
Újra Finn Filmnapok a Toldi moziban
– Az eseményen remek filmekkel és izgalmas kísérőprogramokkal várnak
A FinnAgora – a magyarországi Finn Intézet – minden évben bemutatja az észak-európai ország kortárs filmművészetének legjavát. Így tesz tizenhárom éve – így lesz 2025. február 19–23. között is. A mostani Finn Filmnapok fő témája: „Generációk”.
A történetek az előhívott érzelmek, a bennük ábrázolt remények és álmok útján kötnek össze bennünket. A vágy, hogy történeteket halljunk és lássunk, sohasem változik – emberi mivoltunk szerves része.
Az idei Finn Filmnapok programja csodaszép történeteket kínál: nyolc hosszabb fikciós film, két dokumentumfilm, valamint egy rövidfilm bemutatót is láthatunk a fesztivál ideje alatt. A vetítések több generációs témát is érintenek: egyes alkotások a nemzedékek közti kapcsolódásról vagy épp különbözőségekről, mások arról szólnak: miként hat az idősebbek döntése a fiatalabbakra.
A fesztivált A rakéta című film nyitja. A történet: az 1980-as években szovjet rakéta zuhan egy észak-finnországi kisvárosra. Az igazság kiderítését egy egyedülálló anya vállalja fel. Gyönyörű történet egy nőről, aki megtalálja a hangját, a függetlenségét, a határait és a szabadságát.
A fesztivál utolsó napján két, Tove Janssonhoz, a Muminok alkotójához kapcsolódó filmet vetítenek, megünnepelve az első Mumin-könyv megjelenésének nyolcvanadik évfordulóját. Az egyik alkotás az önéletrajzi ihletésű Tove, a másik az azonos című könyvön alapuló Sophia nyara lesz.
Az író előtti tisztelgésképpen a szervezők Mumin workshopot rendeznek, amelyen a résztvevők papírból készíthetik el bábjaikat. Ezek segítségével később a Mumin Bábszínházban mesélhetik el történetüket.
A Filmnapokon más kísérőprogramokon is részt vehetünk. A fenyőerdő gyermekei című dokumentumfilm utáni beszélgetésen a magyarországi természetvédelemről és a finn erdővédelemi aktivistákról esik majd szó.
A Neurotípusok című alkotás után az Autisták Országos Szövetségének képviselője válaszol a nézők kérdéseire.
A Pillangók című film helyszíne a tangófesztivál Seinäjokiban – a szervezők ennek apropóján ingyenes tangótáncórával készülnek.
További információk és részletes program ITT.
Nyitókép: Részlet a Pillangók című filmből (forrás: Finnagora)
Lásd még:
„Összekötjük az embereket” – Interjú Cita Högnabba-Lumikeróval, a FinnAgora vezetőjével
Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – A legjobb film a Magyarázat mindenre lett, Tarr Béla életműdíjat kapott
Díjeső a Kálmán-napra – Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját
Több független, mint állami – Tavaly először került kevesebb NFI-s, mint független nagyjátékfilm a mozikba
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!