by artisbusiness.hu 2024. Jun 03.

Tízéves a Paloma Artspace

Május utolsó délutánján minden a Paloma történetéről és a házat lakó tervezőkről szólt.

Az Astoria és a Ferenciek tere között félúton, a Paloma Artspace (korábbi nevén Paloma) elérkezett a 10. születésnapjához. E jeles alkalomból május 31-én délután minden a Paloma történetéről és a most házat lakó, körülbelül hetven hazai tervezőről szólt. Az esemény alatt az érdeklődők beleshettek a stúdiókba, részt vehettek színtanácsadáson, és háztörténeti sétán ismerhették meg ezt a különleges épületet.

Forrás: Paloma ArtspaceForrás: Paloma Artspace

A belvárosi Wagner ház ugyanis több mint százéves, az 1980-as évekig a Paloma áruháznak adott otthont. Itt, az épület földszintjén és első emeletén működik 2014 óta Budapest egyik meghatározó alkotóközössége. A kulturális és alkotó-tevékenységet összefogó projekt 2014-ben Paloma néven indult, 2023-ban frissítő átalakítások kapcsán a név is megváltozott, immár Paloma Artspace néven folytatja a életútját.

A régi bérház földszintjén és első emeletén található Room 01–14 számozású, külön bejáratú kis műhelyekben, bemutató termekben hazai tervezők alkotásai találhatóak. Ezek egy része itt is készül, más részük a közönséggel való találkozásra vár. A hely különlegességét adja, hogy az apró kis terekbe belépve közvetlenül az alkotókkal ismerkedhet meg minden látogató. A kisebb-nagyobb szobákat egy hangulatos, fedett árkádsor köti össze.

Forrás: Paloma ArtspaceForrás: Paloma Artspace

A születésnap egyik legizgalmasabb programja kétségkívül a divatbemutató volt. A tervezők ruháit, kiegészítőit önként, a legeltérőbb korosztályból jelentkező, különböző testalkatú, fantasztikus, a szó legnemesebb értelmében vett hétköznapi nők viselték – reflektálva az alkotóház hitvallására, miszerint a tervezőknek is a valóságot kell képviselniük.

Ha lemaradtunk volna a tizedik születésnapról, akkor sem kell aggódni, az alkotóközösség szívesen látja az érdeklődőket: a nyitvatartás mellett rendszeresen szerveznek különböző tematikus programokat, workshopokat, vezetett sétákat ezekről a honlapon tájékozódhatunk. 

Nyitókép: Paloma Artspace

Lásd még:

A szenvedély kulisszái mögött – Beszélgetés Virág Judit és Törő István galériatulajdonosokkal

"Közösséget szeretnénk teremteni magunk körül. Kortárs művészeti közösséget" – Beszélgetés Berger Annával

 

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!