Borgula András–Marcsa Barbara: Újratervezés
Interjú a Gólem Színház művészeti vezetőjével és ügyvezető igazgatójával
Értékek mentén dolgoznak, függetlenül attól, hogy ki mit gondol róluk. Kulturális, társadalmi, közösségi funkciókat is magára vállal a tizenöt éves, több lábon álló üzleti modellben működő Gólem Színház. Hamarosan új időszámítás kezdődik az életükben, végleges otthonra lelnek, és Zsidó Előadó-művészeti Központként működnek tovább. A Gólem művészeti vezetőjével és ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Mitől számít egyedülálló projektnek Európában a Gólem Színház állandó játszóhelyeként is szolgáló Zsidó Előadó-művészeti Központ?
Borgula András: Amerikában sem léteznek független zsidó előadó-művészeti központok, általában a közösségi házakkal együttműködésben, azok támogatásával rendeznek művészeti programokat különböző kulturális szervezetek. Európában sokféle zsidó színház működik, de nincs tudomásom olyan projektről, amelyik az előadó-művészet különféle ágainak helyet ad a tánctól az új cirkuszig, a színháztól a zenéig. Művészeti szempontból ezért különleges a Zsidó Előadó-művészeti Központ Budapest régi zsidó negyedében. Anyagilag önállóságra törekszünk, függetlenek vagyunk mind a Mazsihisztől, mind az Emihtől, azzal együtt, hogy mindkét szervezetnek vannak művészeti próbálkozásai. A Mazsihisszel együtt is működünk projektek mentén, hisz sokszor egybecsengenek a céljaink, de ez nem mondható el az Emihről annak ellenére sem, hogy tavaly kapott komolyabb támogatást egy zsidó színház és kulturális központ létrehozására.
Jelenleg hol tartanak a felújítási munkálatok a Csányi utca 3. alatti épületben?
Marcsa Barbara: A polgármester-váltástól függetlenül tovább folytatódott az együttműködésünk a VII. kerületi Önkormányzattal. Tíz évre kaptuk meg a helyet bérletidíj-mentesen, a közszolgáltatásokért cserébe. Most tervezzük a víz, a villany és a csatorna visszaköttetését a kerülettel közösen, a konyha, a mosdók kialakítását. Önerőből végezzük a téglafalak csiszolását, a sitt összeszedését, a takarófüggönyök felrakását. Kissé nosztalgikus folyamatok zajlanak, olyan, mint ahogy annak idején a Stúdió K vagy a Sanyi és Aranka Színház épült.
Mekkora összeg hiányzik az üzemszerű működéshez?
M.B.: Március közepén kezdődtek volna a nagy fundraising eseményeink, amelyeket a járványhelyzet miatt kénytelenek voltunk újratervezni. A kisebb költségvetésű tervek is száz-százötven milliós nagyságrendűek, ennek nagyjából az ötöde áll rendelkezésünkre pályázati támogatásból, magántámogatásból, eszközfelajánlásból. Ezt a költségvetést igyekszünk több lépcsőben lefaragni. Hozzávetőlegesen ötvenmillió forintra van szükségünk. Az eredeti tervben vendéglátóhely és kávézó egészítette volna ki a színházi, előadó-művészeti működést, amit most szintén kénytelenek vagyunk újragondolni. Az elmúlt tizenöt évben megtanultuk, hogyan kell sok lábon állni. A központ működése is ezen alapszik, igazából ez egy művészeti, kulturális, társadalmi vállalkozás, amelyik nem profitra hajtó populáris magánszínházként működik, hanem rengeteg kreatív ötletet, tevékenységet foglal magában. Tavaly például beindítottuk a Gólem Menza programot. Támogatásból vásároljuk meg az alapanyagokat, a csapatunk főzi meg az ételeket, olykor színészek is csatlakoznak. Nagyon sikeres kezdeményezéssé nőtte ki magát, hogy adomány ellenében lehet ételt fogyasztani.
B.A.: Hipster kávéház és shop helyett, aminek a bevétele a színház fenntartásához járult volna hozzá, a Csányi 3-ban létrehozzuk a Gólem konyhát. Menzát biztosítunk kétszáz–kétszázötven főnek, a vírushelyzettől függően kiszállítást is vállalunk. A gazdasági recesszióval, a munkanélküliség növekedésével számolva szeretnénk előállni egy teljesen ingyenes étkeztetési programmal a kerület legszegényebb lakóinak. Sábeszpakkot készítünk a rászorulóknak, ami tartalmazza a péntek esti vacsorát, a szombati meleg ebédet, továbbá pékárut és gyümölcsöt. Adományokból és a menzaeladásból próbáljuk előteremteni ennek a költségeit.
Hogyan néz ki a Gólem több lábon álló üzleti modellje?
