„Mindannyiunknak egy a célja: jó produkció születhessen”

Hiánypótló kötet jelent meg: Meczner Vera Művészmenedzsment című kötete egyaránt forgatható tankönyvként, gyakorlati útmutatóként és használati utasításként. A Gradus Művészügynökség alapítójával beszélgettünk a szakmáját érintő kihívásokról és félreértésekről, a vállalati szféra szponzorációs tevékenységéről, illetve arról, milyen is az igazán kreatív mecenatúra.

A napokban megjelent könyv a menedzsment gyakorlati kérdéseire ad részletes válaszokat. Mit gondol, a szakma iránt érdeklődők vagy a művészek számára nyújt több fontos információt?

Segíteni szeretnék annak, aki az önmenedzsment útját járja és annak is, aki eldöntötte, menedzserrel dolgozna tovább. Gyakorlati kapaszkodókat adok: hogyan keressen jó szakembert, milyen a hatékony együttműködés, mit várhat a közös munkától? Mert sajnos még e kérdésekben is sok a félreértés. Szeretnék annak is háttérinfót adni, aki a szakmát ismerné meg alaposabban. Igazán minőségi menedzserképzés ugyanis még mindig kevés helyen érhető el az országban.

Nem szabad elfelejtenünk a történet harmadik szereplőjét, a megrendelőt sem. Ő kéri fel a művészt az adott feladat elvégzésére, legyen szó koncertről, felolvasóestről, színházi előadásról. A vele való kapcsolattartás és tárgyalási folyamat a művészmenedzser egyik legfontosabb feladata.

Fontos célom volt, hogy a könyv a laikusok számára is olvasmányos legyen, ezért már az írás közben eljuttattam véleményezésre a kéziratot tapasztalt és pályakezdő művészekhez, menedzser kollégákhoz és nem szakmabeliekhez is. 

Bő tizenkét éve alapította meg ügynökségét, nyolc éve oktat művészetmenedzsmentet. Hogy látja, változott valami a szakmája megítélésében az elmúlt években?

Kis fejlődést ugyan látok, de továbbra is óriási a lemaradás Nyugat-Európához és az USA-hoz képest. A művészek, akik segítséget kérnének, még mindig nem tudnak hova fordulni, hiszen nagyon kevés Magyarországon a jó szakember. Hozzá kell tennem, szakirodalom – angol nyelven – könnyen elérhető, aki beleásná magát a témába, az minimális kutatómunkával megteheti. Ez persze már motivációt feltételez. Aki valóban fejlődni szeretne, megtalálhatja a módját.

Tartok konzultációs órákat is: nemrég például újra felkeresett egy népdalénekes, akivel két éve egyszer már találkoztunk és átbeszéltük az alapokat. Mellé például nagyon jó lenne egy támogató szakember, de mivel nem tudok kit ajánlani neki, ezért az önmenedzselésben próbálom támogatni. Stratégiai kérdésekben sokat segíthet, hogy ha ritkán is, de időnként találkozunk. Az önmenedzselésnek tehát abszolút van létjogosultsága.

Dobszay Péterrel

Feladatuk a művészeti felsőoktatási intézményeknek, hogy a menedzsmentet érintő feladatkörökbe is betekintést adjanak?

Abszolút! Senki másnak nem feladata – az oktatási tervezet elengedhetetlen része kellene legyen. Mert bár nagyon fontos az összhangzattan, de ugyanilyen lényeges az is, hogy a piacon képviselni tudja magát a művész. 

Akkor is, ha az első perctől menedzserrel dolgozik?

Akkor is. De addig is el kell jutni valahogy, hogy az embernek menedzsere legyen. Egy korábbi ügyfelem mesélte, aki a londoni Royal Collage of Music opera szakos hallgatója volt, hogy az éneklés mellett tanult menedzsmentismereteket, részt vett gyakorlati protokollokat ismertető órákon – ezeken elsajátították a koncert utáni társasági eseményeken való viselkedés alapjait –, egy nagy kozmetikai márka sminkesei bevezették őket a formális eseményeken alkalmazható megjelenés fortélyaiba. Mindebből a tudásból rengeteget kamatoztatott későbbi karrierje során.

Orosz Ákossal

A könyvben kitér arra is, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár, ha a művész kis vagy nagy ügynökség mellett kötelezi el magát. Mi a helyzet a menedzserrel, körülbelül hány ügyféllel dolgozhat hatékonyan?

Erre nincs konkrét válasz, a képviseltek száma rengeteg tényezőtől függ. Például attól, hogy a művészek éppen hol tartanak a karrierútjukban, kinek mennyire van tele a naptára fellépésekkel, programokkal. Kérdés az is, hogy az ügynökségen belül mennyien dolgoznak, az adott ügynök mennyi feladatot lát el, mindent ő intéz-e az alkotót érintő kérdésekben, esetleg bizonyos részfeladatokat kiad-e másoknak? Mi például Móricz Máté kollégámmal nem vállalunk sajtózást – az ügyfeleink külön PR-os, sajtós kollégával dolgoznak együtt.

