A mindenkiben rejlő belső zene

A Semmelweis Egyetem Orálbiológiai Tanszékének nyugdíjas docense. Zenészként indult a pályája, a hazai progresszív rock és jazz legnagyobb alakjaival koncertezett együtt. S noha azután dr. Blazsek József kutató orvos lett, a zenész múltját sem felejtette el. Neki köszönhető, hogy az orvosegyetemisták ma a legjobb hazai muzsikusokkal együtt improvizálva fejleszthetik azokat a képességeiket is, amelyek a gyógyító munkában is nélkülözhetetlenek.

Mit keres a „Hangszeres improvizációs gyakorlatok” tantárgy az orvosi egyetemen?

Megfordítanám a kérdést: az improvizációnak és a zenének miért ne lenne helye a Semmelweis Egyetemen? Rengeteg lexikális, tárgyi tudást kell megszerezniük az orvostanhallgatóknak, ám ez önmagában nem elég ahhoz, hogy jó gyógyítókká váljanak. Nem kórképekkel fognak találkozni a rendelőkben, hanem élő emberekkel, azaz az orvosi munkához szükség van empátiára, kommunikációs készségre és együttműködésre is. Ez persze a kollégák között is nélkülözhetetlen, például egy operáló team akkor hatékony, ha a tagjai fél szóból is értik egymást. Az együtt zenélés az egyik legjobb módszer, amely az empátiát, az egymásra figyelést és az összehangolódást fejleszti. A zene terápiás hatásainak már komoly irodalma van. A mi koncepciónkban az az újdonság, hogy az improvizációra tesszük a hangsúlyt.

Miért tartja az improvizációt olyan fontosnak?

Mert az életünk tele van megfelelési kényszerekkel, gyerekkorunktól kezdve elvárásokhoz és előírásokhoz kell igazodnunk, s ezek szélsőséges esetben civilizációs betegségek kialakulásához vezethetnek. A zenei rögtönzésben azonban van egy nagy fokú szabadság. A provízió azt jelenteni: előre látni valamit. Az improvízió az a helyzet, amikor nem tudjuk előre, mi fog történni. Nem látjuk mi vár ránk a kanyar után, vagy a zenélésnél nem tudjuk mi jön a következő ütem után. A kiszámíthatatlanság kockázata az orvosi munkában hatványozottan megjelenik, akár rutinbeavatkozásoknál is bekövetkezhetnek olyan nem várt események, amelyekre azonnal kell reagálni. Ehhez nagy fokú rugalmasság, helyzetfelismerés, koncentráció és kooperáció kell. Ezt mind gyakorolható az improvizációval. A közösségépítésben is fontos ez, és nem is feltétlenül igényel hangszeres tudást, hiszen akár egyszerű ütőshangszerekkel is megteremthető a zenei párbeszéd. A muzsikálásnak sok gyakorlati haszna is van, javítja például a manuális készséget. Aki jól tud, mondjuk, zongorázni, annak nem jelent majd gondot egy sebészeti csomó megkötése.

Egyik tanórájuk témája: „Miként lehet a mindenkiben rejlő belső zenei világunkat megtalálni?”. A zene tehát az önismeret nyelve is?

(Forrás: Facebook/Szolnoki koncertek)

Orvosként és emberként is alapvető, hogy megismerjük a saját értékeinket, és ebben segíthet a zene is. Egyébként sok közös vonás van a zenélés és a sport között: mindkettő fegyelmet és folyamatos gyakorlást kíván. Én gyerekkoromban diákolimpiákon értem el helyezéseket, magasugrásban, hosszútávfutásban az élvonalban versenyeztem, később maratoni távon is indultam. A zene és a sport a saját határainkkal is szembesít, megtanít tisztelni a másokat. Ha valaki magasabbra ugrott vagy gyorsabban futott, mint én, bennem volt, hogy húha, ez ám a teljesítmény! Ugyanezt éltem meg a muzsikusok között is. Nagyszerű zenészekkel hozott össze a sors, akik a barátaim is lettek. Például Szakcsi Lakatos Bélára csodálattal néztem fel, mert pontosan tudtam, hogy az ő zenei tehetsége és tudása sokkal nagyobb, mint az enyém. Mégis improvizálhattam vele.