M.B.: Regisztrált előadó-művészeti szervezetként eddig is igyekeztünk kihasználni a szféra támogatási lehetőségeit. Pályázunk működési támogatásra, az NKA-nál, illetve külföldi és hazai kulturális és zsidó szervezeteknek kiírt pályázatokon is. De a működési költségeink tíz százalékát sem adják ki ezek a támogatások. Éppen ezért szinte a kezdetek óta rendezvényszervezési tevékenységet is végzünk a zsidó kultúra területén. Tíz évig voltunk a Judafest zsidó közösségi fesztivál szervezői, idén pedig a 9. Zsidó Filmfesztivál szervezését bonyolítjuk le. Független színházi viszonylatban picit magasabb jegyárral és nézőszámmal működünk, ez is növeli a bevételünket. Sok energiát fektetünk abba, hogy megtartsuk az egyensúlyt a művészeti szempontok és a népszerűség között.
A kulturális szférát, a színházakat is sújtó kiszámíthatatlan helyzetben mikorra és milyen programokkal tervezik a központ megnyitását?
B.A.: A zsidó újévhez kapcsolódóan szeptemberben szeretnénk indulni. Addigra még nem lesz csilli-villi állapotban az épület, de az sem fordulhat elő, mint Alfonzó egyik híres szkeccsében, hogy jön a pártbizottság megtekinteni a szállodát, aminek csak egy emeletét húzták fel, és mindig ugyanoda szállnak ki a liftből. A halogatás, a kivárás a biztos megszűnéshez vezetne. A társulattal demokratikusan megbeszéltük, hogy úgy teszünk, mint a Thelma és Louise című filmben, ahol a végén a padlóig nyomják a gázt, és a kocsival előrerugaszkodnak a Grand Cagnon felett. Mi is hiszünk abban, hogy a túloldalon fogunk landolni. Alapüzemmódban kezdünk a jelenleg futó előadásainkkal. Nagy erőkkel dolgozunk a Gólem támogatói klub keretében az 1000 Gólem kezdeményezésünkön, aminek az a lényege, hogy találjunk ezer embert, aki havi ezer forinttal biztosítja a fenntartásunkat. Emellett fontosnak tartom tényszerűen megjegyezni, hogy tavaly a tao helyetti pályázati pénzekből nagyobb összegben részesültünk, mint valaha a működésünk során. Az idei működési pályázatoknál viszont az ötmilliós kategóriahatár alatti összeget, négymillió forintot kaptunk, miközben az etnikai, nemzetiségi közösségi színházaknak ennek az ötszörösét ítélték meg. Nem szeretném felülértékelni a munkánkat, de a Gólem, amelyik magyarul játszik, legalább olyan fontos missziót teljesít, mint a horvát, szerb és egyéb nemzetiségi színházak.
Milyen új bemutatókkal készülnek a 2020/ 21-es évadban?
B.A.: Eredetileg a nyolcszereplős Az utolsó velencei kalmár című darabbal szerettünk volna nyitni, ami költséges produkció, azonban még nincsenek meg hozzá az anyagi feltételek. Budapesten játszódik, 1989-ben, egy seprűgyárban, ahol minden évben színpadra állítják az úttörőknek A velencei kalmárt. A rendszerváltás miatt már nincsenek úttörők, a gyár holokauszttúlélő dolgozói mégis előadják utoljára a darabot. A játék azzal ér véget, hogy mostantól kezdve minden jobb lesz, megszűnik az antiszemitizmus, szép, új világ vár ránk. Szomorú, egyben vicces visszatekintés Magyarország elmúlt harminc évére. Egy másik projektünket, a Rotschild Klára életéből készült monodrámát vesszük előre, Sipos Verával a divattervező szerepében.
A társadalmi érintkezésre vonatkozó új szabályok mennyire rúgják fel az eredeti elképzeléseket a nézőszámot illetően?
B.A.: Még azt sem tudjuk, hányan fognak jönni, hogy valóban olyan kultúraéhesek-e az emberek, hogy sorban állnak majd a színházaknál. Némileg attól tartok, hogy sokan kivárnak. Tudunk alkalmazkodni az elvárásokhoz, a színház játszóterme egy fekete doboz, amiben mozgatható a színpad, a nézők, a fény, a hang. A pótszékekkel együtt száz–százhúsz fős nézőteret álmodtunk, ha csak ötven főt engedhetünk be, akkor a jegybevétel mintegy felétől elesünk.
2005-ben tematikus színházként hozta létre a Gólemet a zsidóságról folytatandó tabumentes párbeszéd jegyében. A társadalmi felelősségvállalás igényét az elmúlt évek egyre durvább politikai és közéleti fordulatai hívták elő?
B.A.: Tizenöt évvel ezelőtt a kulturális misszió vezérelt, hogy azoknak a történetei, a hangja eljusson az emberekhez, akik „csak” zsidók, nem rabbik, egyházvezetők, képviselők. Azt gondoltam, hogy az egész zsidókérdés egy idő múlva nem lesz releváns, és átalakulunk kortárs művészszínházzá, akár elengedve ezt a tematikát. A politika aztán kissé alánk játszott, úgy éreztem, eltávolodik a valóságtól az, ahogy a közbeszédben szó esik a zsidókról. És nekünk egyre többet és erősebben kell beszélnünk, hogy elhiggyék: nincsenek szarvaink és patánk, nem a bankárkormány részei vagyunk. Nem gondoltam volna, hogy odáig jutunk, amit a napokban tapasztaltam: egy picinyke, szépen megrajzolt fekete horogkeresztet találtunk a Csányi 3. falán.
Megjelent: 2020. június
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!