by LHK 2021. Dec 20.

Sodró Eliza „gyógyerejű” hajának útja

A Radnóti Miklós Színház művésze közel fél méternyivel megrövidíttette a haját – a tincsekből paróka készül egy beteg honfitársnőnk számára.

A POSZT-díjjal  (A legjobb 30 év alatti színésznő – A falu rossza, 2017), Magyar Filmdíjjal (A legjobb női főszereplő – A Foglyok, 2020) és Junior Prima Díjjal (2020) kitüntetett színésznő december elején úgy döntött: megválik csípőig érő hajától.

Lovas Rozi és Sodró Eliza az Egy piaci nap című előadásban (fotó: Puskel Zsolt/port.hu)

Lelkileg is fel kellett készülnie arra, hogy másodpercek alatt leválik róla az, ami hosszú-hosszú évek alatt a szó szoros értelmében hozzánőtt. Levágott tincseit mindenképpen jótékony célra szerette volna felajánlani: olyan nőnek kívánta adományozni, akinek – mint fogalmazott – nagyobb szüksége van rá.

Sodró Eliza (forrás: port.hu)

„A nagymamám beteg volt, a gyógyulási folyamat alatt járt kemoterápiára. Emlékszem a pillanatra, amikor felrakott egy parókát. Látszott rajta, hogy ugrott egyet az önbizalma, és jobban esik tükörbe néznie. Főleg ennél a betegségnél nagyon fontos, hogy az ember minél több pozitív érzést találjon magában, ami megerősíti a lelkét, új erőt ad ahhoz, hogy küzdjön a betegség ellen. Ha egy picit tudok segíteni ebben valakinek, akkor már nagyon boldog vagyok” – mondta az RTL Fókusz című műsorában. (A riport a linkre kattintva, a reklámok megtekintése után látható.)

Eliza haját a Curly Hajadományozó Alapítvány vette át. A nonprofit szervezet többek között daganatos betegeknek segít ingyenesen parókához jutni.

A parókakészítéshez legalább negyven centi hosszú tincsek kellenek. Az egy-egy vágásból nyerhető hajmennyiség általában a parókához szükséges tömeg ötödét teszi ki, hozzá kell gyűjteni a többit, ami csak látszólag egyszerű feladat, mert egyáltalán nem könnyű színben és minőségben (a szálak egyenes vagy göndör volta, vastagsága, rugalmassága, hidratáltsága) ugyanolyan hajat találni. Több hónapig, néha több évig tart a megvalósuláshoz vezető út. Annál is inkább, mert minden paróka egyedi, személyre szabott, sok-sok próba után formálódik olyanná, mintha viselője természetes haja volna. Az alapítvánnyal együttműködő parókakészítő, Lávich-Szabó Szilvia művészi fokon űzi mesterségét – jutányos, csökkentett áron.

Forrás: RTL

Régi megfigyelés, főleg a nők körében, hogy akinek egyenes haja van, az göndört szeretne, és fordítva. A szakemberek szerint fontos, hogy a rehabilitálandó betegek parókájába bedolgozott hajak (fentebb említett) jellemzői minél jobban hasonlítsanak eredeti hajuk tulajdonságaihoz, hiszen így otthonosabb érzést nyújtanak. A cél az, hogy egyre inkább visszanyerjék kezeléseik előtti énjük megszokott külső jegyeit is.

Forrás: a Curly Hajadományozó Alapítvány Facebook-oldala

Egy-egy jó minőségű hajzuhatagért hetven-, nyolcvan-, százezer forintot is megadnak a piacon, egy-egy paróka ára pedig kétszáz-, háromszázezer forint. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ugyan kilencven százalékos támogatást ad, sokaknak így is megfizethetetlen. Vértes Róbert éppen azért hozta létre a Curly Hajadományozó Alapítványt, hogy a rászoruló daganatos betegeknek ne kelljen fizetniük érte. Fodor Bettina kuratóriumi elnök kérdésünkre válaszolva elmondta: a fodrászatokban levágott fürtök jelentős része sajnos nem hasznosul, mert a fodrászok többsége még nem fogta fel, illetve nem érdekli őket, hogy a haj értékes dolog. Ebbe az is belejátszik, hogy a paróka céljára szánt tincsek szakszerű levágása precizitást és mintegy másfél órás pluszmunkát igényel, amit nem szívesen áldoznak rá. Egyszerűbb, ha a haj a kukában landol. Pedig sok ember lelki – és ezáltal testi – felépülését segíthetné.

Forrás: A Budaörsi NŐ Facebook-oldala

Mindemellett szerencsére egyre többen értesülnek az alapítvány létezéséről, és adományozókként, valamint hajszobrászokként támogatják a kezdeményezést. A legadakozóbbak a kismamák, a fiatal lányok, továbbá a rocker fiúk – lám, a zord külső sokszor szociálisan érzékeny bensőt takar –, de érett, felelősségteljes férfiak, családapák is felajánlják a hajukat.

Forrás: A Budaörsi NŐ Facebook-oldala

Budaörsön 2021 márciusában tartották az első hajadományozó ünnepséget. A Budaörsi NŐ közösség 2020-ban vállalta, hogy végrehajt tíz jó cselekedetet. Ennek első állomása volt a hajadományozás, aminek az volt a lényege, hogy a Curly Alapítvánnyal együttműködve adományokat gyűjtöttek, és olyan daganatos betegeket kerestek, akiknek valódi hajból készült parókát adhatnak.

Fotó: Mohácsi János

Sodró Eliza adományát – ha az idei karácsonyra nem is ér célba –, remélhetőleg mielőbb viszontlátjuk egy hölgy gyógyító hajkoronájaként.

További információk a Curlyről ITT és ITT.

----------------------------------------

Sodró Eliza 2015-ben végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán. Az elmúlt években olyan produkciókban láthattuk, mint Az ajtó, az Egynyári kaland és a Tóth János. 2016-tól a Radnóti Színház társulatának tagja. 2020-ban csatlakozott A mi kis falunk szereplőgárdájához, ő alakítja Pali bácsi lányát, Sacit.

A nyitókép forrása: port.hu

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!