„Ha sikerül jó könyvet találni, a gyerekek a csillagokat is lehozzák az égről”

A legtöbbünknek a nevéről elsőre minden bizonnyal egy kalandor egér jut eszünkbe, a következő gondolatunk pedig az elképesztő sokszínűség, amit képvisel. Berg Judit – amellett, hogy többek között Rumini és Füttyös Vilkó megteremtője – képes megszólítani a kamasz olvasókat, írt már pszichothrillert felnőtteknek, mindemellett pedig a Magyar Gyerekkönyv Fórum elnökeként viseli szívén a szakmája sorsát. Mit szól a könyves világnak ígért változásokhoz? Hogyan közelít a gyerekek olvasóvá neveléséhez? Miért került nem is olyan rég egy smaragdbánya közepébe? Interjú.

Régóta mesél az egzotikus utazásairól – dzsungelekben, őserdőkben, izgalmas tájakon járt már. Mikor vált az élete részévé a kaland, és hol járt legutóbb?

Az egész onnan indult, hogy tizenöt évesen gimnazistaként ösztöndíjat kaptam New Yorkba. Brooklynba kerültem egy dél-amerikai bevándorló családhoz, ahol a gyerekek már jól beszéltek angolul, de a szülők otthon még inkább spanyolul kommunikáltak. Így nemcsak az angolom fejlődött, megtanultam a spanyol alapjait is. Tőlük hallottam gyönyörű meséket Peruról meg Argentínáról, akkor határoztam el, hogy egyszer eljutok azokra a vidékekre. Amikor már a gyerekeim nagyobbak voltak, el is indultam: először Ecuadorba. Azóta, amikor csak lehet, megyek Dél- és Közép-Amerikába, ahol még az őserdei indiánokkal is el tudok beszélgetni spanyolul. Túravezetővel fedezzük fel a különböző régiókat, a helyiekkel vegyülünk, sohasem a legnépszerűbb turistahelyszíneket célozzuk, hanem a valódi Latin-Amerikát.

Legutóbb régi álmom teljesült: egy smaragdbányába jutottam el, ahol nemcsak a munkát néztük meg, de a bányászokkal is kiültük a nap végén beszélgetni, és a helyi játékaikat játszani. Ez egyébként igazán izgalmas volt, például amikor vaskorongokat dobáltunk agyagtáblákba, és ha jól céloztunk, akkor a körberakott petárdák felrobbantak. Az új Rumini-kötetbe még az utazás előtt írtam egy smaragdbányás részt, aztán hazaérve átolvastam már tapasztalt szemmel. Azt hiszem, hasonló élmények nélkül is tudnék írni, mégis elképesztően inspirálóan hatnak rám ezek a felfedezőutak.

Néhány nappal az év legjelentősebb könyves eseménye után beszélgetünk. Mi az, amit leginkább vár minden évben az Ünnepi Könyvhéten?

Számomra ez mindig kettős ünnep: egyrészt általában van új könyvem ebben az időszakban, és nagyon szeretek az olvasókkal beszélgetni. Sokan elmondják a véleményüket, felteszik a kérdéseiket a történeteim kapcsán – megható a szeretet, amit kapok. Másrészt kifejezetten élvezem a kollégákkal való találkozást: a kedvencem a könyvesek éjszakája, amikor minden kiadó vendégül látja a szerzőit. Persze aztán keveredünk, átlátogatunk ide-oda. Ilyenkor érzem a könyvszakma valódi pezsgését: számomra fontos, hogy ismerjük egymást, összetartsunk. Éppen emiatt – és persze élvezetből is – rendszeresen olvasom a kortárs felnőtt-, illetve gyerekirodalmat.

Berg Judit az idei Ünnepi Könyvhéten (forrás: Berg Judit)

Nemcsak szerzőtársként, de a HUBBY, azaz a Magyar Gyerekkönyv Fórum elnökeként is rálát a szakmájára. A Könyvhéten Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter beszédében a könyvszakma újragondolását ígérte, valamint fontos lépéseket a piac szabad működése kapcsán. Íróként és a szakmai szervezet vezetőjeként hogyan fogadta ezt a bejelentést?

