by artisbusiness.hu 2021. ápr 14.

Hangszeres improvizációs gyakorlatok – orvostanhallgatóknak

A rendhagyó tárgy olyan készségeket ad a mai „reneszánsz” orvosok kezébe, amelyek segítségével sokkal hatékonyabban képesek megfelelni korunk kihívásainak.

Lukács Miklós, a világ egyik legismertebb cimbalomvirtuóza egy, a Fideliónak adott interjúban arról is beszélt, hogy hangszeres improvizációt tanít – ki gondolná? – a Semmelweis Egyetem hallgatóinak. A kurzus sikeres elvégzésével megszerezhető kompetenciák: jó empátiakészség, fejlett manuális készségek, magabiztos kommunikáció, jó előadói képesség.

A szabadon választható tárgy fő célja, hogy párhuzamot vonjon a hangszeres tudásra épített improvizáció és az egészségügyi szaktudásra épülő problémamegoldó készségek között – írta 2020-as Facebook-posztjában az SE Hallgatói Önkormányzata.

Forrás: SE HÖK

„Hiszen a zenei improvizáció során épp olyan váratlanul követik egymást a hangok, mint az életben, a hivatásban a megoldandó problémák, szituációk. Ha a hangszeres játékban kialakuló spontaneitást, a szabad önkifejezés képességét átültetjük a mindennapi egészségügyi szakmai gyakorlatba, sokkal sikeresebb szakembereket képezhetünk” – hangsúlyozta Dr. Blazsek József, a kurzus megálmodója.

Lukács Miklós (fotó: Dömölky Dániel/Katona József Színház)

– Blazsek József tanár úr, régi jó barátom hívott az SE-re – meséli Lukács Miklós. – Az egyetem Magatartástudományi Intézete, az Orálbiológia Tanszék és a Zeneakadémia Jazz Tanszéke közösen indította a kurzust. Olyan növendékek vehetik fel a tárgyat, akik már tanultak hangszeres zenét. Az elméleti és gyakorlati foglalkozások fejlesztik az empátiát, a manuális és kommunikációs képességeket. Az SE-nek van egy gyönyörű hangszerparkja, amit már cimbalommal is bővítettek.

Forrás: SE HÖK

A hallgatók többsége klasszikus zenész, és ők általában félnek az improvizációtól. Mondtam, hogy rendben, akkor tegyük le a hangszerünket, ürítsük ki az agyunkat, és csak arról beszélgessünk, hogy mi történik az életben. Nap mint nap állandóan improvizálunk. Ha mondjuk, lekéstük a buszt, akkor borul az eredeti tervünk, ki kell találnunk, mi legyen a következő lépés. Újra kell terveznünk a programunkat. Vagy vegyük azt az egyszerű esetet, hogy két ember beszélget. Kérdéseket tesznek fel, válaszokat adnak, szüneteket tartanak. Ez mind improvizáció, hiszen nem tudják előre, hogy a másik mit fog mondani, és azt sem, hogy belőlük mit vált ki. Azt vettem észre, hogy hála istennek, ezek a fiatal hölgyek és urak annyira ellazultak, hogy elkezdtek eléggé szabadon improvizálni. Nagyon fontos a sablonok, a beidegződések lerázása, hogy teljes szívvel és tiszta aggyal kezdjünk el gondolkozni és játszani. Tisztáztuk, hogy nem kell azzal foglalkozni, milyen hangot adnak ki a hangszerükkel, nem létezik rossz hang, mert nem az számít, hanem a gondolat. Mindössze annyi kell, hogy kezdjenek el monológban, majd dialógusban gondolkozni, akkor hiteles, felszabadult, örömteli lesz a játék. És megtörtént! Nem annyira nehéz dolog ez, mert bennünk van, csak ki kell hoznunk magunkból.

Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.

Nyitókép: Lukács Miklós (fotó: Dömölky Dániel)

Lásd még művész orvosokkal készült interjúinkat, amelyek létrejöttét a B. Braun támogatja:

Füttyművészből foniáter

Fiúk, éljetek!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A bécsi orvosképzésben hagyománya van a medicina és a művészetek intézményes kapcsolódásának, féléves kurzus keretében – a beleérző képességet javítandó – az orvosi kommunikációt is tanítják. „Ez a bécsi színművészeti főiskolával közös képzés” – mondta el Lang György sebészprofesszor, a tüdőtranszplantációk specialistája. – Egy videokamerázott helyiségbe, ahol az orvos(jelölt) tartózkodik, bemegy két színész, mondjuk, egy házaspár szerepében. A színészeknek az a feladatuk, hogy eljátsszanak egy felháborodott vagy kétségbe esett beteget, hozzátartozót, az orvosnak pedig kezelnie kell ezt a helyzetet. A színészek beleadnak mindent, akár üvöltöznek is – teljesen életszerű az egész. Utána együtt elemzik, hogy mi volt jó, mi nem az orvos viselkedésében, hol kellett volna kivárnia, türelmesebbnek, együttérzőbbnek lennie.”