by HJ 2025. Jan 22.

Ismerjük meg a Városliget titkait!

– Új alkotással bővült a Magyar Zene Hangdómjának műsorpalettája

A legkorszerűbb kép- és hangtechnikával várja látogatóit a megújult Hangdóm. A hatvanfős „moziterem” immerzív (a nézőt a történetbe teljesen bevonó audiovizuális program) filmélményt nyújt, a januári nyitásra pedig új film is készült: a Titokzatos Városliget című alkotás január közepétől látható a Magyar Zene Házában.

A több mint kétszáz éves Városliget Európa első közparkja, történetét a Fortepan csodás fotóinak segítségével eleveníti meg az Animatiqua animációs stúdió félórás alkotása. Életre kel az Andrássy út, az Operaház impozáns épülete, a rondó, illetve a park bejárata, ahol az építkezéskor még nyoma sem volt a millenniumi emlékműnek – a monumentális alkotás helyén egykor egy artézi kút állt, amely ma már a Széchenyi-kilátót díszíti. Mácsai Pál narrálásával ismerhetjük meg, hogyan szórakozott és kapcsolódott ki itt az úri nép; mekkora érdeklődés mellett zajlott az 1896-os millenniumi történelmi kiállítás; hogy az esemény mely pavilonjai lettek annyira népszerűek, hogy a faszerkezetek elbontása után az épületeket kőből is fel kellett húzni. Megtudhatjuk, hogy a liget mely részeit rombolták porig a városra hulló bombák és mely épületek menekültek meg csodával határos módon. Láthatjuk, hol ünnepelt a kommunista rezsim, milyen kulturális eseményeknek engedett teret, hol mulatott fiatal és idős a rendszer bukása előtt.

Városligeti-tó és a millenniumi kiállításra épített történelmi főcsoport épületei, balra a Vajdahunyad vára 1896-ban (fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)Városligeti-tó és a millenniumi kiállításra épített történelmi főcsoport épületei, balra a Vajdahunyad vára 1896-ban (fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)

A Hangdóm megnyitása óta több mint 170 ezer látogató nézte meg a kifejezetten ide készült, félórás alkotásokat. Köztük van mások mellett a Platon Karataev Napkötöző albuma alapján készült 360 fokos videoklipcsokor, Szemző Tibor Himalája-élményt megidéző filmje, a Csoma Kaleidoscope, a Ligeti György munkássága előtt tisztelgő Szimfonikus költemény 100 metronómra, Szauder Dávid Mestersége az intelligencia című alkotása és több képzőművészeti film Renoir, Bosch és Csontváry munkásságáról. A sorban a huszonnyolcadik a Titokzatos Városliget.

A Platon Karataev videoklipcsokra a Hangdómban (fotó: Mohai Balázs / Magyar Zene Háza)A Platon Karataev videoklipcsokra a Hangdómban (fotó: Mohai Balázs / Magyar Zene Háza)

Mint Horn Márton intézményvezető a film sajtóvetítésén elmondta, az elmúlt három évben tapasztalták, mit érdemes fejleszteni, min kell módosítani – ezért decemberben néhány hétre bezártak, hogy e változásokat véghez vigyék. Például a korábban használt nyolc helyett most öt, ám új technológiát használó projektorral dolgoznak.

A Hangdóm rendszere három dimenzióban képes mozgatni a hangokat, ehhez jön a 360 fokos vetítési lehetőség. Napközben félóránként tartanak vetítéseket, a repertoár minden hónap első szerdáján új alkotással bővült – tudhattuk meg Mándli Endre Vazultól, a Zene Háza kiállítási osztályának vezetőjétől, aki azt is elmondta, hogy a Zeneakadémia és a MOME hallgatóival, valamint a Hangdómhoz hasonló számos külföldi intézménnyel működnek együtt a program kialakításában. – Februárban a közönség mauritiusi, indonéziai, amerikai, spanyol, francia és magyar színes anyagokból készülő immerzív alkotást láthat, márciusban Palotai Zsolt néhai dj-nek állítunk emléket a Kiégő Izzók vizuális csapata segítségével, áprilisban Szemző Tibor érkezik Kafka-szövegeivel, de népmesék feldolgozását és számos licenszanyag bemutatását is tervezzük – zárta beszámolóját a kiállítási osztály vezetője.

 

Az Animatiqua nem először foglalkozik a főváros épített örökségével: Pest és Buda egyesülésének 150. évfordulójára készítették el a Budapest születése című alkotást – e munkát látva kereste meg az ötlettel a Magyar Zene Háza vezetősége a stúdiót és kérték fel szakembereit, mutassák be mozgóképen a Városligetet történetét is. 

