Magyar Szalon Amszterdamban

2008-ban született az Amszterdami Magyar Szalon. Túl a tizenharmadik születésnapján és több mint száz programon, a koronavírus szorításában is havi rendszerességgel szervezték rendezvényeiket. Irodalom, színház, film, zene, képzőművészet, történelmi beszélgetések, várostörténeti séták, nyelvészeti előadások – sokféle érdeklődési kört szolgálnak ki. Nem a tömegízlést célozzák meg. A magyar kultúra igényes oldalát igyekeznek túljuttatni a magyar határokon.

– Gyerekkoromban kerültem Hollandiába, és szerettem volna jobban ismerni, felnőttkoromban is a sajátomként megtartani a magyar kultúrát. Ezért már az egyetemen is felvettem a latin-görög szak mellett a magyar szakot is. Mert akkoriban még létezett magyar szak a Groningeni Egyetemen – mesél a kezdetekről Alföldy Mari műfordító és szinkrontolmács, a Szalon vezetője. Ma már férjével, Vjacseszlav Szereda műfordítóval közösen találják ki a programokat és irányítják az önkéntes szervezőcsapatot.

Alföldy Mari és Heller Ágnes (fotó: Wim Kersbergen)

Az elmúlt tizenhárom évben havi rendszerességgel szerveztek programokat, így ma már van mire emlékezni. Závada Pál író volt a szalon első vendége. Tizenegy évvel később a fia, Závada Péter költő, drámaíró, zenész tartott performance poetry-t, Lachegyi Máté jazz-zongorista közreműködésével. – Heller Ágnes a halála előtt két hónappal tartott előadást „Van-e jövője Európának?” címmel – emeli ki Vjacseszlav Szereda, akit felesége és barátai csak Szlávának szólítanak. Vendégük volt többek között a Dragomán György–Szabó T. Anna író-költő házaspár, Bálint András, Haumann Petra, Csákányi Eszter, Haumann Péter, Bíró Kriszta, Jordán Tamás, Alföldi Róbert színművész, a HANEM Együttes, Parti Nagy Lajos, Nádasdy Ádám, Lackfi János, Standeisky Éva történész, és még sokáig sorolhatnánk.

Fotó: Szuly Ádám

Visszatérő filmvetítéseiket filmekről folytatott beszélgetések váltották fel az online világban. Budapest Noir, 1945, Testről és lélekről, Kincsem!, Tiszta szívvel – hogy csak néhányat említsünk a legutóbbi filmek közül. Magyar történelmi sétát is tartottak már két alkalommal Amszterdamban. Mert bár kevesen tudják, vannak ott is magyar történelmi vonatkozású helyek. Ilyen helyszín Michiel de Ruyter admirális síremléke az Új templomban (Nieuwe Kerk), Tótfalusi Kis Miklós nyomdász-tipográfus emléktáblája a korábbi nyomdája helyén, ahol híres magyar bibliáját nyomtatta 1685 körül, és Liszt amszterdami fellépésének helyszíne. – Azt az épületet is bemutattuk az érdeklődőknek, ahol az amszterdami polgárok felháborodással fogadták az 56-os forradalom leverésének hírét – fűzi hozzá Vjacseszlav Szereda, a téma szakértője, akinek a nevéhez két könyv is fűződik 1956 kapcsán.

Vjacseszlav Szereda, Alföldy Mari és Nádasdy Ádám (fotó: Wim Kersbergen)

Hamar bővült a célközönség: ma már nem csak a Hollandiában élő magyarok, de a magyar kultúra iránt érdeklődő hollandok is keresik őket. Széles körű holland sajtóvisszhangot keltett a 2020 októberében megjelent kötet, mely magyar szerzők műveit tartalmazza és a Waar woont de haat? azaz a Hol lakik a gyűlölet? címet viseli. A teljesség igénye nélkül: Esterházy Péter, Grecsó Krisztián, Háy János, Bächer Iván, Dragomán György, Péterfy Gergely művei szerepelnek benne.

– A holland médiában a leggyakrabban Magyarország kapcsán az idegengyűlöletről, nacionalizmusról, kirekesztésről szóló, elítélő cikkeket lehet olvasni. Úgy éreztük, fontos megmutatni: a magyar írók alkotásaikban visszatérően szólalnak fel a gyűlölet és a társadalmi igazságtalanságok ellen, kiállnak a tolerancia és a szolidaritás értékei mellett – mondja Alföldy Mari.

Fotó: Wim Kersbergen

A kötetbe a novellákat és esszéket Vjacseszlav Szeredával közösen válogatta. Fontos eredménye lett, hogy a holland médiában számos könyvkritika és recenzió kapcsán jelent meg a tény: magyar írók sokasága szólal meg műveiben a gyűlöletkeltés ellen.

