjti, feldolgozza és hozzáférhetővé teszi a közösségek emlékeit, dokumentumait. „Mert lennie kell egy helynek, ahol Izrael népe és a nagyvilág láthatja, elolvashatja, megtanulhatja, hogyan élt, alkotott a magyar zsidóság, és mi történt vele a második világháborúban” – vallották. 

Egy kolozsvári kislany, Anika blúza, hajfonata, fényképe (fotó: Rochman Bernadett)

A kezdeményezésnek hamar híre kelt, és naponta érkeztek hozzájuk adományok: nagy kartondobozok tele iratokkal, fényképekkel, tárgyakkal. Fiókról fiókra, szekrényről szekrényre növekedett a gyűjtemény. A rohamosan gyarapodó anyag szakszerű rendszerezéséhez fél évre felvettek maguk mellé egy muzeológust. „Semmi köze nem volt a magyar zsidósághoz, de annyira megfogta a lelkesedésünk, hogy még fél évet rászánt a közös munkára, és nem kért érte egy fillért sem. Az egész tevékenységet az jellemzi, hogy a mi lelkesedésünk magával ragadja a többieket – mesélte Éva egy riportfilmben. – Ez a múzeum nem jött volna létre, ha több ezer filantróp család nem adakozott volna. Nemcsak anyagilag, hanem saját értékeik, emlékeik átadásával is segítették letenni a múzeum alapjait.”

Lusztig Éva (forrás: fotolexikon.blogspot.com)

Az archívumként, levéltárként, adatbázisként is működő intézmény a zsidóság történetének megkerülhetetlen tragikus fejezetével, a holokauszttal is foglalkozik, de – Ron Lustig szavait idézve a The Jerusalam Postból – „Nem holokausztmúzeum. Olyan tárgyak otthona, amelyek a magyar zsidó közösségek életének, világot gazdagító kultúrájának állítanak emléket. Minden tárgy mögött egy-egy személy, család van, és mindegyikről külön-külön tudunk.” A cfáti intézmény másik különlegessége éppen abban a kapcsolatban rejlik, amely a Lusztig család, illetve munkatársaik, valamint a féltve őrzött emlékeik ritka darabjait rájuk bízó adakozók között alakult ki.

A cfáti múzeum (fotó: Nagy Ákos)

A túlélők és az áldozatok leszármazottai olyan mély sebekkel kénytelenek élni, ami sokukat arra készteti, hogy tudatalattijuk legmélyére száműzzék emlékeiket. Legyen az egy illat, egy családi fénykép vagy egy megsárgult képeslap. Más túlélők az egész életüket arra teszik fel, hogy ne merüljön feledésbe egyetlen fennmaradt emlék sem. Ilyen őrzővé vált Lusztig Éva és Lusztig József, akik elképesztő önkéntes munkát fektettek abba, hogy összekössék a letűnt Nagy-Magyarország sokszínű zsidóságának múltját a jelennel.  

A családi és társasági életet bemutató terem (forrás: Ron Lustig)

A cfáti Yigal Allon Kulturális Központtal szemben, egy kis kertben rejtőzik az a sziget, ahol a magyar ajkú  – mai magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, Bácska-bánsági, burgenlandi gyökerű – közösségek tárgyi és szellemi hagyatékát gondozzák. Az alapítók tudatos döntéseként az életre és a háború előtti időkre koncentrálnak, azokra az évekre, amikor még mindannyian békében éltek és dolgoztak szülőhazájukban. 

A Lusztig házaspár és segítőik összegyűjtöttek minden apró mozaikdarabot, amit az Izraelbe vándorolt magyarok az elmúlt bő száz évben magukkal vittek a Kárpát-medence szegletiből. A személyes tárgyak, iratok, történetek az egyes korszakok közéletéről, oktatási-nevelési rendjéről, művészetéről, sportéletéről, folklórjáról, hitközségeiről tanúskodnak. A vitrinekben a XIX. századi katonai egyenruhától kezdve az első magyar doktornő orvosi táskáján át a kézzel készített csipkeszalvétákig számtalan tárgy látható. A gyűjtemény egyik kincse egy tokaji tóraszekrény, amelyet 1996-ban a megsemmisüléstől mentett meg Lusztig József. Cfátra szállították az ereklyét, és a moszkvai Nagy Színház volt főrestaurátora, az Izraelbe szakadt Simon Gordon segítségével helyreállították. 

Miniatűr tóratekercs-gyűjtemény, hímzett tóraköpenyekkel (fotó: Rochman Bernadett)

A múzeumban gyakorlatilag az összes magyar zsidó nagyság – írók, költők, képzőművészek, színészek, zenészek, tudósok, sportolók – életének és munkásságának dokumentumai megtalálhatók, és forrásként szolgálnak a történészek, művészettörténészek, társadalomkutatók, muzeológusok, pedagógusok számára is. 

