„Ez is ugyanolyan magas művészet, mint a komolyzene és a dzsessz”

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán idén harmadik alkalommal indult el a nemzetközi mezőnyben is egyedülállónak számító Dalköltő szakirányú továbbképzés. Célja, hogy a szórakoztatóipari kategóriából kiemelve magas művészetté tegye a szövegközpontú, értékorientált dalszerzést. Arról, hogy hogyan néz ki ez a gyakorlatban, a kurzus két oktatóját, Kollár-Klemencz Lászlót és Balla Gergelyt, a Platon Karataev egyik frontemberét kérdeztük.

Tényleg ez az első ilyen képzés a világon, mint ahogyan azt az egyik videójukban állítják?

Kollár-Klemencz László: Egy iowai művészeti egyetem professzora kifejezetten azért látogatott ide, hogy a dalköltőképzésről beszéljen velünk, mert hallott az indulásáról. Ő mondta, hogy ennyire kifejezetten költészeti irányultságú dalszerzői oktatásról Amerikában sem tudnak, és szeretnék a módszert átültetni a saját intézményükbe. Innen tudjuk, hogy mennyire ritka az ilyen jellegű program; az biztos, hogy sehol nem általános.

Mi volt a közvetlen előzmény, amely miatt úgy érezték, hogy szükség van erre?

K-K. L.: Az NKA pályázati rendszere adta a döntő lökést. Amikor felmentem a felületre, hogy pályázzak egy új lemezzel, az egyetlen kategória, amelybe befértem, a „művészetnek nem minősülő egyéb tevékenység” volt. Úgy éreztem, ez tarthatatlan állapot, amin változtatni kell. Ez indította el bennem a gondolkodást Bob Dylan, Vlagyimir Viszockij, Cseh Tamás és Bereményi Géza örökségéről. Nem ugyanaz a cél, mint amit a szórakoztatóipari dalírásban csinálnak. A szándék alapvetően más: a szerző belső utat jár be, értékorientáltan alkot, és nem az üzleti siker lebeg a szeme előtt. Ezt el kell különíteni a szórakoztatóipari tömegtermeléstől, és átemelni a magas művészetbe. Ennek a folyamatnak a legfontosabb lépcsőfoka az egyetemi szintű oktatás.

Hasonló történt a komolyzenével és a dzsesszel is: amint bekerültek az egyetemekre, megváltozott a társadalmi és szakmai megítélésük. Aki a Zeneakadémia bármelyik szakán végez, annak az kidolgozott, választható életpálya. Tudja, hogy az egzisztenciája fenntartható, léteznek éves működési támogatások, mert a jog és a támogatási rendszer azonnal magas művészetként tekint rá. A dalköltészetnek sincs kevesebb joga ehhez, nem maradhat kiszolgáltatva a piacnak.

Balla Gergely: Kettős a helyzet. Létezik egy jogi-adminisztratív oldal: az Artisjus jogdíjfelosztási rendszere például a klasszikus zenei műveknél eltérő szorzókat és kompenzációkat alkalmaz, mint a könnyűzenei daraboknál. Másfelől jelen van az értékorientált alkotói attitűd, amely határozottan az irodalmi igényű szöveg felől közelít a zenéhez. Dalszerző kurzusból rengeteg van szerte a világon, de olyanról még én sem hallottam, amely ennyire a szöveg irodalmi mélységeire építene.

Kollár-Klemencz László, Balla Gergely és Fekete Giorgio egy Dalköltő-esten a Kobuci Kertben (forrás: a Dalköltő Facebook-oldala)

Milyen előképzettség szükséges a jelentkezéshez? Elegendő a lelkesedés vagy komolyabb zenei tudás kell?

B. G.: Nagy a szórás az évfolyamokban. Van olyan hallgatónk, aki nagykoncertekkel és komoly zeneelméleti, hangszeres tudással a háta mögött érkezik, és van, aki még az első akkordjait pengeti. Ha a felvételin meglátjuk valakiben a szikrát, amelyből gondos terelgetéssel valami értékes bontakozhat ki, felvesszük. Ez a sokszínűség a kurzus előnyére válik: a diákok inspirálják egymást, és mindenki hozzáteszi a saját egyéniségét a közös munkához.

Milyen a korösszetétel?

