A Kultúrbrigádnak egészen biztosan ez az utolsó évada az Átriumban

2024 nyarán befejezi színházi tevékenységét az Átrium színházat üzemeltető Kultúrbrigád csapata. Bár az előző évadot a közösségi kiállás még megmentette, úgy érzik, nincs remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassák tovább a munkát. A döntés okairól, illetve a A végjáték évadáról és jövőbeni terveikről Zsedényi Balázs operatív igazgatót kérdeztük.

Zsedényi Balázs (fotó: Gordon Eszter)

A színház oldalán megjelent közleményben megköszönték az épület tulajdonosainak, hogy „nagylelkűen rendelkezésükre bocsátották az épületet”, a hírek azonban arról szólnak, hogy bezár az Átrium. Tegyük helyre: mi ér véget 2024 nyarán?

Az Átrium épülete magántulajdonban van. Minket, a Kultúrbrigád csapatát, a tulajdonosok kértek fel hat évvel ezelőtt a színház üzemeltetésére. Az évad végével mi befejezzük színházi tevékenységünket az Átriumban. A tulajdonosoknak kifejezett igénye, hogy az épület nyitva maradjon, és azután is valamilyen kulturális tevékenység történjen benne. Ennek a formájáról mi még nem tudunk érdemben semmit. A félreértés abból adódhatott, hogy a közönség a mi alkotóközösségünk szellemiségét, a társulatunkat, az előadásainkat azonosította az épülettel, hiszen már tíz éve vannak itt a produkcióink. Egy biztos: a Kultúrbrigád csapatának, a jelenlegi színházműhelynek az Átriumban egészen biztosan ez az utolsó évada.

Fotó: Mészáros Csaba

Mik voltak azok a kulcsfontosságú tényezők és okok, amelyek a döntéshez vezettek?

A probléma a tao megszüntetésében gyökerezik. Amikor elkezdtük üzemeltetni az Átriumot, azt gondoltuk, hogy a társaságiadó-kedvezmény nyújtotta támogatásokkal kiszámíthatóan lehet tervezni. 2018 januárjától novemberéig azzal számoltunk, hogy a jegybevételünk után igénybe vehető taotámogatás a rendelkezésünkre fog állni. Ez ráadásul egy utófinanszírozó rendszer volt, tehát tizenegy hónapot úgy csináltunk végig, hogy azzal számoltunk: van még 80 százaléknyi pénzünk, csak majd később fog bejönni. És akkor kiderült, hogy nem fog bejönni. Ez volt az első alkalom, amikor nagyon át kellett szervezni a működésünket. Akkor még voltak olyan ígéretek, hogy akik tisztességesen dolgoztak, azok nem járnak majd rosszabbul az új rendszerben. Nem így történt. Elvileg 220 millió forint támogatás járt volna nekünk, ehhez képest 70 millió forintot kaptunk a kompenzációs rendszerből. A 2019-es évet még megpróbáltuk így végigcsinálni, de aztán jött a Covid, ami újból teljesen felforgatta a működésünket. A minisztériumi pályázaton akkor nyertünk 17 millió forintot, de ez értelmezhetetlen összeg a színház fenntartásához. A kérelmeket, amiket beadtunk, nem bírálták el, hagytak minket reménykedni, hogy tartsunk ki az utolsó pillanatig. Nem tudtuk megvárni azt a pillanatot. Tavaly nyárra már világossá vált, hogy ilyen körülmények között ezt nem tudjuk tovább csinálni.

Ekkor azonban olyan csodálatos összefogás történt az Átrium megmentésére a közönség részéről, ami példátlan.

Igen, a közönség megmentett minket, és általa esélyt kaptunk, hogy a Covid után, a poszt-Covid után, a tao megszüntetése után, a nulla forint állami támogatás után, a kivéreztetés után életben maradjunk. Átgondoltuk újra a működésünket, és azt mondtuk, hogy jó, úgy talán meg tudjuk csinálni, hogy januártól felemeljük a jegyárakat, nagyságrendekkel több előadást játszunk, és megnézzük, ebből mi jöhet ki.

És mi jött ki?

Az, hogy fullra járatva a repertoárt és az erőforrásokat, Magyarország gyakorlatilag legdrágább prózai színházaként is csak a nullán vagyunk. Ez azt jelenti, hogy így a gázsiktól a jogdíjakon át a bérekig mindent ki tudunk fizetni, de már új saját bemutatót nem tudunk tartani. Ez így hosszú távon fenntarthatatlan. Mert mi van, ha elmarad betegség miatt egy előadás, vagy jön egy csőtörés? Az utóbbi bemutatóinkat már csak önkormányzati segítséggel tudtuk megcsinálni, de ez sem fenntartható helyzet. Óriási felelősség nyomja a vállunkat, hiszen nem csak az előadásokért, hanem azért a fantasztikus csapatért is felelősek vagyunk, akik velünk együtt a vállukon viszik a színházat. Ahogyan a közleményben is írtuk, nálunk egy ember három helyett dolgozik, itt 25 ember végzi el az a munkát, amit egy kőszínházban körülbelül 70-90. A jelenlegi helyzet szakmailag és emberileg is fenntarthatatlan.

