Híreink

A mecénás házaspár, akik több mint 72 milliárd forint értékű gyűjteményt ajándékoztak egy múzeumnak
– A Shirley házaspár oktatási programok és kutatások létrehozását is kezdeményezi a Seattle-i Művészeti Múzeumban

Da Vinci és Mozart is Holdra száll Jeff Koons szobraival
– A világhírű művész százhuszonöt alkotása tart most az égitest felé

Mesék, táncok és groteszk jelenetek – Az Art is Business e heti kulturális ajánlója
A Mai Manó Ház kiállítását, a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyeit, a Cseh Filmkarnevált és a Hiperkarma koncertjét ajánljuk ezen a héten.

Március végéig lehet pályázni az idei Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjprogramra
– A pályázatokat a Háy János, Krusovszky Dénes, Mácsai Pál, Nagy Gabriella és Turi Tímea alkotta szakmai zsűri bírálja el.

Megfizethető áron kerül aukcióra az egyik utolsó magánkézben lévő Michelangelo-mű
A művész egy márványtömbről készített rajzának értékét mindössze 6-8 ezer dollárra (2-3 millió forint) becsülik.

Giotto alkotásaival ünnepli ötvenedik születésnapját a római repülőteret üzemeltető vállalat
A repülőtér középpontjában elhelyezett három művet szeptemberig nézhetik meg a látogatók.

Világhírű freskó restaurálását finanszírozta a Ferrari
Az olasz luxusautó-gyártó 300 ezer euróval (több mint 116 millió forint) támogatta az Assisi Szent Ferenc-bazilikában található Cimabue-freskó felújítási munkálatait

Egy kritikus hangvételű történet a mai magyar valóságba ágyazva
– Február 15-től látható a mozikban a Nyersanyag című film, amely a STEREO AKT és a Filmfabriq koprodukciójában készült.

788 millió forintnyi dollárt fizettek egy ritkaságnak számító reneszánsz anatómiai könyvért
A művet 2007-ben egy nyugdíjas kanadai orvos mindössze 14 ezer dollárért (ötmillió forint) vásárolta meg egy aukción.

Peller Károly: Aki színházba fektet, annak személyes kötődése van a műfajhoz
Peller Károly az Operettszínház elismert tagja már 25 éve.

Bálint Dóra: A kedvenc
A 2023-as Álljon meg egy novellára! pályázat döntőbe jutott írása

Február végéig lehet jelentkezni a Telekom Electronic Beats pályázatára
A legjobb dalokból elkészülő triplalemezes válogatás valamennyi jelentős streaming platformon elérhetővé válik