A mértéktartó melankólia hagyatéka

Nézem a géltollal készült, négyzethálósan tagolt koordináta-rendszerbe kényszerített antropomorf bábut a sötétszürke felületen, a szíve helyén mágnes türemkedik ki. Téglalap alakú, csupasz. Egy másik mágnes tartja hátulról, észrevétlenül. Pontosan úgy vonzzák egymást, ahogy két ember kapcsolódhat. A bábu arc nélküli, hűvös és távolságtartó. A kép a Szívügyek racionalizálása címet viseli – Vincze Ottó Kifutó modellek című kiállításán jártam, amely az IKON elnevezésű sorozat újabb részeként látható, a Szentendrei Képtárban.

A Szívügyek racionalizálása

A következő 30 cm x 30 cm-es képen egy torzót látok, amelyből könnycsepp, avagy vércsepp pattan ki, jobbra egy guillotine-ra emlékeztető kis ábrát, lent pedig egy arc nélküli női fejet. Egy könnycsepp Mária Antóniáért, olvasom a címet. Érzem benne a pátoszos iróniát, sőt a helyzet komikumát, legalábbis az erre tett kísérletet. Vizuálisan egyébként semmi durvaság, semmi vér. Visszafogott szorongás tölti ki a mérnöki pontossággal megrajzolt ábrákat, minden vonalnak helye van, még a hajviselet enyhe aszimmetriája is megtervezett – utalás az akkor uralkodó rokokó korszak sajátosságára.

Haladok tovább az Üres szavakra, ahol két bábu hang nélkül elbeszél egymás mellett. Végül jön a kis halál, A megszokás zárt eleganciája, amelyen kellő távolságban helyezkedik el egymástól egy apró, fej nélküli próbababatorzó és egy felnagyított, arc nélküli női bábu vizuális mása. A sorozat címeit olvasva egy kapcsolat lezárásának a szakaszai jutnak eszembe.

A megszokás zárt eleganciája

Ízlelgetem, mégis hogy lehet a szívügyeket racionalizálni. Eszembe jut az az eset, amikor is az akkori, aktuális úgynevezett Szívügyem megpróbálta megmérni a szerelmünket. Arra kért, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán határozzam meg, mennyire erős az iránta érzett szerelmem. A szerelem megmérésének ötlete azonban abszurdnak hatott.

– A Szívügyek racionalizálása paradoxon, hiszen nem lehet koordináta-rendszerbe kényszeríteni vagy skálán mérni az emberi kapcsolatokat. A szívügy mint olyan csupa emóció. Amikor az ember a szívügyei kapcsán eltéved, néha nem érzékeli a realitást, és csak utólag jön rá egy-két felismerésre. Tehetünk ugyan kísérletet az érzelmek racionalizálására, azonban ez soha nem valósulhat meg – mondja a kép címe kapcsán a kiállító művész, Vincze Ottó, akinek munkái nem titkolt módon életrajzi vonatkozásokat is tartalmazhatnak.

A műveknek nincs direkt narratívája, inkább vizuális poézisként foghatók fel. Nagy adag (ön)iróniát is kifejeznek, megmosolyogják az emocionális túllengéseket és az érzelmi túlfűtöttséget, miközben ezen heves érzelmek lehűtésére tesznek kíséretet. A címekkel való játék mindig is fontos részét képezte Vincze munkásságának, aki a művek készítésekor egyaránt inspirálódott édesanyja szabászati könyveiből, valamint a szürrealitás előszobáját létrehozó olasz metafizikus festők – Giorgio de Chirico, Carlo Carrá, Giorgo Morandi – munkáiból.

Komplex körkép

– Amikor először találkoztam anyám könyvében a szabásmintákkal, rögtön megragadták a fantáziámat. Azt kerestem, hogyan kellene ezeket a figurákat átalakítani, felnagyítani, hogy egyfajta melankóliával fűszerezett elidegenítő, elbizonytalanító hatást keltsenek a képek. Az olasz avantgárdban találtam meg a kiindulási pontot, ám nem azt a hagyományt akartam folytatni, így átírtam az egészet a saját vizuális formanyelvemre – meséli a térinstallácóiról ismertté vált képzőművész, akinek River-pool című vízen lebegő biliárdgolyóit az 57. Velencei Biennálén is láthatta a közönség.

Kifutó modellek (fotó: Deim Balázs)

– Ma már mindent méricskélünk. Összehasonlítjuk az autók lóerejét, a külsőnket, a teljesítményünket. A művek kapcsán pedig felvetődik a kérdés, hogy mi mérhető egyáltalán. Mérhető-e a szerelem? – reflektál az alkotásokra a kiállítás kurátora, a Ferenczy Múzeumi Centrumon belül működő IKON kiállítótér vezetője, Muladi Brigitta művészettörténész. – A kiállításon látható képek kapcsán egy filozófiai alapokon nyugvó, globális, társadalmi, párkapcsolati problémarendszer állítható fel, amely további kérdéseket vet fel a nézőben, ha megpróbálja a saját életére vonatkoztatni a látottakat – teszi hozzá.

Ezekre a mérhető és nem mérhető fogalmakra utal az a bizarr triptichon is, amelyet három fotó alkot. Mindegyik képen egy-egy női fenék és csípő látható oldalról. Az egyiken mérőszalag, a másikon pedig egy mérőszalagra emlékeztető fekete sáv, rajta prostituáltak telefonszámaival és méreteivel. A látottak abszurditását fokozza, hogy ezek létező, élő számok, valós hirdetésekből, ahol a prostituáltak csupán koruk és mellbőségük alapján hirdetik magukat fotó nélkül, mert így olcsóbb.