Tavaly októberben újságírók és a fordítók részvételével holland nyelvű, élő és egyben streamelt formában mutatták be a Jurgen Maas Kiadó gondozásában megjelent kötetet. Idén áprilisban a könyv magyar szerzőivel zajlott Zoom-beszélgetés, amelyen több mint nyolcvanan vettek részt. Az angol szinkrontolmácsolásnak köszönhetően számos holland érdeklődő is bekapcsolódott.

Fotó: Wim Kersbergen

A Magyar Szalon az önkénteseknek köszönhetően tud működni. Vezetője, Alföldy Mari maga is önkéntesként irányítja a szalont, egy nagyjából tíz-tizenöt fős csapat élén. Ők javarészt elhivatott magyarok, akik szeretnék Hollandiában is megőrizni a kultúrájukat. Két kivétel van, két holland hölgy, akiket nemcsak a magyar kultúra érdekel, de a magyar nyelvet is tanulják, magyarul beszélő barátaiktól kedvet kapva.

Az Amszterdami Magyar Szalon kizárólag programjai belépődíjaiból és közössége támogatásaiból tartja fenn magát. Szerény költségvetéssel üzemelnek, nonprofit szervezetként, melynek hivatalos formája a holland jog szerinti alapítvány, „stichting”. A koronavírus-járvány anyagi értelemben könnyebbséget jelentett nekik – bár a személyes találkozás öröme elmaradt, ami egy külföldön élő közösség esetében különösen fontos, viszont így nem kellett teremdíjat fizetniük.

Morcsányi Gézával (fotó: Wim Kersbergen)

– Egy spanyol fordítóval utaztam vonaton, amikor elmeséltem neki a Magyar Szalon ötletét. Ő visszakérdezett: „Nincs egy magyar Intézet Amszterdamban, ahol ilyen programokat lehetne tartani?”. Ilyen ugyan nem volt, de ez elindította bennem a gondolatot, hogy milyen helyszínekre lehetne bekopogtatni. Teljesen ismeretlenül írtam az amszterdami Goethe Intézetnek egy emailt, amire szinte azonnal jött a válasz, hogy üljünk le beszélgetni a terveimről. Bérleti díj nélkül kaptuk meg induláskor a helyszínt, csak a portáslány óradíját kellett kifizetnünk. Azóta több igazgatóváltás volt, mi pedig amolyan „régi bútordarabként” mindig ottmaradhattunk. Ma már fizetünk egy képletes bérleti díjat is, de ez kigazdálkodható. A programjaink kilenc eurós belépőjeggyel futnak, ami itt igazán olcsónak számít, fiataloknak hét euró az ár. Célunk volt, hogy a hozzánk érkező magyarországi meghívott művészeket ne „árazzuk be”. Nem fogom azt mondani, hogy az egyik, országszerte ismert művész produkciója ötven eurót ér, a másiké csak tízet, mert kevésbé ismert. Számunkra mind egyformán értékesek, és csak olyat hívunk meg, akinek a produkcióját valóban értékesnek tartjuk.

Spiró Györggyel (fotó: Wim Kersbergen)

Pontos számot nem lehet tudni, de több tízezer magyar él jelenleg Hollandiában, az öt legnépszerűbb kivándorlási célpont között van az ország a magyarok körében. A legtöbben a Rotterdam–Amszterdam–Hága–Utrecht tengelyen telepednek le. A szalon körül az évek során valódi közösség formálódott. Több mint ezerkétszáz ember követi a programjaikat a közösségi médiában, és százan-kétszázan rendszeresen látogatják a rendezvényeiket. Ez a közösség adományaival is segíti a szalon fennmaradását.

– Hatalmas munka lenne cégeket bevonni a szponzorációba, amire nincs energiánk, a pályázatok bonyolult világába sem akarunk belépni – magyarázza a döntést Alföldy Mari, hogy miért nem keresnek további anyagi támogatást. Előfordul, hogy egy-egy cég például magyar borokkal vagy mással támogatja a rendezvényeiket, de a közösség erejére támaszkodnak inkább. – Sokan például süteményt sütnek és elhozzák, kávét, teát is árulunk a programokon, ezek bevétele is az alapítványt gazdagítja. Azoknak, akik sütnek, mindig felajánljuk, hogy kifizetjük a hozzávalók árát, de nem fogadják el, ők így támogatnak minket.

A HANEM együttes (fotó: Szuly Ádám)

Visszatérően szerveznek használtkönyv-vásárokat is. Mert a magyar könyv külföldön válik igazán értékké. Akkor, amikor a könyv árának másfélszeresét kellene kifizetni egy futárszolgálatnak, hogy Magyarországról megrendelve Hollandiába érkezzen a kötet, megtanuljuk, hogy nem is olyan természetes, hogy van. A külföldön élő magyar közösség boldogan vásárol könyveket, gyerekkönyvtől a magas irodalomig, melyeket hagyatékokból, elköltözőktől kap meg általában ajándékba a szalon, és ad tovább alacsony áron, saját bevételét növelve.

További információk a szalon honlapján, valamint Facebook-oldalán.

Nyitókép: Alföldy Mari és Vjacseszlav Szereda (fotó: Szuly Ádám)