Bizakodva látom, hogy a jelenlegi kormányzat elkötelezett a kultúra mellett, és szeretné helyrehozni az elhibázott szabályozásokat. A HUBBY elnökeként ebben maximálisan partner leszek, és különösen örülök, hogy a tervek között szerepel az olvasás népszerűsítése. Rengeteg nemzetközi kutatás készült arról, hogy mi történik, ha ez a cél háttérbe szorul: konkrétan nemzetgazdasági hátrány, ha egy nemzet nem olvas. A koncentráció, az elvont gondolkodás, a szövegértés képessége – mind kárt szenvednek. Miközben az is kijelenthető, hogy ahol nem köteleződnek el az olvasás mellett, ott más téren sem képesek az innovációra.

Sokszor halljuk, mennyire nehéz ma megszerettetni az olvasást a gyerekekkel, a sok inger, okoseszköz miatt. Bevallom, gyakran azt látom, hogy óvodáskorban még mesélnek a szülők, aztán ahogy a gyerek iskolába kerül, már egyre kevésbé. És ha a felnőttek sem veszik elő a könyvet a saját örömükre, egyszerűen nincs jó minta a gyerekek előtt: az olvasás nem válik opcióvá.

Tény, hogy olvasó felnőtt nélkül nagyon ritka az olvasó gyerek. A közös olvasás valóban iszonyú fontos akkor is, amikor már a gyerek ismeri a betűket. A többségnek 10–12 éves korig könnyebb befogadni a hosszabb, nehezebb szövegeket, ha valaki elmeséli azokat. Ez nem jelenti azt, hogy a gyerek emellett nem olvashat önállóan. A legkisebb gyerekemnek például tizenöt éves koráig olvastam fel, már magasabb volt, mint én, de a komplexebb könyveket még együtt fogyasztottuk. Ez nemcsak a közös élmény miatt hasznos, hanem azért is, mert olyan történetekkel is találkozott, amelyeket magától nem biztos, hogy levett volna a polcról. Alapvetően műszaki beállítottságú volt és maradt is, mégis rendszeresen jelezte a középiskolai irodalomtanára, hogy milyen éleslátással értelmezi az irodalmi szövegeket. Biztos vagyok benne, hogy ehhez a közös olvasás is hozzájárult.

Berg Judit az Év Gyerekkönyve Díjátadón (fotó: Benkó Bernadett)

Húsz éve jelent meg az első Rumini, azóta négysarkából fordult ki a világ az olvasási szokásokat illetően. Észrevette magán, hogy emiatt másként ír? Lehet tudatosan alkalmazkodni a változáshoz?

Érdemes szem előtt tartani a változást, még ha csak apró részletekkel is tud azokhoz idomulni az ember. Húsz év alatt eleve tapasztaltabb lettem: a semmiből tanultam meg, hogyan építsek fel fejben egy regényt. Hiszen az első Ruminit teljesen ösztönösen írtam, azt sem tudtam, hogy végül könyv lesz belőle. Tudatos döntés volt a részemről a fejezetek rövidülése, mert a gyerekek és a felnőttek is visszajelezték, hogy a túl hosszú fejezetek – amelyekből mindig mindenki akar még egyet és még egyet – nehezebben illeszkednek az esti rutinba. Így néha a szülők engedni is tudnak a könyörgésnek.

A másik dolog, amiben egyre bátrabbnak érzem magam, a több szálon futó cselekmény. Ősszel jelenik meg a nagy Rumini legújabb, 11. része, a Rumini és a hét penge. Itt hat-hét különböző szálat szőttem össze, és egy Excel-táblában vezettem a különböző szereplőkhöz kapcsolódó információkat. Olyan volt az egész, mint egy óriási patchworktakaró varrása, mégis biztos vagyok benne, hogy érteni fogják. A mai gyerekek ugyanis megszokták, hogy sok töredezett információt dolgoznak fel egymás után, ezért nem kell számukra kizárólag lineárisan építkezni. Azt hiszem, ebben profibbak, mint mi voltunk gyerekkorunkban.

Három éve jelent meg első felnőtteknek szóló regénye, A Möbius-akta, amit pszichothrillerként definiált és nagy sikert aratott az olvasók körében. Tervez hasonló témában, műfajban írni mostanában?

Fontos volt, hogy megírjam ezt a régóta érlelődő történetet: elsősorban a férfi-női ügyek kapcsán foglalkoztatott, még ha egy izgalmas krimiszál adta is az alapot. Igazság szerint állandó időhiánnyal küzdök, a gyerekkönyvek mellett pedig most elsősorban a fiatal felnőtt közönséghez szólnék. Van egy dédelgetett álmom, amiről még nem beszélhetek, de nagyon szeretném megírni.

Hogyan éli meg, hogy ennyi történetet cipel magával – akár öt-tíz évre előre?