Az elmúlt tizenhárom évben odafigyeltem arra, hogy ne vállaljam túl magam. Szörnyűnek tartanám, ha egyszer eljutnánk oda, hogy az egyik ügyfelem azzal hívna fel: „Te, Vera, mi van már azzal a szerződéssel?” Mondjam neki, hogy bocsi, még nem jutottam el odáig, mert valaki másét csináltam? Hozzá kell tennem, értem, hogy más miért vállal túl sok munkát – egészen egyszerűen azért, mert a bevétel kevés. Nekem azonban nem ér annyit egy új ügyfél, hogy miatta azok, akikkel már tizenéve együtt dolgozom, háttérbe szoruljanak.

Polyák Lillával és Homonnay Zsolttal

Mi a legnagyobb félreértés még ma is a menedzserek munkakörét illetően?

Sokan vélik úgy a megrendelők közül – legyenek magánemberek, esetleg kulturális intézmények vezetői –, hogy a menedzser a szükséges rossz, akit a legjobb kikerülni. Ez egy kicsi ország, pici piaccal, mindenki ismer mindenkit, és azt hiszi, ha szeretne egy művészt felkérni valamilyen munkára, jobb személyesen intézni a dolgot. Kimondottan zavar, ha azt gondolják, a menedzser miatt minden drágább, macerásabb és nehezebb lesz. Az egyik ügyfelem, ha megkérdezik tőle, más lesz-e az ár, ha engem kihagynak, mindig ezt válaszolja: „Abszolút, lehet más az ár. Jóval drágább lesz, mert ha kihagyjuk a menedzseremet, akkor nekem kell az ő munkáját elvégeznem, és az sokkal tovább tart. Mert nem vagyok benne gyakorlott, plusz utálom is az ilyen feladatokat, ami külön feláras.” Ha az első alkalmon túllendülünk, másodjára már egyenesen engem hívnak. A pozitív tapasztalat után tudják: nem nehezítem, hanem megkönnyítem a dolgokat. Persze az is tény, hogy sok önjelölt menedzser tevékenykedik a piacon, ami finoman szólva sem tesz jót a szakma reputációjának.

Ahhoz, hogy a potenciális megrendelő jobban értse a helyzetet, az is kell, hogy a művész karakánul kiálljon a menedzser mellett – ahogy a már említett ügyfél is.

Igen, ez kulcsfontosságú lenne, de sokan nehezen állnak bele egy ilyen helyzetbe. Azt kell mindenkinek – a történet mindhárom szereplőjének – belátnia, hogy egyfelé húzzuk a szekeret, mindannyiunknak egy a célja: jó produkció születhessen.

Bella Mátéval, Varró Dániellel és Dobszay Péterrel

Milyennek látja a vállalatok, cégek szerepét a szponzorációs piacon? Érzik a mecenatúra fontosságát a forprofit szcéna szereplői azon túl, hogy egy-egy karácsonyi céges partira előadóművészt hívnak a programot színesítendő?

Lenne még hová fejlődni. Ráadásul az, hogy egy megkeresésből lesz-e közös munka, más kérdés. Mert nem szabad elfelejteni, hogy nem minden vállalati együttműködés, szponzoráció illeszthető az adott művész profiljába. A karácsonyi bulis fellépéseken túl – amelyekből anyagi okokból egyre kevesebb van – szerencsére több remek projekten dolgozhattunk együtt különböző cégekkel. Kifejezetten szerettük például Varró Dániel és az egyik nagy autómárka kétéves együttműködését, ahogyan azt is, amikor a költőt a Miskolci Egyetem kérte fel, írjon minden karhoz egy verset, amelyekkel a következő években hallgatókat toborozhatnak.

A céges szponzoráció mellett meg kell említenem a mecenatúrát is. Igaz, Magyarországon kevésbé jellemző a magántámogatás, de akadnak üdítő kivételek. Egy Haydn korát idéző történet a kedvencem: Kustos Lajos építész 2020 novemberében, tehát egy viszonylag nehéz időszakban keresett meg minket. Bella Máté zeneszerzőtől rendelt a lánya esküvőjére új, kortárs zeneművet – ez lett a pár nászajándéka. Nagyon meglepődtünk, ilyen felkéréssel szinte soha nem találkozik az ember. A megrendelő maximális szerzői szabadságot adott, emellett stúdiófelvételt és vizuális anyagot is kért. Így született meg Acsillagos ég alatt című alkotás csellóra, fagottra és zongorára. Ráadásul a darabra nem kértek kizárólagosságot, bárki, bármikor előadhatja. Az ajándék nagy sikert aratott – mennyivel eredetibb ötlet, mint egy sokadik turmixgép! Legyenek azok céges vagy magánmegrendelések, az efféle együttműködéseket szeretjük: van bennük kreativitás és ennél fogva valódi reklámértékkel bírnak – a művész és a vállalat számára is.  

Tanít is – milyennek látja az új művészmenedzser generációt?

