
Kulturális sokszínűség és büszkeség: a hotel, ahol a múlt velünk él
– A müncheni Deutsche Eiche szálloda
Nyári autós túrám után újra lehetőségem adódott, hogy Münchenbe utazzak: ezúttal a Mercedes-Benz vállalati gyűjteményének vezetője, Anne Vieth hívására érkeztem. A cég 2025. január 24-én nyitotta meg Prototype című kiállítását a város fontos helyszínén található szalonjában. Ha már utaztam, természetesen más művészeti programot is terveztem, de mindenekelőtt szállásra volt szükségem: ezúttal a hét és fél órás vonatút után egy vagány, 1864 óta üzemelő, már-már kulturális intézménynek is mondható, fontos társadalmi szerepet is betöltő szállodában pihenhettem. A Deutsche Eiche az elmúlt évtizedekben vált a város egyik maghatározó jelképévé és közösségépítő intézményévé, miközben az épület minden négyzetméterén művészeti kapcsolódásokat fedezhet fel az oda látogató.
Rainer Werner Fassbinder, Donna Summer, Freddie Mercury, Nastassja Kinski, P!nk, Günter Grass és Jean Paul Gaultier – néhány alkotó, akik nem csak Németország, hanem a világ kulturális életét is alakították, és itt szálltak meg, fogyasztották az autentikus bajor konyha remekeit, és itt ünnepelték bemutatóikat is. Mindannyiuk számára fontos helyszín volt a Deutsche Eiche.
Freddie Mercury emlékét őrző tábla a hotel épületén (forrás: Deutsche Eiche)
A hotel három csillag superior besorolásával és több turisztikai díj elnyerésével szakmailag is kiváló pozíciót foglal el München idegenforgalmában, számomra mégis a helyi társadalom és a kulturális szféra életébe való beágyazottsága volt a legszembetűnőbb.
Egy kis történelem
Az 1830-as években München ezen területe már városias jelleget öltött. A bajor uralkodó, I. Lajos egyik kedvenc építészéről, Gärtnerről nevezte el a közeli teret, ahol ma Németország egyik legfontosabb színháza, a Gärtnerplatz Theater áll. II. Lajos, miután a németek a XIX. század végén megnyerték a franciákkal vívott háborút – a nemzeti identitás erősítése érdekében –, minden nyilvánosházat, amelyben italt is mértek, a bajorok egyik legfontosabb jelképeként is ismert fáról Deutsche Eichének, azaz Német Tölgynek neveztetett el. A XXI. századra a szálloda mellett már csak egy ilyen eredeti létesítmény létezik – München külvárosában.
A Deutsche Eiche 1928-ban nyitotta meg első két szobáját. 1993-ban a szálló új tulajdonosokhoz került, akik azóta is gondoskodnak a karbantartásáról és folyamatos fejlesztéséről.
A Deutsche Eiche épülete (forrás: Deutsche Eiche)
A Deutsche Eiche szerepe a helyi közösségi életben
Az intézmény évtizedek óta jó kapcsolatot ápol a művészvilággal, nem meglepő tehát, hogy a nemzetköziség, a szabad gondolkodás, az elfogadás és a befogadás szemlélete érezhető a házban. Az itt megszállók találkozhatnak az LMBTQ-világ kapcsolódásaival, például Németország második legnagyobb, csak férfiaknak fenntartott szaunájával, az évente kétszer is megszervezett utcafesztiváljaival és a valóban szabad légkörével. A több tucatnyi nációból érkező munkatársak mindegyike mosolygós és segítőkész, kiválóan beszélnek angolul és egyéb nyelveken.
A városi séták egyik megállójaként is működő hotel lobbijában kialakított háztörténeti kiállítás több évtized eseményeit meséli el. Ottjártamkor jó néhány nemzetközi turistacsoport hallgatta figyelmesen az előadásokat.
Néhány javaslat a Deutsche Eichét felkeresőnek:
|
Őszintén mondhatom, hogy a hotel értékeinek megismerése sokat segített, hogy megértsem, milyen helyet foglal el München a német kulturális identitásban. A szálloda éttermében vacsorára elfogyasztott finom rántott hús pedig bizonyíték arra, hogy a helyi séfek ugyanolyan kiválóan értenek a gasztronómiához, mint a többi kedves kolléga a maga területéhez.
A hotel rooftopja (forrás: Deutsche Eiche)
Vacsora közben a hotel – magyar felmenőkkel bíró – ügyvezetőjét, Roger Holzapfelt hallgatva értettem meg, hogy bár ez a munkakör egy megállás nélküli (és sok örömmel is járó) feladat, de a Deutsche Eiche nem csupán turisztikai helyszín, hanem egy valódi értékekben gazdag, közösségformáló entitás is München szívében.
Jövök még!
További információk ITT.
Nyitókép: A Deutsche Eiche cégére (forrás: Deutsche Eiche)
Lásd még:
„A művészet a társadalom tükre” – Anne Vieth a Mercedes-Benz Művészeti Gyűjteményről
A bajor érték- és élménycunami – München 48 órában
Hogy lehet valami ilyen szép? – Salzburg egy napban
Bonn: egy volt főváros értékei – Látogatás a Deutsche Telekom gyűjteményében
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!