Orfeumi esték
by Szele Tamás 2022. Nov 10.

Orfeumi esték

A kényelmes szórakozás fellegvára

Az orfeumok az 1800-as évek végétől a pezsgő társasági élet fényes központjai voltak, ahol a kor neves művészeinek előadását többfogásos vacsora mellett élvezhette a publikum. A későbbi mulatókkal, tánclokálokkal az 1980-as évek végére megszűnt ez a szórakozási forma, ám 2010-ben újrateremtette Az Orfeum. Az egyedülálló intézmény 2022. november 11-én ünnepli tizenkét éves fennállását, ebből az alkalomból kérdeztük tulajdonosát, Marton-Sziklai Ildikót.

Miként jellemezné Az Orfeumot: inkább színház, vagy inkább műsoros szórakozóhely?

Leginkább úgy, hogy mindkettő. Tizenkét évvel ezelőtt azért hívtuk életre ezt a helyszínt, hogy a kényelmes szórakozás fellegvára legyen. Az a hely, ahol kint lehet hagyni a bejáratnál egy-két órára a mindennapok gondjait, ahol bele lehet feledkezni egy minőségi produkcióba, ahol a kulturális élmény mellett gasztronómiai szolgáltatásokat is kaphatunk, mindezt egy különleges és kényelmes miliőben.

Kiváló ötlet a vacsoraszínházi előadás – hogyan jutott eszükbe?

Korábban is találkoztunk már a vacsoraszínház gondolatával, hiszen külföldön, több országban is népszerű. Mi azonban annyiban változtattunk rajta, hogy ez itt nem csak egy étteremben, az asztalok között előadott produkció, hanem valódi színház. Színpaddal, hang- és fénytechnikával, díszlettel, jelmezekkel és nem utolsósorban ismert és elismert színművészekkel. A fogásokat az előadás előtt, a szünetben és a második rész után tálaljuk, így a gasztronómiai szolgáltatás nem zavarja meg a színdarab élvezetét.

Nagy Sándor, Elek Ferenc, Adorjáni Bálint, Marton-Sziklai Ildikó és Fenyő Iván

Mondana pár szót az aktuális programokról?

Novemberben a megszokott színházi előadások és koncertprogramok mellett különleges duettekkel, új programokkal lepjük meg hűséges vendégeinket. Az anyaságot és az apaságot humorosan körbejáró Anyád kínja és Apád füle; a nő és férfi kettősét különlegesen szórakoztató módon bemutató Ágyban párban; az Agatha Christie-rajongók számára kedves Poirot Az Orfeumban vacsoraszínházi produkciókat koncertestek színesítik.

Zenei ősrobbanásra számíthatnak azok, akik Veres Mónika Nika műsorára váltanak jegyet, hiszen a csodás hangú díva vendége Király Linda lesz. Weisz Viktor estjein a magyar könnyűzene nagyszerű dalain kívül a humor is főszerepet kap, főleg most, hiszen ezúttal Sipos Tamással (Irigy Hónaljmirigy) csinálnak valódi házibulit a színpadon. Éliás Gyula fergeteges hangulatú koncertje a funky zene rajongóinak kedvez, a koncertet pedig Dj Antonyo bulija követi. Vendégünk lesz a Swing Girls, a három jól képzett énekesnőből álló énekformáció, mely a swing múlt század korai éveire jellemző varázslatos világába repíti el a hallgatóságot.

A hónap közepén Rómába is „ellátogatunk”, ahol Ennio Morricone zseniális szerzeményeiből és az olasz filmkultúra egyéb fantasztikus témáiból állít össze egy különleges műsort Eliza Bliss elektromos mélyhegedű-művész; a műsor mellett pedig a finom proseccók és borok mellé ízletes olasz ételeket kínálunk.

Amire pedig a legbüszkébb vagyok, az a revüműsoraink válogatásából készült este lesz. Hosszú évek óta igyekszünk életben tartani az egykori revüszínházak varázslatos világát, amikor különleges koreográfiákat bemutató táncosok, zseniális hangú énekesek és látványos jelmezek csillogása varázsolja el vendégeinket. Csupa utazás az Orfeumban egy este. Térben és időben is.

Tizenkét éve tulajdonosa AzOrfeumnak. Mennyit változott ebben a periódusban a kulturális vállalkozások gazdasági mozgástere, mennyiben változtak a lehetőségek?

A mi létünk mindig is egyedi volt. Önerőből működünk nyitás óta. Az elért bevételekből forgatjuk vissza a szükséges összegeket mind a hely fejlesztésére, mind újabb és újabb produkciók életre hívására. Annak pedig nagyon örülünk, hogy van ránk igény.

Az utóbbi években nagyon sok csapás érte a kulturális vállalkozásokat. Hogyan sikerült átvészelniük a világjárványt? Mit tudnak kezdeni a mostani áremelésekkel?

A pandémia miatt másfél évig zárva voltunk. De az állandó kollégák kezét a legnehezebb időkben sem engedtük el. Nem dolgoztunk egy percet sem, de fizetést adtunk nyolc embernek – nulla forint bevétel mellett, felélve az összes tartalékunkat. Mióta újra kinyithattunk, óvatosan építkezünk. Mintha mindent elölről kellene kezdeni. A nézőszám sokszor siralmas volt, de talán most már kezdjük a bezárás előtti időszak telt házas estjeit megközelíteni. Viszont rémisztő minden nyersanyag ára, és a rezsiszámlákon soha nem látott hatalmas számokat látunk. Próbálunk még hatékonyabban gazdálkodni, de az egyetlen, ami a létezésünket fenntarthatja, ha szép vendéglétszámokkal valósulhatnak meg estjeink.

Tisztán üzleti alapú vállalkozásról van szó, vagy kap az intézmény valamilyen pályázati, alapítványi, esetleg másféle támogatást is?

Soha semmilyen kulturális pályázaton nem nyertünk. Pedig nem egyszer próbálkoztunk. Ez a műfaj, amit mi képviselünk most is mostohagyerek. Mindent magunk finanszírozunk. Annyit sikerült elérnünk, hogy egy VEKOP-os pályázat révén vadonatúj eszközökkel szereltük fel a konyhánkat, de ennek semmi köze a kultúrához.

Elek Ferenc

Hogyan látja ennek a különleges műfajnak a jövőjét?

Tudjuk, hogy nehéz idők jönnek, és a szórakozás nehéz időkben luxus. Mégis hiszünk abban, hogy szükség van ránk; hogy szükség van kiváló színművészeink, énekeseink, zenészeink, táncosaink munkájára. Hisszük, hogy kell a színpadi játék, a zene, a tánc öröme, hiszen valahol le kell tenni legalább egy kis időre a mindennapok terheit. Az Orfeum egy varázslatos hely, és bízunk benne, hogy az embereknek mindig szükségük lesz a varázslatra.

Vannak tervei, és ha igen, mit várhat a közönség a jövőben?

Nagyon sok tervem van, hiszen szeretném közönségünk hűségét újdonságokkal megköszönni. A jövő évben két új vacsoraszínházi produkcióval gazdagodunk majd, és rengeteg új koncertet is tervezünk.

Nyitókép: Marton-Sziklai Ildikó

A képek forrása: Az Orfeum

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! 

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! ⮕