Sokan szívesen lépnének erre a pályára, de később többeket elriaszt a pénztelenség. Nem lehet versenyre kelni egy multinál kapott fizetéssel, hiszen a művészek díjazásán is bőven lenne mit javítani, mi pedig jutalékos rendszerben dolgozunk. A bizonytalanság érzetét növeli a pandémia közeli emléke, megtanultuk, hogy egy világjárvány a turizmus és a vendéglátás mellett az előadó-művészeti szektorban dolgozókat érinti leginkább.  

Tudni kell, hogy a mi szakmánk tipikus „untermann” foglalkozás – nagyot téved, aki azt hiszi, ő a főszereplő és nem a művész. Persze meg kell jegyezni, hogy itt nincs alá-, fölérendeltség, a szimmetrikus kapcsolatokban hiszek. Aki nem vágyik a rivaldafényre, aki precíz, pontos, megbízható, abból jó művészmenedzser lesz. Több kollégának van előadóművészi múltja, az ő előnyük, hogy kívül-belül alaposan megismerték már ezt a világot, de hatékony együttműködés csak akkor születhet, ha az ügynök már nem vágyik vissza a színpadra. Jó lenne, ha több szakember érkezne a forprofit szcénából, a menedzserszemléletet ebben a szakmában is alkalmaznák. 

Bella Mátéval 2019-ben, amikor a művész átvette a Bartók Béla – Pásztory Ditta díjat

Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a szakmában dolgozóknak a jövőben?

Az előadó-művészetet az utóbbi években leginkább három tényező befolyásolja. A már említett világjárvány okozta hatások: átalakultak a jegyvásárlási szokások, a művészeknek meg kellett barátkozniuk a digitális átállás kihívásaival is. Megtanultuk, bármikor történhet valami váratlan, akár egy háború, akár egy gazdasági válság, amely rövidebb-hosszabb időre ellehetetleníti a munkát, így mindig kell B tervvel és néhány hónapnyi tartalékkal készülnünk.

A másik fontos tényező a klímaválság. Ezzel a problémával az előadóművészeknek is foglalkozniuk kell, bár egyelőre sajnos úgy látom, a fenntarthatóság még nem igazán jelent meg az iparágban. Pedig a különböző kulturális intézmények energetikai zöldítése, az ökotudatosság, a környezetbarát víz- és hulladékgazdálkodás hosszú távon hasznot hoz. Muszáj a szakmának is „zöldülnie”, hiszen a szélsőséges időjárási jelenségek, a nyári hőhullámok, a hirtelen lezúduló csapadék a legnagyobb bevétellel járó fesztiválszezon alapjait is átírhatja – ezekre a változásokra a menedzsernek fel kell készülnie, illetve ő az, aki az események szervezőitől elvárhatja, hogy  számoljanak a klímaváltozás okozta biztonsági kockázattal.

Meczner Vera (fotó: Németh Kata)

Nem szabad elfeledkeznünk az alkotó- és előadóművészek szemléletformáló erejéről sem. Külföldi sztárok esetében számos jó példát találunk: többek között a Coldplay és Billie Eilish sokat tett azért, hogy a világ körüli turnéikkal járó károsanyag-kibocsátás kisebb legyen. A hazai művészvilágban is többen járnak elöl jó példával, például Litkai Gergely humorista, a Dumaszínház vezetője, Udvaros Dorottya színművész, a Greenpeace nagykövete és a Puskás-Dallos házaspár előadóművészként is gyakran emlékezteti közönségét a környezetvédelemre. Amennyiben a művész még kevéssé jártas a témában, a menedzser segítheti a tudása bővítésében.

A harmadik tényező a mesterséges intelligencia (MI) egyre nagyobb térnyerése. A „gép” átvehet egy sor, eddig emberek által végzett munkát, így például alakítja a szinkronszakmát, automatikussá válhat a koncertek és színházak hang- és fénytechnikai vezérlése, de a zeneszerzésben, képzőművészetben is egyre nagyobb teret hódít az MI. Felvetődik számos szerzői jogi kérdés is, mindemellett a technológia fejlődése több lehetőséget is rejt magában. A pozitív hatáshoz azonban fontos a jogi is etikai kérdések mihamarabbi tisztázása. Számos részfeladatot már most átvesznek a művészmenedzsmenttől a különböző szoftverek, például a számlák kiállításában, különböző időpontok rögzítésében, de segítenek az adminisztrációs feladatokban is. Gyanítom, sokkal több időnk azonban nem lesz, hiszen gyakrabban kell majd védeni a művész reputációját, ha például valaki az MI segítségével visszaél a hangjával, arcával. Muszáj tartanunk a lépést a változással, a fejlődéssel, tisztában kell lennünk, mi várhat ránk a jövőben.

Nyitókép: Meczner Vera (fotó: Németh Kata, a cikkben szereplő képek forrása Meczner Vera)

Lásd még: 

Színpadon a fenntarthatóság – Felmérés készül a magyar előadó-művészeti szektor környezetbarát működési stratégiáiról

„Szia Uram, egy jó hegedűs érdekel?” – Beszámoló a komolyzenei művészügynökségek nemzetközi találkozójáról

Környezetvédelem és társadalmi szerepvállalás a kulturális szférában is – A művészeti intézmények is sokat tehetnek a fenntarthatóságért

Stagehive: a nemzetközi előadó-művészeti világ tindere