K-K. L.: Mivel legalább egy diplomával már rendelkezni kell, huszonegy év az alsó határ, de felvettünk például egy hetvenéves urat is. Ő úgy érkezett, hogy a korábbi évtizedekben a család és a munka miatt nem jutott ideje a zenei elmélyülésre, most viszont szeretne kizárólag a dalírásra összpontosítani. A felvételin gyönyörű saját szerzeményt adott elő, nem volt kérdés, hogy szeretnénk együtt dolgozni vele.

B. G.: A műfaji háttér szintén rendkívül széles, a metáltól a népzenén át a popzenéig szinte minden stílus jelen van. Végignézve az első kétéves ciklust, minden hallgatónk fejlődésen ment keresztül, és határozottan előrelépett alkotóként.

K-K. L.: Volt olyan hallgatónk, aki kifejezetten az egyházzene felől érkezett, őt azóta már óraadóként is bevontuk, annyira képben van ezzel a területtel. Mi is tanulunk: amikor elindult az oktatás, lépésről lépésre dolgoztuk ki a tantárgyi tematikákat és a forrásanyagokat. Az első évfolyam valóságos kísérleti terep volt, szerencsére a hallgatók rendkívül nyitottan álltak hozzá.

Hogyan állt össze az oktatói gárda?

K-K. L.: Miután az ELTE vezetése rábólintott az ötletre, Weyer Balázshoz és a sajnos idén tavasszal elhunyt Végső Zoltánhoz, majd Gergőhöz fordultam segítségért. Egyedül, külsősként nem tudtam volna felépíteni ezt a struktúrát. Az egyetemen azonnal felismerték a hiányterületet, de dalkultúra-történettel korábban ott sem foglalkoztak mélyrehatóan, ilyen szakkönyv se létezik. Most szedjük össze ezeket az anyagokat, amelyek a zenetörténetben mind megtalálhatók, csupán a megfelelő szemszögből kell rendszerezni őket.

Mi alapján dőlt el a vendégelőadók névsora?

B. G.: Négy szemeszter áll a rendelkezésünkre, így kényelmesen el lehet osztani a meghívott vendégeket. Az elején összeírtuk azokat, akiket relevánsnak tartunk, és az adott féléves tematikákhoz illesztettük a felkéréseket. Sallai László például A Nyugat titkos története című estje kapcsán beszélt a versmegzenésítésről, Csepella Olivérrel pedig a balladisztikus formát jártuk körül.

K-K. L.: Török Máté a Misztrál együttesből szintén a versek zenévé formálásáról osztotta meg tapasztalatait, és bemutatta a Kárpát-medencei énekelt versek hagyományát. Másik János a saját életútjáról, a Cseh Tamással közös munkáiról, valamint a dal és a filmzene kapcsolatáról adott elő. Németh Róbert pedig a Nick Cave-interjúkötet fordítójaként a ballada műfaját fogja elemezni, ami az első félévünk központi témája.

Kollár-Klemencz László Másik János előadásán az ELTE Dalköltő képzésén (forrás: a Dalköltő Facebook-oldala)

Hogyan épül fel a tanmenet? Mennyire elméleti, illetve gyakorlati a képzés?

K-K. L.: A BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájához kötődve Mizsur Dániel vezeti az irodalmi szemináriumokat, ahol a féléves tematikát bontják ki. A zenei alapokat a Zenei Intézet tanárai biztosítják, beleértve a szolfézst és a hangszerismeretet. A dalkultúra-történetet Weyer Balázs tartja. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak Végső Zoltánnak is, aki hatalmas energiát fektetett a tananyag mellett az adminisztrációba is, a halála óriási veszteség.

B. G.: A mi óráink pedig kifejezetten gyakorlati jellegűek, a dalszövegírásra és a dalszerzésre fókuszálnak. Minden félévben konkrét feladatok mentén haladunk, folyamatos reflexióval és a készülő szövegek finomhangolásával.

Milyen időbeli elfoglaltságot jelent mindez a hallgatóknak?

K-K. L.: Heti egy teljes napot, reggel kilenctől este hétig. Csak egy ebédszünet van közben, egyébként az egyik óra a másikat követi, szóval elég feszes a tempó.

Bérczesi Róbert előadást tart az ELTE Dalköltő képzésén (forrás: a Dalköltő Facebook-oldala)

Mennyire óvatosak a bírálatok megfogalmazásakor?

