Közösségi terek új szerepben: hogyan formálja a művészet a városi élményt?

Hogyan alakul a közterekhez fűződő viszonyunk? Milyen szerepet játszanak a művészeti alkotások az épített környezet közösségformáló erejében? Többek között e kérdésekről is szó esett a novemberi ArkForumon. A beszélgetésben fejlesztők, építészek és urbanisták osztották meg tapasztalataikat a városi terek megújulásáról.

Épített környezetünk közösségi terei és azok művészeti célú felhasználásai címmel megtartottuk az év utolsó ArkForum eseményét. Az eseményen résztvevőket Balogh Máté András, az Art is Business elnöke köszöntötte.

Balogh Máté András (fotó: Pixolar Photography)

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Pusztai-Nagy Dorottya, a WING lakóingatlan üzletágának szolgáltatásfejlesztésért felelős LIVING-Service Kft. cégvezetője, Szemerey Samu a DANU építészeti és urbanisztikai igazgatója és Varga Piroska, a Grafit Műterem vezető építésze, tervező tulajdonosa voltak. A moderátor szerepét ezúttal is Kovács Dániel művészettörténész, a Kortárs Építészeti Központ munkatársa töltötte be.

Az elmúlt évtizedekben nemcsak Budapesten, de az európai nagyvárosokban is nagy változások történtek a közterek használatát illetően, tehát globálisan zajló, izgalmas folyamatról beszélhetünk. „Új használati módok, közösségek jelentek meg a köztereken. Budapesten – véleményem szerint – az előző rendszer messzire nyúló árnyékának megszűnését láthattuk az utóbbi években, évtizedekben” – kezdte a beszélgetést Szemerey Samu. „Több generáció nőtt fel úgy, hogy neki a köztérhez semmi köze, hiszen az az állam tulajdona, másnak semmi keresnivalója nincs ott. Ez a vélekedés rendszerváltással repedezni kezdett, az új generáció már használni kezdte a köztereket, és új igények születtek” – mondta. Példaként a „Szabihíd” eseménysorozatot hozta fel: jó néhány évvel ezelőtt műszaki felújítás miatt nem jártak sem autók, sem villamosok a Szabadság hídon, a lehetőséggel pedig éltek a városlakók: szinte azonnal birtokba vették a két városrészt összekötő területet. A kezdeményezés egyre nagyobbra nőtt, tartottak a hídon jógaórát, volt zene, tánc, művészeti performanszok, közösségi piknik – a helyiek és a turisták gyakorlatilag több napig tartó házibulit tartottak a Duna fölött. A szakember szerint a hídfoglaláshoz hasonló változások jórésze visszafordíthatatlan – nem véletlen, hogy a felújítás után is tartottak egy-egynapos bulikat, koncerteket, családi eseményeket ott.

Kovács Dániel, Varga Piroska, Pusztai-Nagy Dorottya és Szemerey Samu (fotó: Pixolar Photography)

A közösség igényei persze folyamatosan változnak, a legnépszerűbb helyek „vándorolnak” a városban, azonban a városfejlesztéssel foglalkozó beruházóknak, fejlesztőknek érdemes figyelniük minderre. „A köztér tervezése a lehetőségek megteremtéséről, nem pedig a véglegességről szól. Érdemes a dologhoz úgy hozzáállni, hogy mi lehetünk azok, akik infrastruktúrát tervezhetünk a közösségi tevékenységekhez” – mutatott rá Szemerey Samu. 

A fejlesztői oldal rugalmasságára hívta fel a figyelmet Pusztai-Nagy Dorottya is. „Fel kell készülnünk arra, hogy az általunk fejlesztett épületekben és környékükön a legkülönbözőbb tevékenységeket végezik majd az emberek – lehetőséget kell biztosítanunk a számukra. A párbeszéd elindulását, a közösségépítést segítik a művészeti alkotások, amelyek a köztereken kapnak helyet. Hiszen mindenkinek van valamiféle viszonya a művészeti alkotásokkal, és ezáltal a térrel is” – mondta. Jó példa erre a „Moszkva téri óra”: találkozási pontként hosszú évek óta erősen él sokak fejében, noha jónéhány esztendeje megváltozott már a tér neve és az ikonikus óra is elkerült onnan. Pusztai-Nagy Dorottya szerint a terekhez való érzelmi kötődés a közösségformálásban is segít, ebben pedig már a fejlesztő felelőssége is nagy.