Önnek is nagy zenei múltja van: fuvolázik, gitározik, orgonán is játszik. Hogy kezdődött mindez?

A gyógyítás és a zene kezdettől fogva együtt szerepelt az életemben. Az édesapám belgyógyász, röntgenorvos volt, az ötvenes években B-listázták, sehol nem kaphatott állást, ezért otthon fogadta a pácienseket, hogy eltarthassa a családját. A nagyszobánk mellett volt a rendelője. Apám imádta a zenét, éjjelente klasszikusokat hallgatott a rádióban, sőt saját hanglemezfelvételeket készített házilag, egy lemezvágó készülékkel. Szolnokon laktunk, a nővérem Pesten járt középiskolába. Megtaláltam otthon a furulyáját, lehettem vagy hároméves, és egész nap fújtam. Amikor a nővérem hazajött, a szüleim kérték, hogy zárja el azt a furulyát, mert megőrülnek tőle. Ám ő inkább azt kérdezte tőlem: miért nem skálázol rajta? Elkezdtem a skálát tanulni, majd a népdalokat. Járt hozzánk zongoratanár is, bár én szívesebben fociztam. A hatvanas évek beatkorszakában minden srác gitározni akart, én is kiharcoltam, hogy a születésnapomra megvehessem a szegedi dobozgyár által készített olcsó gitárt. Egyik barátommal együttest alakítottunk, ő mutatta meg nekem az akkordokat. Később fuvolázni is tanultam, de inkább otthon magnót hallgatva utánoztam a Jethro Tull fuvolásának, Ian Andersonnak a játékát.

A beatzene után a progresszív rock és jazz felé nyitott. megalapította a Pop Consort zenekart, és hamarosan a műfaj legjobbjaival játszott együtt.

A beatet egy idő után kevésnek és sablonosnak éreztem, olyan együttesre vágytam, amiben többféle hangszer van és összetettebb a hangzás. Megismertem egy nagyon tehetséges hegedűst, Angyal Józsefet, és létrehoztuk a Pop Consort együttest. Én a dalszövegeket írtam, és közös műhelymunkában dolgoztunk a számainkon (Pázsit Zsiga bass, Unyatinszky János gitár, Kölüs Márton dob). A műfaj hazai legjobbjának a Syriust tartottuk, az Újpesti Derkovits Klubban közös próbatermünk volt – több koncertjükön is mi lehettünk az előzenekar. Közben jelentkeztünk az 1972-es Ki mit tudra? és eljutottunk a döntőig, ahol József Attila Kertész leszek című versének megzenésítését adtuk elő. Hatalmas sikere lett, de végül a Generál nyerte meg a Ki mit tud? zenekari kategóriáját. Tény, hogy ők sokkal profibbak voltak.

Lehetett volna ön is profi muzsikus? Miért hagyta akkor abba?

Ez az ország nem bírt eltartani annyi rock- és jazz-zenekart, mi rengeteget koncerteztünk, de ebből nem lehetett megélni. Felbomlott az együttesünk, a tagok közül többen külföldre mentek zenélni. Én viszont azt is tudtam, hogy nem vagyok annyira jó zenész, mint ők. Ha meghallgattam egy szólót a magnóról, két hétbe került, míg megtanultam, Angyal Jóska barátomnak ehhez pár óra kellett. Ő nyolc-tíz évig tanult hegedülni, nálam hiányoztak ezek a tanulóévek. Lehet, hogy jól menő haknizenészként boldogulhattam volna itthon, de én olyanokkal játszottam egy a színpadon mint Ráduly Mihány és Orszáczky „Jackie”. És nem akartam lejjebb adni.

(Forrás: Semmelweis Egyetem)

Hogy lett ebből aztán orvosi pálya?