Zsidó motívumokkal díszített szekrény a Feuerstein család otthonából (fotó: Rochman Bernadett)

A látogatók és a kutatók rendelkezésére áll egy könyvtár, amely a magyar zsidókkal kapcsolatos világi és rabbinikus irodalmat foglalja magában; levéltár; sok száz diafilm a magyar zsinagógákról (az egyes épületek sorsának részletes leírásával), valamint ezernyi sírkőfotó is. Nyilvántartják az áldozatokat, közel ötszázezer név szerepel a listákon, adatokkal, helymeghatározással. A különböző időszakok, témák, családtörténetek tanulmányozását, az információgyűjtést a papíralapú iratok és fényképalbumok mellett hang- és filmfelvételek, audiovizuális program és számítógépes információs rendszer is segítik. 

A múzeum – éveken át tartó gyűjtőmunka és rendszerezés után – 1990-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Az intézményt a kezdetektől a Lusztig házaspár irányította, majd József halála után fiuk, Ron vette át a feladatot. A gyűjteményt azóta is gyarapítják a nap mint nap érkező adományok. 

A múzeum (forrás: az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár Facebook-oldala)

2018-ban a magyar és az izraeli kormány A Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának bővítéséről és átköltöztetéséről tárgyalt. Közösen, Herzlija polgármesterének egyetértésével úgy döntöttek, hogy ez a különleges múzeum a magyar Herzl Tivadarról elnevezett, Cfátnál sokkal látogatottabb városban, egy nagyobb, modernebb épületben kapjon méltó helyet. A legfontosabb célnak azt tekintették, hogy megmutassák, milyen értékeket adott a világnak a magyar zsidóság, és Izraelben letelepedett tagjai hogyan gazdagították új hazájuk kultúráját, milyen nagy hatással voltak a társadalom világnézetének alakulására. „Erőfeszítéseink, hogy a gyűjteményt Herzlijába költöztessük, sajnos eredménytelennek bizonyultak, a város polgármestere, Moshe Padlon megszünteti a projektet. Nem hozta nyilvánosságra, hogy miért változtatta meg a véleményét, és miért hagyta figyelmen kívül az új múzeum tervezésébe fektetett munkát és pénzügyi forrásokat – nyilatkozta lapunknak Ron Lustig. – Mindazonáltal továbbra is úgy véljük, hogy múzeumunknak Izrael központi részén kellene elhelyezkednie, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez megvalósuljon.

A múzeum (forrás: az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár Facebook-oldala)

A kezdeti fázisban a magyar kormány fontos támogatója volt az új múzeum tervezésének és fejlesztésének. Reméljük, amikor végre reális esélyünk lesz új múzeumhelyszínre, ismét támogatja majd a projektet. Intézményünk fenntarthatósága egy nonprofit egyesületre épül. Önkéntesekből, valamint fizetett múzeumi személyzetből álló csapatunk adományokra és a tevékenységeink iránt érdeklődő szervezetek pénzbeli támogatására támaszkodik. Jelenleg nem kapunk kormányzati segítséget” – mondta az igazgató. Hozzátette: A Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumát releváns forrásintézménnyé kívánja fejleszteni az Izraelben és a külföldön élő fiatal generációk, különösen a magyar gyökerű zsidó családok számára. Emellett szeretné olyan egyedi etnográfiai múzeumként pozicionálni, amely a történelmi és kulturális örökségre összpontosító, sokoldalú platformként szolgál.

A múzeum (forrás: az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár Facebook-oldala)

„A cfáti múzeum nemcsak gyűjtőhely, hanem nevelő és tanító intézmény is. Bizonyítéka annak, hogy ha egy család –  ebben az esetben a Lusztig család – magára vállal egy fontos történelmi feladatot, és évtizedek munkáját fekteti bele, annak megvan az eredménye: ez a múzeum a magyar zsidóság legfontosabb dokumentációinak egyike. Nagyon sok zsidó házban vannak dokumentumok, fényképek, amelyek majd elvesznek egy padláson vagy pincében. Azt hiszem, jobb, ha ezeket a dokumentumokat a múzeumnak adományozzák örök megőrzésre. Így sok ezren látják és a jövőben talán történészek is felhasználják őket. Érdemes erre gondolni” – nyilatkozta a 2000-es évek elején az újvidéki magyar zsidó családból származó Josef Tommy Lapid (1931–2008), Izrael egykori igazságügyi minisztere, miniszterelnök-helyettese.  

Lásd még:

Kultúra és mecenatúra Izraelben
– Interjú a budapesti MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ vezetőjével, Ledniczky Líviával

Izrael, a kulturális kaleidoszkóp

Közös identitásunk lenyomata: Dokuforte

Megnyitották a Zsidó Nép Múzeumát Tel-Avivban

Nyitókép: A Lusztig család, Ron, József és Éva (forrás: Ron Lustig)