Fotó: Walton Eszter / margitnegyed.hu

A döntésük akkor azt is jelenti, hogy ennek a 25 embernek megszűnik a munkahelye.

Ennél eggyel durvább a helyzet. Ennyi ember dolgozik közvetlenül a színházban, de száznál több kolléga van, akinek az egzisztenciája részben vagy egészben az Átriumtól függ. Csak Az Őrült Nőkben van 30 fellépő, és 24 előadást tartunk repertoárunkon. A díszleteket is fel kell építeni, azokat valakiknek be is kell cipelnie, hangosítók, világosítók, fodrászok, titkárság, jegyszedők és sorolhatnám tovább, kiknek a munkája van a háttérben. Ezért is döntöttünk úgy, megcsinálunk még egy évadot, hogy mindenkinek legyen ideje gondolkodni a hogyan továbbról – nekünk is –, és ne úgy legyen vége, ahogy Magyarországon sokszor előfordul: holnap kihúzzák a lábad alól a talajt, és oldd meg.

Az elkövetkező évad az utolsó lehetőség a közönségnek, hogy részt vegyen a színház életében. Milyen terveik vannak erre az évadra, és milyen módon szeretnék méltóképpen megköszönni a hűséges nézők támogatását és jelenlétét?

Amikor az idei évadot terveztük, még nem úgy készültünk, hogy ez lesz az utolsó. Éppen ezért nincs kidolgozott tematikánk vagy marketingtervünk, amit A végjáték évadára húztunk volna fel. Azt nyilván tudtuk, hogy a működés ebben a formában nagyon-nagyon nehezen fenntartható, de rengeteget elemeztünk és beszélgettünk, mielőtt a döntés megszületett. Azt tudjuk, hogy lesz két bemutatónk, az Anya csak egy van című monodráma, amit szeptember elején mutatunk be, a másik pedig a Holt költők társasága Bányai Kelemen Barnával. Emellett biztosan szervezünk majd olyan alkalmakat, ahol a közönséggel más formában is találkozhatunk.

Vannak konkrét terveik már az Átrium utáni időkre, vagy bármilyen elképzelés a folytatásról?

Az biztos, hogy amit az elmúlt tíz évben koncepciózusan építettünk, az megszűnik, nem lesz többé. Nem az a helyzet, hogy van egy B tervünk, vagy majd befészkeljük magunkat valami tutiba.

Nem is gondolkodnak azon, hogy ezt az egészet valahol máshol folytassák?

Erre most nem látunk semmi esélyt. Nyilván nem fogunk elugrani a lehetőség elől, ha szembejön valami. Mi színházat szeretnénk csinálni, ehhez értünk, erre tettük fel az elmúlt 15 évünket, azon vagyunk, hogy ennek a formáját megtaláljuk.

Fotó: Lakatos Péter

Ha készülne egy emlékkönyv az Átriumról, ami megörökítené a legszebb személyes emlékeket, ön mit írna bele?

A tavalyi nyarat. Június 30-án, amikor bejelentettük, hogy vége, konkrétan meghaltunk, július 7-én pedig, a közönség összefogásának köszönhetően, főnixmadárként feltámadtunk. Azt az érzést, azt az érzelmi hurrikánt már senki nem tudja elvenni tőlünk, hogy ott vagyunk nullán, nincs tovább, és az első nap megjön hárommillió a számlánkra, a második nap ott van nyolc, a negyedik napon meg már hatvan. Ráadásul mindezt úgy, hogy nem kértük. Megbolydult az ország, sőt, még az országhatáron túlról is jött támogatás. Az, hogy ilyen ereje van annak a melónak, amit csináltunk, egyikünk sem tudta. Nemcsak mi nem tudtuk, hanem az alkotók, a művészek sem. Nagyon sok szcenárióban gondolkodtunk, hogyan lehetne túlélni, de ez fel sem merült soha senkiben. Ez egy egészen elképesztő érzelmi sokk volt az egész csapatnak. De még korai nosztalgiázni, mert még előttünk van egy év, és ezt az évet szeretnénk méltón végigcsinálni a közönséggel.

Lásd még:

„Hogy bezár az Átrium? Egy frászt!”

Hogyan tovább, Átrium?

Búcsúzik az Átrium Színház

------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Zsedényi Balázs (fotó: Mészáros Csaba)