A sokoldalú műgyűjtő

Daniel-Henry Kahnweiler My galleries and painters, vagyis Galériáim és festőim (1971) című memoárjának előszavában John Russell műkritikus Pablo Picasso gondolataival eleveníti fel a modern művészet kialakulásának talán legizgalmasabb fejezetét, a kubizmus születését. „Csapatmunka volt” – idézi a spanyol festőt, aki szerint sem ő, sem Georges Braque nem lett volna képes a kubizmus forradalmi törekvéseit megvalósítani a kivételes üzleti érzékkel bíró műkereskedő: Kahnweiler, valamint a stabil pénzügyi hátteret biztosító műgyűjtők támogatása nélkül. Ebben az összefüggésben Hermann Rupf – Kahnweiler első vásárlójaként, majd később a modern irányzatok elkötelezett szószólójaként – diszkrét, ám meghatározó szerepet töltött be a huszadik századi művészeti gondolkodás alakulásában. 

A Hermann és Margrit Rupf Alapítvány berni Kunstmuseumban őrzött, gazdag képzőművészeti anyaga Svájc legjelentősebb absztrakt művészeti gyűjteménye. A kollekció mintegy háromszáz tételből álló gerincét Hermann Rupf (1880–1962) svájci kereskedő alapozta meg, aki 1908-tól – dacolva a kritikusok véleményével – az elsők között vásárolt kubista festményeket. Elhatározásában jó barátja, a legendás műkereskedő, Daniel-Henry Kahnweiler segítette, akivel gyakornoki évei alatt, a frankfurti Commerz- und Disconto-Banknál ismerkedett meg 1901-ben. Noha mindketten pénzügyi pályára készültek, a képzőművészet és a zene iránti rajongásuk szoros, életre szóló kapcsolatot alakított ki közöttük. 1903-ban együtt béreltek lakást Párizsban: Rupf a Jacques Meyer fils & Cie-nél, Kahnweiler pedig Tardieu tőzsdei ügynöknél dolgozott gyakornokként, ahol kollégája hívta fel a figyelmét a különböző művészeti metszetek értékeire. 

A pezsgő párizsi kulturális közeg, a Louvre gyűjteménye és a Szalonok miliője döntően formálta világlátásukat. Olyannyira, hogy Kahnweiler szakítva a családi hagyományokkal, 1907-ben művészeti galériát nyitott a rue Vignon 28. alatt. Az apró üzlet első vásárlója természetesen Hermann Rupf volt, aki gyűjteményét fauve mesterek – Kees van Dongen, Othon Friesz és Maurice de Vlaminck  – műveivel alapozta meg. Rupf 1908-ban, Kahnweiler közvetítésével vásárolta meg Picasso két gouache képét és a kubizmus szempontjából különösen értékes Férfifej (1908) című festményét (ma már nem a kollekció része), majd Georges Braque Házak L’Estaque-ban (1908) című munkájával bővítette gyűjteményét. 

Ezt követően többek között André Derain, Juan Gris, Fernand Léger alkotásait és néhány Paul Klee-rajzot és -nyomatot vásárolt. A Rupf Alapítvány e korai darabjai ma az 1914 előtti kubista művészeti törekvések leghitelesebb kordokumentumai közé tartoznak. Különleges értékükhöz az a tény is hozzájárul, hogy a svájci kereskedő, valamint 1910-től felesége, Margrit Wirtz (1887–1961) a műveket többnyire keletkezésük évében szerezték meg, ami a korszakban ritkaságnak számított. Az első világháború kitöréséig a Rupf család a Galerie Kahnweiler legfontosabb ügyfelei közé tartozott, jól átgondolt kiadásaikat a berni Hossmann&Rupf textil- és rövidárucikkekkel foglalkozó társaság bevételeiből finanszírozták.

