1. évad 11. rész
Palya Bea énekes, dalszerző.
A videó ide kattintva érhető el.
„Mindig is az volt a célom, hogy énekesnő legyek.”
Az Art is Business 2021 tavaszán indult videóinterjú-sorozata bemutatja, hogyan tud az üzleti és a művészeti közeg mindkét fél számára előnyös kapcsolatot teremteni. Borbás Gergő színész olyan meghatározó alkotókkal, cégvezetőkkel, mecénásokkal és kulturális szakemberekkel beszélget egy kávé mellett, akiknek fontos a vállalati és a kulturális szféra összekapcsolódása.
Az első évad záró epizódjában Gergő Palya Bea énekes, dalszerző, tréner otthonába látogatott. Bea Bagról származik, a gimnáziumot és az egyetemet Budapesten végezte. Mindig is életének része volt az éneklés és a tánc. A ’90-es évektől kezdve több zenekarban is szerepelt, a mai napig aktívan zenél. 2002-ben Párizsban tanult a Francia Intézet ösztöndíjasaként. Hazatérése után megkezdte szólókarrierjét, és nem sokkal később megalapította saját zenekarát.
Sokoldalú előadó, azonban a népzene áll hozzá a legközelebb. Magyar, cigány, bolgár népzenén nevelkedett, de más népek zenéjéről is tanult. Sokat lép fel itthon de szerepelt külföldön is, többek között New Yorkban, Londonban, Amszterdamban és Szapporóban.
A széles körben elismert és díjazott művészt Gergő arról kérdezte, mikor döntötte el, hogy énekesnő akar lenni, hogyan alakult korai karrierje. Szóba került az is, hogy miként került Budapestre és mióta tekinti magát zenésznek.
Beszéltek arról, hogy miért szükséges egy énekes számára brandjének tudatos építése és miért jobb, ha van egy menedzsment mögötte, amely a fellépéseket, a gázsit intézi. Bea elmondta, miért gondolja elengedhetetlennek a forprofit szemléletet a sikeres művészeti tevékenységhez, és milyen együttműködéseket tart gyümölcsözőnek.
Beát lakásában festmények, hangszerek, lemezek veszik körül, egyik legfontosabb műtárgya mégis egy mamutagyar, a beszélgetésből azt is megtudhatjuk, hogy miért.
A videót 2021. július 15-én publikáltuk a YouTube-on.
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!