Nem hazudok, néha nagyon feszítő az érzés, máskor elpusztulok a fájdalomban, hogy az adott sztori épp nem fér bele az életembe. Közben pontosan tudom, mennyire jót tesz a leendő szövegnek, hogy forgatom a fejemben, gondolkodom rajta: sok minden letisztul, mire leülök írni. Tapasztalatom szerint így könnyebben leszek lényegretörő, mert egyszerűen nincs időm mellébeszélni.

Rumini húsz éve van önnel. El tudja képzelni, hogy elengedi, hogy elege lesz belőle valaha? Vagy az írójának lehetetlen őt megunni?

Egyszer már azt hittem, hogy elengedem: a nyolcadik rész, a Rumini kapitány végén még egy búcsú utószót is írtam, amit azóta kiszedtünk belőle. Közben ugyanis eltelt pár év, és igazság szerint én is megbolondultam Rumini nélkül, és az olvasók meg a szüleik is folyton levelekkel bombáztak. Volt, aki egyenesen felrótta, hogy a gyereke csak ezt a sorozatot szereti olvasni, és így most veszélybe került az olvasóvá nevelése. Szóval folytattam. Jól esik, amikor ennyire ragaszkodnak hozzá, de szerencsére sok olyan kortárs mese van, amely teljesen be tudja vonni az olvasókat: amelyeket a kisebbek maguktól tovább építenek, lerajzolnak, makettet készítenek belőle. Ha sikerül jó könyvet találni, a gyerekek a csillagokat is lehozzák az égről.

A kalandok és a kreatív alkotói feladatok mellett egészen másféle munkát kíván meg a HUBBY elnöki pozíciója. Mennyire kapcsolódnak össze az IBBY-vel, azaz a Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsával? Van valamiféle iránymutatás vagy közös diskurzus, amely összefogja a különböző országokat?

Az IBBY több mint nyolcvan tagországgal működik, de a tagság független és laza kapcsolatot jelent. Általuk vehetünk részt például nemzetközi konferenciákon vagy nevezhetünk könyveket, szerzőket nemzetközi díjakra. A gyerekkönyvszakma legnagyobb ünnepe Európában pedig a Bolognai Gyerekkönyvvásár, ahol a világ minden gyerekkönyvese megjelenik. Ez az esemény mindig bővelkedik nagy találkozásokban, rengeteget lehet tanulni belőle, és nem mellesleg építgetni a nemzetközi kapcsolatokat.

Azokon az eseményeken lát olyan trendeket, amelyek nálunk még nem jellemzők, de nyugatabbra már kézzelfoghatók?

Nem is trendnek nevezném, inkább valamiféle kulturális különbségnek: a kelet-európai országok sokkal inkább szövegközpontúak, míg nyugatabbra népszerűbb a képolvasás. Bár a csendeskönyvekből itthon is látunk már egy-egy kötetet, mégis kevésbé bátrak vele a kiadók, mert a műfaj nem természetes része az olvasási kultúránknak. A képeskönyvek lehetőséget adnak a saját szövegalkotásra, a közös fejből mesélésre, tulajdonképpen az alkotás szabadságának megélésére. Ezek pedig nagyon fontos képességek. Másrészt a hasonló kötetek a kultúrák közötti kapcsolódást is segítik: ez bizonyosodott be például, amikor a menekülttáborokba célzottan csendes könyveket gyűjtöttek, hogy ezekkel támogassák az ott élő gyerekek mindennapjait és a traumafeldolgozásukat.

Mit gondol: leszünk elég nyitottak a változásra?

Ma már nem nehéz a miénktől eltérő szokásokkal találkozni, elég kitekinteni a világra és új perspektívákkal gazdagodni. Miközben fontos megérteni: a nyitás nem azt jelenti, hogy fel kellene számolni a szöveggel kapcsolatos hagyományainkat, csupán nem szabad lebecsülni a képek jelentőségét. Ráadásul fantasztikus magyar illusztrátorokra lehetünk büszkék, akiket a nemzetközi könyves világ is elismer. Van még mit tanulnunk, de abban biztosak lehetünk: a mesélési kultúránk igazán erős. Az egyik legfőbb feladatunk pedig éppen az, hogy ne hagyjuk elveszni, ami már egyébként is a miénk.

Nyitókép: Berg Judit (forrás: Berg Judit)

Lásd még:

Egyre több rajzot akarunk, de még mindig nem hiszünk a képeskönyvben – A gyerekkönyv-illusztráció új korszaka