A tudományos, technológiai világ és a művészet találkozása az AVL-nél
by Art is Business 2025. Jan 13.

A tudományos, technológiai világ és a művészet találkozása az AVL-nél

– Így támogatja a kultúrát az osztrák vállalat

A grazi székhelyű AVL List a világ egyik vezető vállalata az autóiparban és más ágazatokban, például a vasúti, tengeri és energetikai fejlesztések, szimulációk és tesztelések terén. Kutatási tevékenységére alapozva technológiai koncepciókat, megoldásokat, módszereket és fejlesztési eszközöket kínál a környezetbarát, biztonságosabb, jobb mobilitás érdekében. 

A magyarországi AVL-nél, ahogy az anyavállalatnál is, azt vallják: a cégeknek felelősségük van abban, hogyan alakítják a környezetüket, gondoskodnak-e munkatársaik jóllétéről és annak a városnak az élhetőbbé tételéről, ahol működnek. Az AVL legfontosabb értékeinek egyike a kultúra támogatása. Ez nem azt jelenti, hogy adnak és cserébe elvárnak valamit. Sokkal inkább arról van szó, hogy a cégvezetés hajlandó a jó közérzetért tenni, saját munkatársainak és a vállalatot befogadó Érdnek is szeretne valami pluszt, valami szépet, érdekeset és értékeset nyújtani, amihez ha csak áttételesen is, de közük van.

Az AVL Kulturális Alapítvány 2007. őszi megalakulása óta elkötelezett a művészet, a tudomány és a technológia határterületét érintő tevékenységek és projektek iránt. Célja az ipar összekapcsolása a művészettel; a társadalmi párbeszéd előmozdítása; az innováció ösztönzése és támogatása.

Az alapítvány a vállalat vezérigazgatója, Helmut List professzor azon elképzeléséből született, hogy a művészetet beemelje az AVL vállalati kultúrájába. Az AVL-közösséget olyan művészeti projektekbe és kreatív kalandokba vonták be, mint például a „Connecting Passion” fényképezési program az alkalmazottak számára. Az Art & Science programja keretében a művészek egyedülálló lehetőséget kapnak az AVL-specifikus technológiákkal való találkozásra és kísérletezésre. Példa erre az Irvine nevű innovatív hangszer, egy analóg szintetizátor, amely gallium-foszfát-kristályokat használ új hangok generálására.

2017-es feltalálása óta folyamatosan fejlesztik – technológiai, szoftveres és optikai téren. A zenei tehetségek bevonásával az Irvine projekt most a fejlődés új szakaszába lépett. Az Irvine egyedi hangzásával való művészi kísérletezést és további alkalmazási területek feltárását Rupert Huber zeneszerző, zenész kezdeményezte: Huber nemcsak a hangszer széles zenei spektrumát hangsúlyozza, hanem bemutatja a sokféle alkalmazási lehetőséget is. Az új szakasz másik eleme az „Artists in Residence” program, amelyben a művészek a hangszerben rejlő teljes potenciált fedezik fel.

Az AVL Kulturális Alapítvány számos fesztivált is támogat, és sok innovatív területen tevékenykedő művésszel ápol jó kapcsolatot. Ilyetén módon is a társadalmi jóllétet szeretnék szolgálni.

Tóth Krisztina és Szőke Nikoletta (fotó: Sztraka Ferenc)Tóth Krisztina és Szőke Nikoletta (fotó: Sztraka Ferenc)

Idén szeptemberben zajlott a tizedik, négynapos AVL-Érdi Jazz Napok rendezvénysorozat, amely nevében is utal főtámogatójára. A fesztivált hagyományosan két művészeti ág, az irodalom és a jazz két jeles képviselőjének estjével nyitják meg az AVL érdi irodaházában. Járt már ott Dragomán György Lantos Zoltánnal, Závada Pál Harcsa Veronikával, idén pedig Szőke Nikoletta, a montreux-i jazzénekverseny győztese, Máté Péter-díjas előadó, az ország egyik legnépszerűbb jazzénekesnője improvizált Tóth Krisztina író, költő verseire, novelláira, majd a program második részében saját jazz-zenekarával, a Szőke Niki Jazzplosion-nel állt színpadra. Ezek az együttműködések általában improvizációk, és megismételhetetlenül csodálatosak.

Az AVL (a helyszínbiztosítás és az ehhez tartozó költségek nélkül) 2,5 millió forint közvetlen anyagi támogatást nyújtott a Jazz Napok megrendezéséhez.

