Új látásmód – komplex és humanista gondolkodás

Az elmúlt években jó néhány orvos művésszel készítettünk interjút. Majd' mindegyikük kiemelte a művészet gyógyító erejét, valamint azt, hogy az orvoslásban igen nagy szerepe van a doktorok érzékenységének, amit a művészetekkel való szoros kapcsolat alapoz meg a legjobban.

Ezúttal Buda Béla pszichiáter (1939–2013) Műalkotás, műélvezet, műgyűjtés – az orvos szempontjából című, honlapján is olvasható tanulmányát idézzük. A személyes hangvételű írás sajátos, elgondolkodtató szemszögből vizsgálja a produktumok létrejöttét, befogadását és birtoklását.

Harmadik rész (az első rész ITT, a második ITT olvasható)

Ha arra a kérdésre kell választ adni, mit jelent, jelenthet a művészet az orvosnak, legalább analógiásan, metaforikusan érzékeltetni lehet azt a képet, ami bennem kialakult (és amit azért elég jól alá tudnék támasztani társadalomtudományi, illetve kommunikációelméleti nézőpontból is). Ezt szisztematikusan nehéz lenne röviden leírni. A medicina – különösen ma – természettudományos és racionális terület. A jól szocializált orvos ezt a látásmódot, szemléletet, mentalitást sajátítja el. Ez szinte kizárólagosan „balféltekei” (már ha jobbkezes valaki).

Így a holisztikus gondolkodás, az empátiás megértés, a szubjektív érzékenységek, érdeklődések, preferenciák óriási tartományai kiszorulnak az orvosok lelkivilágából. Ez sok szempontból gyengíti, szegényíti a ma orvosát.

Mintegy elvágja az „ars medicinae” (az orvoslás művészete) hagyományától, vagyis a gyógyítás kultúr-, illetve eszmetörténeti hátterétől. Leszoktat a megismerés és a gondolkodás komplex modelljeiről, amelyek az orvos számára valószínűleg nélkülözhetetlenek, például az anaforális (visszakövetkeztető) és kontextualizáló látásmódról, a készségről a képi és metaforikus összefüggések megsejtésére – és ezáltal az alkalmasságra, hogy a szokott természettudományos induktív, lineáris, digitális ismeretanyagon túl is tekinthessünk, hogy az ismeretlenről legalább hipotéziseink lehessenek (amelyeket természetesen majd – „leg artis”, a művészet törvénye, a mesterségünk szabályai szerint – validálnunk kell).

Keresztes Zoltán pszichiáter, fotográfus alkotása

A „jobbféltekei” megközelítés nélkül – talán a manuális szakmákat kivéve – elégtelen a gyógyítás, és ezt nem is vehetjük észre, itt ugyanaz a helyzet, mint az ismert anekdotában: Leuwenhook barátja műfogsorát találmányával, a mikroszkóppal szemlélve álmélkodott, hogy a másik szájában valóságos állatkert lakozik, és az nem is tud róla… Emberi relációk, narratívák, értékek, szimbólumok, történeti „szövegkörnyezetek” bontakozhatnak ki az orvos számára a művészeti élmény, a műtárgy, a műalkotás segítségével, és erre az orvosnak professzionálisan is, de emberileg is szüksége van. Például azért, mert a lelkület egyoldalú racionalitása a munka sokféle érzelmi megterhelése miatt veszélyeztetetté, „rizikószemélyiséggé” teszi – lásd „humores”… [A humor eredeti jelentése: nedv, a szerző az alkoholizálásra utal –  a szerk.] Mindez nem önmagától születik meg, ez diskurzusok, kapcsolatok, szuggesztív helyzetek, sajátos hangulatok (tehát társaslélektani körülmények) nyomán alakul ki, az életfolyamatban, a szakmai szocializáció során. Ám ha a „mozdony füstje megcsap” valakit, ha erre az életszférára rátalál, akár családja tradíciói folytán, akár saját sorsának sodrában vagy örvényeiben, sokat kaphat, sokat tanulhat és lényében is sokat változhat.