Varga Piroska és Pusztai-Nagy Dorottya (fotó: Pixolar Photography)

Varga Piroska tervezőként gyakran találkozik olyan helyzetekkel, amikor a köztérrel találkozó telekhatár esetében a fejlesztő gáláns módon átad valamennyi területet a köz számára – akár az épület auláját, az ingatlan zöldterületét, vagy az árkádok alatti területet. „Nagyon fontos gesztusokról beszélünk, hiszen ezzel a ház életét is gazdagítják. Persze ehhez nagyfokú rugalmasság kell az üzemeltetés és a lakók, az épületet használók részéről is” – mondta. „Budapesti lakosként pedig azt látom – leginkább a II. és a VIII. kerületet ismerem erről az oldaláról –, hogy évről évre egyre több lehetőséget kapunk arra, hogy civilként is bekapcsolódjunk a közterek alakulásába. Gyakori a párbeszéd a városvezetők és a lakosok között: mi lenne a legjobb megoldás, mi hogyan és miért történik, illetve később afféle pop-up eseményeken próbálják ki, mi működne igazán jól az adott helyen.”

Miközben a társadalmi vita lassítja a folyamatokat és adott esetben a büdzsét is emelheti, hosszú távon nem feltétlen lesz drágább a végeredmény – amennyiben a tesztüzemben nem a végleges, drága eszközparkkal próbálkoznak a fejlesztők. Szemerey Samu példaként az okospadokat hozta fel: drágák is, gyorsan is elavulnak, ráadásul könnyen tönkremennek – nem éri meg tehát túl sok pénzt invesztálni a vásárlásukba, fenntartásukba.

Kovács Dániel, Varga Piroska és Pusztai-Nagy Dorottya (fotó: Pixolar Photography)

A fejlesztők egyfajta társadalmi felelősségvállalásként tekinthetnek a közterületekre és a városlakók számára felajánlott magánterületekre is. Igaz ez az irodaházak, hotelek esetében is, de a lakóingatlanoknál különösen. „Minden lakópark-projektünk fejlesztésekor létrehozunk egy közösségi nappalit is” – osztotta meg Pusztai-Nagy Dorottya. „Teljesen változó, hogy ötven vagy száz négyzetméteres területről beszélünk, a lényeg, hogy ezeken a helyeken adott legyen a lehetőség közös meccsnézésre, szülinapi bulik, nagyobb családi összejövetelek szervezésére. De akár co-working irodaként is működhet: aki otthonról dolgozik, szervezhet oda találkozókat, tárgyalásokat, vagy kinyomtathat valamit, ha éppen arra van szüksége. A közösségi tér mellett kialakítunk fészert is közös eszközparkkal. Applikációt fejlesztünk, amelyben ezeket az eszközöket és tereket ki lehet bérelni. Szeretnénk tehát hozzájárulni ahhoz, hogy a lakóparkjainkban élők ne elszigetelten éljenek egymás mellett, hanem közösség alakuljon és közösen élvezhessék a tereket, épületeket” – sorolta a cég prioritásait.

Fotó: Pixolar Photography

Varga Piroska emlékeztet: nagyon fontos, hogy minden, ami a köztéren megjelenik, amit aktívan használ az utca embere, az legyen „vandálbiztos”, könnyen üzemeltethető és takarítható. „Praxisunkban gyakoriak ezek az igények – e szempontból sokkal könnyebben tervezhető az a tér, ami magántulajdon, például egy társasház lakóközösségéé lesz. Magánberuházók esetében tehát több a tervezés során a lehetőség, és egyértelműbb a büdzsé is – ami egyébként jellemzően szűkebb –, ha jobban látható, hogy pontosan kiknek, milyen használatra tervezünk. De az tény, hogy az üzemeltetéstől is függ a hosszú távú fenntarthatóság.”