 

A Regensburgi Egyetemmel közösen életre hívtak egy kezdeményezést, amelyben reményeik szerint összekapcsolódhat a vállalat által képviselt tudományos, technológiai világ és a művészi kifejezés szabadsága. A Regensburgi Egyetem képzőművész szakos hallgatói évről évre kapnak egy témát, majd abból inspirálódva elkészítik alkotásaikat, amelyeket most már hagyományosan az Érdi Galériában is kiállítanak. Tíz éve működnek szorosan együtt a regensburgi diákok és az AVL ottani vállalata, az AVL Software & Functions, és szintén egy évtizede vannak jelen ilyen tárlatokkal Magyarországon.

Először a Műszaki és Közlekedési Múzeum mutatta be a műveket, 2014-ben. A következő években Budapesten, majd Zsámbékon tekinthette meg azokat a nagyérdemű. Az Érdi Galériában 2017-ben, az Érdi Napok keretében lehetett először látni a Regensburgi Egyetem képzőművészeti fakultása hallgatóinak és az AVL Autókut Mérnöki Kft. mérnökeinek közös projektjét, a Művészet és Technika című kiállítást. Minden évben más-más aktuális téma köré épülnek a tárlatok.

Látogatók az érdi Művészet és Technika című kiállításon (forrás: erdmost.hu)Látogatók az érdi Művészet és Technika című kiállításon (forrás: erdmost.hu)

Az inspiráló katicabogár 

Az idei téma az „Ein kleines Glück” („Aprócska boldogság”) volt. Josef Mittlmeier, a Regensburgi Egyetem professzora, a projekt vezetője szerint a képekből olyan világ bontakozik ki, ami nem a híreké, de nem is a reklámoké, a filmeké, azaz nem a fogyasztói társadalom csábító világa, hanem azt figyelhetjük meg, milyen csodás az élet a városokon kívül, milyen jó dolog a természetben lenni, milyen nagyszerű érzés más emberekkel találkozni, kapcsolódni hozzájuk.

Mint kiderült, Mittlmeier egyik kollégája vetette fel, hogy az idei téma a „katicabogár” lehetne.

A professzor meglepődött azon, hogy az emberiség mostani nehéz időszakában, amikor rosszabbnál rosszabb híreket látunk, hallunk, hogyan juthat eszébe valakinek egy ilyen témaötlet. „Leszállt a kezemre egy katicabogár, amin annyira elcsodálkoztam, annyira rabul ejtett, hogy arra gondoltam, érdemes lenne megmutatni, mennyire megfeledkezünk ezekről az apró örömökről” – magyarázta neki az ötletadó.

Mittlmeier úgy vélte, a művek központi gondolata végső soron a luxus. A luxus, ami a materialista világszemlélet szerint drága tárgyakat jelent, ezzel szemben a művész hallgatók értelmezésében manapság a nyugalomra, a csendre, a felismerésre, a barátokra, a természet közelségére, a koncentrációra, az elmélyülésre tekinthetünk luxusként.

A program szervezésében a cég felső vezetése, a HR/kommunikáció és a Facility Management működött közre, a projektvezető Paróczy Pálma kommunikációs specialista volt. 700 ezer forint közvetett támogatást (például képek szállíttatása, szállás biztosítása a regensburgi közreműködőknek) nyújtottak a kiállításhoz. 

A vállalat összes munkavállalója ingyenesen vehet részt a rendezvényeken, a programokról belső kommunikációs csatornáikon, illetve LinkedIn-posztokon keresztül is tájékoztatják őket. Évről évre egyre több dolgozót érdekelnek a kulturális események. A művészeti projektek hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkalmazottak büszkék legyenek a cégre, és jó hírét keltsék. Mindez a leendő munkavállalókat is Érdre vonzhatja. 

Nyitókép: Josef Mittlemeier a Művészet és technika című kiállításon (fotó: Erdmost.hu)

Lásd még:

Egy hosszú hétvégére Érdre költözik a jazz – A Dés–Dresch-csúcstalálkozóval fémjelzett fesztivál fő támogatója az AVL mobilitástechnológiai vállalat.

Ausztriában az energiaszektor adja a legtöbb pénzt a kultúrára – Az osztrák vállalatok negyvenhárom százaléka elkötelezett a kultúra szponzorálásában.

„A kultúra támogatása azt jelzi, hogy az üzletin túl egyéb célja is van a vállalatnak” – A Vállalati kategóriában Art is Business Díjat nyert Veolia Energia Magyarország Zrt. szakembereivel beszélgettünk

A mozgás mint a vállalati jóllét eszköze – Julien Klopfenstein táncművész és a Randstad Enterprise budapesti irodájának együttműködése

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!