Margrit Rupf, Daniel-Henry Kahnweiler, ismeretlen hölgy és Hermann Rupf (Mürren, az 1940-es évek vége) (forrás: Hermann és Margrit Rupf Alapítvány, Kunstmuseum Bern / Ismeretlen fotós)

A házaspár már a kezdetektől kizárólag kisebb méretű alkotásokkal bővítette gyűjteményét, mivel azokat berni otthonukba szánták, ahol nagyobb műtárgyak tárolására nem volt lehetőség. Ez a gyűjtési stratégia nem csupán praktikus döntés volt: a művészet Hermann Rupf számára nem a presztízs vagy a reprezentáció eszköze volt, hanem érdeklődésének valódi kifejezése, amely összhangban állt társadalmi és politikai nézeteivel: Rupf feltehetőleg 1906-ban, mindössze huszonhat évesen lépett be a svájci szociáldemokrata pártba, amelynek egész életében aktív tagja maradt. 

1909 és 1931 között a Berner Tagwacht szociáldemokrata hetilap műkritikusaként szókimondó írásaival következetesen kiállt a vitatott kortárs művészet elfogadása mellett. 1939-ben részt vett a híres luzerni árverésen, ahol a nácik által „elfajzottnak” bélyegzett műveket értékesítette a Galerie Fischer – ott vásárolta meg August Macke Kerti vendéglő (1912) és Ewald Mataré Fekvő tehén (1925) című szobrát.

Gyűjtői tevékenysége, politikai elkötelezettsége és kritikai munkássága mellett a társadalmi felelősségvállalás is fontos szerepet játszott Rupf életében: rendszeresen nyújtott támogatást a rászorulóknak, háborús menekülteknek és művész barátainak – így Vaszilij Kandinszkinek, Paul Kleenek, és több alkalommal Kahnweilernek is: 1914-től öt éven át Bernben fogadta és segítette a német állampolgárságú műkereskedőt, majd 1920-ban Boulogne-ban házat vásárolt számára. A francia állam által vagyonától megfosztott barát húsz éven át használhatta az ingatlant – a lakhatásért többnyire festményekkel fizetett, precízen átszámolva azok valós értékét. 

Látogatók a Kahnweiler & Rupf. A barátság Párizs és Bern között című kiállításon (fotó: Kunstmuseum Bern)

Kettőjük kapcsolatáról a Kunstmuseum Bern 2024. november 22. és 2025. március 3. között kiállítást is rendezett Kahnweiler & Rupf. A barátság Párizs és Bern között címmel. Kurátorai, Susanne Friedli és Konrad Tobler az alapítvány gazdag archívumát dolgozták fel, amely mintegy hétszáz levelet, képeslapot tartalmaz az 1928 és 1962 közötti időszakból. 

Rupf egész tevékenysége – a gyűjtéstől a kritikán át a szolidaritásig – tükrözi személyiségének sokoldalúságát, amelyről Konrad Tobler a budapesti Szépművészeti Múzeumban bemutatott Picasso, Klee, Kandinszkij. A svájci Rupf-gyűjtemény remekművei című kiállításhoz készült katalógusban így ír: „Rupf személyisége megfejthetetlen rejtély: sokarcú ember, akinek ellentmondásait csak abban a formában lehetne kifejezésre juttatni, amelyet olyannyira szeretett: a látásmódok kubista egyidejűségében.”

Hermann és Margrit Rupf gyűjteményük jövőjéről már az 1930-as évek közepétől elkezdtek gondolkodni: Biel és Bern városával több egyeztetést is folytattak. Annak érdekében, hogy életművüket és a kubizmus iránti elkötelezettségüket a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tegyék, 1954-ben létrehozták a Hermann és Margrit Rupf Alapítványt, amelynek tulajdonát végül Max Huggler közbenjárásával a berni Kunstmuseumban helyezték el. 

Margrit 1961-ben, Hermann egy évvel később, 1962-ben hunyt el. Hagyatékuk gondozását és gyűjteményük bővítését (jelenleg mintegy kilencszáz alkotás) ma hattagú bizottság felügyeli, a kuratórium elnöke Mark Ineichen. A gyűjtemény hangsúlyosan fauve és kubista művészek alkotásait tartalmazza, kiegészülve többek között Hans Arp, Carlos Bunga, Vaszilij Kandinszkij, Paul Klee, André Masson, Meret Oppenheim, Vaclav Pozarek, Markus Raetz és Florian Slotawa munkáival. 