Szemerey Samu egyetért, az üzemeltetés kultúráján is múlik a siker: nem feltétlen akkor lesz népszerű egy köztér, ha nagyon sok pénzt költöttek rá, hanem akkor, ha van gazdája. Ez lehet közösség, intézmény, civil szervezet, de magánszemély is. Ha van a tervezés mögött stratégia – ami tovább él az átadás után is – akkor lehet csak hosszú távon sikeres a projekt.

Kovács Dániel, Varga Piroska, Pusztai-Nagy Dorottya és Szemerey Samu (fotó: Pixolar Photography)

A városlakók érzelmi kötődését pedig nemcsak a szép kivitelezés, a helyes üzemeltetés erősítheti, hanem a köztereken elhelyezett művészeti alkotások is. Legyen szó gerilla-akcióban elhelyezett kisebb méretű, vagy önkormányzati rendelésre készült nagyobb szobrokról, emlékművekről, tűzfalakra festett hatalmas murális alkotásokról, illegálisan fújt graffitikről – mind hozzájárulnak ahhoz, ahogyan az adott térben érezzük magunkat. „Bizonyos köztéri elemeket legszívesebben elfelejtenénk, mások nélkül pedig el sem tudjuk képzelni a városunkat” – vetette fel Kovács Dániel. Ilyenek például a Budapesten már egyre kisebb számban megtalálható piros padok, vagy beton virágládák – mind egy korábbi kor lenyomatai, amelyekhez érzelmileg kötődünk. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a köztereken megtalálható tárgyakhoz való viszonyunk, a kollektív emlékezet tesz minket közösséggé. Még akkor is, ha egy-egy köztéri elemet – finoman fogalmazva – nem szeret ugyanannyira mindenki. Ám ha a település karakteréhez hozzájárul az adott művészeti alkotás, dizájnelem, vagy köztéri bútor, akkor kár azon túllépni, eltüntetni. Szemerey Samu a Budapest arculatát egykor meghatározó neonreklámokat, Pusztai-Nagy Dorottya pedig a WING által felújított Liget Center elé visszahelyezett Építőmunkás című szobrot hozza példaként. „A szobor a felújítás előtt az Építőmunkások Szakszervezetéé volt, akik, amikor elköltöztek az épületből, vitték magukkal. Mostanra már nem tudták hol tárolni, így ők is örültek neki, hogy az restaurálva került vissza az eredeti helyére – őrizve az egykor ott működő intézmény emlékét.”

Szemerey Samu, Mátray Csenge, Pusztai-Nagy Dorottya, Varga Piroska, Kovács Dániel és Balogh Máté András (fotó: Pixolar Photography)

A kerekasztal-beszélgetés után Róna András, a Fine Art Rent vállalkozás megálmodója, vezetője mutatta be a TRIBE Budapest Stadium számára kölcsönzött műveit.

A cikk alatti képgalériában további fotók láthatók az eseményről.

Nyitókép: a WING Lemniszkáta térplasztika (forrás: WING)

Lásd még:

A múzeum, a művészet és az építészet esszenciája – Ilyen volt az első ArkForum

Művészet az irodában – szükség vagy lehetőség? – Ilyen volt a legutóbbi ArkForum

Művészeti alkotást minden irodába! – A vizuális komfort is szerves része épített környezetünknek

Modernizmus darabokban – Építészettörténeti pop-up tárlatot hozott létre az Art is Business a WING ingatlanfejlesztő vállalattal és Paradigma Ariadné építészirodával együtt

„Élhető, szerethető és inspiráló városi környezet létrejöttéhez szeretnénk hozzájárulni” – Interjú Noah Steinberggel, a WING elnök-vezérigazgatójával

A művészet összeköt – A WING szerepvállalása a Világszép Kortárs Kapcsolódások programban

Záró állomásához érkezett a WING Liberty – Újabb húszezer négyzetméternyi irodaterület átadásával és egy kortárs műalkotás bemutatásával zárult a fejlesztés.

Lehetséges műtárgyak nélkül is élni, csak velük jobb – A képeket nem lehet a végtelenségig halmozni, ám a bérlés megvalósulásával az eladási kényszer sem olyan nyomasztó.