by artisbusiness.hu 2022. Oct 29.

Tizenhét év a szélsőséges művészet képviseletében

– Christian Berst galériája, az art brut művészek mecénása

A Galerie Christian Berst alapító-tulajdonosával az Artnet beszélgetett annak apropóján, hogy a közeljövőben két kiállításon is jelen lesz egy-egy művészük képviseletében.

A párizsi Galerie Christian Berst Art brut (forrás: christianberst.com)

Az art brut kifejezést először Jean Dubuffet használta, ezzel egy olyan művészeti osztályt azonosított, amely az „art culturel” (kulturális művészet) általa meghatározott keretein kívül működik. Manapság ide szokták sorolni az agresszív hatású műveket és a pszichiátriai betegek alkotásait is. Egyes művészettörténészek azonban a primitív népek és a gyermekek műalkotásait is a kategória részének tekintik.

Jean Dubuffet a graffitival és plakátokkal terhelt párizsi falakból merített ihletet, sajátos technikájával másfél évtizedig alkotott. Földből, homokból, festékekből és egyéb anyagokból hozott létre egy domborműszerű felületet. Erre az alapra aztán vonalakat karcolt, melyek alakokká álltak össze.

A Christian Berst Art Brut 2005 óta működik, az elmúlt tizenhét évben híressé vált a saját területén. A párizsi galéria célja mindig is az art brut művészek képviselete volt, és működése alatt bebizonyította, hogy a műfaj ma is olyan erős és releváns, mint amikor Dubuffet először azonosította. A tizenötödik évforduló alkalmából a galéria új térrel bővült, a The Bridge (A Híd) célja, hogy kapcsolatot keressen az art brut és a többi alkotói kategória között. Ennek érdekében évi hét alkalommal lehetővé teszi vendégkurátorok számára, hogy kifejezzék saját elképzelésüket arról, milyen módon történhet meg ez a kapcsolódás.

Christian Berst a beszélgetés során elmondta, hogy a galéria megalapításának ötlete szinte a semmiből jött. Bár a művészetek nagy kedvelője volt, erről a konkrét ágról nem sokat tudott, leszámítva Dubuffet írásait. Azonban egy bő évtizeddel azután, hogy felfedezte az art brutot, nyilvánvalóvá vált számára, hogy hiába váltanak ki ezek az alkotások erős hatást nézőikben, a galériák termeiben szinte soha nem találkozni velük.

Eric Benetto: The meditoration of the nun antonia, 2017 (forrás: christianberst.com)

Beszélt arról is, hogy mára ez a kategória „ott van a művészetek térképén”, láthatunk ilyen alkotásokat nemzetközi kiállításokon, például a Velencei Biennálén, olyan neves múzeumi tárlatok részét képezik, mint a Pompidou Központ és a Metropolitan Művészeti Múzeum, illetve rendszeresen találkozhatunk velük árveréseken is.

Alberto Cadi: Cím nélkül, 2015. (forrás: en.redcollectors.com)

Az interjú során érintették a Christian Berst nevével fémjelzett galéria következő két bemutatóját is, a Paris + by Art Basel vásáron Éric Benetto alkotásait prezentálják, a következő hónapban a Paris Photo-ra pedig Alberto Cadi műveit viszik.

A teljes interjú (angol nyelven) ide kattintva olvasható.

Nyitókép: Christian Berst (fotó: Jean Picon/lejournaldesarts.fr)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!