Híreink

The Space
– Contemporary Art Gallery and Management

Az én országom – Az én országom?
Egész estés dokumentumfilmet készített a Recirquelről az ARTE európai kulturális tévécsatorna.

„A kudarc elkerülhetetlen része a sikernek”
– Beszélgetés Csorba Anita cégvezetővel

Magánmúzeum a felújított Kőrössy-villában
Szabó András: „Nem lehet valaki sikeres vállalkozó közösségi küldetéstudat nélkül.”

A Katona József Színház és a Mastercard zöld tippjei
– Szórakoztató videósorozat a környezettudatosság jegyében

3. évad 10. rész
– Videóbeszélgetés Jaksity György közgazdásszal

Új utakon a nemzetközi jelenlét erősítése felé
– Interjú Valkó Margit galériavezetővel
 (1).jpg)
Indul a Bánkitó Fesztivál
Mintegy nyolcvan zenei program, válogatás az év legfrissebb független színházi előadásaiból, képzőművészeti, tudományos, családi és gyerekprogramok.

A közösség ereje
Több mint három és fél ezer adományozó fogott össze az Átrium Színház megmentéséért.

Egy ház tűzfalán örökítették meg A Pál utcai fiúk híres jelenetét
Nemecsek Ernő a Corvin Sétány mentén gurítja az üveggolyót.

FILC, ahol a nézőket vendégül látják
– Fischer Iván Lakásszínháza

Ha követjük Verdit és Fischert, szebb hely lesz a világ
„Feladatom, hogy segítsek a kevésbé szerencséseknek” – vallja Fischer Ádám.