Ha valaki szépirodalmi, szinte misztikus leírásban akarja mindezt megközelíteni, annak ajánlom Andrzej Szczeklik krakkói belgyógyász csodálatos könyvét, amely nálunk is, mint egész Európában óriási siker volt (de úgy látom, talán nem eléggé az orvosok körében…): Katharszisz. A természet és a művészet gyógyító erejéről (2005. Európa, Budapest). Ez a könyv meggyőzően érvel a mellett, hogy a művészet mindig jelképes megoldásokat kínált az élet bajaira, amelyek miatt már az ókorban is orvosokhoz fordultak az emberek. És az orvos már akkor tudott gyógyulást, megnyugvást, aktiválást közvetíteni, amikor még igazi terápiás eszközei nem voltak. Csak segített a betegnek, a szenvedő embernek visszakapcsolódni a természeti élmények és a spirituális, kulturális jelképek világához.

Keresztes Zoltán pszichiáter, fotográfus alkotása

Most ide kellene monográfiányi érvelés, de ehelyett csak deklarálom: aki tudja, mit ábrázol a műalkotás, mit akarhatott a művész, milyen korszakban és eszmetörténeti keretben keletkezett a mű, és az utókor a különböző szakaszaiban hogyan értelmezte és értékelte, az eszmélődik, az érez, annak beszélnie kell erről, mint ahogyan a keresztény misztikusok szerint a „epifania”, az isteni megjelenés is kommunikációra serkent. Aki mond, annak mondanak is, kérdést, reflexiókat, más ember élményeinek inputját is kapja, és ebben a különös, gazdag világban mélyebbre merülhet. Nem kell közben elköteleződnie, csinálhatja dolgait. De a felmerült fogalmak, asszociációk kvázi misztikus síkján maradva lehet mondani, hogy áldott az, aki előre hatol egy műtárgy megértésében, aki mind több összefüggést tud felfogni és mások számára megfogalmazni belőle, aki a műtárgy köré tudja vizionálni a szükséges különböző, de elsősorban mindenképpen kultúr-, eszme-, vallás-, művészettörténeti összefüggéseket. Aki átéli a műtárgyban való feloldódást, a Csíkszentmihályi által leírt „áramlás” (flow) hangulatát, a feltámadó érdeklődés nyomán tartós involvációt (Horatius „totus in illis”-nek, a teljes beleolvadásnak nevezte ezt az állapotot), a gyűjtés személyességét, a vágy és a ragaszkodás regresszióját, az értékválasztás különös dilemmáját (hiszen a műtárgy megszerzése személyes döntés, és ettől kezdve a kötődés különös és egyéni),

az emberileg is gyarapodik és orvosi fejlődésében és munkájában is több, mint csak úgy, önmagában, med. univ.-ként vagy fél tucat szakorvosi cím birtokában.

Árnyalatok, szintek, élménymodalitások, felhasználási módok, dialógusok sokfélesége tartozik ide. Amikor csak utal az ember valami nagyon bonyolult dologra, akkor a reformkori szellem azt a mondást diktálja: sapienti sat. [A bölcsnek elég (nincs szüksége bővebb fejtegetésre) –  a szerk.] E témakörben azonban nem a bölcsre kell utalni, hanem az érdeklődő gyermekre, a keresőre és botladozóra, a korábbi tudatlanság és élményzártság ködében felvillanó perspektívára találóra. Igen, itt sajátos univerzum rejlik, amire érdemes figyelni!

* Buda Bélát kutatóként az alkoholizmus, az öngyilkosság, a kommunikáció, a szociálpszichológia, a személyiségfejlődés és a művészet gyógyításban betöltött szerepe foglalkoztatta. Számos művész, illetve művészettel határos területen dolgozó páciense is volt.

-------------

Lásd még:

Műalkotás, műélvezet, műgyűjtés – az orvos szempontjából

„Világok tárultak fel előttem, ahogy a művészetekhez közelebb kerültem”

A bennünk kiszínesedő képek

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Buda Béla (forrás: life.hu)