B. G.: Nem célunk, hogy bárki lelkébe gázoljunk, de az építő kritikát nem hallgatjuk el. Posztgraduális képzésről van szó, felnőtt emberekkel dolgozunk. A lényeg, hogy mindenkiből kihozzuk a maximumot, megtalálva az egyéni hangot és a megfelelő pedagógiai arányokat. A műhelymunkák során a csoportos párbeszédet bátorítjuk. Lacival nem ex cathedra kinyilatkoztatásokat teszünk, hanem közösen elemezzük a dalokat, ami egyfajta kollektív felelősséget alakít ki.

K-K. L.: Megosztjuk a diákokkal a saját alkotói módszereinket és dilemmáinkat, bemutatjuk, hogyan jutunk el a kiindulóponttól a befejezett műig. Reflektálunk a munkáikra, de a döntéseket nekik kell meghozniuk.

Van olyan az eddigi jelentkezők között, aki máris komolyabb sikereket ért el?

B. G.: Nem lenne elegáns neveket kiemelni. Mindenki a saját léptéke szerint fejlődik, de oktatóként a teljes évfolyam munkáját értékeljük.

K-K. L.: Amiatt se szeretnénk rangsorolni, mert aki most látványosan kitűnik, nem biztos, hogy néhány év múlva is az élen jár majd, és fordítva: egy csendesebb alkotó később eljuthat olyan mélységekbe, amelyek rendkívüli dalokat eredményeznek. Néhány éven belül remélhetőleg a szerzők hivatkoznak majd büszkén arra, hogy itt végeztek.

Mekkora szerepet vállalnak a végzett hallgatók utánkövetésében, vagy akár menedzselésében?

B. G.: Folyamatosan elérhetők vagyunk. A Dömörkapu Rengetegben szervezett eseményeken, a Dalköltő Fesztiválon a jelenlegi és a végzett hallgatók is fellépési lehetőséghez jutnak, és mint azt Laci említette, van, akire a képzés elvégzése óta oktatóként is számítunk.

Mi lehet a képzés jövője?

K-K. L.: Célunk, hogy még szélesebbre tárjuk a kapukat, emiatt szeretnénk a programot mesterképzéssé alakítani. Egyfelől beépítenénk egy felzárkóztató évet, ami kiegyenlíti a zenei vagy irodalmi hiányosságokat, másfelől egy tizennyolc éves érettségiző már úgy tervezhetné az alapképzését, hogy utána dalköltő szakon folytatja a tanulmányait. Ráadásul a mesterképzési forma lehetővé tenné az államilag támogatott, tandíjmentes részvételt is, szemben a jelenlegi önköltséges megoldással.

Fellépők és vendégeik egy Dalköltő-esten a Kobuci Kertben (forrás: a Dalköltő Facebook-oldala)

A Dalköltő mára önálló branddé vált a képzésen túl is – vegyük akár a saját fesztivált, a klubkoncerteket, illetve idén az Ördögkatlan műsorában is külön sávot kapott. Hol tart ez a folyamat?

K-K. L.: Ezt tudatosan generáljuk. Megfelelő fórumokat kell biztosítani mindazoknak, akik itt végeztek, és azoknak is, akik autodidaktaként járják ezt az utat. A jelenlét mellett a Magvető Kiadóval közösen tervezünk egy reprezentatív antológiát a legjobb kortárs dalköltészeti szövegekből, valamint gyűjteményes lemezek kiadását készítjük elő. Ezzel párhuzamosan a jogi és a támogatási struktúrában is változásokat szeretnénk elérni, hogy a műfaj a jelenleginél komolyabb súllyal legyen jelen a hazai kultúrában.

Milyen forrásokból teremthető elő ennek az anyagi fedezete?

K-K. L.: Létrehoztuk a Dalköltő Alapítványt, amelynek egyelőre kong a kasszája, de vannak vele terveink. Össze szeretnénk rakni egy négyéves tervet, részletesen lebontva, mik a céljaink az egyes években. Mondanom se kell, hogy az ELTE-t az elmúlt tizenhat évben rendesen kivéreztették, remélhetőleg ez is változni fog. Hosszabb távon elengedhetetlen, hogy a dalköltészet bekerüljön a hivatalos, állami támogatási rendszerbe.

Piaci befektetők, magánszponzorok felé is nyitnának?

K-K. L.: A hivatalos pályázati utakat jól ismerem, de a vállalati szponzorációért folytatott kilincselés nagyon távol áll tőlem. Persze ha mondjuk a MOL vezérigazgatója előad nekünk egy saját dalt önmagát kísérve, örömmel elfogadjuk tőlük a támogatást.

Nyitókép: Balla Gergely és Kollár-Klemencz László (fotó: Láng Dávid)