Palotai Péter: A répanadrágos fiú beprogramozza a közös jövőt

Több mint 3100 pályamű érkezett az idei JCDecaux novella-pályázatra. Az „Álljon meg egy novellára” legjobb alkotásai az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban várják az olvasókat. A kezdeményezés célja évről évre, hogy a várakozás perceit olvasással töltse meg, és novellákkal tegye színesebbé a mindennapi közösségi közlekedést.

---------------

Szevasz, Tesó, esküszöm a menzás mákosra, míg te surranóban meneteled a hősök útját a laktanyában, én itthon megtaláltam az életem értelmét. Lecseréltem a csőgatyát. Jött helyette egy Ritmo répanadrág, három rongy a körúti Adidas-boltban, a rámenős butikmama ciccegve igazította rám, mintha a sors vasalná a fenekemre. Kifizettem, mert Ildiért bármit, hátha meglátja benne a jövőnk panorámáját, a muskátlis erkélytől a kétkazettás magnóig, ahol a szerelem B-oldalon kopog, recsegésében egyenesen nagyi műfogsora köszön vissza.

Ne mondd, hogy répanadrágra nem lehet jövőt építeni. Osztálykirándulás, pécsi sörkert, a lányok bókolnak, fenékügyben is. Nem én találtam ki, ők mondták, még a csendes Kati is. Úgyhogy az érzelmi befektetés kipipálva.

A kollégiumi szobában aztán megfogtam Ildi kezét, finoman, nem úgy, mint Sanyi, a pasija, ő hentes, neki a kéz csak csülök. Dolgoztam én is, beleraktam a teljes locsolópénzemet a nadrágba, a magnóban keringett a Sztil lávingj ú, bocs a kazettádért, és a tenyerem óvatosan feljebb vándorolt, zárójelben a mellét is, csak jelzésképp. Ildi visszacsókolt, de aztán elhúzódott:

– Várj… ezt nem tudom… így nem.

Közben a szomszéd ágyon Andi és Zoli csókolóztak. Mint amikor a merőkanál beleesik a palacsintás tálba: fröccs, csönd, aztán a jor láv méksz mí fláj szófár övé, jeee-re ragacsossá válik minden.

Ne húzd a szád, Bátyó, Ildi nem a ma, ő a Normafa felőli szél. Ha meglesz a közös jövőnk, úgy rendezzük be, hogy a nappali répasárga (a nadrágom tiszteletére), a falon Scorpions, és lesz egy magnó, amin felvesszük egymás lélegzetét éjszaka, és visszajátsszuk, ha elbizonytalanodnánk. Az előszoba: barna linóleum kagylómintával, hogy eső után se csússzon, parafatábla rajzszögekkel: menetrend, lyukasztott jegy, képeslap a TV-toronyról. A csengő mellé filccel: csak egyszer nyomd. Konyha: kockás viaszosvászon, a tűzhely bal első lángja mindig nagyobb, azt tyúkhúslevesre tartogatjuk. A hűtőn lista: tej, kenyér, szardínia, alma, két puszi – kifogyhatatlan. Mosogatóban citromlé a szagok ellen. Szoba: fenyőágy kockás pléddel, a vitrinben porcelánfácán, sarokban kaktusz, neve Endre, évente egyszer virágzik, pont az évfordulón. A falon térkép, sarkaiban cellux: megtörtént és még-nem utak. A szőnyegen kijelölve egy csóksziget, tenyérnyi földrész, ahol nem lehet félrelépni. Fürdő: a tükrön páravirágok, Ildi középen kört töröl, abban ketten látszunk. Az erkélyen muskátli, a zsinóron zoknik, az övé pöttyös, enyém csíkos, a szél amőbázik.

Reggelre a sors ránk csapta az ablakot: betoppant Sanyi. Nem is toppant, bevonult, akár egy bölléristen a húsünnepre. Azt mondta, nem bírta tovább Ildi nélkül, „hiányzott a lelkemnek”. Ott álltam a répanadrágban, és éreztem, ahogy minden reményem nyársra kerül.

A Misina felé Ildi már Sanyi kezét fogta. Pedig az én nadrágomban több a szív négyzetcentire, mint Sanyi fehér gumicsizmájában valaha. Én úgy képzeltem, ha kicsit tovább ülünk a pécsi sörözőben, és a poharak alá vízkarikák rajzolnak köröket, egyszer csak Ildi megnyomja az utazásunk sárga NYIT-gombját, és beáramlik az összes jövő: Balaton-parti keszeg, a szálka is gyémántként akad meg a torkunkon.

Este a fejemben elindult a BASIC: PRINT \"ILDI” végtelen ciklus. A gép bírná, én nem.

Hétvégén felmentem a Normafára, arra a padra, ahol egyszer már sétáltunk, és kályhaezüst filccel ráírtam: KÁNTOR ILDI. Az N félrecsúszott, mintha bocsánatot kérne, KÁTOR ILDI maradt. Hülye hiba, még azt se tudom rendesen leírni, ami fáj. A „hazug vagy”-ot meg holnap hígítóval ledörzsölöm. Egyszer valaki átfesti, a közterületes vagy az erdész, és ami marad, az egy halvány árnyék lesz a fán, és ha rásüt a nap, a betűk még egyszer felvillannak, ahogy a magnón visszajátsszuk a lélegzetet.

Nyitókép: Palotai Péter (forrás: JCDecaux)

Lásd még:

A megállókban folytatódnak a történetek – Megvannak a JCDecaux novella-pályázatának idei döntősei, a közönségszavazás még két napig tart

„Budapest még nem Párizs, de a művészet itt is egyre nagyobb szerepet kap” – A JCDecaux számára nemcsak a szép városi környezet megteremtése fontos, hanem a fenntarthatóság és a művészetek népszerűsítése is.

„Nem dolgozni megyek be a munkahelyemre, hanem alkotni” – Interjú Jamniczky Tímeával, a JCDecaux Hungary Zrt. vezérigazgatójával

„Nekem Budapest kisvárosok békés együttélését jelenti” – Interjú Grecsó Krisztiánnal