A Hermann és Margrit Rupf Alapítvány kiemelt projektje volt a 2019-ben, Nathalie Bäschlin vezetésével indított restaurálási program, amelynek keretében Juan Gris tizennégy művének festészeti és anyagtechnikai vizsgálatát végezték el; a feltárt eredmények jelentősen hozzájárulnak Gris életművének kutatásához. 

Juan Gris: Az album (fotó: Kunstmuseum, Bern)

2024-es évet mintegy százharmincezer frank nyereséggel zárta az alapítvány. 

A Rupf-gyűjtemény állandó otthona a Kunstmuseum Bern, amely 2016 óta a Zentrum Paul Kleevel közös szervezeti egységben működik; vezetője Nina Zimmer művészettörténész. Mindkét intézmény a vizuális művészetekkel való találkozást és a párbeszédet segíti: a Kunstmuseum Bern a késő középkortól a kortárs művészetig ívelő gyűjteményét mutatja be, míg a Zentrum Paul Klee elsősorban névadója életművének kutatására és bemutatására koncentrál. Interdiszciplináris programjai értékes adalékokkal szolgálnak a modern és kortárs művészet megértéséhez. A két intézmény 2025-ben összesen csaknem kétszázhatvanezer látogatót fogadott.

A berni Kunstmuseum idén két kiállítást is rendez gyűjteményéből: a Life in Full. Régi mesterek Ducciótól Liotardig szeptember 27-éig, míg az Expresszionizmus Alapítvány gazdag anyagát bemutató tárlat július 5-éig volt látható. Augusztusban nyílik Franz Gertsch. Blow-Up című retrospektív kiállítása, ősszel pedig a Journey into Freedom című tárlat olyan izgalmas helyekre kalauzol, mint Capri, Skagen és Monte Verità. 

A múzeum működését saját bevételein túl az UBS befektetési vállalat mint fő szponzor támogatja, a GegenwART Alapítvány mecénásként járul hozzá tevékenységéhez, emellett Bern kanton, valamint számos vállalati és magánadomány is segíti az intézmény fenntartását. 

Bern kulturális fejlődése azonban nem állhat meg: a 2022-ben meghirdetett, száznegyvenhétmillió frank összköltségű felújítási és bővítési projekt, a Kunstmuseum Bern of the future (Schmidlin Architekten) egy modern, környezettudatos múzeumi központ létrehozását célozza meg, amelyet a Hansjörg Wyss harmincmillió frankkal támogat. Bern kanton nagytanácsa 2025-ben jóváhagyta a projekthez szükséges közel tizenhatmillió frankos hitelt, és nyolcvanegymillió frankban határozta meg a hozzájárulás felső határát. A döntés ellen azonban egy bizottság népszavazást kezdeményezett, így a beruházás sorsáról 2026. június 14-én a kanton lakossága dönt majd. 

[A döntés a cikk megjelenése óta megszületett: a berni kanton lakossága elutasította a Kunstmuseum Bern of the future projekthez szükséges finanszírozást. A projekttervezési hitelről szóló szavazáson 51,8 százalék szavazott nemmel – a szerk.]

A cikk először a 2026 áprilisában kiadott, Svájc kulturális és üzleti életével foglalkozó nyomtatott lapszámunkban jelent meg.

Nyitókép: Hermann és Margrit Rupf berni lakásukban, 1950-ben (fotó: Kurt Blum)

Lásd még:

A medvék és a múzeumok városa – Kalandozások Bernben

A kortárs művészet globális erőtere – Art Basel: a művészeti világ találkozási pontja és a vállalati kultúratámogatás mintapéldája

„Felelősséget érzünk Carl Gustav és Emma Jung kulturális öröksége és hagyatéka iránt” – Interjú Eva Middendorp-Meierrel, a C.G. Jung Ház Múzeum kurátorával

A mecenatúra intézményes modellje – A Paul Klee Centrum