Kondacs AndrásKondacs András

– A Liget ritkán látott arcát mutathattuk meg: a századforduló hangulatát, ezt az aranykort egyfajta optikai csalódás előidézésével hoztuk vissza – mondta a sajtóbemutató után az Art is Businessnek Kondacs András, az Animatiqua vezetője, a film rendezője. – Vallom, hogy a főváros és a Városliget is megérdemli, hogy a nézők tisztában legyenek az értékeivel, azokkal is, amelyeket sajnos mára elvesztettük. Tapasztaljuk, hogy az egykori épületeket látva egyfajta fantomfájdalmat éreznek a nézők. Fáj nekem is, amikor foghíjtelkeket látok, vagy két neobarokk villa mellett egy benzinkutat – mindig is érdekelt, vajon mi lehetett ott korábban? Szerencsére ebben segít a Fortepan. Jól dokumentált anyagtáruk, fantasztikus képeik segítségével betekintést nyerhetünk a múltba. Mi ezt animációs stúdióként életre tudjuk kelteni, közelebb hozhatjuk a közönséghez. A várostervezés során akadnak sikeres és kevésbé sikeres projektek, de ha megelevenítjük a múltat, ha a néző látja, hogy milyen kincsek tűntek el a városból és a Városligetből egy értelmetlen háború és a diktatúra alatt, talán más szemmel néz a legújabb építkezésekre, fejlesztésekre.

Andrássy út és a Kodály körönd (Körönd) a Városliget felé nézve az 1890-es évek elején (fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)Andrássy út és a Kodály körönd (Körönd) a Városliget felé nézve az 1890-es évek elején (fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)

Az Animatiqua alkotása leginkább az „aranykorra”, azaz a múlt század fordulójára, a világháborúk előtti időszakra fókuszál. A Titokzatos Városliget gyártásán öt animátor dolgozott hat hónapig, az utómunkákkal együtt összesen nyolc hónap alatt készült el a mű. 

– A Hangdómba készült film természetesen egészen más alkotói koncepciót és eljárást igényelt, mint a korábbi alkotások, eddig nem ismert technikai korlátokkal, problémákkal találkoztunk, hiszen ezúttal gyakorlatilag egy félgömbre készítettünk filmet. Korlátot jelentett a képek minősége is, a fotókat természetesen nem lehet akármekkora méretre felnagyítani – mondta a rendező.

A Lechner Ödön által tervezett Budapesti Korcsolyázó Egylet csarnoka a városligeti csónakázótónál 1880 körül. (fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)A Lechner Ödön által tervezett Budapesti Korcsolyázó Egylet csarnoka a városligeti csónakázótónál 1880 körül. (fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)

Három éve a zenéért

A Magyar Zene Házában 2024-ben több mint ezer eseményt szerveztek, ezek harmada zenepedagógiai, zenei ismeretterjesztő előadás volt – ezeken a programokon összesen 700 ezren vettek részt.

Az épületben februárban új kiállítás nyílik: a Listen – Zenei utazás a világ körül a tradicionális muzsika világába enged betekintést Georgiától Belizén át Krétáig, Patagóniától Izlandon át Magyarországig.

Az intézmény harmadik születésnapját január 22-én ünneplik, jótékonysági eseménnyel, árveréssel, a befolyt összeget egyenlő arányban osztják szét a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány, a Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért és a Világítani Fogok Egyesület között.

 

A Városligeti-tó 1880-1890 között (fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)A Városligeti-tó 1880-1890 között (fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)

A film készítői szabad kezet kaptak a megrendelőtől, a gyűjtőmunkában és kutatásokban aktív szerepet vállalt Horn Márton is. Mint Kondacs András mesélte, a film készítése alatt maga is számos új ismeretet szerzett a Városligetről. – Korábban nem tudtam például, hogy a Vajdahunyad várát eredetileg a kiállításra fából készítették, és csak az eseménnyel járó népszerűségnek köszönhető, hogy kőből is felépítették. Az artézi kút története is ismeretlen volt előttem. De még ennyi kutatómunka után sem jelenthetem ki, hogy mindent tudok a Városligetről.

Nyitókép: A Városligeti körönd 1890 után (forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)

Lásd még:

Legyen a zene mindenkié! – Jótékonysági esttel ünnepli harmadik születésnapját a Magyar Zene Háza

Kinyílik a világsztárok gardróbja – A Magyar Zene Háza új, izgalmas kiállításáról Horn Márton intézményigazgatót kérdeztük

 

„Nyarat csinálunk a Magyar Zene Házával” – Interjú Batta Andrással és Horn Mártonnal

Magyar Zene Háza – zenés oázis a Ligetben – Számos nemzetközi díja mellett a Magyar Zene Háza a World Travel Awards „Európa vezető új turisztikai attrakciója 2022” címet is megkapta.

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!