Nyilván édesapám is hatott rám, a szellemi példaképem pedig Szabados György volt, aki szintén orvosegyetemet végzett, és a hetvenes években a hazai free jazz megteremtője lett. A fogorvosi karra jelentkeztem, oda könnyebben lehetett bejutni. A B-listázott apámmal, ilyen családi háttérrel, nem láttam esélyt arra, hogy az általános orvosi karra felvegyenek. A gyógyításnál jobban érdekelt a kutatás, így diploma után az Orálbiológiai Tanszékre kerültem. Itt kísérletezhettem, taníthattam, három éve „Pro universitas”-díjas lettem, és tavaly ősszel, több mint negyven év után docensként mentem nyugdíjba.

Gondolom, azért közben folyamatosan zenélt is.

Hosszú időre abbahagytam a zenélést. Az egyetemi évek alatt annyit kellett tanulni, hogy nem fért bele a koncertezés, majd a kutatói munka került előtérbe. Aztán újra összehozott a sors Szakcsi Lakatos Bélával, az egyetemünkön nagy sportrendezvényt szerveztünk, és megkértem őt, hogy jöjjön el zongorázni. Abban az évben, 2007-ben halt meg Joe Zawinul, a Weather Report zongoristája, aki félig magyar származású volt. Felvetettem Bélának, hogy adjunk emlékkoncertet az elhunyt zenészek emlékére. Pár évvel később Szolnokon sikerült is megrendezni az első „Akikért a zene szól koncertet”. Emellett az is foglalkoztatott, miként lehetne az egyetem falai közé is becsempészni a zenei életet. Az egyik gólyatáborban megkérdeztem a leendő hallgatóktól, hányan tanultak valamilyen hangszeren. A fiatalok fele jelentkezett. Közülük többen nagyon tehetségesen játszottak, de nem volt hangszerük, se próbaterem, ahol gyakorolhatnának.

Ön viszont megszervezte neki az Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületében az E-Galerit, ami próbaterem is. Sőt úgy tudom, az ott lévő hangszereket is ön szerezte be.

Az egyetemünk rektorhelyettese bízott meg a koncertterem kialakításával. A saját pénzemből vettem használt, jó minőségű hangszereket. A Disztermet is felújították az egyetemen, olyan lett az akusztikája, mint a Bazilikának. Elképzeltem, milyen jól szólna ott egy orgona. Egykori diákjaim és kollégáim támogatásával sikerült megvásárolni egy Hammond orgonát, amelyet 2017-ben avattunk fel, Johann Sebastian Bach 332. születésnapján. Elsőként Varnus Xavér orgonaművész játszott rajta, és a koncert bevételét a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára ajánlottuk fel.

(Forrás: Semmelweis Egyetem)

Kik segítették a hangszeres improvizációs kurzus elindítását?

Túry Ferenc pszichiáter barátom, aki népzenész is, korábban a Gereben együttesben játszott. A hallgatóink olyan nagyszerű zenészektől tanulhatnak improvizálni, mint például Binder Károly, Borbély Mihály, Lukács Miklós, Kathy-Horváth Lajos, Oláh-Tzumo Árpád, Dian Róbert, Pozsár Máté, Grencsó István, Benkő Zsolt és az Új-Gereben együttes. De a Világot járt Hamar Zsolt dirigens is tartott nálunk kurzust. Tervezzük, hogy a pandémia után rendszeres fellépési lehetőségeket biztosítunk az együtt improvizáló diákoknak, szeretnénk beindítani az egyetemen a Zeneimpro klubot, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékével együttműködve az E-Galerin a Szabados György által megálmodott szabad zenélés nyitott műhelyét is. A célunk az, hogy a kurzusainkon részt vett tehetségek fejlődhessenek, minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak, tudásukat hasznosíthassák a gyógyítás terén – valamint hogy az orvosképzésben kellő hangsúlyt kapjon a művészeti oktatás.

A cikk a B. Braun támogatásával valósulhatott meg.

Lásd még:

Füttyművészből foniáter

Fiúk, éljetek!