A kiállítótérben egy hatalmas, ónból készült, sematizált nagykabát váza is látható, amely a Mértéktartó mozzanat címet viseli.

Installálás (fotó: Deim Balázs)

Manapság semmiben nem tudunk mértéket tartani: nemcsak a lóerőt, a wattot vagy éppen a mellbőséget mérjük össze, de tárgyainkat is egyre hamarabb cseréljük le, mindig újabb és újabb mobiltelefon, ruha vagy éppen laptop után sóvárogva.

A címadó Kifutó modellek sorozat darabjai szemben a sematizált nagykabáttal, már kis méretű munkák. Az okosan végiggondolt, megszerkesztett figurák érzékenyen mutatnak rá a múlt hagyatékára: az anyai és az apai örökségre, amelyhez hozzátartozik a varrógép gyakori kattogása és a katonai lakótelep miliője is, ahol Vincze Ottó felnőtt. [A művész édesapja hivatásos katonaként szolgált, édesanyja pedig egy üdülőtelepet vezetett, de szabadidejében állandóan varrt. – a szerk.] Az apai és anyai örökség összefonódása az egyik festményen lévő katonai jelvényként ható kisebb ábrán is felfedezhető, valamint egy csukaszürke anyagból készült munkán, amelyen egy katonanő látható.

Szemle (a Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum tulajdona)

– A mai képzőművészet sajátos jellemzője az önreflexió, amely erős kortársi mozzanat. Ezt a gondolkodásmódot az itt kiállított műveken is jól megfigyelhetjük, legyen szó a társadalmi, párkapcsolati kérdéseket feszegető munkákról vagy éppen a katonai zubbonyok színvilágát és merevségét idéző művekről. A különös esztétikát bemutató munkák, az ipari sorozatgyártásra készült próbababák letűnt világát idézik, mindezt egy egyedi képzőművészeti nyelvre lefordítva – mondja Muladi Brigitta.

Egy fotó inspirálta a Jövőkutatás egy privát galaxisban II. című munkát, amely a nőiség és a szerelem szimbólumaként számon tartott Vénusz bolygót és annak átvonulását ábrázolja fából, bársonyból, üvegből és papírból. A fekete bársonyon az átvonulás fázisait láthatjuk egy elképzelt, nem létező, szubjektív csillagrendszerrel együtt.

Jövőkutatás egy privát galaxisban

Tűpárnákra emlékeztető vörösen, sárgán és kéken világító galaxisok, valamint holdkrátereket ábrázoló, filozófusok nevét viselő képek építik tovább Vincze Ottó privát galaxisát az utolsó vagy ha úgy tetszik az első teremben, attól függően, honnan kezdjük el nézni a kiállítást. A művek a holdkráterfelszínek sematizált szemléltetőábráit jelenítik meg egy-egy olyan filozófus nevével ellátva, akiknek gondolatai inspirálják Vinczét. Az alapötletet a hatvanas években, az űrkutatás korai fázisában elterjedt, az ezekhez hasonló ábrákat tartalmazó könyvek adták. Híres emberekről pedig nemcsak kisbolygókat szokás elnevezni, hanem holdkrátereket is: csak a Holdon tizenöt kráter ráadásul magyar tudós nevét viseli.

A kiállítótéren kívül két videó is látható, amely szorosan ugyan nem kapcsolódik a tárlathoz, azonban a kurátor fontosnak tartotta, hogy a szomszédunkban dúló háborúra is reflektáljanak egy-egy aktuális művel. Prágai Krisztián Peace, azaz béke című land art művét bemutató videója már korábban elkészült, ehhez készítette el Vincze Ottó az Alkalmatlan című videóját. Végleges formájukat azonban az egymást inspiráló közös tervezés során nyerték el.

Kifutó modellek VII.

– A kiállítást már rég elkezdtük rendezni fejben, amikor kirobbant az orosz-ukrán háború. Muladi Brigittával együtt úgy éreztük, mindenképp szeretnénk kifejezni, hogy számunkra nem közömbös az a borzalmas történés, amely tőlünk néhány száz kilométerre zajlik, sőt. A katonai szolgálatra még ma is alkalmas lehetnék, ha 1987-ben nem nyilvánítottak volna alkalmatlannak. Az ezt bizonyító igazolvány látható a videóban is. Egyébként ez az egyetlen olyan okirat, amely soha nem jár le. Eljátszottam a gondolattal, mi történne, ha itt is bevezetnék a hadkötelezettséget – mondja Vincze.

A műveken egyértelműen megjelenik a béke igénye. A látogató pedig a kiállítás által felvetett filozófiai kérdések mellett, kifelé menet elmerenghet a Vincze által készített videóban olvasható második világháborús idézeten is, amely most nagyon is aktuális: „A feljebbvaló iránti engedelmesség határa ott húzódik, ahol az ismeret, a lelkiismeret és a felelősségérzet egyaránt megtiltja a parancs végrehajtását.” (Ludwig Beck vezérezredes, 1944.)

A kiállítás 2022. június 5-éig tekinthető meg.

Nyitókép: Vincze Ottó (fotó: Deim Balázs)