by artisbusiness.hu 2024. Feb 06.

Ezer bűnügyi helyszínt láthatunk a hetvenes évekből a Fortepan új, különleges válogatásában

A képeken Budapest kevésbé vagy egyáltalán nem ismert részei és arcai jelennek meg: a külvárosok, peremkerületek világa.

A Fortepan munkája nemcsak a társadalomtudósok – történészek, szociológusok, szociálpszichológusok – számára bír felbecsülhetetlen értékkel, hanem a pszichiáterek, pszichológusok, kulturális antropológusok és minden alkotóművész számára. A gyűjtemény ráadásul ingyenesen hozzáférhető, több mint százezer archív fényképből válogathat az érdeklődő. 

A honlapot két magánszemély, Szepessy Ákos és Tamási Miklós indította 2010-ben ötezer, jórészt lomtalanításokon talált fotóval. Azóta több száz család, amatőr és hivatásos fotós, valamint közgyűjtemény bővítette a Fortepant. A honlapon megjelenő képeket a szerkesztőség válogatja ki. A fotók leírását önkéntes szerkesztők végzik, a Fortepan Fórumon megjelenő információkból kiindulva. 

Most új kiadással jelentkezik a Fortepan, Bűnös Budapest `70 címmel. Ebben a válogatásban bűnügyi helyszíneket láthatunk a hetvenes évek eleji fővárosból. A gyűjtemény feldolgozására a Fortepan csapata Budapest Főváros Levéltárától kapott lehetőséget, ahol több tízezer, csak negatívkockákon fennmaradt hasonló fotót őriznek. A képek készítői a Rendőr Főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának ismeretlen fotósai voltak.

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK helyszínelési fényképeiForrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK helyszínelési fényképei

Az összeállításban 1971-ből és 1972-ből találunk ezer felvételt. A képeken Budapest kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert részei és arcai jelennek meg: a külvárosok, peremkerületek világa. Feltört üzletek, kirakatok, trafikok, irodák, lakások, sőt széfek és templomi perselyek képei. Gyilkossági és öngyilkossági helyszínek. Ellopott autók, vagy csak leszerelt kerekek, egy kirabolt iskolai szertár, vagy ócska bicikliszerelő műhely. Közlekedési balesetek, feldőlt daruk, kisiklott vonat, lezuhant kisrepülőgép tűnnek fel a sorozatokon. Különösen jelentősek a politikai falfirkákról készült fotók, amiket a rendőrségen kívül aligha fotózott bárki is.

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK helyszínelési fényképeiForrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK helyszínelési fényképei

„Bevallom, hogy nehezen vágtunk bele az anyag feldolgozásába. A Levéltár úgy örökölte meg a negatívokat, hogy az egyes riportokhoz semmilyen háttérinformációt nem kapott. Ezért minden kockát át kellett nézni, közte több száz gyilkossági és öngyilkossági helyszínt is. Arra törekedtünk, hogy bemutassunk minden jellemző utcaképet és belső fotót, eltávolodva a konkrét, akár élet elleni bűncselekményektől. Igyekeztünk személyteleníteni a fotókat, és mint város-, tárgykultúra-, közlekedés-, vagy kereskedelem-történeti dokumentumként bemutatni a képeket” – írja a Fortepan egyik alapítója, Tamási Miklós.

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK helyszínelési fényképeiForrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK helyszínelési fényképei

„A hagyaték kivételes értéke, hogy jellemzően olyan helyeken készültek a felvételek, ahol se előtte, se utána nem fotózott senki. A Rákosmenti Áruház, a Nagy Lajos király útján álló ideiglenes zöldséges pavilon, a Csemege Vállalat hátsó raktára a Pasaréti úton, vagy a soroksári Laji Csárda kerthelyisége – mára mind a feledésbe merültek. Nem hiszem, hogy nosztalgiával kéne visszagondolnunk rájuk, legtöbbjük a hiánygazdálkodás, vagy a sivárság jelentéktelen – és mégis jellemző – helyszíne volt. Ha ezt a sorozatot Kereki Sándor ezidőben készült budapesti fotói mellé tesszük, mintha egy másik városban és más emberek között járnánk. A BRFK fotók a hetvenes évek szétesett, céltalan, mozdulatlan és csóró világáról tudósítanak, ahol a képeken nem a bűnügy miatt érezzük magunkat otthontalannak. A nagyon is otthonos városban. A rendőrségi fotók feldolgozását mindenképp szeretnénk folytatni, mert egyedülálló módon, a nyers dokumentarizmus eszközeivel tudósítanak a Kádár-korszakról. Fontos tudni azonban, hogy a most bemutatott ezer kép a Fortepan gyűjteményének egyik legdrámaibb része, ezért egyes képek megtekintését csak tizennyolc évnél idősebb olvasóinak ajánljuk” – teszi hozzá. 

A teljes sorozat ide kattintva érhető el.

A „best of válogatás" pedig ide kattintva látható.

A Fortepan munkáját az Arcanum, az Archive of Modern Conflict (Toronto), a Blinken OSA Archívum és a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. segíti. A Fortepan adminisztratív hátterét a Summa Artium Nonprofit Kft. biztosítja. A Heti Fortepan Blog a Capa Központ támogatásával és együttműködésével készül. A Fortepan indulását a Kortörténeti Alapítvány anyagi támogatása segítette.

 

Lásd még:

A Fortepan – Magyarország egyik legértékesebb nonprofit brandje

Groteszk budapesti utcaképek kerültek elő ötven év után

Közös identitásunk lenyomata: Dokuforte

A nyitókép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK helyszínelési fényképei

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!